Somogyi Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-21 / 44. szám
2 FELÜTÉS Kire lőnek? FEGYVERTELEN TÜNTETŐKET lőnek az orvlövészek Kijev- ben (hvg.hu). Orvlövészek lövik a rendvédelmi erők tagjait Kijevben (Kossuth Rádió). Egy hír kétféle tálalása. Ki kinek drukkol? (fi) Minden 10. utas 30 napos bérletet vett a Kaposváron rendszeresen buszon utazók 10 százaléka már az első hónapban élt a lehetőséggel, hogy harminc napos bérletet választhat. Ez abban különbözik a hagyományos bérlettől, hogy nem ötödikétől ötödikéig, hanem az érvényesítés napjától 30 napig lehet vele utazni. ■ M.K. Régiós ultiparti Somogyudvarhelyen HARMINCNYOLC RÉSZTVEVŐVEL tartottak régiós ultipartit Somogyudvarhelyen, ahova érkeztek Szigetvárról, Csurgóról, Nagyatádról és Barcsról is. A legjobb a barcsi Vodenyák Imre, a második a helybeli Káplár József, a harmadik pedig a berzen- cei Soós Sándor lett. ■ N. L. Tűzoltó gyakorlat volt Nagyatádon Jü)11 ... PA RANCSNOKI ÉÍ.LÉNŐR- ző gyakorláton vett részt á nagyatádi tűzoltó-parancsnokság szolgálati csoportja. A feltételezés szerint a kft. egyik csarnokában egy gázüzemű targonca egy másik gépnek ütközött, a gépben lévő olaj kifolyt és meggyulladt. A gyakorlatot a tűzoltó- parancsnok megfelelőre minősítette. ■ H. M. Eredményes a vízügyi együttműködés ár-és belvíz elleni védekezésre való felkészítésen vett részt a somogyi katasztrófa- védelmi igazgatóság állománya, amelyen előadást tartott Bencs Zoltán, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakaszmérnöke. ■ H. M. MEGYEI KÖRKÉP 2014. FEBRUÁR 21, PÉNTEK ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ Háromszor csukták rá a buszajtót utasok A szolgáltató kivizsgálja a panaszokat, folyamatosan ellenőrzi a sofőröket Szigort ígér a szolgáltató az udvariatlan sofőrökkel szemben Kaposváron háromszor csukták rám a buszajtót, egyes sofőrök viselkedése nem túl udvarias - ezzel kereste meg lapunkat egyik olvasónk. A nyugdíjas férfi gyakran száll fel a 10-es és a 11-es járatra, s hosszan taglalta az elmúlt időszak sérelmeit. Harsányi Miklós A panaszos nem érti, hogy miért késnek a buszok. Szerinte olykor azért hajtanak túl gyorsan a sofőrök, hogy behozzák a lemaradást, akkor is nyomják a gázpedált, amikor már közel van a buszmegálló. Úgy érzi: a sofőrök viselkedésével is gond van. Szem és fültanúja volt a következő esetnek: két idős, bottal közlekedő asszony akart felszállni a buszra. A sofőr rájuk kiabált, s állítólag azt mondta: ha nem tudnak busszal közlekedni, akkor menjenek taxival. A panaszos szerint a járművezető ki- szálhatott volna a fülkéből, s az emelt hangú kioktatás helyett inkább a hölgyek segítségére siethetett volna. A lapunkhoz forduló nyugdíjas férfi több idősebb sofőrnek azt tanácsolta: ha esetleg elfelejtették a szakmai tudnivalókat, akkor jó lenne, ha negyedévente tanfolyam keretében felfrissítenék a tudásukat.- Pontos - a dátumot, időpontot, járatszámot tartalmazó - bejelentés hiányában' ftem tudjuk megállapítani, hogy mikor, mely járaton fordulhatott az elő, hogy az autóbuszvezető kollégánk rácsukta az ajtót az utasra - reagált megkeresésünkre Veizer Já- nosné, a Kaposvári Tömegközlekedési Zrt. vezérigazgatója. - fgy azt sem tudjuk megállapítani, hogy ez az eset valóban megtörtént-e, illetve miképp fordulhatott elő. Társaságunk járműállományában többféle típusú autóbusz is megtalálható, abban azonban Mindegyik típus megegyezik, hogy az ajtók záródásakor van valamilyen kiegészítő figyelmeztető jelzés, és/vagy rá- csukás gátló berendezés.