Somogyi Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-12 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 2. szám
12 SZTORI - APRÓHIRDETÉS 2014. JANUÁR 12., VASÁRNAP A fejvadászok közösségi hálóról származó információi nem tükrözték a dolgozók valódi munkateljesítményét Alig ültek el a botrány hullámai a Facebook-profilok utáni céges „kémkedéssel” kapcsolatban, egy tudományos kutatás máris igazolta, hogy a vállalatok fölöslegesen vizsgálgatják a leendő dolgozók közösségi oldalait. Demeter K. - Takács Z. Vajon mennyire pontosan ítélik meg a fejvadászok és HR-esek a leendő dolgozókat a Facebookon megjelenő megjegyzéseik, fotóik alapján? Erre a kérdésre kereste a választ a Florida Állami Egyetem, a Clemson Egyetem, az Old Dominion Egyetem és az üzleti szolgáltatásokkal foglalkozó Accenture közös kutatása, amely megdöbbentő eredménynyel zárult. A vizsgálatban 416 frissdiplomás vett részt, akiket 86 fejvadász tesztelt, hogy eldöntse, megfelelnek-e az adott pozícióra. A HR-esek fejenként öt leendő dolgozó profilját elemezték úgy, hogy a Facebookon kívül nem kaptak más információt a jelöltről. Egy évvel később a csoport felkereste az immár állásban lévő volt jelöltek főnökeit, és arra kérte őket, értékeljék munkateljesítményüket. „A fejvadászok Facebookon alapuló értékelése nulla százalékban vágott egybe a fiatal diplomások eredményeivel” - ösz- szegezte a kutatás eredményét a Forbesnak Chad H. Van Idde- kinge, a Florida Állami Egyetem munkatársa. Mi alapján döntöttek tehát a fejvadászok? A kutatás kimutatta, hogy az ítészek főként azokat a jelölteket „húzták le”, akik közösségi oldalán trágár megjegyzéseket, szexuális utalásokat vagy illetlen képeket találtak. A fejvadászok egyértelműen előnyben részesítették a fehér jelölteket az afroamerikai, illetve spanyol anyanyelvű pályázókkal szemben, és általánosságban magasabbra értékelték a nőket, mint a férfiakat. A felsorolt szempontok, amelyek szerint a fejvadászok döntöttek, semmilyen összefüggést nem mutattak a valódi munkateljesítménnyel. „Figyelmeztetni kellene a cégek HR-csoportjait arra, hogy kritikával kezeljék a Facebook-profilok alapján kialakított véleményeket, mert egyáltalán nem biztos, hogy ezek a vállalat érdekeit szolgálják” - fogalmazott Philip Roth, a Clemson Egyetem professzora. Ráadásul - ha a Forbes jóslatai beválnak -, a vállalati HR-esek a Facebookon túli közösségi világban is elkezdhetnek kutakodni. A gazdasági lap várakozásai szerint ugyan 2014-ben is megőrzi piacvezető helyét (jelenleg havi 1,15 milliárd aktív felhasználót tudhat magáénak), de egyre gyorsabban követi a Google+, amelynek most havi 343 millió aktív tagja van. Felpörögnek a képalapú közösségi hálók is: a Pinterest továbbra is a nők kedvence marad, de erősen növekszik a Sli- deshare, a Tumblr, és a Path is. És ha a kép nem elég, készülhetünk a mikrovideós oldalak robbanásszerű fejlődésére is. A piacon a Twitter tulajdonában lévő Vine és az immár a Facebooknak profitáló Instag- ram a két éllovas, portáljaik közvetítésével a netezők három-tizenöt másodperces videókat tölthetnek fel közvetlenül az okostelefonjukról. Az üzleti szféra készülhet a piacon már egyeduralkodónak mondható Linkedln további növekedésére. Az átlagemberek pedig a Forbes jóslata szerint egy „zombit” köszönthetnek, hiszen a teljesen átalakított és immár iOS alkalmazással is terjedő MySpace visszatér halottaiból. Az újjászületés mellé 2014- ben jeles évforduló is csatlakozik, hiszen a Facebook - szinte hihetetlen - idén ünnepli tizedik születésnapját. Az igazán profikat nem csapja be a profil NEM LEPŐDÖTT meg a kutatás eredményén Stiffel Róbert, az Unix Autó Kft. HR-vezetője. Szerinte nagy hibát követ el az a munkáltató, aki a közösségi oldalak profiljai alapján dönt jövendőbeli munkavállalójáról. Egy profi HR-es az első körben az önéletrajz alapján szűr, majd strukturált interjúk és személyiségteszt után dönt az új dolgozójáról. A Facebo- ok-profilt lehet, hogy megnézi, de messzemenő következtetést nem von le belőle. Különösen egy olyan korszakban, amikor mindenki azt és annyit árul el magáról a közösségi oldalakon, amit és amennyit