Somogyi Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-16 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 7. szám
2 KOZELET 2014. FEBRUÁR 16., VASÁRNAP Nehezebb eldugni a pénzt adókerülők Az EU is közös fellépést tervez a titkos bankszámlák ellen A banki költségek Svájcban viszonylag magasak, a kamatok pedig a legtöbb uniós országban inkább alacsonyabbak, mint itthon HÍRSÁV □hunyt Gyarmati Fanni, Radnóti felesége ÉLETÉNEK 102. ÉVÉBEN elhunyt Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni nyugdíjas magyar nyelvtanár, oktató, férjének, Radnóti Miklós hagyatékának rendezője, őrzője, közrebocsátója. Gyarmati Fanni naplója, amely a költőről is sok emléket őriz, halála után kerülhet nyilvánosságra. Levelezése Radnóti Miklóssal - amely főleg a szegedi egyetemi évek idejében zajlott - ma már forrás- értékű dokumentum, ezek szintén ezután válhatnak közkinccsé. Levegőszennyezés Encs közelében VESZÉLYES ANYAGOT Szállító román kamion csúszott az árokba a 3-as főúton, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Encs közelében. A járművet csak légzőkészülékben lehetett megközelíteni, mert veszélyes, mérgező anyag került a levegőbe. Ezért órákon keresztül teljes útzár volt. Kivonul a városházáról az ukrán ellenzék A hatóságok pénteken kiengedték a börtönből az elmúlt két hónapban letartóztatott összes tüntetőt. Az ukrán ellenzék ezért kész kiüríteni a tüntetők által december 1-je óta megszállva tartott kijevi városházát. Kérhetik a kegyes halált gyerekeknek > elfogadta a belga parlament a gyermekeutanáziát. A törvény szerint a halálos betegségben szenvedő tizenkét év alatti gyermekek szülői hozzájárulással kérhetik a kegyes halált. Éger István maradt az orvosi kamara elnöke a küldöttek nagy többséggel tartották meg posztján Éger István korábbi elnököt és az elnökséget. A kamara felügyelőbizottsága ugyanakkor lemondott. Ezért harminc napon belül új felügyelőbizottságot kell választani egy újabb küldöttközgyűlés keretében. A képviselői mandátumáról a héten lemondott Simon Gábor máig nem árulta el, miből származik az osztrák számlán tartott 240 millió forintja. Adózott pénzt persze nyugodtan lehet külföldi számlán tartani, vagy befektetni. A legtöbben azonban nem az adóhatóság miatt viszik a pénzüket másik országba. Fábos Erika Külföldön bankszámlát nyitni semmivel nem bonyolultabb, mint itthon. Általában ugyanazok a dokumentumok szükségesek hozzá és ugyanaddig tart. Az Európai Unióban a betétbiztosításra vonatkozó irányelvek is azonosak a legtöbb tagállamban. A pénzügyi biztonság szempontjából tehát nincs nagyobb eltérés, de legtöbben nem is ezért, hanem azért viszik a pénzt külföldre, mert az adót akarják kikerülni, vagy mert a forintot nem érzik elég biztonságos és értékálló devizának. Ráadásul míg korábban csak a leggazdagabbak és cégek vitték a pénzüket külföldre, az elmúlt években olyanok is, akik így akarnak nagyobb biztonságban tartalékolni egy-egy nagyobb összeget.- Sokféle megfontolás vezethet valakit egy külföldi bankszámlanyitásra, nem csupán az adóoptimalizálás - mondta Bényi Róbert befektetési tanácsadó. - A külföldi bankok, például a svájciak többféle befektetési terméket és szolgáltatást kínálnak. Vannak, akik arra gondolnak, hogy euróbán vagy svájci frankban értékállóbb a pénzük, tőlünk keletebbre pedig a banki költségek jóval alacsonyabbak. Azzal már adót lehet megtakarítani, ha a cég egyik tulajdonosa van bejegyezve valamilyen alacsony adózású államban, tanácsadói szerződés köti oda a céget vagy magánalapítványt működtet ott. De lehet