Somogyi Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)

2013-12-06 / 284. szám

ammmmmmmmmmm Éjszaka visz pénzt az elesetteknek az országot járó pápai küldönc Világhódító zsebállatok tamagocsi Magyar ugratás is színesítette a játékok kultuszát Mintegy egymillió euró ado­mánnyal segített a rászorulók­nak Ferenc pápa megválasztása óta - írja az MTI. A pénzt a pápai főalamizsnás viszi éj­szaka a szegényeknek. Konrad Krajewski érsek éjszakánként indul kőrútjára egy fehér kiste­herautóval, Rómába és az ország minden szegletébe eljutva. Az olasz sajtó szerint a főala­mizsnás az utóbbi hónapokban 6500 embernek vitt pénzsegélyt Ferenc pápa nevében. A rá­szorulók között volt egy idős asszony Margherában, akinek ellopták a pénztárcáját. A pápa 200 eurót küldött neki, ugyan­ennyit kapott egy Velencében élő argentin hajléktalan, de Ferenc pápa segít a Caritas menhelyeinek is, és támogatta a Lampedusa szigetére érkezett menekülteket is. „Ferenc pápa már Buenos Ai­res érsekeként is inkognitóban ■ Titokban tartják, hogy Ferenc pápa Rómában is folytatta-e a korábbi személyes segítő kőrútjait járta az utcákat és segítette a szegényeket. Ezt most biztonsá­gi okokból nem teheti, pedig na­gyon szeretné. Most én megyek helyette. Én vagyok az ő meg­hosszabbított keze” - mondta el Konrad Krajewski. Az alamizsnát az egész világ­ból az egyházfőhöz érkező ado­mányok és az 5-15 euróért árult apostoli áldások alkotják. „Amikor este bejelentem a pápának, hogy indulok, min­dig fenn áll a veszély, hogy ő is velem akar jönni” - árulta el Krajewski érsek. Arra a kérdé­sére, hogy a szegényeket segítő körutakra a pápa sosem tar- tott-e vele, csak egy mosollyal válaszolt. Az érsek elmondta: nem mindig a pénz segít. Amikor az októberi lampedusai hajó­szerencsétlenség után a pápa a főalamizsnást a szigetre küldte segíteni, a táborban levőknek 1600 telefonkártyát vettek, hogy fel tudják hívni rokonaikat. ■ Mintegy két évtizeddel a vi­lágsiker után új generációval tér vissza a kilencvenes évek egyik szimbóluma, az elekt­ronikus kütyii alakjában ne­velhető kisállatos játék. Nógrádi László „Fut, robog a kicsi kocsi, ben­ne ül a tamagocsi” - szólt a kilencvenes években az elfer­dített gyerekvers, amely jelez­te, milyen népszerű a Japánból hozzánk is betört játék. Bizo­nyára mindenki emlékszik a kis kvarcképernyős kulcstar­tókra, amelyeken a gombok nyomogatásával egy kis állatot lehetett nevelgetni. A tojásból kikelő kis teremtmények közt a csirkétől a delfinen keresz­tül a képzeletbeli szörnyekig tucatnyi előfordult, amelyeket etetni, szórakoztatni és ápolni is kellett a tulajdonosoknak. A virtuális háziállatok első gene­rációja 1996-ban jelent meg és elsöprő sikert aratott: összesen mintegy 80 millió darabot ad­tak el belőle. A Japánban azóta is létező elektronikus kedvencek most a sokadik generációval ismét be­törhetnek Európába. A gyártó Egy generáció áldozta egykor minden szabadidejét a virtuális kedvencekre a kis időmilliomosok 7-9 éves korosztályát célozza meg a már hálózatba is köthető apróságok­kal. Kérdéses azonban, hogy a kötődés varázsát meg tudják-e teremteni a végtelenül egysze­rű grafikájú kis kütyük. A vir­tuális háziállatokból ugyanis ezernyi verzió létezik számító­gépekre, de leginkább a gyere­kek körében is népszerű okos­telefonokon kelthetnek életre ilyeneket, de már három di­menzióban és sokkal nagyobb tudással. A zsebre vágható kis ked­vencek visszatérésével még akár az is előfordulhat, hogy Magyarország újra bekerül a világsajtóba, ahogy az 1998- ban történt. Egy dunaszekcsői vendéglős ugyanis ekkor hitet­te el a médián keresztül a fél világgal, hogy arrafelé annyira szeretik a pittyegő kis kacato- kat, hogy elhalálozások után igazi gyászt élnek meg. Pazau- rek Dezső tamagocsitemetője komoly híradásokba is beke­rült. A 2004-ben elhunyt tré­famester ezt a trükköt ugyan már nem ismételheti meg, de a virtuális kisállatok újabb divat­hulláma hozhat még elképesztő