Somogyi Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)

2013-12-11 / 288. szám

2013. DECEMBER 11., SZERDA Ribéry a franciák legjobbja. A Francé Football szaklap szavazásán a 30 éves csatárt a második Paul Pogba (Juventus), és a harmadik Blaise Matuidi (Paris Saint-Germain) követi. A 2006-ban vb-ezüstérmes Ribéry (képünkön) labdarugó az elmúlt szezonban mindent megnyert, amit lehetett Átalakítanák a kereteket labdarúgás A Rákóczi és a Siófok is keres új játékosokat tavaszra Illés János (jobbra) és Prukner László (középen) korábban is volt már nehéz helyzetben, bíznak a szebb tavaszban A jó szereplés miatt vehetnek részt Hendleinék a Magyar Kupában kosárlabda Miután lezajlott az NB 1./A csoportos férfikosárlab- da-bajnokság 11. fordulója, a ki­írás értelmében kialakult a Ma­gyar Kupa 2013/14-es kiírásá­nak mezőnye is. Több helyen is módosul a Magyar Kupa lebo­nyolítása, újdonság, hogy csu­pán nyolc alakulat - az A cso­port első hét helyezettje, vala­mint a Szolnoki Olaj KK - küzd­het a végső sikerért. A hét ala­kulatot kizárólag a bajnoki alap­szakasz első körében elért ered­ményeik alapján sorolták be. Ez alapján a részt vevő klubok a következők: Atomerőmű SE, Ál­ba Fehérvár, KTE-Duna Aszfalt, Kaposvári KK, Soproni KC, Fort- ress-Jászberény, Ikognito Fas- hion Körmend BC, valamint a nemzetközi kupában érdekelt Szolnoki Olaj KK. További új­donság, hogy három versenyna­pon (egy hétvégén) dől el a Ma­gyar Kupa sorsa. Az első nap győztesei másnap az elődöntőt vívják. A nyertesek a harmadik az arany, a vesztesek a bronz­éremért lépnek pályára. Nem lesz kiemelés, a sorsolást 2014. január 7-én rendezik. A végle­ges játéknapokat - a televíziós közvetítés függvényében - leg­később a sorsolás előtt két héttel hozza nyilvánosságra a Magyar Kosárlabdázók Országos Szö­vetsége (MKOSZ). ■ Kun Z. A tizenkettedik forduló rang­adóját játssza szerdán este 18.45 órától a Kaposvári Váro­si Sportcsarnokban a somogyi együttes. Az NB I./A csopor­tos férfikosárlabda-bajnokság alapszakaszában a második „félidő” kezdődik, hiszen eddig egyszer már valamennyi csa­pat találkozott a riválisaival. A Kecskeméti TE-Duna Asz­falt csapata a harmadik hely­ről várhatja a folytatást. Ez is labdarúgás Romániában, Ara­don és Temesváron a hagyomá­nyos három napos Karácsony Kupán szólították pályára a ka­posvári Mézga Pek-Snack Foci­ovi és Focisuli Club négy kor- osztályos csapatát. Korosztá­lyonként 24 csapat mérette­tett meg - hat négyes csoport­ban kezdődtek meg a csatározá­sok - , s a házigazda románok mellett még magyar, ukrán, moldáv, szerb, horvát és bosz- nia-hercegovinai együttesek próbáltak szerencsét. Mézgá- ék a középmezőnyben zártak: a nyolc és a 10 évesek egyaránt a 12., a 12 évesek a tizedik, míg a 14 esztendősök a hetedik hely­re voltak jók. Sereghajtóként zárta az idei évet az élvonalban a Kaposvári Rákóczi FC együttese, melynek keretét átalakítaná a tavaszi folyta­tásra a klub vezetése. Az NB Il-es siófokiak elsősorban két posztra keresnek játékost. Klein P., Keszthelyi Z. A somogyi zöld-fehérek nyolc pontra vannak a bentmaradást érő 14. pozíciótól, s szeretnének feljebb kapaszkodni tavasszal. A csapat Somogyváron tartotta utol­só idei összejövetelét. - Évzárónk hangulatára természetesen rá­nyomta bélyegét a sikertelen őszi szereplés - mondta a klub hivata­los honlapjának Blés János, megbí­zott elnök. - A szezon értékelésére még pár napot várni kell, az egye­sület vezetése rövid időn belül ösz- szegzi a tapasztalatokat. Az én vé­leményem az, hogy jó néhány já­tékosnak lehetővé kell tennünk azt, hogy eligazoljanak, vagyis lesznek olyanok, akiket átadólis­tára teszünk. Néhányukkal már beszéltem is ebben az