Somogyi Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-18 / 15. szám

VÍZILABDA-OB I. pólővarázs Négy egykori olim­piai bajnokot is láthat a nagyér­demű szombaton este Budapes­ten a Kőér utcai sportuszodá­ban. A harmadik helyen álló há­zigazda RacioNet-Honvéd Kiss Gergelyt, Steinmetz Barnabást és Gergely István háóőrt tudhat­ja a soraiban, míg a Kaposvári VK Szécsi Zoltán kapust vonul­tatja fel; a négy remek pólós ke­reken tíz ötkarikás aranyérmet tudhat a magáénak. Amúgy érdekesen alakul az idei szezonban a két egylet egy­más elleni mérlege. A Kaposvá­ri VK és a Honvéd szeptember­ben egy hét leforgása alatt há­romszor is szembe került egy­mással. A Magyar Kupában a kaposváriak kiverték a Honvé­dőt - a fővárosi döntetlen után másnap Szécsi Zoltán csak két gólt engedélyezett a fővárosi pi­ros-fehéreknek -, a kaposvá­ri bajnokin pedig Honvéd-si­ker született. Ezen a találkozón is Szécsi volt a főszereplő, akit döntetlen állásnál a harmadik negyedben a spori kiküldött a medencéből. ■ Fenyő G. SNOWBOARD EGYELŐRE várni kell azoknak a fiataloknak, akik ezen a hétvé­gén szerették volna bizonyítani tudásukat és felkészültségüket a diákolimpia országos döntőjé­ben. A kedvezőtlen időjárás mi­att ugyanis új időpontra - Make Somé Nőise snowboard hétvége és Magyar Kupa-futam vasár­napjára, azaz - március 2-ára halasztotta a Snowboard Diák­olimpiát a Magyar Snowboard Szövetség.- Sajnos hiába vártuk a le­hűlést és a havat, nem érkezett meg. Az előrejelzések pedig to­vábbra sem mondanak hideget, így a helyszínnel, a mátraszen- tistváni Síparkkal közös egyet­értésben meg kellett hoznunk az elhatározást, miszerint el­toljuk az eseményét, méghoz­zá március 2-ára - mondta Ma- kács Péter, a rendezvény egyik főszervezője. Az eddigi neve­zések érvényben maradnak, de a Magyar Snowboard Szö­vetség a rendezvényig tovább­ra is várja a 9-18 éves korosz­tály jelentkezését. ■ Kun Z. Kellenek az új kihívások a példa Gundy Richárd soha nem vágyott arra, hogy celeb legyen Az emlékezetes 2011-es kaposvári T-Home Vivicittá Városvédő Futás arca, Gundy Richárd úgy éli a sportos mindennapjait, hogy minél több gyermekkel ismertesse meg a mozgás örömét. Fenyő Gábor- A matekot vagy inkább a test­nevelést szeretik jobban So- mogyjádon a diákok?- A testnevelést - vágta rá határozottan Gundy Richárd, a somogyjádi Illyés Gyula Ál­talános Iskola 45 éves matema­tika-testnevelés szakos tanára.- Mindenki szereti a tesit?- Imádják! Kivételek persze itt is akadnak, de a zöme na­gyon szereti. Nem kell őket no­szogatni, ha egy kis mozgásról van szó.- Miért?- Amióta bevezették a min­dennapos testnevelést, lehet variálgatni. Sokat játszunk - a nagy kedvencek a különféle akadálypályás feladatok -, de szeretik az aerobik jellegű ze­nés gimnasztikát és a relaxáci­ós órákat is.- Egykori pécsi egyetemista cso­porttársa. a hatszoros világbaj­nok Katus Attila hatása az ae­robik?- Igen. Egyébként már két­szer is járt nálunk Somogy- jádon, s mindkét alkalommal nagy sikert aratott a zenés ae- robik-órája.- A lányok vagy a fiúk kaphatók j jobban mozgásra?- Inkább úgy fogalmaznék, hogy a lányok a zenés, aerobik jellegű órákat kedvelik inkább, a fiúk pedig a különböző lab- dás játékokért rajonganak.- Nevezetes dátum 2011 április 3-a. Gundy Richárd volt a T-Ho- me Vivicittá Városvédő Futás ka­posvári kapitánya, ha úgy tetszik, arca. Nemhogy a somogyi me­Gundy Richárd mindig új feladatokat, kihívásokat keres magának gyeszékhelyen, de egyetlen vidé­ki városban sem álltak még soha ilyen sokan rajthoz.