- Társaságunkhoz az elmúlt időszakban nem érkezett olyan panasz, mely a járművezetők modora ellen emelt volna kifogást, így arról az esetről sincs tudomásunk, miszerint egyik kollégánk idősebb utasainkkal nem megengedhető hangnemben beszélt volna - közölték lapunkkal. Kifejtették: amennyiKevesebb a kifogás- A 2012-es és a 2013-as adatok összehasonlítása alapján megállapítható, hogy tavalyelőtt 187 panasz érkezett, ebből a társaság 114-et ítélt megalapozottnak - tudtuk meg Horváth Károtytól, a zrt titkárságvezetőjétől. Hozzátette: tavaly 177 panaszt kaptak, amelyből a cég 115-öt ítélt megalapozottnak. A múlt évben 21 esetben a dolgozói magatartást rótták fel az utasok, 30 alkalommal a járatkimaradást, késést, illetve a korábbi indulást, míg 41-szer a menetrenddel kapcsolatban juttattak el panaszt a Kapós Volánnak. Horváth Károly érdeklődésünkre kifejtette: örvendetes, hogy a dolgozói magatartást kifogásoló beadványok száma több mint 50 százalékkal csökkent - A munka- vállalókkal szemben hozott írásbeli vagy szóbeli figyelmeztetések száma is jelentősen csökkent - tette hozzá. - Míg 2012-ben 73 figyelmeztetést adtak ki, tavaly már csak 54-et. Tavaly jelentősen emelkedett -13,2 százalékról 35,6 százalékra - a menetrenddel kapcsolatos panaszok számá. ben ilyen a tudomásukra jut, azt azonnal kivizsgálják és az érintett járművezető ellen eljárást indítanak. Ha a vizsgálat során bebizonyosodik a panaszos állítása, az érintett kollégáikat az eset súlyának megfelelő hátrányos jogkövetkezményben részesítik, ami akár a munkaviszony megszűnését is jelentheti. Azonban ezekben az esetekben is fontosak azok az adatok, melyekből egyértelműen megállapítható, hogy hol, mikor, és melyik járaton történt az eset. Egyebek mellett azt is jelezték: a kaposvári társaság autóbuszait GPS készülékkel látták el. Folyamatosan figyelemmel tudják kísérni a járművek mozgását, így az is megállapítható, hogy az egyes járatok a menetrendben meghirdetett útvonalon közlekednek-e, mennyire tartják a menetrendszerűséget, s az adott járat megállt-e a járati útvonal megállóiban. Kitértek rá: megkeresésünk kapcsán szúrópróbaszerűen vizsgáltak pár járat mozgását, és egyik esetben sem tapasztaltak 25-30 kilométernél nagyobb sebességgel való közlekedést.- Társaságunk által alkalmazott forgalmi ellenőrök nem csak azt ellenőrzik, hogy az utasaink betartják-e az utazási feltételeket, hanem azt is, hogy autóbuszvezetőink betartják-e a munkavégzésükre vonatkozó előírásokat - hívta fel a figyelmet a vezérigazgató. A forgalmi utazó személyzetét nem csak a felvétel során, hanem úgynevezett évi ismétlő képzésben részesítik. Az oktatások részét képezi a forgalmi, kereskedelmi, és közlekedési ismeretek, amelyekből minden kollégájuknak évente vizsgát kell tennie, a további foglalkoztatásuk csak a sikeres vizsgát követően lehetséges. A tanfolyamokat a társaság vezetése eddig sikereseknek gondolta, hiszen a gépkocsivezetők magatartására vonatkozó bejelentések száma jelentősen csökkent az utóbbi években. Tovább szigorodnak a dohányzással kapcsolatos előírások márciustól Nem tuti a „Mi Holland kakaópor”, mert hamisítják füstölgés Szigorítás lép életbe február 28-cal a dohányzással, illetve korlátozásával kapcsolatosan az eddigiekhez képest. Kaposvár önkormányzata felhívja minden intézmény, munkahely, vállalkozás, cég figyelmét, hogy február 28-ig a hatályos kormányrendelet szerint, ki kell tenni a dohányzásra kijelölt helyet, a dohányzási korlátozással érintett helyet, illetve a nemdohányzó intézményt jelölő táblákat. A rendelet betartását a népegészségügyi szerv ellenőrzi. A nem megfelelő jelzés esetén az egészségvédelmi bírság vétkes személy esetében 100 illetve 250 ezer forint lehet, intézmény, szervezet esetében pedig egymillió valamint két és fél millió forint között szabható ki bírság. Kaposváron is kijelölik azokat a közterületi helyeket, ahol engedélyezett lesz a dohányzás. Márciustól kizárólag ezeken a pontokon lehet majd rágyújtani. A városháza bejáratánál ugyanakkor már kint van, hogy nem dohányzó épület. aMárkus K. minőség Eddig 1000 zacskó hamisított kakaó zárolását és elkobzását rendelte el a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI). A 20-22 százalékos, 125 grammos „Tütü Holland kakaópor” hamisítványokkal elsősorban piacokon és kisebb boltokban találkozhatnak a vásárlók. Az ügyet a gyártó bejelentésére kezdte el vizsgálni a különleges esetekre specializálódott csapat két hónappal ezelőtt. A múlt héten egy forgalmazónál 800 csomag hamisított terméket találtak, az esetlegesen még forgalomban lévő termékek felderítése jelenleg is zajlik. A hamisítványok rendkívül jól sikerültek, a termék csomagolása csupán abban különbözik az eredetitől, hogy kisebb, fóliája fakóbb és