Somogyi Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)
2013-12-05 / 283. szám
11 2013. DECEMBER 5., CSÜTÖRTÖK KÖRKÉP Jön a rossz idő! Reflektorfényben a világítóberendezés vizsgálata közlekedés Rövidesen havazást ígér a meteorológia: a téli autógumi felszerelését nem érdemes tovább halogatni. A hólánc használata is fontos, szakértők nem győzik eléggé hangsúlyozni: a praktikus eszkö? felszerelését hómentes időben gyakoroljuk. Koncz István, a Magyar Autóklub dél-dunánúli regionális elnöke szerint közlekedés szempontjából minden évszak más és más problémát hordoz.- Minden esetben az ember, a jármű és az út határozza meg a közlekedés biztonságát - emelte ki. - Télen a világos és sötét napszakok aránya jelentősen megváltozik. Reggel 6-kor még, este 5-kor már sötét van. Kifejtette: az esti vezetés jóval veszélyesebb, mint a nappali. Ha a nappali autózás veszélyességi fokát egy egységnek tekintjük, akkor az éjszakai három egység. Fokozott figyelemre int minden úton lévőt, a láthatóság nagyon lecsökken, menekülési lehetőségről nem lehet beszélni. Koncz István amondó: a személygépkocsivezetők téli átállásán túl a járművek felkészítése is döntő kérdés.- Fagyálló folyadékkal kell feltölteni az ablakmosó tartályt, s nem szabad megfeledkezni a reflektorok ellenőrzéséről - részletezte. - Ezen túl feltétlenül tanácsos megnézni a fű- I tési rendszer állapotát, a visszapillantó tükrök tisztaságát valamint a hátsó szélvédő fűthető- ségét. A jégoldót és a jégkaparót is időben érdemes beszerezni. A hóláncot a tél végéig praktikus a gépkocsiban tartani, ha a helyzet úgy alakul, azonnal felszerelhetjük. A műveletet azonban hómentes napokon, normál körülmények között célravezető begyakorolni. Koncz István közölte: az utak állapotváltozását állandóan kísérjük figyelemmel, lakott területen belül, s kívül is. A lefagyott vízátfolyások, hóbordák veszélyt jelenthetnek a járművezetőknek.- Ebből következik, hogy téli útviszonyok esetén a nagy sebességgel való közlekedés veszélyességi foka öt-hatszorosá- ra nő - jelezte. - Legyünk óvatosak, vigyázzunk egymásra, talán ránk is vigyáznak majd. ■ Harsányi Miklós Várakozás adventi hittel nemesdéd Jótékonykodással teszik szebbé mások karácsonyát Egésznapos leállás: bosszantó áramszünet Kaposváron Bozsoki Sólyom János református lelkész (balról) és a szolgálattevők. Ökumenikus gyertyagyújtás a nyimi református templomban Minden advent érkezés: átölel egy drága kéz! - szívükben e gondolatokkal igyekeztek a református testvérek a nemesdédi református templomba az adventi gyertyagyújtásra. Gamos Adrienn A helyi Napsugár Nyugdíjas klub ünnepi műsorában verses-énekes összeállítás szerepelt, a Vései Női Kar karácsonyi énekeket szólaltatott meg. Ezután jótékonysági vásárt, illetve kóstolót tartottak: a sokféle finomságot a szépkorúak sütötték. A koszorúkat, ablakdíszeket a szőcsényi szakiskolától kapták, illetve az inkei egyháztagok készítették. Az értékesített tárgyak bevételéből a nyáron Nemesdéden táborozó erdélyi gyerekek karácsonyát kívánják szebbé tenni. Emellett ajándékokkal telepakolt cipősdobozokat is eljuttatnak a határontúli fiataloknak. Szüless meg bennünk szeretet, te legszebb lelki virtus: - a szívünk szomorú, beteg-; Teremts bennünk új életet, szüless meg bennünk Krisztus! A hit világossága ragyogott fel Magyaratádon hitvallás aki a fundamentumra, azaz Jézus Krisztusra építi életét, annak van örökkévalóságba vetett hite, református identitása, boldog jövőképe - hangzott el Magyaratádon a Kaposvár és környéki református lelkészek, elöljárók, gyülekezeti tagok részvételével, a Hit és hitvallás jegyében tartott találkozón. I fjabb bellai Zoltán kaposvári segédlelkész áhítattal szolgált, mérői szolgatársa Kutasiné Molnár Boglárka előadásában a közös kincsük, a 450 éve kiadott Heidelbergi Káté és az Énekeskönyv kapcsolatát vizsgálta. a vendéglátó gyülekezet orál- lója, Kálmán Csaba a hitvalló élet lehetőségét tárta fel. mindezt vágyakozva kérték a költővel együtt a csokonyavi- sontai nyugdíjas hagyomány- őrzők a visontai református istenházában tartott adventi áhítaton. Oláh Ilona lelkész és Csik László polgármester ünVásáry André énekelt nepváró gondolatait mondta el. Hamarics Rita klarinét-játékával adta meg karácsony ünnepének alaphangját. A hajlék előtti