Somogyi Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)

2013-12-02 / 280. szám

2013. DECEMBER 2., HÉTFŐ 3 MEGYEI KORKÉP Egy kis melegség karácsonyra aprófa Száznegyvenmillió forintért vásárol szociális tűzifát Somogy megye ►Folytatás az 1. oldalról A Belügyminisztérium tájékoz­tatásából tudjuk: a megye ösz- szesen 140,5 millió forint érték­ben részesült a rászoruló csalá­dok által igényelhető tűzifából. A legkisebb értékű támogatás két-három százeres, míg a leg­nagyobb négy-ötmilliós, de az összegek önmagukban nem tükrözik a szükséget, még a la­kosságszámmal súlyozva sem, csak a szociális mutatókat fi­gyelembe véve mondanak va­lamit az összegek. A nagyság­rendjük azonban megyei össze­vetésben mindenképpen beszé­des: Borsodban, Hajdú-Bihar- ban, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében akár 12-13 milliós településenkénti támogatást is találni, míg a fejlett régiókban egymillió forinton belül van a források összege. A dél-dunán­túli régióban Baranyában is van ötmilliós támogatás, Tolná­ban inkább az egy-két milliós a jellemző. Görgeteg tartja idén is a so­mogyi tűzifamennyiség-rekor- dot, ami nagy segítség a tele­pülésen élőknek, de egyúttal a hátrányos helyzet bizonysá­ga is. A dél-somogyi település rászorultságát, a lakhatási tá­mogatási igények lakosságará­nyosan jelentős nagyságrend­jét igazolja a 297 köbméteres ellátmány. Fadgyas Attila pol­gármesternek komoly logiszti­kai feladatot jelent az elosztás, jelenleg a megrendelésnél tart. A családok mintegy felének si­kerül segíteni az 1200 lakosú községben. Egy-egy köbméter­rel tudnak hozzájárulni a rá­Tűzrevaló. Néhány somogyi önkormányzat már ki is szállíttatta, a többség pedig decemberben, még karácsony előtt eljuttatja a kályhába valót szoruló családok melegebb ka­rácsonyához Batéban. Zsalakó Ernő polgármester azt mond­ta: az igényelt 56 köbméter he­lyett ugyan csak 29-re nyertek jogosultságot, de ez sem kevés, a megrendelés itt is folyamat­ban van. A szállítást úgy szer­vezik, hogy raktározni ne kell­jen, mert arra se tárolási, se őr­zési kapacitás nincs. Az 5000 lélekszám alatti tele­pülések október közepég pályáz­hattak a programban. Kis ön­erőt is kellett vállalniuk, az el­maradott térségekben kemény lombos fafajta esetében erdei köbméterenként nettó ezer, lágy lombos fafajta esetében 700 fo­rint önrészt kellett. Előbbihez nettó 13 ezer, utóbbihoz 7300 fo­rint támogatást igényelhetnek. A szállítás is a településeket ter­heli. A nem elmaradott térségek­ben köbméterenként 2000, illet­ve 1200 forint önrészt kell hoz­zátenni a megkapott mennyi­séghez, a keményfa erdei köbe után nettó 12 ezer, a lágy fajták után 6800 forint támogatást igé­nyelhetnek. Először 2011 karácsonya előtt jelentették be: 858,1 millió forint kerül 456 település számlájára, amit állami erdőgazdaságok ál­tal biztosított tűzifa vásárlására fordíthatnak a kedvezményezet- tek.2012-ben egymilliárd forint­ra emelték az összeget, ám 1625 felé kellett azt vágni, így kevés­nek bizonyult az akkori 63 ezer erdei köbméteres kontingens. Ez mintegy 16 ezer forintos árat jelentett. „Ezzel