fordulatokat. Halottat játszottak a dühös biciklisek tüntetés A polgármester őket okolta a megszaporodott halálesetekért Több mint ezer kerékpárral köz­lekedő londoni tüntetett a múlt hétvégén a brit főváros közleke­dési vállalatának központjánál, tiltakozva a polgármester kije­lentései ellen. Miután az elmúlt héten már a tizenharmadik halálesetet kellett elkönyvelni a londoni biciklisták körében, Boris Johnson egy rádióinter­júban beszélve azt mondta: hi­ába minden óvintézkedés, ha a kerékpárosok fittyet hánynak a szabályokra. A bringások képvi­seleti szervei szerint a forgalom­Halott kerékpárosok tömegét szimbolizálták a tüntetéssel szervezést is felügyelő Johnson ezzel csak a valós felelősségét igyekszik elhárítani a cselekvés helyett. A megmozduláson a kerék­párral érkezők egyszerre le­feküdtek az úttestre, hogy kifejezzék részvétüket a gázo­lásokban elhunytak iránt és fi­gyelmeztessék a döntéshozókat. A közlekedési vállalat közölte: több balesetveszélyes csomópon­tot átalakítanak és ahol szüksé­ges, a kerékpárutakon haladók­nak is több védelem jut majd. ■ POÉNPERCEK Vadőr igazoltat egy vadászt:- Már megbocsásson, de ez egy tavalyi vadászengedély!- mondja neki.- Persze, hogy az - feleli a vadász. - Az idén akarom lelőni azt a szarvast, amit ta­valy nem sikerült. ■ Két idősödő barátnő beszél­get. Mondja az egyik:- Képzeld, ez a pimasz vejem vett nekem egy beszélő mér­leget. Miután kipróbáltam, fogtam, és a vejem fejéhez vágtam!- De miért? Nem volt pontos?- Amikor ráálltam, az a nyamvadt mérleg azt mond­ta: „Valamelyikőtök azonnal szálljon le!” ■- Pincér, melyik bort ajánlja a házassági évfordulónkra?- Az attól függ, uram. Ünne­pelni akarnak vagy felejteni? Visszahódítanák a távúszó csúcsot a nyírbátoriak Karácsony előtt távúszási re­kordot szeretnének dönteni a nyírbátoriak, akik a 24 órás magyar csúcsot kívánják visszahódítani a dunaújváro­siaktól - írja az MTI. A 24 órás úszás első ma­gyar rekordját 2012 decembe­rében állították fel a nyírségi kisvárosban, akkor 216 úszó, egymást váltva, 677 kilo­méteres távolságot tett meg a létesítmény uszodájában. A csúcsfelállítók még egy évig sem örülhettek sikerük­nek, hiszen nemrég a duna­újvárosiak 1375 kilométerre javították a rekordjukat. A december 20-án, pén­teken zajló rendezvény fő­védnöke Kis Gergő, kétszeres Európa-bajnok, kétszeres világbajnoki bronzérmes, olimpiai 6. helyezett úszó. A hírességek a teljesítéshez is hozzájárulnak. Vendég lesz továbbá Kapás Boglárka, Eu­rópa-bajnok, szintén olimpiai hatodik helyezett, aki az első rekordnál is közreműködött.* HIRDETÉS Tolnai WW S" ^ Somogyi IWiSfiNépeA ( A MEGYEI NAPILAP AJANIATA ELŐFIZETŐI RÉSZÉRE Ajándékozzon romantikát! A megyei napilap előfizetőiéként szenzációs kedvezménnyel vásárolhatja az alábbi sikerkönyveket! 47% KEDVEZMÉNY 1895 Ft helyett, csak 999 Ft Elérhetőségeink: (06-40) 510-510, elofizetes@axelspringer.hu csak RAHAM Csak 50% KEDVEZMÉNY 1990 Ft helyett, 999 Ft 40% KEDVEZMÉNY 1495 Ft helyett, csak 899 Ft 45% KEDVEZMÉNY 2699 Ft helyett, csak 1499 Ft NovaRobertsI^lll^p^p SesanWiggs !.■; Penny Jordán r ■ / S­*ú I Akciós ajánlatunk 2013. december 31-ig, kizárólag belföldi kézbesítés esetén érvényes. Az adatkezelésre vonatkozó rendelkezéseket az Előfizetői Üzletszabályzatban találja a www.axelspringer.hu/elofizetesek oldalon. 2013.12.16-ig leadott és 2013.12.20-ig kifizetett rendelések esetén a könyvek kézbesítését a Kiadó 2013.12.23-ig vállalja. Későbbi megrendelés és díjfizetés esetén a köny­vek kézbesítése 2014.01.15-ig történik. Akciókód: 2516 » 0\ Mick Jaggernek hamarosan dédunokája születik, a- ■■■ nya, Jade a boldog nagymama, az ő 21 éves lánya, Assisi várja az utódot. A Rolling Mm flk W MWk « al' Stones 70 éves énekese már hozzászokhatott, hogy a korral a család is egyre bővül: JL» j J N H W két házasságából és más kapcsolataiból hét gyereke született, négy unokája is van. §! j lvlvr £jfU jl\. ^ ||

Next

/
Thumbnails
Contents