Somogyi Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-02 / 1. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2014. JANUÁR 2., CSÜTÖRTÖK ► Folytatás az 1. oldalról- Hova mész? Mindjárt kezdő­dik a tűzijáték, nehogy már azt ne nézd meg! - vetette oda ne­kem hanyagul egy jól látható­an már nem szomjas, ismeret­len úriember éjfél előtt néhány perccel, amikor látta, hogy egy macskát megszégyenítő ügyes­séggel igyekeztem átfurakodni a tömegen, illetve az emberek közti szűk sikátorokon nem sok­kal éjfél előtt a Kossuth téren, így próbáltam ugyanis nagyjá­ból felmérni, hányán is lehetnek Kaposvár főterén szilveszter éj­szakáján. Lehetetlen küldetés­nek bizonyult a dolog, bármerre is furakodtam, az Ady, a Noszlo- py és a Fő utca térre torkolló ré­szei is tömve voltak a tűzijáték előtt nem sokkal. Az első raké­tadurranásokat aztán ujjongás kísérte a tömegből, addigra per­sze már az egy négyzetméterre eső rekord mennyiségű pezsgős­üveg is megszabadult dugójától. Minek hatására az amúgy is jó­kedvű tömegen egyre inkább el­hatalmasodott az emberbaráti szeretet. Ismerősök és ismeret­lenek kívántak boldog új évet egymásnak a csaknem negyed órás tűzijáték alatt is. S miután megfogadtam az említett úriem­ber „tanácsát”, s végignéztem a tűzijátékot, a tömeggel együtt igyekeztem kikeveredni a tér­ről, ami a Zárda utca felé megle­hetősen könnyen ment; számos mentő és tűzoltóautó ritkítot­ta ugyanis a tömeget. Az éppen ügyeletben lévő mentősöknek amúgy a hivatalos tájékoztatás szerint egy átlagos napinál há- romszor-négyszer több dolguk akadt Somogybán december 31- én éjjel, jórészt ittas személyeket kellett ellátniuk. Ám tűzijáték­kal, petárdával kapcsolatos bal­eset miatt nem érkezett bejelen­tés a megyéből a mentők ügyele­tére. Ami bátran nevezhető sze­rencsének ezen az éjszakán, an­nál is inkább, mert a város több pontján, az északnyugati város­részben, de még a Cserben is töb­ben próbálták űberelni a főtéri tűzijátékot. Ami, ha nem is sike­rült, arra mindenképpen alkal­mas volt, hogy alaposan megün­nepelte Kaposvár: Boldog új évet 2014! ■ Márkus Kata Új néven fújnak a hagyományokhoz hűen kon­certtel köszöntötte az új évet Ba- latonföldvár Város Fúvószene­kara a Bajor Gizi Közösségi Házban. Az új év a fúvósok éle­tében is új korszakot nyit; első nagy koncertjüket adták az után, hogy a város fenntartásá­ba került az együttes. Éljen a magyar, ez volt a január elsejei hangverseny címe. Eljátszották persze a Strauss-darabot is, műsorukon keresztül felidéző- dött történelmünk az államala­pítástól az osztrák-magyar ki­egyezésig. Zenében pedig Erkel Ferenctől egészen napjainkig jutottak. F. I. Ünnepelt Kaposvár. Vélhetően az enyhe, csapadékmentes idő is kedvezett a programoknak. Rengetegen döntöttek úgy, a Kossuth téren mondják barátaiknak, ismerőseiknek: boldog új évet! Futás Nagyatádon A legkisebbek is rajthoz álltak százan vettek részt a nagyatá­di Széchenyi parkban a szilvesz­teri futáson. Menyhárt Csilla fő­szervező elmondta: az óvodások­tól a 70 éven felettiekig vettek részt a TR1ATÁD új évet köszön­tő futásán. Háromszáz métertől a tetszőleges távig választhattak a résztvevők, akiket meleg tea várta célban. A tombolasorsolá­son kerékpár zárakat, kulacso­kat, táskákat, ébresztő órákat nyerhettek. györke József Zsömi és Eperke trappolt az élre szilveszterkor a hagyományos somogysárdi nyúlfuttató versenyen Nálunk a nyúl is ember - vallják a sárdiak. S ennek a gyerekeknél jobban talán nem örült senki, kényeztették a tapsifüleseket ► Képgaléria: Sonline.hu ► Folytatás az 1. oldalról a versenyzők és az érdeklődők többsége ugyanis - ahogy az el­múlt húsz évben is - nem feltétle­nül a jó eredmény, sokkal in­kább a szórakozás kedvéért láto­gatott ki Somogysárdra a nyúl- futtatásra az idén szilveszterkor. Annak ellenére, hogy az idei kü­lönleges napon az örökérvényű igazság úgy szólt Somogysár- don: nem a helyezés, hanem a győzelem a fontos! S hogy ezt a legügyesebb indulók a maguké­nak mondhassák számos eszköz megengedett volt a nyúltrappon, tilos volt viszont bántani a nyu- lat, mert mint a versenyszabály­zat első pontja mondja: Nálunk a nyúl is ember! így volt ez szil­veszterkor Somogysárdon, ahol a többség „bérelt” nyúllal állt rajthoz, a helybeliek kölcsönöz­tek nekik ingyen és bérmentve füleseket. Ilyen tapsifülessel, Ne­veninccsel végzett például a har­madik helyen Herczeg Barnabás és Kertai Ákos. Szüleik szerint húsz év gyakorlása hozta meg az idén a gyümölcsét, először ért célba nyuluk, s mindjárta har­madik helyen. Székelygyors vi­szont saját nyúl volt egyenesen Székelyföldről, Ő a család bizta­tására második lett. A xxi. szilveszteri somogysárdi nyúlfuttatáson - ahol a szpíker úgy fogalmazott: jobb ma egy szemüveg, mint holnap egy üveg­szem a jobb láthatóság érdeké­ben - végül az ifjúsági kategória 54 indulója közül a kaposvári Molnár Domán Zsömi nevű nyu- la végzett az első helyen. Máso­dik lett a somogysárdi Harango­zó Péter Gyere ide névre hallgató tapsifülese, míg a harmadik he­lyen a kaposszekcsői Nevenincs végzett Herczeg Barnabás és Kertai Ákos ösztökélésére. A fel­nőtt kategóriában húszán álltak rajthoz, a győztes a somogysárdi Katona Fanni Eperkéje lett. A második díjat a gyergyóalfalui Gál Előd vihette haza Székely­gyors nevű nyulával, a harma­dik helyen pedig a toponári Ga- dácsi Róbert Rambója végzett. MÁRKUS KATA Búcsúzott 2013, megérkezett 2014 szilveszter Hömpölygött a tömeg, ezrek ünnepelték pezsgővel, konfettiesővel az új évet az utcákon ■ Ön mennyit költött az óév­búcsúztatásra? Szavazzon hírportálunkon «»,»— ma 16 óráig: SONLINE.hu JT A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük.

Next

/
Thumbnails
Contents