világosabb. ■ M. K. VÁLASZTÁS 2014 Nehezebb lett az új szabályozással; bonyolult regisztrációs folyamat után tudnak szavazni a külföldön élő, ám magyarországi lakcímmel rendelkezők az új választási törvény a Magyarországon élő magyar állampolgárok számára nem hozott túl nagy változást: kevesebb lett ugyan a választókerület, így átrajzolták a határaikat, s akadnak, akiknek más szavazókörben kell majd voksolniuk, valamint megszűnt a területi lista is, ám a szavazás napja már ugyanúgy zajlik számukra, mint eddig, csak éppen eggyel kevesebb ikszet kell majd behúzniuk. A külföldön élő és szavazni vágyók életét viszont rendesen megbonyolította az új szabályozás, legalábbis azoknak, akik rendelkeznek magyarországi állandó vagy ideiglenes lakcímmel - a külföldön tanulók vagy dolgozók jelentős része közéjük tartozik. Akiknek ugyanis nincs lakcíme idehaza - határontúli, magyar állampolgársággal rendelkezők, illetve az országból tartósan elköltözőitek, akik ezt be is jelentették hivatalosan, s leadták lakcímkártyájukat -, egyszerűen, levélben szavazhatnak, s ehhez csak a Nemzeti Választási Irodánál kell regisztráltatniuk magukat. a többség, nagyjából 4-500 ezer hazánkfia számára azonban ennél bonyolultabb a helyzet. Az egyik megoldás, ha a szavazásra hazajönnek, s a lakhelyük szerinti választókörzetben voksolnak, a másik verzió szerint pedig az adott külföldi ország magyar külképviseletén adhatják le szavazatukat. Utóbbi esetben március 29-ig regisztrálni kell az adott külképviseleti névjegyzékbe: személyesen vagy postai úton a magyarországi helyi választási irodában, illetve az interneten - ez tűnik, ha nem is a legegyszerűbbnek, de a legkényelmesebbnek. a valasztas.hu oldalon meg kell keresni az „Átjelentkezéssel történő szavazás, külképviseleti névjegyzékbe vétel, mozgóurna igénylés kérelmek on-line kitöltéséhez" hivatkozást, majd ezután a „Külképviseleti névjegyzékbe vételhez kapcsolódó kérelem” menüpontot, igya regisztrálni akaró eljut a https://kere- lem.valasztas.hu/vareg/Or- szaggyulesiValasztasok . xhtml?ftipus=3 oldalra. Ha van Ügyfélkapu hozzáférése, be kell lépni, ha nincs, megkell adni a nevet, születési nevet, születési dátumot és helyet, személyi számot, az anyja nevét. Ügyelni kell rá, hogy mindenhová a hivatalos adatok kerüljenek, például az anyja nevéhez akkor is be kell írni az esetleges második utónevet, ha azt sohasem használják. Vagy a doktori címet. Ellenkező esetben ugyanis a rendszer, mely a választási nyilvántartásban szereplő adatokkal dolgozik, elutasítja a regisztrációt, függetlenül attól, hogy az alapvető személyes adatok - például a személyi szám - megegyeznek. A sikeres regisztrációt követően néhány napon belül érkezik egy értesítés - levél, fax, e-mail -, hogy felvették a külképviseleti névjegyzékbe, ami azt is jelenti, ha esetleg mégis úgy gondolja a voksolni vágyó, hogy idehaza szavaz, töröltetnie kell magát a névjegyzékből. Ehhez az interneten a fentebb leírt url-t kell felkeresni. az is előfordulhat, hogy elutasítják a regisztrációt, ekkor a magyarországi lakcím szerint illetékes helyi választási irodánál kell fellebbezni a döntés meghozatalától számított három napon belül - miután online erre nincs lehetőség, így egy külföldön élő számára nagyjából semmi értelme fellebbezni... Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem lehet érvényes regisztrációja, az online rendszer ugyanis elfogad akárhány kérelmet ugyanattól az személytől. A regisztráció birtokában már csak az adott ország külképviseletének címét kell megkeresni ( http://www.valasztas . hu/hu/ovi/733/733_0.html), ahol szavazni lehet. Érdemes pontosan utánanézni az interneten, ugyanis a hazai választási irodák sok esetben hibáznak: több, Nagy-Britanniában szavazónak például a londoni magyar nagykövetség címét adták meg, noha a voksolás nem ott, hanem egy külső helyszínen - a RiverRoom and Paint Gallery, Millbank Tower, 21-24 Millbank SW1P4QP, London - zajlik majd. Az Egyesült Királyságban amúgy ez lesz az egyetlen szavazási helyszín, vagyis a kint élő több mint százezer magyar számára április 6. minden bizonynyal emlékezetes nap marad mindenképpen...