Somogyi Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)

2013-12-11 / 288. szám

2013. DECEMBER 11., SZERDA 8 ÉLETMÓD - TV-MŰSOR Csodakövek, gyógyító erő természeti kincsek Kéktől zöldig, vöröstől feketéig, kinek mi válik be Választani nem könnyű közülük, ezért feltétlenül szükséges előzetesen tájékozódni arról, hogy melyik kő mire is való Az ékszerésznek a szépség a döntő, s hogy vonzza a szemet azt mondja, először magát az ékszert készíti el - legtöbbször ezüstből azután csiszoltat- ja bele a követ. A maga részé­ről nem nagyon foglalkozik a gyógyító hatással, számára a szépség a döntő. Elsősorban átlátszó követ választ. A fajtá­kat illetően vannak kedvencei. Szereti az akvamarin és a to­páz valamennyi árnyalatát, a turmalin ezer színváltozatát; a rózsaszíntől a barnán, kékes­zöldön át a méregzöldig. Sma­ragdot és sárgászölden fénylő olivint szintén szívesen hasz­nál. Fontos, hogy minél élén- kebb legyen a kő színe. Éljen tőle az ékszer, vonzza a szemet! Fontos, bármilyen nagy is egy ékszer, viselhető legyen. Ne érezze úgy, aki kapja, hogy túl sok, nem hordható. Érdemes hát tanácsot kérni, hiszen egy ékszer sokszor meg­határozza viselője külsejét. ■ Éljen az ékszer és viselhető legyen Szemet gyönyörködtetően szépek, fény felé fordítva ezer színben játszanak. A természetgyógyászok szerint a betegségek megelőzésére, és testünk energiaháztartá­sának helyrebillentésére is kiválóan alkalmasak. AS-összeállítás Megtalálni az igazit még akkor sem könnyű, ha csupán kőről van szó. Hallgassunk ilyenkor az ösztöneinkre, és az ásvány­bolt kínálatából válasszuk a nekünk tetszőt, ha ékszernek, dísznek keressük. Más a hely­zet, ha gyógyító szándékkal vá­logatunk. Ásványi összetételük jótékony hatása rendszeres hor­dással, vagy a fájós testrészre helyezve érvényesülhet a leg­jobban. Az Akvamarin kékes-zöldes színű csillogását vastartalmá­nak köszönheti. Szénanátha, asztma, és a duzzadt, könnyes szem kellemetlen, irritációs érzését csökkenti. Az Andra- dit-gránát gyógyerejét már a középkorban ismerték. Javítja a máj működését, segíti a vér­képződést, és a menstruáció ki­maradásánál szintén számítani lehet rá. Az Apátit csonterősítő. A kalciumfoszfátban gazdag, kékeszölden világító kő serken­ti a porckorong- és csontszövet sejtek képződését. Az Azurit réz-karbonát bázi­sú kő, amely serkenti a máj, az epe valamint a pajzsmirigy mű­ködését. A Dolomit vastartalma a stresszes életforma miatt je­lentkező tünetek enyhítésére szolgál, továbbá a szívinfarktus megelőzésére is alkalmasnak tartják. A Fuchsit karakteres ezüst-zöld színének oka a ma­gas krómtartalom. Egészséges vérről gondoskodik, elősegítve ezzel a sebgyógyulást. Bőr­gyulladás megelőzésére alkal­mazzák. Tradíciókedvelő, saját tapasz­talataikból erőt merítő embe­rek számára hatásos a Gránit, amely