Somogyi Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-07 / 5. szám
2014. JANUÁR 7., KEDD SPORT 11 Nagykorúak lettek Mézgáék labdarúgás A közel két évtized alatt több ezer gyermek fordult meg náluk Barcson a Harlem, Csúfon pedig a gyekényesi egylet áll a mezőny élen Múlt és jelen. Az egykori mézgás büszkeségek és a fiatal reménységek az alapító Horváth János társaságában Nagykorú lett a kaposvári Mézga Pek-Snack Fociovi és Focisuli Club. A Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskolában rendezett hagyományos évzá- rón-évnyitón - hogy rohan az idő... - már a 18. születésnapjukat ünnepelték. Fenyő Gábor- Az anyagi lehetőségeink ugyan erősen behatároltak, mégis létezünk, s ez a legfontosabb - kezdte Horváth János „Mézga", az immár nagykorúvá lett, vagyis 18 éves kaposvári Mézga Pek-Snack Fociovi és Focisuli Club alapító elnök-menedzsere. - Februárban a hagyományos farsangi tornánkon nyolc korosztály képviselői léptek pályára, ami közel 400 gyermeket jelent, s a lelkes szülők is - köztük nem egy anyuka - megmutatták, hogy mire képesek a parketten. Májusban a 13 évesek Franciaországban a mini Eurotours elnevezésű tornán voltak érdekeltek - immár másfél évtizede visszajáró vendégnek számítunk -, ahol a 12 ország 24 csapatát felvonultató rangos mezőnyben három győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel a negyedik helyre voltak jók. Az egyik különdíj is a miénk lett, miután Berényi Eriket választották meg a torna legjobb kapusának. Mézgáék több fronton is érdekeltek. A legidősebbek, a 18 évesek a megyei I. osztályú utánpótlás-bajnokságban vitézkednek, a 15 és a 14 esztendősök a II. osztályú országos utánpótlás-bajnokság keretében játszanak, a 13, 11, 9 és 7 évesek pedig a Bozsik-programban szerepelnek. Ami az idei évet illeti, sűrűbbnek ígérkezik: másfél hét múlva a 17 és a 18 évesek kelnek majd útra a lengyel fővárosba, Varsóba, ahol a nagy hírű Górnik Zab- ze vendégei lesznek. Februárban ismét farsangolnak majd, újra meg szeretnék rendezni a rongy- labda-fesztivált, nyáron pedig a Bicskei Bertalan nevével fémjelzett kapus- és csatártábort. Hagyomány már, hogy ezen az ünnepségen köszöntik a legszorgalmasabb mézgás növendékeket, vagyis azokat, akik szinte minden edzésen ott voltak. A 14 éveseknél a Steller testvéreket, Bódét és Benedeket, a 15 esztendősöknél a Török ikreket, Zsoltot és Andrást, míg a 16 éveseknél Teruzzi Ludovikot és Gyurmán Patrikot díjazták.- Én úgy látom, hogy a magyar labdarúgásban csak egyetlen kiTrófeadömping MÉLTÁN LEHETNEK büszkék magukra Mézgáék: az évek során vagy félszáz tanítványuk került a Rákóczihoz, 18-an pedig NB I-es játékosok lettek. A DIÓSGYŐRBEN játszó GOSZ- tonyi András tagja volt a Si- sa Tibor vezette világbajnoki bronzérmes U20-as válogatottnak, s a szintén a Diósgyőri VTK csapatát erősítő Barczi Dávid és a Kaposvári Rákóczi FC labdarúgója, Balázs Benjámin is a válogatott kapuján kopogtat már. a polcok roskadásig tele Mézgáéknál különféle trófeákkal és díszes serlegekkel; egészen pontosan 321-nél tartanak... út létezik, ez pedig a mélyszegénységben élő tehetséges gyermekek felkarolása, támogatása. Ők jelent(het)ik a jövőt, amihez viszont idő, türelem és megértés szükségeltetik - mondta amolyan zárszóként Horváth János „Mézga”. Ehhez persze megfelelő feltételrendszert kell(ene) biztosítani. Márpedig Mézgáék ott tartanak, mint 18 évvel ezelőtt a megalakulásukkor... Remekeltek a boronkaiak a pacsai versenyen íjászata 3D vadászíjász viadalon hét fényes érmet zsebeltek be a különböző kategóriákban Újabb versenyen szerepelt a 2008-ban alapított, jelenleg közel harminc főből álló Bo- ronkai