Somogyi Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)
2013-12-17 / 293. szám
Léhmann: jogos, de reménytelen jogegységi döntést hozott a Kúria devizahiteinek Jogilag nagyjából rendben van, de lehetett volna tisztességesebb, reményt adóbb ennek a „megnyomorított” népnek, így karácsony előtt - ez a véleménye Léhmann György siófoki ügyvédnek a Kúria devizahitel-perekkel kapcsolatos hétfői jogegységi döntéséről. A várva várt, s a bíróságok számára irányt mutató állás- foglalás értelmében nem ütközik jogszabályba, sem jó erkölcsbe, nem uzsorás és nem színlelt szerződés a devizaalapú kölcsönszerződés és az adósnak kell viselni az árfolyamváltozás kockázatát. ► 4., 6. OLDAL Hazai építőipar: tovább tart a lendület gazdaság Októberben is megmaradt az építőipar lendülete, az egy évvel korábbihoz képest több mint 10 százalékkal nőtt a szektor termelése. Az ágazat nem érzi a pozitív változást. ► 5. OLDAL Bezár a 48-as könyvtár döntés A megváltozott olvasási szokásokkal indokolták Januártól bezárja egyik fiók- könyvtárát Kaposvár. A decemberi közgyűlés döntött arról, hogy elsejétől a 48-as Ifjúság úti Fiókkönyvtárat megszünteti. Egy 2011. januári döntéssel már szűkítette fiókkönyvtár hálózatát a város, a csökkenő látogatószám miatt az akkor üzemelő tíz fiókkönyvtárából kettő működését hagyta meg változatlan formában. Ez a Petőfi és a 48-as úti fiók- könyvtár volt. Most ez utóbbi bezárását határozta el a város, melyet a legutóbbi közgyűlésen nem hagytak szó nélkül a képviselők. ► 2. OLDAL Szomorú kilátás. Megszűnik a fiókkönyvtár, már pakolják a könyveket * Most nem divat a jutalom év végi prémium Földváron fizetnek az önkormányzati dolgozóknak Kaposváron, Siófokon és a megyeházán nem fizettek év végi jutalmat, derült ki kérdéseink nyomán, a legjelentősebb somogyi potentátoknak nem kell izgulniuk, hogy felszólítják őket, fizessék vissza prémiumukat. Nem úgy, mint az állami cégek vezetőinek, akiknek a sok esetben nyolc-tíz havi fizetésüknek megfelelő összeg kétmillió forint feletti részét vissza kell fizetniük, miután Orbán Viktor miniszterelnök múlt szerdán felkérte Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési minisztert, szólítsa fel erre az érintetteket. Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója kijelentette: az lenne a helyes, ha a cégvezetők fel sem vennék jutalmaikat, ha ez megtörtént, akkor jótékony _ célra fordítanák. Az idén nem 1 ez az első ilyen felszólítás, az % év elején Orbán Viktor a kor- J mánypárti településvezetők- | nek, és alpolgármestereknek § üzenteg, fizessék vissza ju- g talmaikat, vagy mondjanak le mandátumukról. ► 3. oldal Jól jön az év végi jutalom, de vannak, akiknek nem árt figyelembe venni, hogy egyáltalán elkölthetik-e f' % t ^tSVA-Ríj,^ ÜiSZOLGALAT! t Ára: 160 Ft. Előfizetve: 112 Ft r WWW.SONLINE.HU 'V •frÁa~~ n TER • tt/ 1 a Somogyi Hírlap^ 2013. december 17., kedd • XXIV. évfolyam, 293. szám KÖZÉLETI NAPILAP *íí$H®v U jSgSaaSf INFINITIQ50-ES: A JAPÁN \& Wrn GEIGER VIVIEN AZ E HETI SONLANY, J LÁTTUNK SZAVAZZON! > www.sonune.hu MODELLEK VERSENYTÁRSA ► 9. oldal VENDÉGÜL ► 4.OLDALj^j^^^^^^^^ HIRDETÉS . . • "N ; időjárás Államosított : ^°kfesSzCRSigös tankönyvkiadás gél -3, napközben Vége a tankönyvis csak +1 Celsi- kiadóknak, kedus-fokot mérhe- (jen szavaz a par; tünk. Csapadék lamentatan_ : viszont nem való- könyveüátás álla. színű. ' , ,, ► 10. oldal mositasarol. ► 6. OLDAL Téli négyes ■ / ............................. va riációk olvasószolgálat | A kellemes meg• jelenéshez a sáp- terjesztés : ka, sál, kesztyű, ---------* : csizma kvartett hirdetés ■ egybehangzó stí- ---------» 82/.s.23r*13 • lusa is lényeges. e-mail: ► 8 OLDAL 8onllne@8online.hu : Ön tart az újévi tankolástól? : | Igen, már karácsonykor feltankolok ___________ • [ Nem hiszem, hogy gond lesz a kutaknál i Ha nem nyitnak ki, nem autózok 5 : Régóta nem autózom, nem telik üzemanyagra 1 VEGYE ÉSZRE! • Vegye észre a nyomi mosdókat! Ahogy ■ a mozgáskorlátozottak számára kiala- : kított mosdókat nevezi az egyik közös- : ségi oldalon egy mozgáskorlátozott : hölgy. Ahol kezet mosni csak-csak lehet ■ kerekesszékkel, ám a tükör a mosdó : fölött, az magasra sikeredett Kerekes : székből a feje búbját sem látja a tükör■ ben. Nem szólnék, ha egyedüli példa • volna az említett, amelyet egyébként ■ megosztásra javasol az előbbi lány a : világhálón. A rendelkezésemre álló esz- : közökkel én meg ezen a fórumon igyek- : szem felhívni a figyelmet az ilyen fajta • figyelmetlenségekre. Ha másokét nem, : hát a nyomi mosdók tesztelőinek a fi: gyeimét Egyben osztom a kerekes szé- : kés leányzó jó tanácsát így is: néha egy ■ kicsit tessék gondolkodni is! M.K. 111111(1111 llllllll : 9 770865 91 2022 13293 MAIS i SPÓROL! önnek^B X ■* fW? ^LhÁiiiii1HL Mnrchli. Sport u. 5. ;í'. I 2013.*dec°Í7-töl 23-ig H VÁSÁRLÁS FELTÉTELEI: \ 1 ■ Másolt vagy egyeb módón sokszorosított I 1 kupont nem all módunkban elfogadni. ■ Kuponok nem vonhatok össze. 1 ■ Kupon csak a egjelolt időpontban hasz I I naiható fel. ■ 1 kuponnal egy termek vasarolhato. ;vi'. 1 ■ Az akció a készlet erejeig érvényes. J Vágja ki az itt latható kupont es 2013. december 17 tol 23-ig a feltüntetett kedvezmonnvel vasarolhatja meg a terme két a Dóra Barkacs Üzletben. MA IS SPÓROL ■ I HIRDETÉS________________________________________________________________ Kedves Vásárlóink! Ezúton köszönjük egész éves együttműködésüket és kívánunk békés, boldog karácsonyt. <ü) KARB TECH mi-.....................MŰSZAKI KERESKEDELMI KFT. "™i'» ... WtóWW '' ÍHe GWS 14-125 CIE * +ajándék SDC-click gyorsbefogó snye ^ ^ a* a 1 1400 w 60.198,-helyett ^000 36.220.-+AFA Bruttó HOjUÜUé" 7400 Kaposvár, Kanizsai u. 39-31. Tel:82-529 600, Fax:82-529 605