a szívre, a vérkeringésre pozitív hatású. A nátrium klo- ridot tartalmazó kősó, a Halit javítja a bőr vérellátását, és az anyagcserét. A Kék fluorit ízü­letlazító, mert kalciumfluoridja mozgásszervi bántalmak, me- szesedés, porckopás és reuma­tikus fájdalmak enyhítésére szolgál. A Kínai jáde szabályoz­za a vese savbázis háztartását. Homlokra helyezve a kiegyen­súlyozottság érzését kelti. A Lapis lazuli gégefőgyulladás és a túlterhelt hangszálak okozta nehézségek ellenszere. A pajzs- mirigyműködésben jelentkező eltérésekre is hasznos. A Levendulakvarc a nyirok- mirigyrendszer és az anyag­csereműködés segítője. A Mag- netit izomgörcs lazító. Míg a lélekerősítő sötétzöld kő, a Ma­lachit segít felismerni a szerve­zetünket károsító ételeket, és stressz faktorokat. Remek a kórokozók ellen a Színes földpát. Tigrisszem, bátorság A pirít vérkeringés-serkentő. A Rodolit-gránát megkönnyíti a vénák munkáját és az anyag­cserét. A Színes jáspis hólyag­erősítő. A Szivárványfluorit óvja a nyálkahártyát kiszáradástól. A Tigrisszem bátorságnövelő, a Tűzopál életkedv fokozó, a Vörös rubin erőt ad. A Zöld fluo­rit enyhíti a légúti problémákat. A zöld opál májtisztító, a gyo­mor-bél betegségek megelőzésé­re is alkalmas. Támogalja, de nem helyettesíti a klasszikus gyógymódokat a gyógyító kövek története több ezer évre tekint vissza. Az első írásos feljegyzések az ősi kínai kultúrából maradtak hátra, de alkalmazták az ókori Egyiptom­ban, valamint az ókori Görögor­szágban is a „kőgyógyászatot”. A kövek a betegségek, lelki gon­dok okozta energiagátak fölsza­badításában segítenek, állítják a hozzáértők. A jól megválasztott kő segíti a gyógyulást, támogatja a szer­vezetet, a lelkiállapotot, de fon­tos tudni, hogy természetesen semmiképpen nem helyettesíti a gyógyszereket, és nem old­ja meg a személyiség helyett a problémákat. A gyógyító kövek legelterjedtebb módja viselé­sük. Akár karkötő, akár nya­kék, esetleg gyűrű formájában. Az emberek jelentős része ráérez, mondhatni úgy is, in­tuitívan tudja, hogy milyen ás­ványi kőre van szüksége. Azaz megnéz egy követ, kézbe veszi, és érzi, szinte azonnal tudja, hogy arra van szüksége. Persze előfordulhat, hogy éppen az az­napi lelkiállapot dönt a válasz­tásban, és a megkedvelt kő már másnap nem lesz elég hatásos. (Persze abban az esetben is szép ékszer marad.) Mindazonáltal éppen ezért érdemes utánanézni az egyes kövek hatásainak, és ha beteg­ségről, testi vagy lelki problé­máról van szó, az ismeret birto­kában válogatni. ■ wrrwTwwiriifirw .."iiimiíiiiwiMHmnr • ^píiwanJKinyiHrif TT HT /RVÍ ^Tfi-TVTTt SÖTÉTÉI vTfl iM TZTTTZmmm Tv^UBHHH I nT^HÜHHHII mTVHJHHHH yÍAsjyní^HflHI sIpektÍuÜv^^HIÍ 6.00 Jó reggelt, skacok! 