Somogyi Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)

2013-12-23 / 298. szám

„Két szerető lélek, hosszú évek óta eg)>ütt megy az úton egymás mellett szépen. Bár a tűz már nem perzsel, úgy mint akkor régen, mégis szépen ragyog, mint csillag az egen. Szívetekbe béke, telketekbe nyugalom, legyetek boldogok, mint sok-sok éve e napon!” Ma ünneplik 60. házassági évfordulójukat Kaposfőn PETRUS LAJOS és felesége SCHMIDT MARGIT ez alkalomból sok erőt, egészséget és hosszú életet kíván: __________szerető családjuk Po ntot szerzett Szlovákiában a remekül küzdő Demeter-sereg röplabda A nyitójátszmában alaposan meglepte szlovák el­lenfelét a Fino alakulata. A má­sodik és a harmadik játékrész a jó eró'kből álló, Samecki vezé­nyelte (a Humenné röplabdázója a meccs végére kerek 30 pontig jutott) házigazdáké lett. A folyta­tásban a vendég somogyiak újí­tani tudtak - különösen a csa­patkapitány, Geiger András és Németh Ferenc villogott -, így következhetett a mindent eldön­tő ötödik rövidített szett. Ez is­mét a hazaiaké volt, akik végül több mint két órányi küzdelem után ünnepelhettek. ■ Jó esély van arra, hogy a Fino-Kaposvár is ott le­gyen a Közép-európai Li­ga négyes döntőjében- Hatalmas ütésváltások és méretes blokkok jellemezték a mérkőzést. Az ötszettes csata végét a házigazda szlovákok bír­ták jobban, ám mi is nagyon jól küzdöttünk. Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen így ki le­het kapni - mondta a szlovák fellépés után Demeter György, a Fino-Kaposvár mestere. VK CHEMES HUMENNÉ- FINO-KAPOSVÁR 3-2 (-20,15,20, -20,9) Humenné, 400 néző. V.: Bur- kiewicz, Dudek. VK CHEMES HUMENNÉ: LeSZ- czawski (-), Jakubov (16), Mize- rák (6), Sarnecki (30), Béna (1), Joscak (15). csere: Szymczak (liberó), Javorcik (10), Mlynarcik (1). vezetőedző: Richard Vlko- linsky. fino-kaposváR: Magyar B. (1), Dávid Cs. (14), Juhász P. (4), Né­meth F. (16), Geiger (21), Bokor G. (7). csere: Dömötör L. (libe­ró), Bozóki (-), Csányi (-), Vaj­da T. (-), Tóth I. (-). VEZETŐEDZŐ: Demeter György. A MÉRKŐZÉS ALAKULÁSA. 1. JÁTSZMA: 8-7, 16-15, 18- 21, 20-25. 2. JÁTSZMA: 8-2,16- 8,21-12,25-15.3. JÁTSZMA: 8-5, 16-11,21-16,25-20.4. JÁTSZ­MA: 7-8,11-16, 17-21,20-25.5. JÁTSZMA: 5-3,10-7,15-9. ■ Fenyő Gábor HIRDETÉS Jótékonykodó kis röpisek a nagy család Edzenek és segítenek, jutalmul palacsintát esznek A pályán kívül is összetarta­nak a Kaposvári Röplabda­akadémia Utánpótlás Műhely mini fiú csapatának a tagjai. Nemcsak edzenek, hanem segítenek is, a jutal­muk pedig egy nagy „pala­csintacsata” lesz. Fenyő Gábor Nemcsak a pályán, hanem azon kívül is összetartó csapat az Ág­falvi Krisztina vezényelte Kapos­vári Röplabda-akadémia Után­pótlás Műhely mini fiú együtte­se. Amikor az egyik edzésen szó­ba került, hogy (ők is) támogas­sák a kaposvári nagycsaládoso­kat, már a másnapi tréningre teli szatyrokkal megpakolva érkezett a gyereksereg nagyobbik része.- Azt mondtam a fiúknak, hogy egy picit gondolkodjanak el: van­nak olyan gyerekek, akik azt sem tudják, mi a számítógép, a mobil- telefon, nincs tévéjük. Ha csak egy olyan kisautót hoz magával, amire neki már nincs szüksége, az is nagy segítség lehet - mondta Ágfalvi Krisztina, aki immár tíz éve edzősködik, s nő létére világ­életében fiúkkal foglalkozott. A történet még novemberre nyúlik vissza. Szita János men­tős - aki immár hosszú évek óta segít a rászorulókon, legyen az nagycsalád vagy éppen egy be­teg gyermek - kereste meg a kis röplabdások mesterét, hogy tud­nának-e segíteni. Az Ágfalvi-csa- pat lelkes tagjai azonnal vették a lapot, s idővel csatlakozott hozzá­Ágfalvi Krisztina és lelkes tanítványai a pályán kívül is összetartanak: edzenek, s ha kell,szívesen segítenek is HIRDETÉS juk a Kaposvári Röplabda-akadé­mia Utánpótlás Műhely többi kor- osztályos fiúcsapata is.- Jó érzés, hogy másoknak se­gíthetünk. Én egyébként főleg játékokat és ruhákat hoztam - mondta a három éve röplabdázó Pusztai Olivér, aki igencsak mé­retes csomaggal toppant be az egyik tréningre. Az edzéseknek ugyan - leg­alábbis erre az évre - már vége, azonban a skacokra még vár egy nagy próbatétel. Az edzőjükhöz hivatalosak, aki amolyan „pala­csinta-csatára” várja őket. A nyá­ron Dabroncról érkezett Szabó Bence már kipróbál(hat)ta az Ág- falvi-konyhát, s a hírek szerint nagyon elégedetten távozott.