Somogyi Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)
2013-12-01 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 46. szám
Minden harmadik lóra jut egy munkahely lovasünnep Varázslatos hét vége a Papp László Sportarénában, Vastag Csaba nyerte a sztárfutamot Lovasünnep zajlik a hét végén a Papp László Sportarénában. A sportág hazai vezetői kihasználták az alkalmat némi számvetésre is. AS-összeállítás A Kincsem Nemzeti Lovasprogramban megfogalmazott célok tekintetében a lovaságazat valamennyi területén sikerült eredményeket elérni Lázár Vilmos, a Magyar Lovasszövetség elnöke szerint. A fogathajtóként kilencszeres világbajnok sportvezető a Papp László Sportarénában pénteken kezdődött Lovas világkupa keretében meg- Szuhai Gyula Cara Kann nyergében Brit siker a legfontosabb versenyen A BRIT ALLÉN whitaker nyerte a Papp László Sportarénában zajló Lovas világkupa pénteki nyitónapjának legfontosabb versenyét, a díjugrató vk-minősítőt. A magyarok közül Técsy Attila - Catara nyergében - a negyedik helyen zárt 67.09 másodperccel, míg Szuhai Gyula nyolcadik, Gombos László pedig kilencedik lett. A pénteki nyitónapon a szervezők délelőtt és délután ingyen láttak vendégül hét-hétezer gyermeket, akiket többek között póni galoppversennyel és Mikulás- programmal szórakoztattak. A gyerekek egyúttal megnézhették a hétvége főattrakciójának számító Equissimo című egyórás műsort. A SZOMBAT DÉLELŐTTI díjugrató programok után délután a fogathajtó sztárfutammal kezdődött a program, ezt Vastag Csaba nyerte, Stohl András előtt. Majd a CBA díjáért korlátugrató versenyt rendeztek. A nézők a lovas- csilagok gálájában gyönyörködhettek, négyesfogat-hajtó versenyt láthattak, majd lapzártánk után ért véget a az OTP Bank Világkupa díjugrató verseny. Vasárnap is egésznapos program várja az érdeklődőket. rendezett országos lovas fórumon azt nevezte a legnagyobb eredménynek, hogy sikerült visszaállítani a lovassportok, a lovaglás és az egész lovas társadalom presztízsét. Lázár Vilmos kiemelte, hogy Nyugaton gazdaságilag is hasznot termel a lovas ágazat, akár az agráraimban, akár a turizmusban. „Magyarországon ezer lakosra hat ló jut, ezzel messze el vagyunk maradva az Európai Unió átlagától. Hollandiában például ez a szám huszonkettő. Pedig a lovas ágazatnak komoly munkahelyteremtő hatása is van, minden harmadik lóra jut egy munkahely. Ez azt jelenti, hogy ha a magyarországi lóállomány elérné az uniós átlagot, húszezer új munkahely létesülhetne" - mondta. Beszélt arról is, hogy sikerült megnyerni a kormány támogatását (65 millió forint) a szövetség sportágfejlesztési koncepciójához, amely elsősorban az utánpótlás- és szakemberképzésre helyezi a hangsúlyt. Lázás Vilmos fontosnak tartotta megjegyezni a lovasprogramban meghatározott törvényi feltételek megvalósulását, amelyek a lovardákra és a tereplovaglásra vonatkoznak. Elmondása szerint az illetékesek tervezik egy olyan törvény- javaslat benyújtását is, amely alapján a lóverseny fogadások játékadójának 85 százaléka kerülne vissza a lovas ágazatba. Az év legnépszerűbb sportolója nemegy világbajnok lesz? már hetek óta folyik a találgatás a sport világában, hogy vajon kik is lesznek az év - bizonyos szempontból a londoni olimpiáénál is sikeresebb év - legjobb magyar sportolói. Idén