akar. Azaz akár szebb képet is mutathat, mint ami a valóság. A HR-vezető kiemelte: az üzleti szférában a fejvadászok főként a Linkedln-profilt nézik, amelynek a szerepe egyre inkább nő. Ilyet még a legtapasztaltabb csillagászok sem láttak sosem felfedezés Most először nézhetjük meg, hogy milyen is volt az univerzumunk kevéssel az ősrobbanás után Minden eddiginél részletesebb fotót készített a távoli galaxisokról a Hubble űrteleszkóp. A felvételek nem csupán látványosak, abban is sokat segíthetnek, hogy megértsük az első csillagok keletkezésének rejtélyeit. A legújabb felvétel olyan távoli galaxisokat mutat, amelyek tőlünk mintegy tízmilliárd fényévre vannak - tehát azt láthatjuk, hogyan néztek ki kicsit kevesebb mint négymilliárd évvel az univerzum keletkezése után. Sőt, olyan csillagok is láthatóak, amelyek 13,2 milliárd évvel ezelőtt, vagyis alig félmilliárd évvel az ősrobbanás után léteztek. Ilyen távoli, régi galaxisokat eddig is láttak, ám most az olyan, kisebb méretűeket is meg tudták figyelni, amelyek szemmel nem látható, csak ultraibolya tartományban sugárzó fényt bocsátanak ki. Feltételezhető volt, hogy sok ilyen van, de arról pontos adatunk nem volt eddig, hogy valójában mennyire sok. A kutatók most már biztosak abban, amit korábban csak sejtettek: amit mindeddig láttak a legrégebbi galaxisokból, az csupán a jéghegy csúcsa volt, most új távlatok nyílhatnak meg. A képeken több tucatnyi, a most ismertekhez képest kicsi galaxist is találtak, ezeknek az átlagos mérete a Tejútrendszer körülbelül tizedének felel meg. Azért rendkívül nagy jelentőségűek ezek, mert a megvizsgált területen nagyjából százszor annyi van belőlük, mint a normál méretű galaxisokból. Márpedig ha tízmilliárd éve ilyen volt az eloszlás, akkor az azt jelenti, hogy a most ismert csillagok nagy része kis galaxisban született. Ilyeneket korábban még senki nem látott. Ráadásul a csillagok valóban sokkal gyorsabban keletkeznek a kis galaxisokban, mint az eddig ismertekben, körülbelül ötvenszer nagyobb tempóban. Vagyis ha meg akarjuk tudni, hogy alig néhány százmillió évvel a világ keletkezése után hogyan jöttek létre a csillagok, ezeket lesz érdemes figyelni. De nemcsak az űr eddig ismeretlen mélységeiről, hanem a viszonylag közeli helyekről is izgalmas felfedezéseket tettek a napokban. A Jupiter Európa nevű holdjánál például hatalmas, hidrogénből és oxigénből álló felhőt találtak. ■ SZ. I. Élet a Jupiternél? A Jupiter Európa nevű holdjánál talált, hidrogénből és oxigénből álló felhőről ugyan nem teljes biztonsággal jelenthető ki, hogy mi, de ezt mi a Földön vízpáraként ismerjük A Hubble felvétele alapján valószínű, hogy egy időszakos gejzírt találtak. Ez erősíti azt a régi, de még nem bizonyított feltételezést, hogy az Európa jégpáncélja alatt egy folyékony vízóceán van. ORSZÁGOS APRÓHIRDETÉS Pezsgővel búcsúzott az élettől a futó megünnepelte élete utolsó napját Belgium egyik nemzeti hőse. Emiéi Pauwels, az ország egyik legidősebb atlétája, aki tavaly, 94 évesen még megnyerte az idősek olimpiájának számító Veterán Játékok 60 és 200 méteres futóversenyét, valamint a súlylökő és a távolugró viadalt, gyógyíthatatlan rákbetegként döntött az eutanázia mellett. Búcsúképp száz barátját hívta ösz- sze egy utolsó pezsgőzésre - az ott lévők szerint mosolygósán koccintva, érmeivel körülvéve köszönt el tőlük. Utolsó interjújában azt mondta: „nem félek a haláltól. Ez életem legjobb partija - ki ne szeretne a barátaival pezsgőzni, mielőtt elmegy?” INGATLAN Alkalmi vétel! Kecelen a Liszt F. u.-ban 2 szobás, összkomfortos kertes családi ház 2 garázzsal, vegyestüzelésű kazánnal akár bútoro- zottan is eladó. T.: 06-20/236-1809.------------------------------------------------------ *31381* Fülöpházán Magony-tanya eladó vagy szántóföldre cserélhető. 06-30/9432-278.------------------------------------------------------ *31370* Üdülési jogot keresek belföldre, külföldre. Tel.: 06-70/619-2060.------------------------------------------------------ *31365* JÁRMŰ Síbuszok bérbe, 9-11 szem. 06-30/630- 1122.