szempont az is, hogy valaki egy örökösödési aki gazdasági vagy politikai félelmei miatt helyezné ki pénzét, annak Európában egy svájci bank lehet a legjobb célpont. Ugyanakkor azt is érdemes figyelembe venni, hogy a banki költségek Svájcban viszonylag magasak, a kamatok pedig a legtöbb uniós országban inkább alacsonyabbak, mint itthon. Ráadásul a svájci bankok tavaly meghirdették a fehér pénz stratégiáját, amely azt jelenti, hogy vitát akar így elkerülni, vagy illegálisan szerzett pénzt akar tisztára mosni. Utóbbi persze egyre nehezebb. A pénzmosás elleni harc egyre kiterjedtebb Európában. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közlése szerint tavaly több mint 80 százalékkal, 6160-ra nőtt a pénzmosás elleni törvény alapján tett bejelentések száma, amelyeknek több mint 90 százaléka bankoktól érkezett. A Simon Gábor ügyében állítólag kulcsszerepet játszó FlU-val, vagyis a pénzmosás elleni külföldi információs egységgel 505 alkalommal vette fel a kapcsolatot a NAV. A kormány pedig adóamnesztiával igyekezett hazacsalogatni a külföldön tartott pénzeket. Encsak a tiszta forrásból származó, vagyis az adózott pénzeket látják szívesen, és számlanyitáskor vizsgálják a pénz eredetét is. Egyre nagyobb a nyomás az államok részéről és az EU is közös fellépést fontolgat, hogy a külföldi bankok kiadják a számlatulajdonosokat. Éppen ezért sokan még messzebb keresik a biztonságot. Mostanában Szingapúr, India és Dubai a legfelkapottabb. nek határideje tavaly járt le, ha valaki hazautalta külföldről származó, offshore cégben vagy külföldi bankszámlán tartott pénzét, az összeg után itthon 10 százalék adót fizetett, j cserébe a summa eredetét sem az adóhatóság, sem az igaz- j ságszolgáltatás nem vizsgálta. Az adóhivatal adatai szerint 2011-ben 28,6 milliárd, 2012- ben 70 milliárd forintnyi ösz- szeget utaltak haza az amnesztiát igénybe vevők. Ez után a lehetőség után teremtette meg a kormány a Stabilitás Megtakarítási Számlát (SMSZ). Az itt elhelyezett összeg a befizetés időpontjában megszerzett jövedelemnek minősül, vagyis ! azonnal legálissá válik, amint elhelyezik azt a számlán. Öt év után a pénzt adómentesen lehet kivenni. Akár a külföldről hazahozott, akár az itthon tartott, ám nem adózott pénzt is tisztára lehet így mosni. Lázár János ugyanakkor pár héttel ezelőtt bejelentette, visszamenőlegesen 35 százalékos forrásadót rónak ki az j adóelkerülési céllal külföldre kivitt pénzekre. Ez a becsié- | sek szerint elérheti akár a két- ezermilliárd forintot is. Ha az állam ezt mind fel tudná kutatni, akkor 700 milliárd forinttal gyarapíthatná a költségvetés bevételeit. Uj lehetőségek őstermelőknek és a családi gazdálkodóknak új lehetőségeket jelent az őstermelők és családi gazdálkodók számára, hogy a Növekedési Hitelprogram (NHP) második szakaszában már ők is részt vehetnek. A jó minősítésű adósok 2014-ben hektáronként maximálisan 56 440 forinthoz juthatnak akár kedvezményes, 2,5 százalékos hiteldíjjal. A bankok hitelkínálatát támogatja, hogy ezek a hitelkonstrukciók alacsony kockázatúak, a gazdálkodók hitelkeresletét pedig élénkítheti, hogy tárgyi fedezet nélkül minden eddiginél olcsóbb forráshoz juthatnak a termelési ciklus kezdetére. ■ Az országos adatok szerint a területalapú támogatás 11 százaléka Bács-Kiskun megyére jut. Az uniós forrásból nyújtott egységes területalapú (SAPS) támogatásra jogosultak száma mintegy 180 ezer gazdálkodó, akik mintegy 5 millió hektár után kapnak pénzt az uniós kasszából. „A mezőgazdasági vállalkozók 2014-ben hektáronként körülbelül 70 ezer