Somogyi Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)
2013-12-04 / 282. szám
Versenyszféra: kigazdálkodható az új minimálbér megállapodás A verseny- szféra több cégénél is nagyobb lesz a jövő évi béremelés a kötelezően előírtnál, részben jó eredményüknek köszönhetően. Mégis gond, hogy a bérek előírt növelése csökkenti az érintett dolgozók között a teljesítménytől függő differenciálás lehetőségét. A magasabb bért az építőiparban jellemzően csak több részmunkaidős alkalmazásával, vagy határozott idejű szerződésesekkel tudják kigazdálkodni, igaz, ebben a szegmensben nem jellemző a minimálbér. ► 5. OLDAL Önismeret biblioterápiával: gyógyító szépirodalom a somogyi könyvtárakban Könyvterápia. Egy jól megválasztott regény akár a lelki problémák megoldásában is segíthet A biblioterápia módszeréről és könyvtári lehetőségeiről tartott előadást kedden délelőtt a Magyar Könyvtárosok Egyesülete megyei szervezetének szakmai napján Vörös Klára pszichológus. A megyei könyvtárban tartott előadásból kiderült, a biblioterápia a könyvtárosok kísérlete, hogy könyvek, dokumentumok segítségével befolyásolják, áthangolják az olvasói viselkedésmódokat. Először hivatalosan 1939- ben az Egyesült Államokban ismerték el könyvtári szolgáltatásként, idehaza azonban az első csoportos terápiára 1980- ig várni kellett. A biblioterápia alkalmas a mentális problémák gyógyítására, a személyiség, az önismeret és szociális képességek fejlesztésére, közösségépítésre. ► 2. oldal Korrupció: egyszázalékos kenéscsökkentést! lista Magyarország az unió korrupt országainak egyike, 28 tagállamból a 20. helyen áll, szintén mélyen megrázó: a lakosság 70 százaléka nem jelentené a hatóságoknak, ha korrupciót észlel. Ez nem annak a jele, hogy a nagy tisztulás itt kopogtatna az ajtónkon: nehéz időkre készülhetünk. A Transparency International (TI) korrupció elleni szervezet 177 országot felölelő felmérésének hazánkra vonatkozó eredményeit kedden publikálta. A 100 pontos Korrupció Érzékelési Index (CPI) alapján Magyarország a 47. helyet szerezte meg 54 ponttal. ► 3. OLDAL Joulupukki, a lappföldi Mikulás kedden a Kaposmérőhöz tartozó Baglaspusztán járt, s nemcsak a helyi gyerekeket, de a falubelieket is köszöntötte- Jön a Mikulás, láttam a repülőgépét! - nézett áhítattal a ka- posújlaki reptér felé egy hatévesforma kislány Kaposmé- rő külterületén, Baglaspusztán kora délután, láthatóan elképzelni sem tudta, hogy másképp is megérkezhet hozzájuk Finnországból a Télapó. A lappföldi Mikulás, vagyis Joulupukki ugyanis az Emberi Erőforrások Minisztériuma társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága szervezésében kedden az ország egyik legszegényebb vidékére utazott, hogy találkozzon a helyi, jórészt cigány gyerekekkel. Akik Somos László kaposfői esperes-plébános Szent Erzsébet Alapítványának közösségi házának udvarán várakoznak a nagyszakállúra. Néhányan ugyan behúzódtak az épületbe, ahol egy fekete puli és egy beazonosíthatatlan szőrmék is menedéket keresett a csípős idő elől, a többség viszont a színpad előtti sátor környékén téblábolt: a hidegnek köszönhetően a sár megfagyott, a mélyebb részeket pedig téglatörmelékkel töltötték fel. Mivel a hangfalakból romapop üvöltött, s a színpadon kislányok táncoltak fergeteges tempóban, inkább búcsűhangulat urakoldott, mint Mikulás-váró, az év végi ünnepek közeledtére csak a közösségi ház feldíszített oszlopai utaltak.