- Ha valamit csinálsz, azt szív- vel-lélekkel tedd. Imádni a gyer­mekeket, szeretni a röplabdát; ennyi lenne a recept csupán - mondta amolyan zárszóként Ágfalvi Krisztina. Kaposvári >ji^Röplabda // Akadémia GYERE TE IS RÖPLABDÁZNI! www.roplabdaakademia.hu A nagyatádi Ady Gimnáziumba került mind a három arany „B" KATEGÓRIÁS MEGYEI DIÁKOLIMPIÁI TOLLASLABDA­DÖNTŐ (KÖZÉPISKOLÁSOK) V. KORCSOPORTOSOK - FIÚK: 1. Németh Ádám (Nagyatád, Ady Endre Gimnázium), 2. Kollár Róbert (Nagyatád, Szakképző Iskola), 3. Balogh Bence (Nagy­atád, Ady Endre Gimnázium). VI. KORCSOPORTOSOK - LEÁ­NYOK: 1. Vidák Gitta (Nagyatád, Ady Endre Gimnázium). VI. KORCSOPORTOSOK - FI­ÚK: 1. Farkas Kristóf (Nagy­atád, Ady Endre Gimnázium), | 2. Hent Mártó (Nagyatád, Ady | Endre Gimnázium), 3. Orsós Fe­renc (Kaposvár, Kinizsi Pál Élel­miszeripari Szakközépiskola) és Németh Bálint (Kaposvár, Kini­zsi Pál Élelmiszeripari Szakkö­zépiskola). A január 26-án Pécsen ren­dezendő országos diákolimpiái területi (elő)döntőben Somogy, Tolna és a házigazda Baranya megyei bajnokság dobogósai lép(het)nek majd újra pályára. ■ Fenyő G. VI. KORCSOPORTOS MEGYEI DIÁKOLIMPIÁI KÉZILABDA-BAJNOKSÁG A VÉGEREDMÉNY leányok (hat csapat): 1. Mar­cali, Berzsenyi Dániel Gimnázi­um (a felkészítők Csatáné Ba­logh Beatrix és Várfalviné La- czó Tímea), 2. Siófok, Perczel Mór Gimnázium (a felkészí­tő Zámbó Tibor), 3. Nagyatád, Ady Endre Gimnázium (a felké­szítők Vránicsné Bődi Ildikó és Péter Zsolt). fiúk (négy csapat): 1. Csur­gó, Csokonai Vitéz Mihály Re­formátus Gimnázium (a felké­szítő Bencze József), 2. Csurgó, Nagyváthy János Középiskola (a felkészítő Balogh Veronika), 3. Balatonboglár, Mathiász János Marcali es csurgói siker a keziseknel diákolimpia A győztesek az elődöntőbe jutottak, az ezüstérmesek selejtezőre utazhatnak Szakképző Iskola (a felkészítő Gyurka János). A megyei bajnokcsapatok az elődöntőbe kerültek, míg az ezüstérmes együttesek orszá­gos selejtezőn vehetnek majd részt. ■ Fenyő G. 1 Dortmund-Hertha BSC 1-2 2 2. Hambuig-Mainz 2-3 2 3. Ráburg-Hannover ___________2-1 1 4. Bwman-LtwrkMan__________1-0 1 5. N úmbwg-Sdnla 0-0 » 6. Mjdadbadi-WoHabuig________2-2 x I. Ctfrt-Uipoa______________1-1 x 8. Roma-Catania______________4-0 1 9. AMUa-JuwBtiw ________ 1-4 2 10 . Verona-Lazio_______________4-1 1 II . Sampdoria-Parma___________1-1 x 12 . Sassuolo-Firoentina _______0-1 2 13 . Valencia-Real Madrid lapzárta után +1 Intemazionate-Milan lapzárta ulán HIRDETÉS_______________________ Co rner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGnmt. r* -m nemzetközi ptnztranszfer I VJ U. I L. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 296.50 301.90 USD 217.00 222,49 CHF 241,00 247,49 ÉRVÉNYBEN: december 20. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap 8-21 óráig BEF EKTETÉSI ARANY -É RTÉK ES ÍT ÉS sPORfn^na ■ ■ ■ ...................a4Wh n r A (1^ A Somogyi Hírlap kiadója | I HIRDETÉSI TANÁCSADÓT *f W Fényképes : ' ^ „hirdetési tanácsadó” jeligére 2013. december 31-ig várjuk az alábbi címre: ■MpP 7401 Kaposvár, Pl.: 31. H py- E-mail: otto.kilvinger@’axeispringer.hu Somogybán otthon vagyunk §0Ill()CryÍ HÍflcip HIRDETÉS Somogyi Hírlap Olvasóink december 16-tól 2014. január 13-ig egy-egy betűt 0 találnak a Somogyi Hírlapban. Nyereményeket kínálunk azért, Z hogy olvasóink a betűket megkeressék, kivágják, belőlük .-------­ér telmes mondatot alkotva a négyzetekbe ragasztva kirakják, és I h ; elküldjék címünkre. A betűk helyét megtalálja a december 13,14 ! ; és 16-ai Somogyi Hírlapban. j |j Beküldési határidő: 2014. január 20. Címűnk: Somogyi Hírlap Szerkesztősége 7401 1 I < Kaposvár, Pf.: 31. Sorsolás és a nyertesek kihirdetése: 2014. január 28. 1--------------1 Ér tékes nyereményeket sorsolunk ki a helyes megfejtők között: • a fődíj egy háztartási kisgép csomag (porszívó, mikrohullűámú sütő, vasaló, szendvicssütő, kenyérpirító, robotgép) • emellett számos értékes nyeremény vár még játékosainkra

Next

/
Thumbnails
Contents