6.00 Aktív (ism.) ® 5.20 Hajnali gondolatok 14.15 Rocky és Bakacsin 8.00 A médium© 11.00 Én, Strasznov Ignác, 6.00 Sportverda 2012® 9.15 Képlet 7.35 Híradó (ismétlés) 6.25 Tények Reggel 5.23 Az este (ism.) kalandjai® 8.55 Esküdt ellenségek: a szélhámos (ismétlés) © J 7.00 Motorshow (am sci-fi akciófilm, ism.) 8.08 Minden Reggel© 6.55 Mokka© 5.55 Ma reggel 14.40 A Bagoly Bűnös szándék © 12.00 Híradó, Vers 7.55 Jimmy 11.30 Szupernóva 10.00 Top Shop 9.20 Stahl konyhája © 9.00 A királyi ház titkai® 14.40 Garfield és barátai 9.50 Gyilkos számok© 12.25 Háromkirályok® és a nagy verseny © - Amikor meghal a Nap 11.45 Asztro-Show 9.30 Babapercek© 10.15 Család-barát 15.10 Dávid, a törpe 10.50 Káoszháza® 13.15 MR Szimfonikusok 9.05 Jamie álomiskolája (am. katasztrófafilm, 2005) 12.50 A Muzsika TV 9.40 TeleShop j 12.00 Híradó délben 15.35 Willy Fog újabb (am. vígjátéksorozat, 11/16.) Tajvanon 10.05 Beépített főnök Fsz.: Tia Carrere bemutatja: 10.50 Astro-Világ j 12.25 Hrvatska Krónika kalandjai 11.20 Férjek gyöngye© 13.50 Dániel© i -Amerika© 13.15 Columbo Mi muzsikus lelkek © 12.00 Éva Luna © 12.55 Ecranul Nostru 16.00 Fixi, Foxi és barátaik (am. vígjátéksorozat, IV/16.) 14.30 Kívánságkosár 11.00 Svindlik, trükkök, (amerikai krimisorozat) 13.30 Éjjel-Nappal 13.00 Walker, a texasi 13.25 Útravaló j 16.35 Állatkert 11.50 ÁlomÉpítők© 16.30 Térkép átverések© Columbo legveszélyesebb Budapest (ism.) © kopó© 13.40 100 kép a a hátizsákban 12.50 Szívek szállodája 17.05 Everwood© 12.00 Billy, a profi© éjszakája 14.45 Fókusz© 14.00 Tények Délután XX.századról © 17.10 Csűrcsavarosdi (amerikai sorozat, VI/9.) 18.00 Híradó, Dunasport 12.55 Állati oknyomozók® 15.05 Ong Bak 2. 15.20 Dél királynője© 14.25 Aktív 13.50 Gasztroangyal® 17.40 Richard Scarry 13.50 CSI: A helyszínelők© 18.35 Közbeszéd 13.10 Anthony Bourdain - A sárkány bosszúja P5 (am.-spanyol sorozat, 25.) 14.50 Shopping Királynők 14.55 Családosak Tesz-vesz városa (am. krimisorozat, IX/2-3.) 19.00 Kisváros© - Fenntartások nélkül (thai akciófilm, 2008)110' O 16.20 Csók és csata© 15.50 Családi titkok® egy van® 18.05 Magyar népmesék 15.35 Nyomtalanul© A kísérlet (1.) 14.00 Stephen Hawking: 16.55 A bosszú jogán CQ (amerikai sorozat, 15.) 16.50 Fogyj Rékával 15.40 A múlt fogságában © 18.10 A kockásfülű nyúl (am. krimisorozat, V/21-22.) 19.30 Doc Martin© A nagy terv (amerikai thriller, 2011) 105' tp 17.25 A gyanú árnyékában és Norbival! 16.30 Híradó* 18.20 Múmin-völgy 17.25 Gyilkos számok © (angol sorozat, il/8.) 15.00 Tornádók nyomában 19.00 A jóslat© fi (magyar dokureality-sorozat) 16.55 Hal a tortán © 16.45 Az élet sava-borsa © 18.35 Ormányos család (amerikai krimisorozat, V/5.) 20.25 Glóbusz © 16.00 Katasztrófa® (amerikai film, 2006)101' ” 18.30 Híradó 18.00 Tények 17.30 Híradó 18.45 MissBG 18.25 Káoszháza© (magyar sorozat, 5/4.) A bolygó születése Fsz.: Guy Pearce, Piper 19.30 Fókusz© 19.15 Édes élet® 17.40 Ridikül© 19.00 Maja, a méhecske (am. vígjátéksorozat, 11/17.) 