is hozzájárul­junk emberéletek megmentésé­hez a téli fagyok idején”, írta a szaktárca sajtóosztálya akkor, még a nagy tavaszi rezsicsök­kentési hadjárat előtt: A szociális tűzifa jogosultsá­gának a feltételeit a települések határozzák meg, idén is csak ál­lami erdészeti társaságoktól le­het vásárolni a közbeszerzési szabályok betartásával. ■ Balassa T. Legnagyobb szocális tűzifatámogatások Település Támogatás (forint) Csokonyavisonta 3108 833 Csököly 3599180 Görgeteg 4906772 Lábod 3227 705 Nagybajom ______ 35747 45 Kadarkút 2126488 Kisbajom 2160 829 Nemesdéd 2 763 774 Segesd FORRÁS: B: 2474 519 elCgyminisztérium Galambok és díszmadarak Nagyatádon Az egyik győztes madár tollasok Tizenötödik alka­lommal rendezte meg a nagy­atádi Galamb, Díszmadár és Kisállattenyésztők Egyesülete a városi sportcsarnokban a leg­utóbbi kiállítását. Kondorostól Zalalövőig és Barcstól Sümegig negyvennégy tenyésztő négy­száznegyvennégy galambot, ötven díszmadarat állított ki. A gyerekek nagy örömmel te­kintették meg az ugyancsak a mustrára kitett pár baromfit és udvari pávát is. Horváth Csa­ba nagyatádi elnök (vezető bí­ró) elégedett volt a kiállított ál­latok minőségével, hisz 31 ki­állítási győztest hirdethettek ki, valamint 12 egyesületi díjat adhattak át a szorgos és boldog tenyésztőknek. ■ Györke József Sportcsarnok es válogatómű siófok Balázs Árpád ú] „városfejlesztési kalandokban” bízik ►Folytatás az 1. oldalról- Sőt, ma jobb helyzetben va­gyunk, mint akár csak néhány évvel ezelőtt; szorgalmunk mel­lett ugyanis már lehetőségünk is lesz a gyarpodásra, a sikerre; a megyei önkormányzat közre­működésével a következő évek soha nem látott fejlődési lehető­séget hozhatnak a megyének, a Balaton-régiónak. A Balaton, il­letve Siófok gazdasági, kereske­delmi és turisztikai adottságai révén zászlóshajó lesz ez a térség a megyében a következő hét év­ben - utalt a 2014 és 2020 közötti uniós támogatási ciklusra, az on­nan várt pénzekre. - Szegény kis jobbágyfaluból a nyár fővárosává nőttük ki magunkat százötven év alatt; nagy utat tettünk meg - mondta Balázs Árpád siófoki pol­gármester. - Szebb, gazdagabb, élhetőbb település lett az itt élők szorgalmának köszönhetően. S mára odaáig is eljutottunk, hogy Siófok fejlődése ne csak az itt élők számára legyen fontos. A polgármester sorolta a legfris­sebb jó híreket: - A napokban ír­tam alá a somi térségi hulladék- kezelő központ 2,2 milliárd fo­rintos korszerűsítésének támo­gatói szerződését; ez azért fon­tos, mert az új hulladékválogató­mű által hosszú távra fenntart­ható lesz a rezsicsökkenés. Régi álmunk teljesülhet azzzal, hogy a kézilabdaklub pályázata révén A városnapi jótékonysági vásáron a Rákellenes Ligának gyűjtöttek a civilek több, mint 800 millió forintos tá­mogatással sportcsarnok épül­het. Még ebben az uniós ciklus­ban elindulhat a vasútfejlesz­tés, melyben egyebek között új közúti aluljáró építése is szere­pel. Jó úton van a déli tehermen­tesítő út előkészítése is; a közbe­szerzési eljárás kiírása követke­zik. Két új négycsillagos szálloda pedig új munkahelyeket teremt­het és nyerhet nagyobb teret