ügyben, de a neveket egyelőre még nem sze­retném elárulni. A jelenlegi hely­zetünk nyomasztó, de őszintén mondom, hogy nem szabad felad­ni. Többször előfordult már, hogy a mienknél nehezebb helyzetben mutatja, hogy az élvonal felju­tó alakulata csak titulusában újonc, valójában nagyon is el­ső osztályra alkalmas kerettel rendelkezett a B csoportban töltött esztendő alatt. A Szto- jan Ivkovics szakmai igazgató által vezetett alföldi csapat so­káig veretlen volt a pontvadá­szat során, bizonyítva, hogy a legjobbak közt is az élmezőny­ben van a helye. A bajnokság első fordulójában a kaposvá­- Sok szépet és kevésbé szé­pet éltünk át Romániában, ami­ből igyekszünk tanulni. Hogy előrébb tudjunk lépni, ahhoz még többet kell dolgoznunk a szürke hétköznapokon; vagyis akad bőven tennivalónk, hogy meg tudjuk kezdeni a felzárkó­zást - mondta Horváth János, a kaposvári Mézga Pek-Snack Fo­ciovi és Focisuli Club alapítója, elnök-menedzsere. A hétvégén a 17 és a 18 éve­sek kelnek majd útra Lengyelor­szágba. Mézgáékat a Gornik Zab- ze hívta meg a két napos nemzet­közi tornájára, s minden bizony­nyal örök emléket jelent majd, hogy olyan nagypályán játsza­nak, amely fedett. ■ Fenyő G. lévő csapatok is felálltak a padló­ról, majd kivívták a bennmara­dást A tavaszi szezonban több al­sóházi rivális is hozzánk látogat, és ha hozzuk ezeket a mérkőzé­seket, máris kedvezőbb pozícióba kerülhetünk. Az viszont egyértel­mű, hogy a jelenlegi keret átalakí­tásra szorul. Mint arról már lapunkban be­számoltunk négy labdarúgójával, Menyhárttal Attilával, Mokánsz- ki Norberttel, Vólent Rolanddal és a kapus Kiss Mátéval szerződést ri alakulat is látta ennek bizo­nyítékát. Igaz még más légiós kontingenssel, de súlyos vere­séget szenvedett a somogyi alakulat Kecskeméten. Azóta egy teljesen más felfo­gásban kosárlabdázó együttest alkot a Kaposvári KK, amely bármelyik csapat ellen győzel­mi reményekkel szállhat harc­ba. így lesz ez a szerdai rang­adó alkalmával is. A kecske­métiek az utóbbi időben mint­A Magyar Röplabda Szövetség a hagyományokat követve újra megválasztotta az év legjobbjait. A férfiaknál a több mint 50-sze- res válogatott Geiger András, a Fino-Kaposvár 15-szörös bajnok és 16-szoros Magyar Kupa-győz­tes egyletének a 35 éves csapat- kapitánya került ismét a csúcs­ra, míg az edzőknél Demeter György, a kaposvári alakulat mestere, egyben a férfi röplab­da-válogatott szövetségi kapitá­nya lett a legjobb. Az utánpót­láskorú edzőknél az a Dunaúj­városban dolgozó Tomanóczy Tibor lett a befutó, akinek an­nak idején játékosként a somo­gyi megyeszékhelyen is tapsol­hattunk. bontott az NB II.-es FGSZ Siófok. - Két labdarúgóra viszont nagy szükségünk lenne, egy center­re, hisz kiderült Pálnak nem ez a posztja, illetve egy „pontrúgó- ra” - mondta Horváth Károly ve­zetőedző. - Az utóbbi lehet a ve­lünk edző Ivancsics Gellért, per­sze, csak ha meg tudunk egyezni. A siófoki klub érintett a stadi­on-fejlesztési projektben. Ha a ter­vek megvalósulnak, akkor hat­száz millióból egy 3500 ierőhe- lyes stadionban játszhatnának a ha megtorpantak volna, simán kikaptak az Álba Fehérvártól és hosszabbításban maradtak alul a Zalaegerszegen. Mindenképp javítani sze­retnének, de ezzel ugyanígy van a Kaposvári KK is, amely a Szombathelyen elszenvedett vereséget szeretné feledtet­ni szurkolóival. A szerda esti kaposvári összecsapáson a fe­gyelmezett játték mellett igen nagy szükség lenne a hor­Elnöki kézfogó. Poór Csaba (jobb­ról) gratulál Geiger Andrásnak jövőben a kék-sárga labdarúgók. - Nagyon várjuk, hogy ez megtör­ténjen - kommentálta a hírt Hor­váth Károly. - Nagy kérdés, most vagy később indul a fejlesztés. Re­mélem, már az első körben ott