Hagyományőrző és íjász Egyesület. A somogyi klub tagjai a Zalai íjász Szövetség által szervezett 3D Vadászíjász versenyen vett részt Pacsán. A tavalyi év utolsó, szabadban megrendezett versenyére sokan jelentkeztek. A kellemes, tavaszt idéző időjárás kedvezett a versenyzőknek, közel 80 fő vett részt a megmérettetésen. A vendéglátók zsíros kenyérrel, forró teával és forralt borral kedveskedtek. A Boronkai Hagyományőrző és íjász Egyesület kilenc fővel képviseltette magát a viadalon. Csáki Alpár, Csáki Csongor, Sulyok Martin, József Ri- chárd,Gájer Szilárd, Kulcsár Gergely, Kulcsár Ernő, Lázár Ákos és Vörös Róbert célzott eredményesen. A különböző méretlen távolságokon összesen 22 cél volt felállítva. Kissé csúszós, sáros terepen kellemes túrát tettek a részt vevő sportolók. A feladatokat bő négy óra alatt teljesítették a terepíjászok. Az eredmény kihirdetéséig távlövő versenyt is rendeztek a szervezők. A Boronkai Hagyományőrző és íjász Egyesület sportolói hét érmet nyertek, így érthetően remek hangulatban zárták a viadalt Eredményeik: Csáki Alpár: felnőtt Vadászreflex íj kategória, aranyérem. Lázár Ákos: felnőtt Vadászreflex íj kategória, ezüstérem. Sulyok Martin: gyerek Vadászreflex íj kategória, aranyérem. József Richárd: gyerek Vadászreflex íj kategória, ezüstérem. Gá- jer Szilárd: felnőtt Olimpiai íj, aranyérem. Kulcsár Gergely: mini Nomád íj, ezüstérem. Kulcsár Ernő: felnőtt Nomád íj, ezüstérem. ■ Kun Zoltán A somogyiaké volt a legjobb viadal a tavalyi évet záró szavazáson a bodri Pincészet adott otthont a Dél-Dunántúli íjászrégió legrangosabb eseményének, a 2013. évet lezáró bankettnek. A régió íjászain kívül a Magyar íjász Szövetség részéről Máté Gyöngyi, Nagy Gábor és Tóm Bil szövetségi kapitány is részt vett az eseményen. ALEXANDRA MANEA régióvezető beszámolóját követően Szluka István, a FKSE Éjsólyom íjász Szakosztály-vezetője méltó körülmények között adhatta át az ünnepségen megjelenő DDR 3D bajnoki sorozatban aranyérmet szerzett íjászoknak az egyedi készítésű bajnoki pólót Ezt követően a régió legnépszerűbb íjászának címéért és legkedveltebb versenyéért zajlott szavazás, ami a következő végeredménnyel zárult FÉRFIAK: l. Bóka László, 2. Péterbencze István, 3. Koszorús Zsolt. Utánpótlás leányok: 1. Nagy Nikolett, 2. Horváth Eszter. Utánpótlás fiúk: 1. József Richárd, 2. Szaka Zsombor, 3. Bükszegi Norbert. Verseny: 1. Boronkai Hagyományőrző és íjász Egyesület, 2. Éjsólyom íjász Szakosztály, 3. TTÍE. BARCSI VÁROSI KISPÁLYÁS TEREMLABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG A SPRINT SPORT KUPÁÉRT A 6-7. FORDULÓ EREDMÉNYEI: FC Barcs-Moulin Rouge 2-9; Harlem-Zöld Sasok 17-6; Kis Hullám-FC Barcs 7-3; Old Gold-Dankó 9-5; Zöld Sasok- Anonymus 4-7; Moulin Rou- ge-Harlem 5-5; Dankó-Vadász- tanya 2-5; Old Gold-Kis Hullám 2-7. az élcsoport állása: 1. Harlem ló pont (55-23), 2. Kis Hullám 15 pont (34-16), 3. Moulin Rouge 14 pont (35-19). A GÓLLÖVŐLISTA ÉLCSOPORTJA: 1. Tompa István (Harlem) 19 gól, 2. Mangult Zoltán (Harlem) 13 gól, 3. Pandúr Ádám (Moulin Rouge) 12 gól. ■ Barcson eddig összesen 76-an iratkoztak fél a góllövőlistára A SZOMBATI 8-9. (ZÁRÓ)FORDUló Párosítása: Anonymus-Mo- ulin Rouge 10 órakor, FC Barcs- Dankó 10.45 órakor, Moulin Ro- uge-Zöld Sasok 11.30 órakor, Kis Hullám-Anonymus 12.15 órakor, Vadásztanya-Old Gold 13 órakor, Harlem-Kis Hullám 13.45 órakor, Vadásztanya-FC Barcs 14.30 órakor, Harlem- Dankó 15.15 órakor. A mérkőzéseket Barcson a Deák Ferenc Általános Iskola tornacsarnokában játsszák. CSURGÓI KISTÉRSÉGI KISPÁLYÁS TEREMLABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG A DÉL-ZALAI VÍZMŰ KUPÁÉRT A 6. FORDULÓ EREDMÉNYEI: Malibu-Egy gólt SE 3-2; Zákány SE-Matchbox 2-1; Grá- nátvörös-kékek-Csurgó Trans 0- 1; Fehér Ló Vendéglő-Rutin FC 1-2; 40 Rabló-Kaszó Erdő 1- 5; Dynamik Csurgó-Gyékényes 3-12. az élcsoport állása: 1. Gyékényes 18 pont (41-6), 2. Match- box 15 pont (24-5), 3. Zákány SE 15 pont (20-5). A PÉNTEKI 7. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA: Kaszó Erdő-Rutin FC 18.30 órakor, Egy gólt SE-Zá- kány SE 19.15 órakor, Mali- bu-40 Rabló 20 órakor, Gyéké- nyes-Gránátvörös-kékek 20.45 órakor, Dynamik-Fehér Ló Vendéglő 21.30 órakor, Matchbox- Csurgó Trans 22.15 órakor. A mérkőzéseket Csurgón a Sótonyi László Városi Sportcsarnokban játsszák. ■ Fenyő Gábor Korosztályos válogatottakban szerepeltek a kaposváriak kosárlabda Benke Szilárd Szolnokon, Kocsis Zalán Lengyelországban és Csehországban folytatta a felkészülést Lengyelországban és Csehországban folytatta a felkészülést a korosztályos válogatott tagjaként a kaposvári Kocsis Zalán - számolt be a Kaposvári KK hivatalos honlapja, a delfinek.hu, valamint a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének oldala, a ko- sarsport.hu. A lengyelországi Walbrzych városában rendezett Olimpiai Reménységek Versenyén a magyar U16-os utánpótlás válogatott a házigazda lengyelek mögött - a körbeverés miatt rosszabb pontaránnyal - a második helyet szerezte meg. A tornán a harmadik helyen a szlovák, a negyedik helyen a cseh U16-os válogatott végzett. A nemzeti együttes a sikeres szereplés után folytatja a korosztályos Európa-bajnoki felkészülést. LENGYELORSZÁG- MAGYARORSZÁG 72-73 (20-16,22-22,16-20,14-15) MAGYARORSZÁG: Doktor (15/3), Chester (10), Bordács (5), Rud- ner (23/6), Pápai (8). csere: Horváth (3/3), Durázi (-), Németh (3/3), Kocsis (-), Ondima (4), Ker- pel-Frónius (-), Fülöp (2). Agresszív védekezéssel sikerült meglepni az divíziós hazai csapatot, támadásban pedig nagyon tudatosan játszottak a magyarok, ennek köszönhetik a bravúros győzelmet. Benke Szilárdra is számítanak CSEHORSZÁG- MAGYARORSZÁG 47-74 (11-14,14-23,12-14,10-23) Magyarország: Doktor (28/15), Kerpel-Frónius (7/3), Bordács (2), Rudner (8), Pápai (8). csere: Fülöp (1), Kovács (10), Ondima (2), Matejovics (6), Németh (-), Durázi (2), Horváth (-). Magabiztos diadalt arattak a csehek ellen a magyarok, mindenkinek sikerült megfelelő játékidőt biztosítani. MAGYARORSZÁG- SZLOVÁKIA 62-69 (12-20,19-14,15-23,16-12) MAGYARORSZÁG: Doktor (11/6), Chester (17), Kovács (2), Rudner (4), Pápai (4). csere: Kocsis (9), Durázi (2), Németh (-), Matejovics (-), Bordács (5/3), Kerpel-Frónius (2), Fülöp (6). Tanulságos mérkőzés volt, rámutatott az összes hibára, hiányosságra. Ezen a találkozón fáradtan, fásultan kellő agresszivitás nélkül játszott a csapata, megérdemelten nyertek a szlovákok. Az ORV-n a második helyet szerezte meg a magyar U16-os fiú kosárlabda-válogatott. A következő állomás egy nemzetközi torna volt a csehországi Nymburk városában, ahol például a Japán U 16-os válogatott is a magyar csapat ellenfele. A tornán Kocsis Zalán a szűkített tizenkét fős keretének tagjaként folytathatta a felkészülést. Az U20-as fiú válogatott a téli szünetben Szolnokon vett részt egy összetartáson, ahol jó körülmények és feltételek között készülhetett a csapat. A programban a technikai és taktikai szintfelmérés mellett a játékosok mentális felkészítésére, illetve a különböző védekezési és támadási alapok gyakorlására is nagy hangsúlyt fektettek. Az U20-as válogatottban a Kaposvári KK felnőtt együttesének tagja Benke Szilárd is részt vett az összetartáson. Egyelőre 20 főt hívtak be, az edzéseket Váradi Attila vezetőedző és Tasnádi Zoltán felkért edző tartotta. ■ Kun Z.