Somogyi Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-01 / 27. szám

2014. FEBRUÁR 1„ SZOMBAT 5 Dracula ajánlólevelével Hollywoodba színészsors Az egykori kaposvári egyetemista, Bányai Miklós útját Demi Moore menedzsere egyengeti Bányai Miklós élvezi a kaliforniai életet, s készül a castingszezonra, hátha ismét megtalálja egy főszerep A Kaposvári Egyetem színész szakán elsőként végzettek a szakmában maradtak Ki tudja, ha nincs 17 éves korában az a baleset, a szo- csi téli olimpiára készülne az egykori síbajnok. így viszont a világ másik felén, Hollywoodban készül hason­lóan feledhetetlent alkotni, mint egy ötkarikás érem. Vas András Kevesen gondolnák, hogy a ta­valy októberben az Egyesült Ál­lamokban képernyőre került Dracula-sorozat főszereplői kö­zött nemcsak Golden Globe-dí- jas - Jonathan Rhys Meyers -, hanem hatszoros síbajnok is akad. Esetleg szállodai recepci­ós. Vagy pék. De mindenképpen egy egykori kaposvári egyete­mista. A stáblistán második­ként, rögtön a főszereplő után...- A sorozatot tavaly télen Bu­dapesten forgatták, s hazai cas- ting directorok meghívtak a nyílt meghallgatásra - elevení­ti fel a kezdeteket Bányai Mik­lós, aki 2006-ban, a Kaposvá­ri Egyetem első színészévfolya­mában végzett Babarczy László osztályában. - Felvettek egy cso­mó jelenetet, aztán az anyagot kiküldték a tengerentúlra, ahol szépen végignézte minden fon­tos ember, végül a rendező ki­mondta a végső szót. Nekem ki­csit hosszúnak tűnt a várakozá­si idő, ilyen értelemben ez volt a leghúzósabb része a castingnak. Alapvetően izgulós fajta vagyok, de a felvételeknél valamiért el­képesztően nyugodt voltam, s éreztem, jól sikerültek. A forga­tás pedig? Felkészült, profi stáb, türelmes és lehet, hogy meg­lepő, de vicces rendezők, s egy tényleg nagyszabású produkció. Azt hiszem, ez lehet minden szí­nész álma... És vélhetően végleg begyó­gyította a régi sebeket. Bányai Miklós 17 éves koráig hatszo­ros utánpótlás-síbajnokként a havas lejtők világában képzelte el életét, ám egy baleset után le­számolt a sportkarrierrel. A hir­telen sokkot a színház oldotta, egyre gyakrabban látogatott el valamelyik teátrumba - a fővá­rosi Katona, a Krétakör és Pintér Béla Társulata előadásai fogták meg a legjobban -, s végül úgy döntött, kipróbálná magát a vi­lágot jelentő deszkákon. Jelent­kezett hát a Kaposvári Egyetem tíz éve szeptemberben úgy néz­tek rájuk, mintha az űrből jöt­tek volna, s ha nem is asztrona­utának, de mindenképpen úttö­rőnek számítottak, hiszen ők voltak az első színészhallgatók a Kaposvári Egyetemen, ahol a 2003-04-es tanévben indult - a Színház- és Filmművészeti Egye­tem mellett az országban máso­dikként - a színművészképzés. Az első évfolyamon tizennyol­cán kezdték meg tanulmányai­kat a Csiky Gergely Színház ak­kori igazgatója, Babarczy Lász­ló osztályában, s bár sokan ta- máskodtak, az évente immár dupla annyi végzős színész ta­lál-e majd munkát magának, ha néhányon kisebb kitérőkkel is, de mindannyian megragad­tak a szakmában. bányai Miklóshoz hasonlóan ketten dolgoznak külföldön: Kovács Mimi a diplomázás után a Pécsi Nemzeti Színház­ba szerződött, jelenleg Angliá­ban gyerekekkel foglalkozik, míg a pályáját Kaposváron kez­dő Valcz Péter egy KoMa Társu­latos kitérő után most egy né­metországi színház szerződte­tett művésze és rendezője. Ka­posvárra szerződött az egyetem befejezése után Vékes Csaba is, aki a csikys évek után a KoMa vezetőjeként dolgozott, majd létrehozott egy filmes céget, mely többek között forgatóköny­veket ír. Patocskai Katalin is a Csikyben kezdte, majd ő is a KoMában folytatta, jelenleg szabadúszó. Nagy Ilonát is a kaposvári teátrumban ismerte mega nagyérdemű, ám a kis­mamaévek után már nem tért vissza a somogyi megyeszék­helyre, s ő is szabadúszóként dolgozik, ahogyan a profiként szintén a Csikyben debütáló, majd némi kitérő után manap­ság szintén szabadúszó Sípos Eszter is. Krékics Péter már a kezdetekkor sem kötelezte el magát egyetlen színházhoz, ahogy Szirmay Melinda sem, előbbi reklámfilmekben szere­pelt, emellett a médiában is dolgozik. Dobra Mária és Hor­váth Illés a veszprémi Petőfi színházhoz szerződtek, előbbi a mai napiga bakonyi város tár­sulatának tagja, utóbbi a Pesti Magyar Színház művésze im­már. Pál András és Szabó Vera karrierje Pécsett indult, előbbi aztán a Pesti Magyar Színház­ba szerződött - s megválasztot­ták a POSZT legjobb 30 év alat­ti színészének is -, utóbbi a Ko­Mában folytatta, jelenleg sza­badúszó. egy négyfős csoport együtt ma­radta diplomázás után, s mind­annyian a Nyíregyházi Móricz színházművészei lettek. Feliin­ger Domokos és Fridrik Noémi ma is a Nyírségben lép nap mint nap a világot jelentő desz­kákra, Losonczi Kata a Pesti Magyar Színházba szerződött, míg Olt Tamás manapság a deb­receni Csokonai színházban ját­szik, emellett darabokat ír és rendez. Mészáros András karri­erje a zalaegerszegi Hevesi Sán­dor Színházban indult, majd a fővárosba szerződött, előbb a Centrál, majd pedig a Thália színházban tagja lett. akkor induló színész szakára, s három évvel később már szín­művésznek mondhatta magát.- Mi voltunk az úttörők, ve­lünk alakították ki a rendszert - meséli -, másfél tucat tudás­ra szomjazó ifjú színészpalánta Kaposváron. A végzés után szét­spriccelt a társaság, de sokakat láttam játszani, vagy hallottam, hogyan teljesítenek. A kapcsola­tot nem igazán tartom senkivel, néha, ha úgy alakul azért össze­futok valakivel. A lazább kapcsolatban vélhe­tően közrejátszik, hogy míg az osztályból többen is ugyanah­hoz a társulathoz szerződtek, ő egyedüliként került Egerbe.- Eleve oda készültem, ugyan­is szerettem volna együtt dol­gozni Zsótér Sándorral - teszi hozzá -, ráadásul kifejezetten jó csapatba kerültem. Társulatnál idehaza másutt nem is állt szerződésben - Eger­ben négy évadott játszott -, per­sze munkát sok helyen vállalt. Hazai és külföldi reklámokban szerepelt, kipróbálta magát kí­sérleti és vizsgafilmekben, a Marslakók-sorozatban is eljátsz­hatott egy karaktert, az egyik hazai tehetségkutató műsor ri­portereként is dolgozott. Közben járta a világot. Mexi­kóban, ahová egy nyaraláson megismert lány miatt utazott, szállodai recepciósként és pék­ként dolgozott, hogy eltartsa magát, nehogy a lány azt higy- gye, rá akar akaszkodni. Aztán, mire felvette volna vele a kap­csolatot, a lány elköltözött. Még­sem tért haza, New York felé vet­te az irányt: egy újabb szerelem, és egy színészbarát miatt költö­zött a Nagy Almába. Majd Los Angelesbe.- Először látogatóba érkeztem Kaliforniába - mondja -, aztán egyre inkább felerősödött az ér­zés: itt szeretnék élni. Ebben komoly segítséget je­lent az Ol-es vízum, melyet az is­mert külföldiek kaphatnak meg, s mellyel legálisan dolgozhat. A Draculának köszönhetően kap­ta meg. Ahogy a szerződését is az egyik legkomolyabb hollywo­odi ügynökséghez, mely olyan sztárok útját egyengeti, mint De­mi Moore, Ashton Kutcher, Lucy Liu vagy Naomi Watts.- Ez óriási előny, hiszen egy komoly menedzsmenttel a háta mögött másként néznek az em­berre - magyarázza. - Ez nem azt jelenti, az egyetlen célom, hogy én is hozzájuk hasonló sztár legyek, sokkal inkább a ta­pasztalatszerzés. Egyelőre kere­sem az utam, s remélem, minél több szerepet kapok. Ha valami­lyen nagy hollywoodi produkci­óban, nagyon fogok örülni. Ilyen lehetőség lehet a világ­hírű magyar fotós, Róbert Capa életéről szóló film is, igaz, a cas- ting néhány héttel Bányai Mik­lós LA-be érkezése előtt lezárult. Ám a forgatás még nem kezdő­dött el, így akár...- Az igazi castingszezon még nem kezdődött el - jegyzi meg -, hamarosan sokkal jobban át­látom a lehetőségeimet. De nem­csak emiatt vagyok itt. Egysze­rűen élvezem az itteni életet. A hegyen lakom, örülök, amikor látom reggel, hogy süt a nap, s amikor elindulok a városba a kanyonban autózva, a tengert nézhetem. Általában távol tar­tom magam a pezsgéstől, otthon is, és itt sincs ez másként. An­nak kifejezetten örülök, hogy el­távolodtam attól az állandó nyo­mástól, stressztől, a hajszától, a pénznélküliségtől, amiben ott­hon éltem. Ha érkezik egy sze­rep, biztosan kevésbé lesznek nyugodtak a mindennapjaim. Ezek után nem csoda, hogy itthonról csak a budapesti sé­ták, a megszokott helyek, a bará­tok és a család hiányzik számá­ra. Nem úgy az ételek, a magya­ros ízek, ugyanis vegetáriánus­ként Kaliforniát igazi mennyor­szágnak érzi.- Anyukám anno Mexikó­ban meglátogatott, s akkor azt mondta, megérti, mit és miért csinálok - meséli -, édesapám azt nem látta, hogyan éltem ott, s most kezdi összerakni rólam a képet. A testvéreim már vol­tak nálam, látták, hogy boldog vagyok, s nekik ez a legfonto­sabb. A vízumom lejártáig biz­tosan maradok, hogy utána mi lesz? Tényleg nem tudom. De ott­hon egyre szűkebbek a lehetősé­gek, nincs tér a valódi, értelmes munkára. Akadnak persze he­lyek, melyek kivételnek mond­hatók, jól tartják magukat, igazi műhelyek. Viszont általánosság­ban a színészek, az egész szín­házi szakma megbecsülése na­gyon lent van: nemcsak az anya­gi, de szellemi elismertség is hi­ányzik... Támogatás fejében hazaváija egyetemistáit Kaposvár bursa hungarica Tizennégy év alatt 270 millió forint ösztöndíjat kaptak a hallgatók tanulmányaikhoz Tízmilliót csalt ki ügyfeleitől a zalakarosi férfi ► Folytatás az 1. oldalról Révész Tamara és Dalma egy testvérpár a közül a 160 diák közül, akiket az idén is támo­gat Bursa Hungarica ösztön­díjjal Kaposvár. Dalma már ne­gyed éves a Pécsi Tudomány- egyetemen, s az idén harmad­jára kapta meg az ösztöndí­jat, húga Tamara a Kaposvári Egyetem első éves hallgatója, így első alkalommal pályázott sikeresen az ösztöndíjra. Igaz, már a negyedikes középiskolá­soknak is van lehetőségük pá­lyázni és nyerni Bursa ösztön­díjat, ahogy erre a pénteki ün­nepélyes átadáson Szita Károly polgármester is felhívta a fi­gyelmet. - 2000-ben indult ez a program - mondta az átadá­son Szita Károly. - Azóta össze­sen 3760 egyetemistának nyúj­tottunk segítséget 270 millió fo­rint értékben. Az idén 11 millió forintnyi támogatást kap 160 kaposvári egyetemista és főis­kolás. Az ösztöndíj összege az idén háromezer és tízezer fo­rint között mozog havonta sze­mélyenként. A polgármester nem rejtette véka alá azt sem, hogy ennek a városnak szüksége van az egyetemista fiatalok tudására, kreativitására és lendületére. - Annak reményében is támogat­juk tanulmányaikat - mondta -, hogy függetlenül attól, hol ta­Te is ennyit kaptál? Nagy öröm a fiataloknak a támogatás, így tanulhatnak nulnak, diplomájuk megszerzé­se után hazajönnek, mert Önök nélkül nem tudunk egyről ket­tőre jutni. A kaposvári egyetemisták és főiskolások a Bursa ösztöndíjon kívül pályázhatnak még a Ka­posvár számít rád ösztöndíjra valamint albérleti támogatás­ra is. Előbbi havi huszonötezer forint és azok kaphatják, akik már eltökélték, hogy kaposvá­ri munkahelyet választanak majd. Az eddig ilyen ösztöndíj­ban részesülők 90 százaléka valóban a városban helyezke­dett el. Albérleti támogatást pe­dig több mint száz hallgatónak biztosít az idén Kaposvár. ■ Márkus Kata vád Nagyobb kárt okozó üz­letszerűen elkövetett csalás és műs bűncselekmények mi­att emelt vádat egy zalakarosi férfi ellen a kaposvári ügyész­ség. A vádlott korábban egyé­ni vállalkozóként dolgozott, 2010 őszétől nem végzett va­lós tevékenységet. Nehéz anyagi helyzetbe került, tarto­zásokat halmozott fel. Öt sért­ettől összesen tízmillió forin­tot vett át, s megígérte, hogy a pénzt kedvező árfolyamon fekteti be. A kapott summát másra használta fel, s nem fi­zette vissza. A járási ügyész­ség végrehajtandó szabadság- vesztést kért a vádiratban a zalakarosi férfira. ■ A. V. á MEGYEI KÖRKÉP

Next

/
Thumbnails
Contents