- Honnan jön? - érdeklődött egy kisfiú, társa azonnal rávágta: - Az Északi-sarkról. Honnan is jöhetne?!- Nincs is Mikulás - cukkolták a csocsóasztalnál hatalmas csatát vívó nagyobbak a köröttük nézelődő apróságokat, utóbbiak közül egy piros sapkás fiúcska vitába szállt velük, ellenkezett, ám a többséggel nem dacolhatott, s idegességében sírva fakadt. Hogy aztán húsz perc múlva diadalittasan bökjön a mikrobuszból kikászálódó Joulupukki felé: - Hát akkor ő kicsoda?! ► 4. OLDAL HHNMMtSNHnHHUKHMHnHHHMHMMMMR Mogyoró a Jézuskának mikulás a pusztában A baglasi szegénysorra látogatott Joulupukki Ára: 160 Ft. Előfizetve: 112 Ft * .-u-' .... ,jLGALA FI * —-- WWW.SONLINE.HU Somogyi Hírlap 0^0 KERESSE A S0NUNE.HU OLDALON: funessTeredményesen KELL A SEGÍTSÉG Ilii KOLLÉGÁJÁT LŐTTE MEG „’nr ururru inniruu A BARCSI W.KM á ÜA síffes A KOMMANDÓS ► WWW.SONLINE.HU ZÁRT NtIVItTH AUKItNN ►12. OLDAL GYEREKEKNEK 3. OLDAL 1..-v- éíJ*..*.>_ : ...' üX". mi - . . ..“'A. J.&* HIRDETÉS : időjárás Nem kapkodtak :£££££» a patikahiteiért : idő várható: -4 Átlagosan 5-10 : és + 6 Celsius-fo- millió forintot kel- . kot mérhetünk. jett fizetniük a ; A felhők mögül gyógyszerészek., . ‘ nek a patikák tuNap is. r, ► io OLDAL lajdonhanyadáert. ► 6. OLDAL Szenvedélyes ü^yele?HI főzőcskézők OLVASÓSZOLGÁLAT ■ Úgy tűnik, sem- -------*—°i—8®'44: miből sincs több, terjesztés : mint tévés főző- -----------* 40/510-810 : műsorból, sza- hirdetés : kácskönyvből, -------; f esztiválból. e-mail: ► 8 OLDAL »QPUneg»onllne.hu : Ön felszereltette már autójára a téli gumit? : | Igen, már hetekkel ezelőtt : ■ 5,27% : | Majd, ha leesik az első komolyabb hó 110,53% • I Nem, télen is nyárival járok 5,27% ; [ Nyáron is télivel járok roRlUS:SONUNtHU VEGYE ÉSZRE! : Vegye észre, hogy a kedvesség nem pó- : tolja a tudást! Tegnap menüt enni men- : tem az egyik jónevű kaposvári étterem- : ben. A pincérlány tüneményesen ked■ vés volt, de jobb lett volna, ha mosoly : helyett választ kapok a kérdéseimre. : Négy étel közül választhattam, három• ról tettem föl egyszerű kérdést (például: ■ mit jelent, hogy óvári módon van elké■ szítve a hús?), de nem tudott válaszol- : ni. Nem ő a hibás, láthatóan tanuló : volt, a foglalkoztatójának kellene alap- : információkkal ellátnia, mert ez a né• rnaság az üzletre sem vet jó fényt. Fejest : ugrottám a sötétbe, s amit rendeltem, : az bőségesnek és finomnak bizonyult : Mindegyik fogás ilyen lett volna, vagy ■ csak szerencsém volt? (ca) ■9 770865 912039 13282 iviaT^ SPÓROLI ÖNNEK A | Kaposvár. Fc 11 JH [m1 tei.: 20/425-3498 Beváltható: 2013. december 4-10-ig| VÁSÁRLÁS FELTÉTELEI. X. ■ A kedvezmény .1 megjelölt termékekre vonatkozik. IBB1 • Másolt vngv eg\eb módón sokszorosított kupont nem all móriunkban elfogadni. ■ Kuponok nem vonhatok össze. ■ Kupon csak a megjelölt időpontban használható fel. g|i|l Vagja ki az itt lathato kupont, es 2013 december 4-10-ig30°o kedvezmennvel HHI vásárolhat nemesacél eksze'eket az BMII Igazgyöngy Ékszerüzletben. |||p| MA IS SPÓROL! 1