Somogyi Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-18 / 15. szám

2014. JANUÁR 18., SZOMBAT MEGYEI KORKÉP 5 Drávagárdony a béke szigete munka nélkül Állás- és a bűn hiányával telnek a mindennapok a dél-somogyi faluban Nem fémek már hozzá az olcsó fürdőbelépőhöz a nyugdíjasok Megbeszélés a falu szívében: szinte barátként egyeztetnek az aktualitásokról a helybéliek. A legnagyobb gondjuk a munkanélküliség Figyelnek egymásra, és baj esetén egymás segítsé­gére sietnek az emberek Drávagárdonyban, ez a titka annak, hogy a magas mun­kanélküliség ellenére bűn­mentes maradt tavaly. Jeki Gabriella Ködös reggel, de a nap süt. Elzárt zsáktelepülés Dél-So- mogyban. A 160 fős Drávagár- donyba beérve biztos vagyok benne, hogy valaki az ablak­ból már észrevette, hogy ide­gen autó hajtott be és jelezte a polgármesternek. így is le­het, bár nem kérdezek rá, ami­kor a felújított művelődési ház előtt megállók és Kovács Ist­ván az ajtóban fogad. Kiderül, hogy nem is járok messze az igazságtól, hiszen a jelzés egy­értelmű, ha idegen gépkocsi jár erre. Sok errefelé a mozgó „árus”, akikről azonnal szól­nak egymásnak a drávagárdo­nyiak. Sűrűn ellenőriz a körze­ti megbízott is. A művelődési központ könyvtárként és közösségi pontként is funkcionál, ahol akár nagyobb rendezvényeket is tudnának szervezni. Itt dol­gozik Éva, aki a falu kulturá­lis szervezőjeként összefog­ja a fiatalokat is. Kávéval kí­nál minket, miközben elkezdi mesélni, hogy a helybéli gye­rekek mennyire tudnak alkal­mazkodni, részt vesznek min­denféle programon, bár a rend nem erősségük.- Szeretnivalók és vágynak arra, hogy foglalkozzanak ve­lük - meséli mosolyogva. - Kedvelik a zenét, táncot, gyak­ran rajzolnak, és amit elvállal­nak - például egy szerep be­tanulását egy rendezvényre - azt teljesítik. Büszkén mutatja a tegnap festett alkotásokat, amelyek most az ablakban száradnak. Kiderül, hogy a három éves­től a tizenhat évesig sokan for­dulnak meg itt nap mint nap. Ezt megerősítendő, hamarosan megjelenik két kamasz, akik a számítógépek mellé ülnek. A településen ma 43 gyerek él, ők a lakosság 27 százaléka. Közben több helybéli is érke­zik a polgármester által meg­hirdetett Somogyi Hírlapos ta­lálkozóra: arról beszélgetünk, hogy Drávagárdonyt egyálta­lán nem jegyzik az Országos Rendőr-főkapitányság bűnözé­si térképén, már ami a 2013-as évet jelenti. Ez pedig azt jelen­ti, hogy egyetlen lopás vagy ga­rázdaság sem történt itt tavaly. Ami a 92 százalékos munka- nélküliséget számítva igazán figyelemreméltó.- Tavaly is igyekeztünk a lehető legjobban kihasználni a munkaügyi központ pályá­zatait, emelni a lakosság élet­színvonalát - kezdi Kovács Ist­ván polgármester. - A közfog­lalkoztatás azonban decem­ber végén lezárult, és majd csak március elsején indul új­ra, ahol 22 ember juthat mun­kához. A képzéssel összekötött programban csak egy hölgy vesz részt, és a helyi mező- gazdasági vállalkozás szintén csak pár főt tud foglalkoztat­ni. A falu első embere azonban hangsúlyozza: mégsem men­nek el a szomszédba lopni az emberek, sem zöldséget, sem tyúkot. - Az itt élő emberek jól kijönnek egymással, figyelnek a másikra, nem veszekednek, megértők, gond esetén segíte­nek - teszi hozzá Kovács Ist­ván. - Szeretnénk persze, ha az állástalanságból kilábalhat­nának: ebben talán a turiszti­kára építő Ős-Dráva Program is segít. Mint ismert, szabadidőköz­pontot álmodtak meg a Dráva partján: medencét, hajókikö­tőt, csónakjavítót, és vendég­házat képzeltek el. A tervek el­készültek, az elvi építési enge­dély is megvan, már „csak” a vállalkozó hiányzik. Felebarátod házát, jószágát ne kívánjad!