- Egy válogatás előzte meg a párbajt, s én lettem a szeren­csés kiválasztott. Amúgy Ka­posváron 13 ezer 208-an, rá egy napra Szegeden pedig jó háromezerrel kevesebben, egé­szen pontosan 10 ezer 122-en futottak.- Számított ekkora tömegre?- Abban biztos voltam, hogy rengetegen leszünk, de ez a hatalmas érdeklődés engem is meglepett. Az előnevezések alapján sokáig fej-fej mellett ment a két város. Végül aztán a lokálpatriózmus győzött: Ka­posvár kisebb város, mint Sze­ged, így talán itt nagyobb az összefogás. Idén maraton, jövőre aztán jöhet az Ironman A KOR NEM (LEHET) AKADÁLY. Bármilyen idős is vagy, mindig kellenek az új kihívások. Ta­valy nyáron például az volt a célom, hogy a hagyományos Balaton-átúszáson megjavít­sam az időeredményem. Az ősz­szel Budapesten maratonit sze­retnék futni, jövőre pedig jöhet a nagyatádi Ironman. Vagy 20 alkalommal átúsztam mára Balatont, többször is körbete­kertem a magyar tengert, s a futással sincs gondom. Már­mint külön-külön. Merthogy így összegyúrva azért „kicsit” más a helyzet... - mondta Gun­dy Richárd.- Miért maradt el a folytatás?- Sokan megállítanak és kérdezik, hogy mikor futunk megint. A T-Home üzleti straté­giája miatt vitték a két futóver­senyt Pécsre és Szolnokra, ahol egyébként közel sem neveztek ennyien; a két városban együtt három és félezren futottak.- Van rá esély, hogy újra Kapos­vár legyen a Vivicittá (egyik) házi­gazdája?- Ezen vagyok sok más futó­társammal együtt.- Meg lehet ismételni, netán túl­szárnyalni a 2011-es csúcsver­senyt?- Nehéz ügy. Ha találunk új kihívás(oka)t, akkor talán igen. Egy gyerek akkor kezd el spor­tolni, ha valamilyen különle­ges impulzus éri. Magával ra­gadja egy mérkőzés, olyan sportrendezvényre kerül, ahol sokan vannak, remek a hangu­lat. És persze szükséges a meg­felelő családi háttér is.- A jó értelemben vett celeb.- Nem tartom magam an­nak, soha nem is vágytam ilyen címre. A kihívás, a különleges feladat fogott meg. Isten ments, hogy én is celeb legyek! Sem­mit nem változtam - legalábbis nagyon remélem -, az a Gundy Richárd vagyok, aki voltam is.- A magyar állam 2020-ig 18 milliárd forinttal támogatja a magyar atlétikát. Cserében elvár­ja, hogy megnégyszereződjön az atléták száma. Kivitelezhető?- Nagy kérdés, hogy hadra fogható-e ennyi gyerek. Más támogatott sportágakban is ha­sonlóak a célkitűzések; csak nehogy az legyen a vége, hogy a klubok egymástól elszippant­ják a fiatalokat. Olyan gyerme­keket kéne bevonni, akik ko­rábban még nem sportoltak.- Büszkén hirdetjük, hogy sport­nemzet vagyunk. De leszünk-e valaha sportoló nemzet?- Ez az egésznek a lényege. Óriási dolog lenne... A mezőkövesdieket is legyőzték a juniorok kézilabda-nb i., férfiak Háromgólos diadalt arattak a fiatalok, négy sikernél tartanak a felnőttmezőnyben Két bajnoki mérkőzést is ví­vott a Provident Juniorválo­gatott együttese a Budapest Bank Férfikézilabda Ligában. Csoknyai István szövetségi edző tanítványai előbb hazai pályán három góllal verték a Mezőkövesd alakulatát, majd idegenben - a papírformának megfelelően - 33-18-ra kap­tak ki a Balatonfüredi KSE csapatától. PROVIDENT JUNIORVÁLOGATOTT­MEZŐKÖVESD Z8-25 (15-10) Balatonboglár, Urányi János Sportközpont, 150 néző. Vezet­te: Kozák, Wenzel. PROVIDENT JUNIORVÁLOGA­TOTT: Kisék - Hornyák P. 4 (1), Priczel, Szeitl 3, Ligetvári, Vi­zes 1 (1), Tóth B. 5. csere: Bor­bély (kapus), Nagy B., Pásztor M. 6, Horvácki, Zakics 1, Fe­kete 1, Nagy Sz. 4, Leimeter 2, Horváth D. 1. szövetségi edző: Csoknyai István. Mezőkövesd: Kovács J. - Mol­nár F. 2, Dobó 4, Trivkovics 5, Grünfelder 2, Kurbely 2, Be- nis 5 (1). csere: Kiss 0. (kapus), Bakos Á. 1, Djukics 2, Répási, Nyitrai, Bán 2, Sípos, vezető­edző: Skaliczki László. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. 5. PERC: 2-1. 10. p.: 4-3. 16. p.: 7-5.19. p.: 9-6.21. p.: 10-9.25. p.: 11-10. 27. p.: 13-10. 34. p.: 15-11. 37.p.: 17-14. 42. p.: 21- 16. 50. p.: 25-20. 58. p.: 28-24. KIÁLLÍTÁSOK: 8, ill. 14 perc. HÉT­Otthon remekeltek a juniorok MÉTERESEK: 4/2, ill. 2/1. JÓK: Kisék, Hornyák, Borbély, Pász­tor, illetve Benis, Kiss 0. BALATONFÜREDI KSE-PROVIDENT JUNIORVÁLOGATOTT 33-18 (16-9) Balatonfüred, 400 néző. V: Búza, Pinizsi. BALATONFÜREDI KSE: Székely - Tombor 4 (1), Grigorjev 7, Ju­hász K. 2, Kovács Gy. 3, Szöllő- si B. 6 (1), Pásztor 2. csere: Ko- mendant (kapus), Németh B. 2, Törteli 1, Bóka 3 (2), Kis Á., Bán- hidi 1, Lelkes 1, Vasvári, Bujtár 1. vezetőedző: Sótonyi László. PROVIDENT JUNIORVÁLOGATOTT: Borbély - Hornyák 1 (1), Prit- zel 1, Vizes, Szeitl, Ligetvári 3, Tóth B. 4. csere: Kisék (kapus), Nagy B., Albert-Tóth, Zakics, Fe­kete B., Nagy Sz. 5, Leimeter 1, Horváth D. 2, Gidai 1. szövetsé­gi edző: Csoknyai István. az eredmény alakulása. 8. perc: 1-3. 12. p.: 4-5. 18. p.: 11-5. 25. p.: 15-9.35. p.: 19-11. 46. p.: 23-14. 55. p.: 30-18. KI­ÁLLÍTÁSOK: 0, ill. 6 perc. hétmé- TERESEK: 5/4, ül. 1/1. JÓK: Szé­kely, Grigorjev, Szöllősi B., Tóth B., Komendant, Kis Á., Tóth B., Nagy Sz.. A Provident Juniorváloga­tott kilenc ponttal a tizenegye­dik helyen áll a Budapest Bank Férfikézilabda Liga tabelláján. A csapat legközelebb január 22- én, szerdán 18 órakor az Oros­háza otthonában lép pályára bajnoki mérkőzésen. ■ Kun Z. HÍRSÁV Fórumra várják a görpark használóit extrém sportok A kapos­vári görpark jövőjével kap­csolatban szeretne egyeztet­ni a létesítményt használó fi­atalokkal a kaposvári önkor­mányzat. Ezért az érintettek számára nyílt fórumot hir­dettek. A görpark fórumot január 21-én, kedden 14.30 órakor rendezik a Kaposvári Polgármesteri Hivatal 103- as termében. ■ K. Z. Sebestyének az 52. időt autózták autó motor A Sebestyén Sándor, Bognár József, Ung­vári Miklós (Toyota) alkotta csapat az 52. idővel ért célba csütörtökön az autósok kö­zött a Dél-Amerikában zaj­ló Dakar-rali 11. szakaszán, s összetettben a 45. helyen áll. A motorosoknál változott a sorrend az élen, miután az eredeti szakaszgyőztes Marc Comát 15 perces büntetéssel sújtották, így az etapot Cy- ril Despres nyerte. Az ösz- szetettben továbbra Coma áll az élen, ám Joan Barre- da Borttal szembeni előnye csökkent. Dési János (KTM) a végelszámolás szerint a 47. lett a szakaszon, összetett­ben pedig az 52. ■ Babosék bejutottak a második fordulóba tenisz Babos Tímea, oldalán a horvát Petra Marticcsal be­jutott a második fordulóba az ausztrál nyílt teniszbaj­nokság női párosában, mi­után pénteken három szett­ben legyőzte a Dominika Ci- bulkova, Yanina Wickmayer szlovák, belga duót. A talál­kozó - melyet csütörtökön a hőségszünet miatt töröltek - 2 óra 8 percig tartott. ■ Elhunyt a leukémiával küzdő Rakaczki Bence labdarúgás Hosszan tartó betegség után csütörtök dél­után elhunyt Rakaczki Ben­ce, a Diósgyőri VTK labda­rúgócsapatának 20 éves ka­pusa - tudatta Demkó Nor­bert, a Diósgyőri VTK sajtó­főnöke az MTI-vel. ■ GlUlll" rffr HIRDETÉS CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ S 11.00 111 ' Klebelsberg Koüégium 19.00 A KIRÁLY BESZÉDE Blaháné bérlet *303513* www.csiky.hu HIRDETÉS Corner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGmm p* -m nemzetközi pénztramzftr I \J U ■ I 1—. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 297,50 302.49 USD 218,00 223,49 CHF 240,00 246,99 ÉRVÉNYBEN: január 17. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap 8-21 óráig befektetésiarany-értékesítés

Next

/
Thumbnails
Contents