forint területalapú támogatással kalkulálhatnak, amelynek 80-85 százalékát finanszírozzuk meg, így a legjobb minősítésű ügyfeleink hektáronként akár 56 440 forintos hitelösszeghez is juthatnak” - nyilatkozta Csonka Tibor, az OTP Business ügyvezető igazgatója. Az országos adatok szerint a területalapú támogatás 11 százaléka Bács-Kiskun, 10 százaléka Hajdú-Bihar, 9 százaléka pedig Békés megyére jut, majd Szabolcs-Szatmár-Bereg megye következik 8 és Jász-Nagykun- Szolnok megye 7 százalékos részesedéssel, míg a sor végén - egyenként 2 százalékos részaránnyal - Komárom-Eszter- gom és Nógrád megye található, a területalapú támogatásból ugyancsak 2 százalékkal részesedő Budapest mellett. A Növekedési Hitelprogram első szakaszához képest jó hír, hogy a program folytatásában az őstermelők is részesedhetnek a 2,5 százalékos hitelből. Számukra sok esetben létfontosságú lehet, hogy a gazdálkodási év kezdetén a támogatások előfinanszírozásával bővíthessék a forrásaikat. ■ C. R. Ciprus után Szingapúr a divat, Svájc biztonságos Ezen a hét végén hivatalosan is elstartolt a kampány választás Minden párt markánsan megszólalt, Gyurcsány Ferenc már megtartotta, Orbán Viktor ma tartja évértékelőjét Február 15-én a törvény szerint hivatalosan is kezdetét vette a politikai kampány. Már ezen a hét végén nagyon aktívak voltak a választásokra készülő pártok. Aki ma Magyarországon változást akar, az jobbikos, a párt senkivel nem áll össze - mondta Vona Gábor, a lobbik elnöke, miniszterelnök-jelöltje pártja országos kampánynyitó rendezvényén, Miskolcon. Megélhetés, rend és elszámoltatás, ezt a három pontot veszi alapul a programjuk. Azt ígérik: ha nyernek, ezt meg is valósítják. Az LMP nyílt választási vitákat vár a pártoktól a választási kampány időszakában - közölte Szél Bernadett, a párt társelnöke. Azt mondta: a kampány választási viták nélkül csak „magamutogatás, pazarlása az adófizetők pénzének”. Az LMP társelnöke szerint, ha nincsenek viták, nem lesznek számon kérhető ígéretek sem. „Ha nem lesznek viták ebben a kampányban, akkor a szavazók bizonyítékot fognak kapni arról, hogy a Fidesz nem kíván elszámolni az elmúlt évekkel, a szocialistáknak és társaiknak pedig egész egyszerűen nincsen mit mondaniuk a jövőről” - fogalmazott. Egy nappal Orbán Viktor évértékelője előtt Gyurcsány Ferenc is megtartotta a magáét. A Demokratikus Koalíció elnöke a Fideszről és Orbán Viktorról azt mondta: „Radnóti gyilkosait mentegeti”, és azt is hangoztatta, „Emberére fog bennünk találni”. Szerinte torzítanak a kutatások, mert az emberek félnek, és nem vallják be, kire fognak szavazni. A Fidesz szerint április 6-án egy újabb kudarcokkal, munkanélküliséggel, megszorításokkal és korrupcióval teli Gyurcsány-korszak és Magyar- ország jövője között kell választani. A Fidesz arra reagált, hogy Szanyi Tibor azt közölte: az április 6-ai országgyűlési választáson arról kell dönteni, hogy Európát vagy Ázsiát választja az ország. ■ F. E. Pecséttel hitelesítik a választáshoz készült nemzetiségi lista ajánlóívét Készen az ajánlóívek MÁR NYOMTATJÁK a választási irodák az ajánlóíveket, amelyeken a választók jelölteket ajánlhatnak az áprilisi országgyűlési választásra. A választás egyik újdonsága, hogy már nem ajánlószelvényeket kell gyűjteniük a választáson jelöltként indulni szándékozóknak, hanem ajánlóíveken kell az induláshoz szükséges 500 érvényes támogató aláírást megszerezniük. Az egyéni választókerületben indulni szándékozó jelölteknek március 3-áigkell összegyűjteni- ük az induláshoz szükséges 500 érvényes ajánlást.