Somogyi Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)
2013-12-01 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 46. szám
49. hét (december 2-8.) Kos (III. 21-IV. 20.) A változatlanság a szerelemben sem jelent egyértelműen nyugalmat. A stagnálás ott is visszafejlődést hozhat, ha nem próbál meg építkezni a kapcsolatában. Most önön a sor, hogy energiákat vigyen bele e partneri viszonyba, ha nem akarja, hogy az ellaposodjon. Bika (IV. 21-V. 20.) Nehezére eshet mostanában az intimitás. Ennek az is oka lehet, hogy nem bízik meg a másikban, ezért mindent maga akar végezni. Ez egyébként nem csak a társkapcsolatában van így. Ennek ellenére persze kedves, és barátságos, de a terhek megosztásában is osztozkodnia kellene, ha nem akar egyedül megszakadni. Ikrek (v.2i-vi. 21.) Ne essen abba a hibába, hogy felül kósza híreszteléseknek. A rosszindulatú pletykákat ne vegye mindjárt készpénznek, és főleg ne akarjon azok alapján ész nélkül cselekedni. A fájdalom, a szorongás egyáltalán nem biztos, hogy jogos. Legalábbis nem a kedvese végett kell bánkódnia. Szervezzen több közös programot a kedvesével! Rák (VI. 22-VII. 22.) A szerelem, a meghitt órák sokat segíthetnek az ellazulásban. Minél inkább sikerül megszabadulnia a görcsöktől, a szorongástól, annál tisztánlátóbbá válik, annál inkább képes átlátni a helyzetét. A szerelmi élete így válhat jó ötletek, majd pedig sorsfordító megvalósítások forrásává. Becsülje meg a társát. Oroszlán (vu. 23-vm. 23.) Megjelenhet valaki az életében, akivel szeretne közelebbről is megismerkedni, aki, úgy érzi, megdobogtatná a szívét A mostani ismeretségből azonban lehet, hogy csak hónapok múltán lehet beteljesedés. Nagy kihívás lehet ez a kapcsolat, de ha ön már foglalt akkor mégsem biztos, hogy megéri a fáradozást. Szűz (Vili. 24-IX. 23.) Nem tesz jót a kapcsolatának, ha a várában helyzetekből adódó gondjait folytonosan hisztériás rohamokkal vezeb le. Az meg pláne nem, ha amikor láthatóan az ón hibájából vezethető le valami baj, még akkor sem áll le a másik iránti vádaskodással.'A belátás már fél siker. Mél1eg(IX.24-X.23.) Kedvese, családja komoly pénzügyi segítséget vár öntől. Ám csak akkor lesz kedve ezt meg is adni nekik, ha ón is kap cserébe érte valamit Szeretetet, bizalmat, megbízhatóságot. A kedvese egy függeben, magának való, néha egészen csökönyös ember. Ha egy az egyben szegezi neki az elvárásait a felét sem fogja megkapni annak, amit szeretett volna. Skorpió (X. 24-XI.22.) Talán kétségbeeséssel kezdődik e hete a társkapcsolat terén, de annál jobb lehet a folytatás. A hét utolsó napjaiban pedig egyenesen derűsnek és fényesnek élheb meg a szerelmét a házasságát Az apróbb zökkenők sokszor épp arra teremtenek lehetőséget és okot, hogy kijavítsák az esebeges hibákat. Nyjbs (XI. 23-XII. 21.) Ha újra vonzó akar lenni a kedvese számára, akkor meg kell újulnia valamiben. Lehet ez a külseje, ami miatt sürgős fogyókúrába kezdhet Jól jön ez ilyenkor, advenb böjt idején: a kilók könnyebben lemennek, ha koplal, de jobban fel is jönnek, ha sokat falna. A külső megújulás jelentkezhet a ruhatárában is. Bak (XII. 22-1.20.) Le kellene ülniük egy komoly beszélgetésre a társával. Meg kell értetnie vele, hogy nem várhatja el öntől, hogy egyedül viseljen minden terhet Ön sokat bír, de ha azt érzi, ki akarják használni, akkor inkább semmit Ez jogos igény, de a karakán kihátrálásnál azért van jobb megoldás is. Vízöntő (i. 21-n. 19.) Ön a szabadságát és függetlenségét akarja bizonyítani a társkapcsolatában. Márpedig az efféle kapcsolat lényege a kölcsönös bizalom és felelősségvállalás. Ha ügy bánik a kedvesével, mintha az ellensége lenne, ne csodálkozzon, hogy a végén azzá is teszi őt tatok in. 20-111.20.) Különös módokon üzenget a kedvesének: szívet rajzol a tükörre, titkos névtelen leveleket küldözget. Ideje kilépni a félhomályból, különben elhappolhatják ön elől kiszemeltjét Persze, a szemérmesség önnek alapvető igénye. Elítéli a soványság mítoszát emma Thompson Kézikönyvet írt a kamaszkorról saját lányának Kikelt a sovány nők mítosza ellen és őrültségnek nevezte a fölösleges plasztikai műtéteket és a botoxolást Emma Thompson, aki nemrégiben azzal is feltűnést keltett, hogy 14 éves lányának útmutatót írt a kamaszkori kihívásokról, beleértve a szexualitást is. VR-információ „Nézzenek rám, teljesen normális vagyok. Semmit nem változtatnék magamon. