Somogyi Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-23 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 8. szám
□ 2014. FEBRUÁR 23., VASÁRNAP, XVII. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM SPORT Oroszország, Hollandia és Ausztria is két-két aranyérmet nyert a téli olimpia utolsó előtti versenynapján. Vad Dezső Kezdjük azzal, ami egyáltalán nem volt meglepetés: a gyors- korcsolyázók mind a két csapatversenyében a hollandok diadalmaskodtak. A férfiaknál Jan Blokhuijsen, Sven Kra- mer, Koen Verweij, a hölgyeknél Marrit Leenstra, Jorien Tér Mors, Ireen Wüst, Lőtte van Beek összeállításban. A narancsruhások az általuk megszerezhető 34 éremből - hiszen a csapatversenyekben csak mindkét nemben egyet-egyet szerezhettek - huszonhármat hazavisznek Szűcsiből. Köztük 8 aranyat. Legeredményesebb verenyzőjük, Ireen Wüst a hat női számból ötben dobogóra állhatott, kettőben aranyérmet, háromban ezüstérmet szerzett. A férfiak közül Sven Kramer két első és egy második helyet gyűjtött. Hódeszkában mindkét nemben a párhuzamos műlesiklást rendezték meg. Az oroszok immár négy egyéni aranyat szereztek honosított versenyzőik révén, a dél-koreai születésű Viktor An sikerei után az amerikai származású, házassága miatt orosszá lett Vic Wild megnyerte a második aranyát. (Az orosz küldöttségben csak ők, valamint a Volo- szozsar, Trankov pár nyert két aranyat.) Feleségének, Aljona Zavarzinának ezúttal nem ment olyan jól, mint korábban, ezalkalommal nem nyert érmet. A hölgyeknél az aranyérmet az osztrák, egyébként burgenlandi Júlia Dujmovits szerezte meg. A 2006-ban Torinóban kilenc aranyéremig jutott osztrák csapat ezzel beállította vancouveri eredményét, a negyedik aranyát nyerte. Dujmovits az első bajnoka Szocsiban, aki nem alpesi síelésben győzött. Az amerikai Ryan McDonagh (27) és a finn Kimmo Timonen (44) tusakodása a hokibronzmeccsen A „sógorok” tulajdonképpen egy nap alatt megduplázták addigi szocsi aranytermésüket. Dujmovits mellett győzött férfi műlesiklásban Mario Matt is. A tiroli síelő 35 évesen nyerte élete első - s könnyen lehet, hogy utolsó - olimpiai érmét, amely egyből arany! Farkas Norbert révén magyar indulója is volt a számnak. Az olimpia utolsó magyar szereplője az első futamban szépen teljesített, jól lejött, a másodikban már nem ért célba. A 117 fős mezőnyből mindössze 45 síző tudta teljesíteni mindkét futamot. A nap második orosz aranyérmét a 4, 7, 5 kilométeres távon a sílövőváltó hozta. A Dmitrij Malisko, Jevgenyij Usztyugov, Alekszej Volkov, Anton Sipulin összetételű kvartett a németeket és az osztrákokat előzte meg, a norvégok „csak” a negyedik helyen zártak. Sílövészetben a 11 aranyérmen hat ország osztozott, a norvégok és a fehéroroszok (pontosabban a triplá- zó Darja Domracseva) vitték a prímet. A norvég küldöttség tizenegyedik aranyát - ezzel a második helyen állnak az összesíKözvetítések szakértelemmel: Sebestyén Júlia, Sallai Endre, Pulai Imre és Spiller István is segítettek az olimpia barátságos légkörű, a biztonsági intézkedéseknek köszönhetően tökéletes lebonyolításáról, a nagyszerű színhelyekről a köztévé jóvoltából a magyar sportkedvelők is me- győződhettek. Minderről még annyit, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új módon értékesítette a közvetítési jogokat. Az Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU) helyett országonként csak egy partner számára biztosították a közvetítés jogait. Magyarországon az MTVA rendelklezett a jogokkal, az Eurosport nem kapott engedélyt a versenyek sugárzására. A köztévé Riskó Géza főszerkesztő irányításával rendkívüli figyelemmel készült a közvetítésekre. A napi 8.00-17.20-ig tartó műsorfolyam mellett az M2-n este kétórás összefoglalókat sugárzott, így ha esetleg nem is élőben, de minden néző nyomon követhette az eseményeket. az ismert riporterek, Mezei Dániellel az élen, mind a fedélzeten voltak. Munkájukat olyan ismert egykori versenyzők segítették szakértőként, mint Sebestyén Júlia, Sallai Endre, Pulai Imre, Gyulai Márton és Spiller István. Különösen élvezetesek voltak a műkorcsolyázó-versenyekről a Ze- linka-Sebestyén kettős közvetítései. a magyar nézők a hazánkban alig-alig űzött, szinte ismeretlen curling, hódeszka, síakrobatika szabályaival is megismerkedhettek, az MTVA gárdája a felkért szakértők hasznos közreműködésével szakmailag kiválóra vizsgázott. tett éremtáblázaton az ugyancsak 11-nél járó házigazda oroszok mögött - a sífutónők tömegrajtos szabadstílusú 30 km-es versenyében Marit Björ- gen szerezte meg. Björgen legalább akkora alakja ennek az olimpiának, mint Domracseva: ő is a harmadik aranyát nyerte meg. Vancouver háromszoros bajnoka Szocsiban is hármat nyert. A mostani volt a tizedik olimpiai érme (az elsőt