Somogyi Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-23 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 8. szám
2 KOZELET 2014. FEBRUÁR 23., VASÁRNAP HÍRSÁV Először nyilvánítottak bűnösnek pedofil papot a zárai katolikus érsekség egyházi bírósága először mondott ki Horvátországban papot bűnösnek pedofil cselekmények elkövetésében. A papot négy férfi azzal vádolta meg, hogy gyerekkorukban, 1983 és 1991 között szexuálisan zaklatta őket. A vizsgálat megalapozottnak tartotta a vádakat. Orbán: megerősítették a rendőrséget már az ország minden településén van állandó rendőri jelenlét, a kormány emellett kemény, de igazságos, a tisztességes embereket védő törvényi környezetet teremtett - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csaknem 1400 rendőr és tűzoltó tiszthelyettes ünnepélyes eskütételén Budapesten. A kormányfő beszédében azt is hangsúlyozta, hogy megtisztították a rendőrséget azoktól, akik a bűn oldalára álltak. Hivatalba lépett az új olasz kormány letette esküjét Matteo Ren- zi vezette olasz kormány. Renzi hétfőn a felsőházban, kedden a képviselőházban kér bizalmat. A felmérések szerint a legnépszerűbb olasz politikusok listáját ugyan több mint ötven százalékkal az új miniszter- elnök vezeti, megelőzve még az eddig első Giorgio Napolitano államfőt is, az olaszoknak azonban csak kevesebb mint fele támogatja a kormányt. Nem jöhet hajnalban a versenyhivatal júliustól módosulnak a versenytörvényben a verseny- hatóság hajnali rajtaütésének szabályai, az új elnevezés helyszíni kutatás lesz, amelyet lehetőleg hétköznap reggel 8 és este 20 óra között kell végezni - közölte a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda. A vizsgálók elsősorban a vállalkozás hivatalos helyiségeiben - irodák, tárgyalók, raktárak - kutathatnak, de nem kizárt a céges, vagy akár a magánhasználatban lévő gépjármű átvizsgálása sem. Döcögve indul a kampány választás Abban sincs egyetértés, működik-e a technikai rendszer Őszöd titka: fondorlatos összeesküvés a jelentésben .Csak választási kampány céljára!” - virít a felirat egy budapesti köztéren elhelyezett táblán. Egyelőre üresen Összeomlás vagy heroikus munka folyik a választási irodáknál? Annyi biztos csak, hogy nem zökkenő- mentesen indult el a hivatalos kampány első hete. A választás lebonyolítása persze így sincs veszélyben, ám az is tény, hogy egyetlen korábbi választás előtt sem volt ennyi hír a lebonyolítás problémáiról. Kérdés, valóban baj van-e. Sztojcsev Iván Az ellenzéki Összefogás nem tudja gyűjteni az aláírásokat a jelölőíveken - ezzel a meglepő hírrel indítottuk a hivatalos kampányidőszak első munkanapját a héten. Több körzetben, köztük Pécsett, Csornán, Mezőtúron vagy épp Vecsésen az ajánlóívekre rossz sorrendben kerültek fel a jelölő szervezetek nevei. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) egy nappal később tudott reagálni: Pálffy Ilona, a szervezet elnöke mindenkit megnyugtatott, az ajánlások ettől még érvényesek maradnak. Valódi bajt az okozhatott volna, ha egy párt neve lemarad az Összefogás résztvevői közül, ám ez nem történt meg. Igaz, időközben az is kiderült, hogy több településen a Fidesz és a KDNP sorrendjét cserélték fel. Az első probléma tehát hamar tisztázódott, még ha annak nem is örültek a jelöltek, hogy az első napon nem merték emiatt megkezdeni az aláírás- gyűjtést. Mégsem maradtunk újabb furcsa ügy nélkül: az in- dex.hu már szerdán arról írt, hogy összeomlott a milliárdos értékű választási informatikai rendszer. A hálózat, amelyen azt kellene