21.25 Hírek, Dunasport 17.00 Fald fel Amerikát! Perabo, William Fichtner 20.00 Éjjel-Nappal Közben: Skandinávlottó 18.30 A következő! © 19.15 Napfény farm 18.55 Férjek gyöngye® 21.35 Mezítlábas szerelem - Egy húsevő naplója © 21.00 Penge 2.® Budapest® sorsolás 19.30 Híradó este 19.30 Kalandozások (am. vígjátéksorozat, IV/17.) (német rom. vígjáték, 2005) 18.00 Világ a város alatt © (amerikai horror, 2002) 105' (magyar sorozat) 20.25 Jóban Rosszban © 20.20 Retró kabaré ® | Andyvel 19.25 Jóbarátok 23.30 Kultikon© Róma (2/2.) Fsz.: Wesley Snipes, Kris 21.10 Barátok kört (magyar sorozat, 2253.) 21.10 Bábel© 19.45 Hetedhét (am. vígjátéksorozat, VIII/2-3.) 23.45 Könyvajánló 19.00 Állati rekordok © Kristofferson, Ron Perlman (magyar sor., 6727-6728.) 21.30 Frizbi Hajdú Péterrel 22.05 Az este gyerekhíradó 20.25 Két pasi 23.55 Beavatás© Szörnyek 23.15 Nincs kegyelem © 21.45 Szulejmán® 22.40 Tökéletes katona: 22.40 Híradó 20.00 Híradó, Sporthírek - meg egy kicsi © 0.10 Koncertek 20.00 A Sandy hurrikán (amerikai thriller, 1986)106' (török kalandfilmsor., 60.) A visszatérés © 22.55 Summa 20.45 Kapa, kasza, fakanál (am. vígjátéksorozat, 1/19-20.) az A38 hajón© 21.00 Afganisztán, Fsz.: Richard Gere, Kim 23.05 Házon kívül (amerikai akciófilm, 1999) 76' 23.25 Angi jelenti© 21.15 Bosszú© 21.25 Mátrix© 1.07 Himnusz, Hírek (ism.) a bombák földje Basinger, George Dzundza 23.40 Reflektor© Közben: Kenósorsolás 23.55 Történetek (amerikai sorozat, 22/13.) (am. sci-fi akciófilm, 1999) 1.15 Szigeti veszedelem 22.00 Anthony Bourdain 1.20 IRA- Sétáló hullák® 23.55 Vundersőn 0.25 Fogyj Rékával a nagyvilágból © 22.00 A következő! 0.05 Egy igaz ügy® 2.00 Akadálytalanul - Fenntartások nélkül © (angol akciófilm, 2008) 117' és Zuperszexi (ism.) © és Norbival! 0.25 Családosak 22.55 Ridikül (amerikai thriller, 1995) 2.30 Hagyaték [ 22.55 Hogyan hatnak 3.35 Ong Bak 2. 1.25 Tengerparti 0.30 A médium® egy van (ism.) © 23.40 Noé barátai 2.10 Esküdt ellenségek: 2.55 Határtalanul magyar a drogok? - A sárkány bosszúja fenegyerek® (am. krimisorozat, VII/3.) 1.10 Rocca parancsnok © 0.05 A hivatal© Bűnös szándék (ism.) ® 3.30 Kívánságkosár (ism.) 0.05 Bűn-ügyek© (thai akciófilm, ism.) 21.45 Szulejmán ^ 22.40 Tökéletes katona. 20.20 Retró kabaré 0.05 A hivatal ^ 1825 Káoszháza ^ 21 sszerelem 12.00 Billy, a profi 1ES05 OngBak 2. 9.00 CSI: Miami helyszínelők 10.45 Veled is megtörténhet! @ 10.30 Soroló 11.05 Stopper 11.00 A kaktusz virága® 12.55 13.00 NBA. Indiana Pacers-Mi- 12.30 Laci bácsi konyhája 12.50 10.00 Licitvadászok 11.00 Cső- 16.30 Sweet Boy 17.00 A Desz­. 11.00 Vacsoracsata 12.00 Segít- 11.50 Csapdába csalva @12.55 11.30 Gyógyhír ® 12.00 Dé- Biztosítási csalás (holland thriller, ami Heat HD 15.00 Arany pilla- Televíziós vásárlás 15.00 Global magcsaták 12.00 A túlélés tör- szertkirály 17.30 Sütikalauz PQ ség, bajban vagyok! 