álta­luk a minőségi turizmus. A töre­ki városrészt is csatornázhatjuk végre és hosszú idő után kiadha­tunk majd ott is építési engedélyt azzal, hogy a lakott városrésztől távolabb új szennyvíztisztító lé­tesülhet. Sikerült végre „kivere­kednünk” azt is, hogy a hajózás új telephelyre költözzön. Siófok építése olyan kaland, ami­ben részt venni minden mást fö­lülmúló élmény - fogalmazott Balázs Árpád, majd azzal fejezte be: - Nekem ez a legfőbb szenve­délyem és szívesen részt veszek a város további fejlesztésében, föl­ajánlom benne további közremű­ködésemet. A városnapon Siófo­kért érmet kapott Sáfár Ahmed sebész főorvos, Dimitrij Szkopin- cev orvos, valamint Treszl József vállalkozó. Az erre az alkalom­ra alapított „A 45 éves városért, a 150 éves fürdőért” elnvezésű kitüntetést húszán vehették át a polgármestertől. «Fónai Imre Magatehetetlen férfit fosztottak ki Siófokon bűncselekmény Siófokon a rendőrök tetten értek egy já- nossomorjai lakost, aki éppen egy magatehetetlen állapotban fekvő férfi zsebeiben kutatott. A gyanúsított ruházatát átvizs­gálták, s előkerült a sértett mo­biltelefonja és karórája. A 21 éves férfit a rendőrök elfogták, s előállították a Siófoki Rendőr- kapitányságra. ■ JEGYZET FONAI IMRE Önök (se) kérték? ÖNÖK KÉRTÉK! Németh Szi­lárd rezsibiztos szerint a la­kóközösségek kérték, amit javaslatára már törvénybe is foglaltak: a társasházi kö­zös képviselőknek tacepaó- kon kell tudatniuk havonta (lépcsőfordulóban, liftajtón), hogy éppen mekkora meg­takarítást jelent a rezsicsök­kentés az adott háznak, kö­zösségnek. A fogyasztóvé­delem feladata lesz az ellen­őrzés. „A demokráciát szabályok, törvények teszik elviselhe­tővé, ezt hívják demokráci­ának Franciaországban, Gö­rögországban is - nyilat­kozta Németh Szilárd. - Ezt várják az emberek a kor­mánytól, a parlamenttől. A lakótelepeken élők nyolcvan százaléka támogatja a re­zsicsökkentést, ebből követ­kezik, hogy ezt is támogat­ják.” A rezsibiztosé is egy demokráciafelfogás, meg az is, mely szerint nem ké­ne megszabni, mi történ­jék a lépcsőházakban, mert ez esetben mi következik, a nappalink, a hálószobánk? Esetleg csak a kiskapunk? Mit kell rá majd kiszögez­ni, csupán csak a „demok­rácia könnyebb elyiselése” végett? önök kérték? Vagy tán úgy jártak, mint Peterdi Pál és Gálvölgyi János kabaréje­lenetében a „felvonulók”? Még az „átkosban” parodi­zálta Gálvölgyi a május else­jei „Felvonulók kérték” tévé­műsort. hiába kértek a fiatalok Nagy Ferót, a tanárember Paff, a bűvös sárkányt vagy legalább Kukorit és Kotkodát a gyerekeknek, a falusi bá­csi meg operettet, végül Dvo- rákot, cigánynótát, sanzont, szavalatot kaptak. A különb­ség: a Gálvölgyi-kabarén jót derültünk, hétköznapjaink valóságán azonban akkor se tudunk nevetni, ha - mint ez a tacepaó-törvény - néha paródiának tűnik is. önök se kérték? n° teo °Okot tabiet pc-t i» A á ■ HIRDETÉS Bronz hét, bronz napok ! Vásároljon Karácsonyra: » Somogy informatika Kft. 7400 Kaposvár, Füredi u. 1. — Nyitvatartási munkanapokon Somogy Informatika 8.00 - 16.30-Íg amikor a minőség is sJÓmit I

Next

/
Thumbnails
Contents