Somogyi Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-21 / 44. szám

2014. FEBRUÁR 21., PÉNTEK 7 BELFÖLD - KÜLFÖLD A képzetteknek jó a gyed-extra foglalkoztatás Az anyák majdnem öt évig otthon vannak gyermekükkel Sok minden kell még ahhoz, hogy a női foglalkoztatás és a gyermekvállalás ösz­tönzését egyaránt megcélzó gyed-extra beváltsa a hozzá fűzött reményeket. Különö­sen, hogy munkajogászok arra figyelmeztetnek: az új Munka törvénykönyve a munkába visszatérőknek csak korlátozott felmondási védelmet biztosít. Haiman Éva Tíz-húszezer kisgyermekes anya is munkába áll majd a gyed-extrának nevezett intézke­déscsomag nyomán - legalább is a kormány reményei szerint. Lenne is hová fejlődni: a 6 év alatti gyerekeket nevelő anyák 36 százalékos magyarországi foglalkoztatottsági mutatója a legalacsonyabb az Európai Uni­óban. A tervek szerint ezt leg­alább 40 százalékra kellene feltornázni, úgy, hogy közben a gyermekszám se csökken­jen. Sőt, megfordítja az eddigi tendenciákat, amelyek a KSH legújabb éves statisztikája sze­rint is egyértelműen negatívak: 2013-ban 88 700 gyermek szü­letett, 1,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Az ez év elején bevezetett in­tézkedések hatékonyságát korai lenne megítélni, hiszen egy hó­Négyet egy csapásra A január 1-jével bevezetett gyed-extra négy konkrét intéz­kedést jelent. Az első, hogy a gyes és a gyed ideje alatt újra lehet dolgozni a gyerek egyéves kora után. A második, hogy testvér születé­se esetén is megmaradnak a korábbi ellátások, így a szülők két gyedet vagy gyest is kaphat­nak egyszerre. A harmadik az egyetemi, főis­kolai hallgatók által igénybe ve­hető diplomás gyed bevezetése, a negyedik a három- vagy több- gyermekes kismamákat foglal­koztató munkaadóknak járó adókedvezmény. nap adatai állnak rendelkezés­re. E szerint mintegy ezer ember igényelte a gyed folyósítása mel­letti munkavégzés lehetőségét, és csaknem százan a több ellá­tás egyidejű folyósítását. Mivel a gyed extra visszamenőleg is ér­vényes, vagyis azok az anyák is újra igénybe vehetik a gyed-et, akik korábban visszamentek dolgozni, nem tudni, mennyi a valóban új munkavállaló. Abban ugyanakkor többen is egyetértenek, hogy önmagá­ban ez a lépés kevés, bármily előremutató is. Nagy Ágnes, Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar PhD hallgatója a Munkaügyi Szemle januári számában írt tanulmá­nyában többek között arra hív­ja fel a figyelmet, hogy amíg a nyugat-európai és az amerikai anyák a „korai munkavállalás" alatt azt értik, ha gyermekük egyéves kora előtt visszamen­nek dolgozni, addig a magyar édesanyák többsége számára a 3 éven belüli munkavállalás még mindig tabunak számít. A KSH 2008-as adatai szerint az anyák átlagban 4,7 évig ma­radnak otthon gyermekükkel. Ennek nem csak a még mindig igen konzervatívnak számító családi szerepfelfogás, de az is magyaráz, hogy a családok nem kis része számára az anyasági támogatások jelentik az egyet­len bevételi forrást. Várhatóan nem is ők, hanem a magasan kvalifikált, speciáli­sabb munkakörökben alkalma­zott, és/vagy nagyobb munka- tapasztalattal rendelkező anyák lesznek azok, akik igénybe ve­szik majd a munka melletti gye­det, mert ők azok, akiknek je­lentősen csökken a jövedelmük, és akiket nem tudnak könnyen pótolni a munkáltatók - véli a Vállalkozók és Munkáltatók Or­szágos Szövetségének főtitkára. Dávid Ferenc szerint ugyanak­kor minden szempontból jó üze­net a kismamák foglalkoztatását ösztönző foglalkoztatáspolitika, amely talán hozzájárul annak a rossz munkaügyi gyakorlatnak a fokozatos felszámolásában, amely egyértelmű teherként te­kint a gyerekes nőkre. Ebben ugyanakkor nem segít, hogy a Munka törvénykönyve 2012-es módosítása a munka- viszony megszüntetése tekin­tetében a korábbinál nehezebb helyzetbe hozta a