le­hetünk, ha így lesz, talán már de­cemberben megindulhat a terve­zési folyamat, aztán januárban az engedélyeztetés, majd febru­árban, vagy márciusban a kivi­telezés. Az átalakítás a mérkőzé­seinket nem zavarná, szakaszo­san történne. vát Hrvoje Puljkora, aki az el­múlt heteket részleges comb- izom-szakadása miatt hagyta ki. Információink szerint a ko­rábban megsérülő Dávid Ger­gely mellett még ő sincs száz- százalékos állapotban. Ennek ellenére nem elképzelhetetlen, hogy vállalni tudja a játékot. A mérkőzést a Sportklub tele­víziós csatorna élőben közvetí­ti a Kaposvári Városi Sportcsar­nokból. ■ Kun Z. Demeter György mester több mint tizedszer, Geiger András pedig harmadszor lett a legjobb. A Fino-Kaposvár társulatá­ra idén még egy fellépés vár: 21-én, szombaton a szlovák VK Chemes Humenné otthonában zárják az évet. Januárban vi­szont háromszor is láthatjuk a fiúkat, miután előbb a szlo­vén sztárcsapat, az ACH Vol- ley Ljubljana, utána a szlovák VT Bratislava, majd az osztrák Aich/Dob Posojilnica lép fel a somogyi megyeszékhelyen. Az első körben idegenben játszma sem jutott a Finónak, a kapos­vári visszavágókon viszont a re­ményeink szerint némileg más lesz a leosztás. ■ Fenyő Gábor HÍRSÁV Elhunyt Kökényesy Péter röplabdaedző gyász Ismét gyászol a somo­gyi sportélet. Életének 85. évében elhunyt Kökénye­sy Péter kaposvári röplabda­edző. Labdarúgó pályafutása után váltott sportágat. Alapí­tója volt a Kaposvári Lendület női röplabdaklubjának, ahol már ő lett az edző is. Irányí­tásával 1967-ben az NB I-be jutott fel az együttes. Ezt kö­vetően a gazdát s nevet vál­tó csapattal a Kaposvári Va­sas Izzónál folytatta munká­ját. Távozása után 1973-tól a röplabda-utánpótlásnevelésbe kapcsolódott be, sok éven át dolgozott a Kaposvári Sportis­kolánál. Válogatott játékosok sorát nevelte, a kaposvári röp­labdázás meghatározó egyé­nisége volt. ■ K. Z. A PLER ellen lép pályára a Csurgói KK kézilabda A Magyar Kupa keretében a legjobb nyolc kö­zé jutásért lép pályára szer­dán 18 órakor a Pestszentim- rén a Csurgói KK férficsapata a PLER KC Budapest vendége­ként. A továbbjutás egy mér­kőzésen dől el. ■ K. Z. Ausztriában álltak rajthoz a marcaliak futás A Lábodi Laura vezet­te Marcali és Balatoni Úszó és Szabadidő SE több sportolója is részt vett az Ausztriában, Klostemeuburgban rendezett 17. Adventi futóversenyen. A 10-11 éves leányoknál (1,6 km) Szántó Júlia az első, Vö­rös Fanni az ötödik, a 16-17 éves fiúknál (2,4 km) Szántó Dénes a harmadik, a felnőtt nőknél (8 km) Lábodi Laura abszolútban a hatodik helyet szerzet meg, korcsoportjában pedig a negyedik lett. ■ F. G. A legkisebbek is tatamira léptek judo Ismét megrendezték Nagyatádon a kezdő és még nem versenyző judokák szá­mára a Mikulás Kupát. A hangulatos versenyen a há­zigazda Nagyatádi Judo Club kis sportolói mellett még bar­csi és böhönyei reménységek léptek tatamira. ■ F. G. HIRDETÉS CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ 14.00 BÖLCS NÁTHÁN Jókai H. sz. bérlet 15.30 TOVÁBBISVAN Stúdió előadás *300603* www.csiky.hu HIRDETÉS Corner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGmm. . ho ntmttkázi pénztranszftr I U U . I L. . Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 298,50 303,49 USD 217,00 222,49 CHF 243,00 248.90 ÉRVÉNYBEN: december 10. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig befektetésiarany-értékesítes A forduló rangadóját játssza a Kaposvári KK kosárlabda nb i./a, férfiak Kulcsfontosságú összecsapásra készülnek a somogyiak a kecskemétiek ellen A középmezőnyben zárták Mézgáék Romániában Újra a csúcsra jutottak röplabda Geiger András és Demeter György mester a legjobb

Next

/
Thumbnails
Contents