még Salt Laké Cityben nyerte, 2002-ben), s ezzel ő lett minden idők legeredményesebb téli olimpiai éremgyűjtője a hölgyek között. Az aranyak számában utolérte az orosz Ljubov Jegorova sífutónőt és a hatvanas évek kivételes klasz- szisát, az ugyancsak orosz Li- gyija Szkoblikova gyorskorcsolyázónőt. ■ A téli olimpia utolsó napján, vasárnap már csak három számban avatnak bajnokot. Lejátszották a férfi jégkorongtorna bronzmérkőzését. Ezen a finn válogatott nagy meglepetésre 5-0-ra kiütötte az amerikai csapatot. A téli olimpia utolsó napján vasárnap már csak három számban avatnak bajnokot. A férfiak 50 km-es sífutóversenye mellett a négyes bobok küzdenek, és a késő délutáni záróünnepély előtt a férfi jégkorongtorna döntőjében a hazai sportkedvelők nagy bánatára a kanadai és a svéd válogatott mérkőzik. Ezzel be is fejeződik minden idők legdrágább olimpiája, amire - részben Putyin jóhírének, tekintélyének megerősítésére - több mint öt- venmilliárd dollárt költöttek. A fekete-tengeri üdülővárosból téli paradicsomot varázsoltak, ami egyben a világ sporttérképére is felkerült, hiszen előbb Forma 1-es verseny, majd négy év múlva a labdarugó-világbajnokság egyik színhelye lesz. Huszonöt éve még csak vágytak a függetlenségre olimpiai bajnokok klubja Idén két fontos jubileumot is ünnepelnek a korábbi sporthősök Az Olimpiai Bajnokok Klubja minap megtartott elnökségi ülésén Nébald György az elmúlt év eseményeinek értékelése mellett az idei tervekről is tájékoztatta a megjelenteket. Célkitűzésük változatlan, szeretnék minél több fiatallal megszerettetni a sportot, rendszeres mozgásra, sportos életmódra ösztönözve őket hozzá kívánnak járulni a jövő nemzedéke életminőségének javulásához. Az idei első klubnap díszvendégeként Miklós Editet, a Szocsiban kiválóan szerepelt alpesi sízőt hívják meg. Az évi rendes közgyűlést április második vagy május első felében rendezik. Két jubileum is napirendre került. Magyar Olimpiai Bizottság negyedszázada, 1989 júniusában nyerte vissza ön- állósságát. Csaknem negyven éven át papíron létezett, kinevezett tagsággal és vezetőkkel. Az állami sportvezetés afféle fiókintézménye volt, operatív sportvezetői funkcióval nem rendelkezett. Az 1989 májusában a Testnevelési Főiskolán szervezett Olimpiai Fórumon határoztak az alapszabály reformjáról, majd június 17-én a Kongresszusi Központba ösz- szehívott közgyűlésen a sportági szakszövetségekből, egyesületekből, önkormányzatokból delegáltak titkos szavazással választották meg Schmitt Pál és Aján Tamás személyében a testület elnökét és főtitkárát, továbbá az elnökség tagjait. Sportolói bizottságot alakítottak, jelezvén, hogy jövőbeni munkájuk középpontjában a sportolók, az olimpikonok állnak. Az újjáalakulás a sportolók életében több kedvező változást hozott. A jelenlévők egyetértettek Nébald György javaslatával, mely szerint 2014. június 17-én az Olimpiai Bajnok Klubja ünnepségen emlékezik e jelentős jubileumra. Ötven éve, 1964-ben Tokióban rendezték a XVIII. Nyári Olimpiát. A klub alapító elnöke, Lemhényi Dezső a kilencvenes évek derekán jelentkezett azzal a gondolattal, hogy a jövőben minden olimpia ötvenéves jubileumát a versenyek színhelyén ünnepeljék meg az érmes helyezettek. A tervet tettek követték, és 1998-ban valóban Londonban ünnepeltek a még életben lévő magyar érmesek. Még egyedül voltak, de négy évvel később Helsinkiben már Jacques Rogge köszöntötte a jubilánsokat. Melbourne-ben negyven ország olimpikonjai ünnepeltek. Felkeresték az egykori versenyszínhelyeket, felelevenítették élményeiket. A NOB felkarolta a magyar kezdeményezést, és az olimpia egykori helyszínén történő emlékezés a mozgalom ünnepévé nőtte ki magát. így történt ez 2010-ben Rómában is, s most a Japán Olimpiai Bizottság tervez hasonló megemlékezést. A hagyományt elindító magyarok is készülnek. Bodnár András olimpiai bajnok a Mező-bizottság vezetőjével az élen csak az időpontot várják. Valószínű, hogy az ünnepségre a játékok ötven ezelőtti napjaiban, október 10. és 24. között kerülhet sor. Az egykor 10 első, 7 második és 5 harmadik helyezést szerző magyarok közül mintegy huszonötén vannak, akiknek egészségi állapota lehetővé tenné a hosszú utazást. A klub említett elnökségi ülésén elhatározták, hogy az érmesek utazása után valamennyi egykori magyar résztvevő számára monstre találkozót szerveznek. S ha már lúd, legyen kövér: hiszen 1964-ben Innsbruckban téli olimpiát is rendeztek, 28 magyar résztvevővel. így a nyári és téli magyar indulók nagy randevúján több mint százan vehetnének részt. ■ V. D. » - / Oroszok koreai és amerikai segítséggel téli olimpia A házigazdák Vic Wildnak köszönhetően az éremtáblázat élére kerültek ■ Az újjáalakulás a sportolók életében több kedvező változást hozott.