- itt lakom a templom mellett, pici a kerítés, így hát bárki be­mászhatna, de nem hiányzik soha semmi - vonja mega vál­lát Sándor. - Mindenki jól is­mer mindenkit, talán még töb­bet is tudunk egymásról, mint kellene. erzsi házi ápolóként járja a falut, hét olyan idős emberhez tér be rendszeresen, akik egye­dül élnek. Ahogy mondja, még­semfélnek - mert szerencsére nincs kitől. A gyógyszerfelírás­ban, kiváltásban, bevásárlás­ban segítenek nekik. No és a sok beszélgetés... Ez is fontos része a drávagárdonyi minden­napoknak.- A FALUBAN SZÜLETTEM, azóta is itt élek férjemmel, most ápo­lási díjon vagyunk - fűzi hozzá Ibolya. - Fontos a családi össze­tartás, és az is, hogy nincsenek haragosaink. később fut be Misi, aki peda­gógusként dolgozik. Amikor me­séljük neki a zérós bűnözési rá­tát, csodálkozik. szinte hihetetlen, de nagyon örülök ennek a statisztikának- mondja. - A titok az emberek nyugodt természetében, a jó ve­zetésben rejlik. FÉLIG-MEDDIG VICCESEN, és mégis komolyan teszi méghoz­zá: „Mi a tíz parancsolat szerint élünk, felebarátod házát, meze­jét, másféle jószágát ne kíván­jad!” X GYORSSZAVAZAS ■ Ön hol nem érzi magát biztonságban? Szavazzon hírportálunkon —■ ma 16 óráig: J SONLINE.hu A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. ► Folytatás az 1. oldalról Még aznap felhívta a nyugdíjfo­lyósítót, ahol elmondták: az iga­zolásokat január 15-16-án kez­dik postázni. Ez esetben viszont hogy zárhatták le a pályázatok feltöltését 15-én, esetleg az or­szág egyik része korábban meg­kapta az igazolásokat? A polgár- mester szerint szerencsésebb lett volna a határidőt február 1-20. között meghatározni, mert akkor minden nyugdíjas egyen­lő eséllyel indult volna. A Nyugdíjasok Szervezetei­nek Somogy Megyei Szövetsé­ge megdöbbenéssel értesült a pályázati lehetőség lezárásáról. Stikel lános elnök azt mondta: tisztességtelen, hogy a 15 ezres kvóta tényét nem tették közzé előzetesen, mert e nélkül sokan fölöslegesen élték bele magukat a kedvezményes lehetőségbe. E korláttal a 2,5 millió érintett­nek alig több mint fél százaléka kaphatott fürdőbelépőt. Az is el­fogadhatatlan, tette hozzá az el­nök, hogy a somogyiak többsé­gét eleve kizárta, hogy nem kap­tak időben igazolást. Ez így nem | más, mint mézesmadzag. Egy­úttal az országos szövetséghez fordult, tegyenek hivatalos jel­zést a panaszok miatt, és legkö­zelebb tegyék lehetővé, hogy az internetes összeköttetéssel nem rendelkező vidékiek se kerülje­nek hátrányba a pályázaton. A Magyar Nemzeti Üdülé­si Alapítvány (MNÜA) szer­dán közleményben jelentette be, hogy már nem lehet jelentkez­ni a január 2-től elindított sza­badidős programra. A 2500 fo­rintos önrész befizetése után 60 gyógyfürdőből választva lehet legalább öt, legfeljebb 33 alka­lommal igénybe venni belépőt. Somogyból