adventi koszorún meggyújtott gyertya fényénél felhangzott a Szállj, szállj magasra szíveink reménye... kezdetű ének. A megújulásra váró ságvá- ri templomban Vásáry André, férfi szoprán énekes adott jótékonysági koncertet, az adományokat a templom felújítására fordítják. Az elhangzott énekek magasztosabbá, békésebbé, reménységben és hitben gazdagabbá tették a sokszor, keserű, kételkedő életünket. - Jól és készen várjuk az Urat. A világos fényt, a felkelő hajnalcsillagot, akinek az éjszaka világos mint a nappal, a sötétség pedig olyan mint a világosság - mondta köszöntőjében Bozsoki Sólyom János a gyülekezet lelkipásztora. Lássuk meg, hogy bár elárad(t) a Földön a Gonosz sötét hatal- ) ma, mégis legyőzhető a rossz, és már most felragyoghat a tiszta fény. A nyimi református hajlékban tartott ökumenikus adventi gyertyagyújtáson Lám- | pért Gábor evangélikus és Bo- zsoki-Sólyom János református lelkész, továbbá Hunyadi Lász- j ló katolikus kántor-hittanokta- tó szolgált elmélkedéssel, könyörgéssel. Tovább kell adni, messze- hangzóan mondani, hogy minden advent ima is: Uram, fogadj be ma is! panasz - A lakásban van áram, ám nem működik az internet- és a tv-szolgáltatás - panaszolta kaposvári, Géza utcai olvasónk. A szolgáltató az E.ON által tervezett áramszünetre hivatkozva szerdán ló.30-ig nem biztosítja az ellátást.- Miért volt az utóbbi időben nálunk többször áramszünet, s mikor lesz a következő? - érdeklődött. - Az is foglalkoztat, hogy értesítik erről az ügyfeleket? Varga Ivett, az E.ON szóvivője közölte: a villamosenergia-há- lózat karbantartása, fejlesztése valamint a biztonságos villa- mosenergia-szolgáltatás érdekében szükséges gallyazási munkálatok elvégzése folyamatos, napi feladatot jelent.- Mindig arra törekszünk, hogy ügyfeleinket a tervszerű munkák elvégzésekor a lehető legkevesebb kellemetlenség érje - folytatta. - Ahol erre lehetőség van feszültség alatt, azaz áramszünet nélkül végzünk beavatkozásokat. Más esetekben - a fogyasztók ellátása érdekében - átterheléseket végeztünk üzemelő transzformátorokról. Bizonyos esetekben a rekonstrukciók, illetve a fejlesztések biztonsági, illetve technológiai okokból nem valósíthatóak meg szolgáltatásszünet nélkül. Szerdán gallyazási munkálatok zajlottak a donneri városrészben, a Kapós-hegyen és környékén, 8-tól 16 óráig. A Vida- net egyik erősítőjének áramellátását ez a transzformátor biztosítja. Az előre tervezett munkálatokról minden érintettet, - köztük a Vidanetet is - előzetesen értesítették, a vonatkozó szabályozásnak megfelelően 15 nappal a munkálatok megkezdése előtt.- Munkálataink kapcsán minden esetben szerződött ügyfeleinket értesítjük - közölte. - Arról, hogy ügyfeleinknek kik az ügyfelei, nem rendelkezünk információval. Decemberben még egy olyan előre tervezett rekonstrukciós munkálat lesz, mely a Vidanet egy másik erősítőjének áramellátását biztosítja. December 9-én a Kinizsi lakótelepet ellátó egyik transzformátor közép- feszültségű elosztójának cseréjére kerül sor 8-tól 16 óráig. ■ Harsányi M. HIRDETÉS Ma ünnepli 90. születésnapját Kaposváron NEMETH LAJOSNÉ Ez alkalomból sok szeretettel köszönti és jó egészséget kíván: szerető családja HIRDETÉS Ma ünnepli Hetesen 60. házzassági évfordulóját Szóládon FULOP TIBOR « FÜLÖP TIBORNÉ Szeretettel köszöntik fiai és családjuk HIRDETÉS * ................. Ma ünnepli 9- születésnapját Kaposváron, apa gyöngyszeme, MESTER JOHANNES WILLIAM (Hanika) Ezúton kívánok jó egészséget, sok boldogságot és örömökben gazdag gyermekkort. Apu. HIRDETÉS ( > Ezen a felületen Ön is köszöntheti Biztos örülne neki! v__________1____________/ HIRDE TÉS ...a sonline.hu naprakész oldalán Kattintson ránk! A Somogyi Hírlap honlapján több NAPI MENÜ ajánlatból választhat! I |ll(0RZÓ-KARÁCS0NYIKÍvÁNSÁGMÍÍS0l)^^5^^^^^5wj^^^^^E^^j I Küldjenek dalt szeretteiknek karácsonyraa Kapós Tele- B k T ■i m ti L lm' k i , m v*111 I I vízióban. Az itt találhatószelvényt töltsék ki. és a Somo- I gyi Hírlap november 21-i vagy a Grátisz november 25-i I számában megjelent dallistábol válasszák ki kedvencü- I két. Ezek a felvételek mind-mind elhangzottak a Korzó I című műsorban. A szelvényt legkésőbb december 13- | ig juttassák el a Kapós Televízió címére (7400 Kapós- ■ vár,Kossuth Lajos utca6. vagy korzo@kapostv.hu ). A ki-