kisgyermeke­seket - figyelmeztet Kéri Ádám, a Liga Szakszervezetek mun­kajogásza. Korábban az Mt. a gyermek 3 éves koráig abszolút felmondási tilalmat biztosított az anyáknak, jelenleg azonban „csak” felmondási korlátozás vo­natkozik rájuk. Műszaki áruk az Auchannál beszállítók Saját márkás termékekkel próbálkozik a lánc Idén 600 féle saját márkás mű­szaki cikkel bővíti kínálatát az Auchan. Qilive márkanév alatt néhány hónapja már kaphatók is az első fecskék: háromféle okostelefon, négyféle táblagép és sportkamera, de év végéig a kis- és nagy háztartási gépek mellett megjelennek az audio­vizuális termékek is, az IT kí­nálat bővítésével együttesen. A Qilive márkanevet nyolc országban vezette be az Au­chan. A Qilive a vezető már­kák termékeihez képest 15-20 százalékkal kedvezőbb árú alternatívát kínál a vásárlók számára két év garanciával. A termékcsaládban öt kategória található: multimédia, telefon, kép- és hangtechnika, fotó, va­lamint háztartási gépek. A mű­szaki cikkekkel azért indult el a vállalatcsoport, mert - a De­loitte becslése szerint - idén 750 milliárd dolláros lehet az öt kategória világpiaci forgalma. Az Auchan Magyarország viszonylag későn, csupán 209- ben indította saját márkás ter­mékeit. Ma több száz magyar- országi fejlesztésű saját már­kás termékkel rendelkezik a legolcsóbb és a magas minősé­gű kategóriában egyaránt. Az áruházlánc közel 1300 beszállí­tójának jó 90 százaléka magyar vállalat. Az 1300 beszállító kö­zül minden ötödik, 260 cég a kezdetektől fogva az Auchan partnere, és ma ezek adják a cég forgalmának 40 százalékát. Az elmúlt 15 évben a ma 19 áruházzal és négy logisztikai központtal rendelkező Auchan Magyarország Kft. 200 milli­árd forint értékű beruházást valósított meg hazánkban és 300 millió vásárlót szolgált ki. A közel nyolcezer alkalmazott egy évben mintegy 800 millió darab terméket értékesít. Nagy alapterületű áruházaiban 40- 70 ezer különböző termékféle­séget kínál a vásárlóknak. Csak az átvett hét Cora áru­ház révén nőtt az Auchan Magyarország tavaly előtti ár­bevétele. A 12 régi egység for­galma azonban 5,7 százalékkal csökkent, miután csupán 2012 december hatodikán írhatta alá a cég a szerződést, amely révén elfogadhatják Erzsébet-utal- ványt. Azóta óta viszont érez­hetően emelkedett a vásárlók száma. Az összevonás után az 19 tagú hálózat bruttó árbevé­tele tavaly előtt 299,5 milliárd forint lett, amiből az Auchan benzinkutak 45 milliárd forint­tal részesedtek. ■ D. K. Gigavásárlás a Facebooknál technológia Mobilon erősít a közösségi portál Tovább erősíti mobil portfo­lióját a Facebook, a társaság bejelentette a WhatsApp ne­vű mobiltelefonos csevegő­program megvásárlását. A 19 milliárd dolláros tranzakció a világ legnépszerűbb közösségi oldalát működtető cég történe­tének legnagyobb befektetése, az ügylet méretét jól mutatja, hogy az Internetes piacon az el­múlt évtizedben nem volt ilyen méretű. Bár ésszerű lépésnek tűnik a WhatsApp megszerzése, a lé­pés alaposan meglepte a piacot és a Facebook befektetői nem reagáltak túl pozitívan a be­jelentésre, hiszen azt követően mintegy 5 százalékkal esett a vállalat részvényeinek árfo­lyama. A most megvett mobil­alkalmazást már 450 millióan használják világszerte, és az elemzések szerint a közösségi szolgáltatás egyik nagy rivá­lisa lehetett volna a közeljövő­ben. Bár a 2009-ben alapított WhatsApp népszerűsége meg­kérdőjelezhetetlen, a bevétel­termelő képessége bizonyta­lanabb. Nem hozták nyilvá­nosságra, hogy mekkora volt a vállalat forgalma a múlt évben, hirdetéseket nem jelenítenek meg, csak 99 centes éves díjat kell fizetniük a felhasználók­nak a második évtől. ■ K. Z. HÍRSÁV Csehország feladja a kimaradást prága hajlandó elállni az opt-outtól és aláírja az EU alapjogi chartáját - közöl­te Bohuslav Sobotka, az