------------------------------------------------------ *31329* GÉP ELADÓ élhajlító, 4 m-es, 890 000 Ft. Hétvégén is! Tel.: 20/9726-425. *31375* Eladó: hőlégfúvók, gázégők, kompresszor, zsugorfóliázó, görgős pálya hajtással, csúcsnélküli köszörű, 60-1251 gyorsjáratú excen- terprések, faipari gépek, DURMA idomvas-da- raboló gép. Híddaruk 3,2-5 t-ig, áramszedők, excenterprések: 40, 250, 400 to, futómacskák 1 to, 2 to, 3,2 to, 5 to, 8 to, 12,5 to. www. telkesgep.hu Hétvégén is! 20/9726-425.------------------------------------------------------ *31375* ELADÓ: plazma vonalhegesztő 6 m-es, rozsdamentes lemeztárolók, pikkelyező gép. Hétvégén is! Érdeklődni: 20/9-726- 425 www.telkesgep.hu . *31375* ELADÓ: Sárközi lap: 105 cm x 105 cm mag: 20 cm. Hétvégén is! Tel.: 20/9726425. *31375* ELADÓ: Xerox Docucolor 8000AP digitális nyomdagép. Hétvégén is. Tel.: 20/9- 726-425. *31375* ELADÓ: 16 db irodakonténerből álló konténerház tetőszerkezettel kompletten. Méret: 15 m x 22'm. www.telkesgep.hu Hétvégén is! 20/9-726-425. *31375* ELADÓK: AWI hegesztőgépek Messer Griesheim 300-400 A. Hétvégén is! Érdeklődni: 20/298-4-198 www.telkesgep.hU. *31375* MEZŐGAZDASÁG Borjúra, növendék marhára cserélném Peugeot 407. 2,2 B+G üzemű, 2004. évj., jó állapotú személygépkocsimat. Irányár: 1,3 M Ft. 06-30/8914-214.------------------------------------------------------ *31369* Kukorica melléktermék CGF száraz és nedves, szállítva eladó. 06-20/3567-468.------------------------------------------------------ *31377* Lisztes darakeverék marhák etetésére eladó. Min. 100 q-tól 2800 Ft/q. 06-30/8914-214.------------------------------------------------------ *31369* Takart nagykocka szalma szállítva. 06- 70/3850-167.------------------------------------------------------ *31376* ÁLLÁST KÍNÁL Egyedülálló férfit birkákhoz gondozónak keresek, bentlakással, teljesellátással. 06- 70/27244-33.------------------------------------------------------ *31371* Építőipari szakembereket, mestereket, alvállalkozókat németországi csapatalakításra keresek. stegmann.g@web.de------------------------------------------------------ *31359* Kacsatelepre gondozót keresek. 06-70/418- 1214.------------------------------------------------------ *31380* Bernáthegyi kiskutya eladó.06-30/341-9310. www.lavinakutato.hu .------------------------------------------------------ *31382* Sertéskábító fogó trafóval eladó. 06-30/498- 9950.------------------------------------------------------ *31368* SZOLGÁLTATÁS Ablakszigetelés garanciával. 06- 20/3747956.------------------------------------------------------ *31367* VEGYES Csapda eladó, kártékony állatok (patkány, menyét) elfogására alkalmas. 06-20/4484588.------------------------------------------------------ *31363* Fa gyaluasztalt disznóvágóasztalt veszek. T.: 06/20/3930-115.------------------------------------------------------ *31361* Robbanásbiztos ipari lámpákat és szarvasi lemez lámpákat is veszek!: 06/20/270-4684.------------------------------------------------------ *31361* Szeletelt dísztégla eladó. 06-70/2384513.-------------------------------------------:--------- *31378* Te xtil porzsák minden porszívóhoz és takari- tógéphez. +36-20/585-3524.------------------------------------------------------ *31379* EGÉSZSÉG Házi ápolásra többfunkciós betegágyak, gyógyászati eszközök harmadáron. 06-70/537- 6682.------------------------------------------------------ *30633* Potencia növelő gyógynövényekből, mellékhatás nélkül. Tel.: 0620/5853524.------------------------------------------------------ *31379* RÉGISÉG Mindenféle antik bútorokat, porcelánokat festményeket, tálalószekrényeket és hálószobabútorokat veszek. T.: 06/20/2704684.------------------------------------------------------ *31361* Órákat, órás hagyatékot, régi pénzeket és 200 Ft-osokat veszek. 1:06/20/2704684.------------------------------------------------------ *31361* RÜHÁZAT NYUGATI használt ruha. cipő, lakástextil nagyker. Házhoz szállítással is! Érd: +3630/413-0147 *31373* JÁTÉK Darts dobójáték kihelyezése. 06-30/2533- 094. *31362* Nem mindig biztos forrás a Facebook kutatás Tévedtek azok, akik a közösségi hálón szereplő profiljaik alapján ítélték meg a leendő dolgozókat Stiffel Róbert HR-szakértő