ellenőrizni, hogy az adatok, amelyeket a jelöltek leadnak az őket ajánlókról, valódiak-e, a portál szerint nem bírták el az első napok terhelését, emiatt vissza kellett váltani arra a rendszerre, amelyet állítólag milliárdokból cseréltek le 2010 után. Pálffy Hona erre azt mondta, nem volt valós alapja a hírnek. Az NVI szerint a válaszszázhatvankilenc jelöltet vettek nyilvántartásba szombatig az egyéni választókerületi választási bizottságok, a legtöbben a Fidesz és a KDNP közös jelöltjei. A Fidesz-KDNP a 106 körzetből már 98-ban jelöltet állított, az Összefogásnak pedig 39 jelöltjét vették nyilvántási jogszabályok módosulásait informatikai alkalmazásokkal is „le kellett követni”. Hangsúlyozták, hogy az informatikai rendszer működőképes. Szerintük heroikus munkát végeznek a választási iroda dolgozói: az első napokban több ezer jelöltbejelentést fogadott a rendszerük, és százezrével küldik ki az ajánlóíveket. Az index.hu erre válaszul adta közzé a hozzájuk jutott teljes levelet: ebben a Fővárosi Választási Iroda helyettes vezetője arról írt, hogy az új informatikai rendszer a kerületek választási irodáiban felállított választási számítógépekről „még nem elérhető”. Igaz, a levél hétfői, a nyilatkozatháború pedig már a hét közepén robbant ki. Nem előzmény nélküli persze mindez. A külföldi magyarok már hetekkel ezelőtt láttak tartásba. A Jobbik 22, az LMP 1 jelöltnél jár. Az MDF-utód- párt Jólét és Szabadság 4, az SMS-nek (Seres Mária Szövetségesei) 2, A Haza Nem Eladó Mozgalom, a Magyar Cselekvő Párt és az Új Magyarország Párt 1-1 jelöltet tudott szombatig állítani. hibákat: az NVI már ki is küldte a javított választási értesítőket az Amerikában élőknek - az elsőn hibás dátumot írtak. Többen pedig, akik Londonban szavaznának, rossz helyszínről kaptak értesítést. A választási iroda ennek a kijavításáról is intézkedett. Az ellenzék már arról beszél, hogy elveszett a bizalom a választási rendszer üzemeltetői iránt - a kormánypártok szerint nincsenek bajok. Tény az, hogy egy nap csúszásba került az Összefogás több körzetben is, ahogy az is biztos, hogy messze nem mindenhol. Igaz az is, hogy eddig kellemetlenségekkel néztek szembe a nyugati országokban élő magyarok, a Kárpát-medence más államaiban élők viszont nem - bár arról pontos számokat nem láttunk, mi igaz abból a népszerű feltételezésből, hogy a Nyugatra vándoroltak inkább kormányellenesek lennének. A kormány jókora támadási felületet adott azzal, hogy az Országos Választási Bizottság átnevezésével, a fideszes parlamenti többség jóindulatával lehet a bizottságba bekerülni. így pedig akár nagyok a hibák, akár véletlen tévedések vannak, azt lehetetlen elkerülni, hogy politikai botrány váljon a rendszer bakijaiból. CSAK IDŐ KÉRDÉSE Volt, hogy a kampány kezdetén újra előkerüljön az őszödi beszéd, ám ezúttal nem a Fidesz, hanem az Alkotmányvédelmi Hivatal vette elő a 2006-os esetet. A korábban titkosított, most nyilvánosságra hozott jegyzőkönyv szerint maga az MSZP hozta nyilvánosságra a hang- felvételt, Gyurcsány Ferenc tudtával, fideszes kapcsolatukon is keresztül. Igaz, a jelentés szinte mindvégig egyetlen forrásra hivatkozik, aki már nem él. A dokumentum egy Guevara fedőnevű ember vallomására alapozza a vádat. Az ő valódi nevét nem írják le, de jól kikövetkeztethető, hogy Rózsa-Flores Eduardóról lehet szó, akit 2009-ben Bolíviában megöltek. Azt állította, hogy az MSZP azért szivárogtatta ki a felvételt, hogy elterelje a figyelmet a költségvetés rossz helyzetéről. Azt a jelentés is csak találgatja, hogy pontosan