13.00 A gya- Hal a tortán (ism.) ® 13.55 Bízd li Híradó 12.45 Televíziós vásár- 2002) ® 14.40 Herkules (ame- natok 15.15 Fieszta* HD 15.30 3000 15.30 700-as klub 16.10 vényei 13.00 Amcsi kamionosok Lorraine Pascale-lal 18.00 A pu­O nú árnyékában 13.55 Barátok Bryanre! ® 15.00 Carter tuti la- lás 13.05 Lapzárta 13.30 Pálét- rikai fantasztikus film, ism.) ® Kézilabda. Női vb. Brazília-Ja- Start plusz (ism.) 16.30 EU Jour- 14.00 A rábeszélök 15.00 Trük- ding próbája 19.00 Fillérkonyha EQ közt 14.30 Az örökség 15.30 A kástippjei® 16.00 LasVegas® ta 14.05 Vetítő ® 15.00 Híradó 16.35 Fantaghiro, a harcos her- pán; Hollandia-Kongói DK (éló) nal (ism.) 16.55 Világhíradó kös tudomány 16.00 Autókeres- 20.00 Sztárséf 20.30 Mediter­sors hullámain 16.30 A vihar 17.30 17.00 Jóban Rosszban ® 17.50 15.30 Retrográd 16.05 Páholy cegnó (olasz fant. film, 2/1-2.)® HD 20.15 Kézilabda. Nói vb, cső- 17.05 Sportpercek 17.10 Fórum kedök 17.00 Amcsi benzinfalók rán kaland 21.00 Amalfi ízei Da­E Az első millióm története 18.30 Családi titkok ® 18.55 Tökéle- 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17.30 20.15 Ace Ventura 2. - Hív a tér- portmérkőzés. Franciaország- 17.55 Híradó 18.25 Fórum 18.55 18.00 Dynamo - Varázslat a világ vid Roccóval 21.30 Nigellissima fi Nyomtalanul 19.30 Vacsoracsata tes gyilkosságok ® 20.00 Té- Panaszkönyv 18.00 Híradó 19.30 mészet (amerikai vígjáték, 1995) Montenegró (éló) HD 22.30 Mai Híradó 19.25 Egyenes beszéd körül 19.00 Licitvadászok 20.00 22.00 Mindörökké Gordon 20.30 A gyanú árnyékában 21.30 nyék 21.00 Hal a tortán <S> 22.00 Magyarország élőben 21.00 Hír- ® 22.00 Chocolate-A harc szel- helyzet HD 22.45 NHL. Calgary 20.40 A tét 21.40 Világhíradó Raktárvadászok 20.30 Csomag- 22.30 Claire Thomas varázs­Segitség, bajban vagyok! 22.30 A Da Vinci-kód (amerikai kaland- adó 2121.35 Panaszkönyv 22.00 leme (thaiföldi akciófilm, 2008) Flames-Boston Bruins (ism.) HD 21.55 Híradó 22.20 Friderikusz csaták 21.00 Világbajnok gépek konyhája 23.00 Muffinháború Barátok közt 23.00 Híradó 23.30 film, 2006) © 0.55 Veled is meg- Híradó 22.30 Ikon 23.05 Magyar- ® 23.45 Action Mania ® 0.15 0.45 Labdarúgás. BL-extra, HD 23.05 Hazahúzó 23.55 Híradó 22.00 Csomagcsaták 23.00 La- 24.00 Kastély a Kárpátokban Forró nyomon 0.30 Alcatraz® történhet! (ismétlés) @ I ország élőben Navarone ágyúi ® (ism.) 1.45 Arany pillanatok 1.35 A tét (ismétlés) I kásnepperek 24.00 Licitvadászok 0.30 Receptdaráló A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja! 1___________________m______________________-______________________-__________________________________-______________________-______________________________________________________J

Next

/
Thumbnails
Contents