ország nemrég hivatalba lépett miniszterelnöke, aki döntéséről tájékoztatta Jósé Manuel Barrosót, az Euró­pai Bizottság elnökét is. Az uniós polgárok alapvető szo­ciális, politikai és gazdasági jogait tartalmazó, az uniós alapszerződés részét képező chartát élesen ellenezte Vac- lav Klaust volt államfő, aki szerint utat nyithatott volna annak, hogy a Benes-dekré- tumok alapján kitelepített szudétanémetek kártérítési igényekkel lépjenek fel Cseh­ország ellen. Á Lisszaboni szerződés elfogadása érdeké­ben így végül Prága mentes­séget kapott az EU-tól. ■ VG EP-választás: kik nyerhetnek? a baloldali jelöltek szerez­nék a legtöbb mandátumot az Európai Parlamentben, ha most rendeznék a választá­sokat - derül ki az első össz­európai közvélemény-kuta­tásból. A Pollwatch Europe felmérése szerint az Európai Szocialisták a 751 mandá­tumból 221-re számíthatnak, ami 39-tel több a mostani ciklusban betöltött helynél. A jobbközép Néppárt 274 helyett 202 helyet szerez­het, ami azt jelenti, 1994 óta először nem ők adnák a leg­nagyobb frakciót. Az EU 28 országában május 22-25-e között rendezik az EP-vá- lasztásokat. ■ EUobserver Közel négyéves csúcson a BMI KÖZEL NÉGYÉVES CSÚCSra emelkedett februárban az Egyesült Államokban a feldolgozóipari beszerzési- menedzser-index (BMI) a Markit Economics piacku­tató intézet előzetes adatai szerint. A mutató 56,7 pont­ra emelkedett februárban a januári 53,7 pontról. Az emelkedés nagy részét a termékkibocsátás megugrá­sa és az új megrendelések növekedése okozta. A BMI 50 pont feletti értéke a vizs­gált ágazat teljesítményének növekedését, 50 pont alatti értéke pedig visszaesését jelzi. ■ MTI Tovább esik a rubel árfolyama az orosz központi bank ismét, idén már huszon- harmadszor, dolláreladással erősítette a folyamatosan gyengülő rubelt. A deviza árfolyama az év eleje óta több mint 5 százalékkal romlott részben amiatt, hogy az amerikai jegybank szere­pét betöltő Fed december óta fokozatosan zárja el pénz­csapját, de az is közreját­szott, hogy szerdán a pénz­ügyminisztérium közölte: a nyílt piacon napi 100 millió dollárt vásárol tartalék- alapjának növelésére, május végéig mintegy 6 milliárd dollárt tervez beszerezni az év eleje óta elköltött 7,82 milliárd dollár és 586 millió euró után. ■ MTI HIRDETÉS ___________________________________________________________________ Sú lyos érvek szólnak mellettünk! EHM: ^^^7,75%’ ^QJJzíSTOR Értékteremtő Megtakarítások Kaposvár, Ady Endre u. 9. * (82) 321-300 • www.mmf.hu *A kedvezményes hozam csak a 2013.11.13 napjától Tartós Befektetési Számlára helyezett QUAESTOR FINANCIAL HRURIRA Kft. által kibocsátott QFF180207C13 Kötvény vonatkozásában érvényes, amennyiben a kötvényt lejáratig megtartja. A kamatadó és ehomentesség - jelen esetben - csak TBSZ számlán elhelyezett kötvény vonatkozásában értelmezendő. Kérjük, ezért figyel­mesen tanulmányozza át a mindenkor hatályos Szja törvényt és az egészség- ügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. törvényt. A Kötvényprogram PSZÁF engedélyezési száma: H-KE-lll-681/2013. A Kibocsátó felhívja a befektetők figyelmét, hogy a kötvény forgalomba hozatala a szokásostól eltérő koc­kázatú. Jelen reklámcélú tájékoztatás nem minősül nyilvános ajánlattételnek vagy befektetési tanácsadásnak, és nem helyettesíti a Kibocsátásról és a Kötvényprogramról szóló Alaptájékoztató és Végleges Feltételek, a részletes terméktájékoztatók, továbbá az ügyfelek általános MIFID tájékoztatását biztosító dokumentumok együttes megismerését. A dokumentumok megtekinthetőek a Kibocsátó és a Forgalmazó székhelyén és a forgalmazási helyeken, valamint a www.quaestor.hu oldalon a MIFID ügyféltájékoztatók és a közzétételek között. I pénzügyek Iz. befektetések P”utazás jl telekom www.quaestor.hu

Next

/
Thumbnails
Contents