ki volt a szivárogtató, de annyit állítanak, hogy az MSZP-ve- zetés is áldását adta a nyilvánosságra hozatalra. A felvételt a kikerülése előtt egy nappal adták oda egy fideszesnek, a megjelenés reggelén pedig egy Fidesz-irodában sokszorosították a hangokat - állítja a jelentés. Valaki, akinek a nevét kitakarták a szövegből, ezen az egyeztetésen nem vett részt, mert Brüsszelbe utazott. ■ A jelentés szinte mindvégig egyetlen forrásra hivatkozik, aki már nem él Bajnai Gordon azt közölte: ő akkori miniszterelnökként már ismerte a most nyilvánosságra hozott jelentést, abból pedig most kitakarták azokat a részeket, amelyek nem jönnének jól a Fidesznek. Gyurcsány Ferenc is azt írta: a szöveg nem a 2009 decemberében elkészült végső hivatalos összefoglaló jelentés. Azt követelte: a teljes jelentést hozzák nyilvánosságra, abból látszana szerinte, hogy a kormány „manipulál, rosszabb esetben hazudik”. Kocsis Máté Fidesz-szóvivő erre annyit mondott: személyiségi jogi, valamint nemzetbiztonsági szempontok miatt takartak ki részeket. ■ SZ. I. Küzdelem a pálinkáéit elmeszelheti a házi főzést az Unió adókedvezmény Varga Mihály: vészforgatókönyv nincs, de több kormányterv is van, hogyan védik meg az intézkedést 2010 júniusában a kormány első akcióterve irányozta elő a szabad pálinkafőzés intézményének visszaállítását. Azóta saját gyümölcsből, saját használatra, évente 50 liter pálinkát lehet jövedékiadó-mentesen főzni vagy főzetni. Azt, hogy ez így nem felel meg az uniós előírásoknak, az Európai Bizottság már két évvel ezelőtt bejelentette. Az unióban ugyanis szigorú szabály van a jövedéki termékek adóztatására, hazánk pedig a 2002-es csatlakozási tárgyalásokon csupán annyi mentességet kapott, hogy az ilyen főzésre 50 százalékos adókedvezményt adhat. Ha az Európai Bíróság ezért elmarasztalja hazánkat, az azt jelentené, hogy újra drágulna a főzetés, és növekedne a zugfőzés. 2010 előtt a jövedéki adóval együtt 1600-1700 forintért főztek le egy liter pálinkát, manapság 600-900 forint között lehet főzetni. Ha visszaáll a régi rend, vagyis a saját gyümölcsből is csak jövedéki adóteherrel lehet főzni és főzetni, azt jelenti, hogy a duplájába fog kerülni egy liter lefőzetése, úgy pedig már sokan nem tehetik majd meg, és újra csinálják otthon, titokban. Az Európai Bíróság még nem közölte az álláspontját, de az eddigi álláspont alapján az sejthető. Varga Mihály, az NGM minisztere egy sajtótájékoztatón azt mondta: vészforgatókönyv nincs, de arra több terve is van a kormánynak, hogy hogyan fogják nyugodtan megvédeni ezt az intézkedést, aminek szerinte a kulturális és hagyományőrző szerepe is fontos hazánkban. A teljes adómentességre is van egyébként példa az Unióban, Németországban akkor jár, ha a pálinkafőző űrtartalma legfeljebb fél liter. Ausztriában évente 15 liter tiszta alkoholnak megfelelő pálinkát lehet adómentesen főzni - de csak főfoglalkozású gazdáknak. Maximálisan négy családtag is bevehető a számításba. ■ F. E. Egy pálinkaverseny maradhat évente a jövőben a pálinka és törkölypálinka - mint nemzeti ital és hungarikum - kiemelt jelentőségére tekintettel országos pálinkaversenyt évente egyszer és kizárólag a Pálinka Nemzeti Tanács rendezhetne. Ezt a Vidékfejlesztési Minisztérium azért szeretné elérni, mert túl sok a verseny, és a fogyasztók számára követhetetlenné vált, hogy melyik eredmény valójában milyen értéket képvisel - ez pedig a pálinka rangjához is méltatlan. A Fidesz mindjárt kész, az LMP rosszul halad Ha visszaáll a régi rend, duplájába kerül majd a pálinkafőzés