Barcs és Kaposvár, a közelből még Harkány, Hévíz, Zalakaros és Lenti csatlakozott a programhoz. ■ B. T. HIRDETÉS SZÉCHENYI TERV SAJTÓKÖZLEMÉNY TURISZTIKAI ATTRAKCIÓK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK FEJLESZTÉSE BUZSÁKON Buzsák község Önkormányzata „Turisztikai Attrakciófejlesztés Buzsákon" címmel nyert az Új Széchenyi Terv keretén belül közel 88 millió forint uniós támogatást, a múlt év áprilisában megkezdett projekt hamarosan lezárul. . Örömmel tájékoztatjuk a lap olvasóit, hogy a pályázat keretén belül lehetőségünk nyílik történelmi és kulturális örökség turisztikai hasznosítására, vallási turizmus fejlesztésére. A projekt megvalósításának elsődleges célja továbbra is a turisztikai főszezon hatékony meghosszabbítása az idelátogatók számára egy új élményt kínálva, a kínálat bővítésével pedig lehetőség nyílik új munkahelyek létesítésére is. A fejlesztés során elkészült a Buzsáki Népművészeti Tájház kerítésének felújítása, a szabadtéri színpad lefedése és új múzeumi kiállító helyiség építése egy fűthető vizesblokkal, valamint a Fehér Kápolnánál mosdó helyiség került kialakításra és egyedi díszkapu készült. Önkormányzatunk autóbuszt is vásárolt, így igény esetén át tudjuk szállítani a látogatókat egyik helyszínről a másikra. A projekt gyermek- és kerékpáros barát fejlesztéseket egyaránt tartalmaz, a közelmúltban a gyermekjátszótér is elkészült. Egy innovatív megoldás eredményként a két helyszín virtuálisan is bárki által bejárhatóvá vált, ezt a szolgáltatást folyamatosan bővítjük új látnivalókkal. A projekt 2013. április 1-én indult, befejezési határideje 2014, február 28. Projektzáró rendezvényre 2014. február 18-án kerül sor a beruházás helyszínén,a Buzsáki Népművészeti Tájháznál Atámogatásösszege87624 009 Ft.aprojekt 100%-os támogatottságú. Kérjük, látogasson el Buzsákra, tekintse meg nevezetességeinket, ismerkedjen meg látnivalóinkkal, a buzsáki hímzésekkel és fafaragásokkal. Szeretettel várjuk községi rendezvényeinken is, ahol előzőekben említetteken túl a település néptánchagyományait is bemutatjuk. Kedvezményezett elérhetősége: Buzsák község Önkormányzata Cím: 8695. Buzsák, Fő tér 1. Telefon: +36 (85) 530-057, E-mail: buzsakpolgarmBt-online hu www.buzsak.hu HIRDETÉS Ntf- '■‘-V t * Kis értékű | a Somogyi Hírlapban! | eladásra váró dolgait HIRDESSE MEG-apró ismtír MEGRENDELŐSZELVÉNY rovatunkban ím ''írrmlTTTTT TTTTTT 111111 M II í Ittttti 30.000 Ft F^-tipT'n : nrri^^inim értékhatárig Né>: Cim ...- ------------j mi ndössze Telefon: 016 '• Aláírás: Az ajánlat kizárólag lakossági hirdetésekre vonatkozik. A név- és címadatok valamint az irányár megadása a hirdetés 4 A A A fi Ául megjelenésének feltétele. Kérjük a szelvényt NYOMTATOTT betűkkel kitölteni. A hirdető kijelenti, hogy a fenti szövegbeno^v. JLiUUU II vll tudomása szerint félrevezető, másokat hátrányosan érintő információ nincs. Egyúttal hozzájárul ahhoz, hogy hirdetése U szövegének stílusán a lap arculatának megfelelően változtassanak. Nemzeti Fejlesztési ügynökség I ■MnHVBWMHMMNH www.uJezedtonyOterv.gov.lMJ HMUtiU H A projokt az Európai Unió támogatósával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul mag.

Next

/
Thumbnails
Contents