ötvenhatodik alkalommal kerül megrendezésre a Sportcsillagok Gálaestje, melyen az sportújságírók szavazatai alapján rangsorolják és díjazzák az év legjobb sportolóit, edzőit és szövetségi kapitányait. A rangos eseményen a szurkolók is szerephez jutnak, szavazatukkal segíthetik kedvencüket a legnépszerűbb sportoló cím elérésében. Erre már csak néhány napjuk maradt, a szavazás december 6-án ér véget. Eddig már közel 10 000 szavazat érkezett. Hétről hétre változott az élen a helyzet, Szívós Márton és Nagy Viktor kapták el legjobban a rajtot, de egy hét útán Hosszú Katinka kapaszkodott fel a lista tetejére, hogy tőle Michelisz Norbert vegye át a vezetést. A kitűnő autó- versenyzőt egy nagy hajrával persze még be lehet fogni, de ha ez nem sikerül, akkor sorrendben harmadszor is az övé lesz a kitüntető cím. a top 8: Michelisz Norbert, Hosszú Katinka, Nagy Viktor, Szívós Márton, Szilágyi Áron, Görbicz Anita, Galambos Péter, Gyúrta Dániel. Továbbra is a facebook.com/ sportcsillagok oldalon lehet szavazni. A közönségszavazás keretében tíz szerencsés szurkoló értékes nyereménnyel gazdagodik.: 1. Egy kétszemélyes VlP-je- gyet a december 19-ei gálaműsorra és vacsorára 2. Egy 100 000 Ft értékű well- ness ajándékutalványt 3. Egy 50 000 Ft értékű well- ness ajándékutalványt 4. Hat darab Adidas ajándék- csomagot A népszerűségi verseny győztese a gálaesten veszi majd át a díját. ■ HIRDETÉS U Ft kezdőrészlettel, + 24 x havi 1490 Ft kamatmentes részletre (teljes ár: 35 760 Ft). Legalább 6 hónapja Telekom havidíjas előfizetőknek, NetMánia otthoni internetcsomaggal, 2 év hűségidővel. SZÍNEZD KI OTTHON IS A TELET! Ronaldo: mindenki a braziloktól fél labdarúgás A pályafutása alatt Fenoménnek nevezett Ronaldo, a 2002-es világbajnokság legjobb brazil játékosa úgy gondolja, a következő évi világbajnokságon minden ellenfél a hazai pályán szereplő ötszörös világbajnoktól fél majd. „Brazília a legutóbbi 13 mérkőzéséből 12-t megnyert, s sorozatban lövi a gólokat” - dicsérte hazája válogatottját. Ronaldo szerint a nem az első kalapban szereplő együttesek mindegyike szeretné elkerülni a brazil együttest. (Erre egyébként a dél-amerikai csapatoknak a sorsolás előtti kiemelés garanciát ad.) Az előzetes kalapbeosztás szerint kialakulhat például Brazília, Egyesült Államok, Portugália, Franciaország összetétéelű „halálcsoport” is. A sorsolást december 6-án, magyar idő szerint 17 órakor tartják Bahia állam Costa de Sauipe nevű nyaralóhelyén. Pozsonyban kikapott a Gödöllő RÖPLABDA A TEVA Gödöllő három szoros játszmában kikapott a pozsonyi Slavia otthonában női Közép-európai Liga játéknapján: Slavia EU Bratislava (szlovák)-TE- VA Gödöllői RC 3-0 (22, 19, 20). Ungvári Attilának ezúttal nem ment CSELGÁNCS A 81 kilogrammos Ungvári Attila helye- zetlenül zárt a tokiói Grand Slam-viadalon. A szombati versenynapon Ungvári első mérkőzésén kikapott a végül ötödikként végző dél-koreai Hong Szűk Vungtól. A súlycsoportban a hazai közönség előtt szereplő Na- gasze Takanori végzett az első helyen. I I 4 4 » SPÖRT^^^— ■ NETMÁNIA OTTHONI ■ INTERNETCSOMAGOK ÚJ TÁBLAGÉPHEZ ■HHH ||| Most az eiső 2 hónapban I 1990 Ft havi díjjal, 2 ev hűségidővel, új előfizetéssel. :•> A 3. hónaptól érvényes havi díjakat megtalálod a telekom.hu-n. Vv - \* £ I "J" ■ ■ EGYÜTT. VELED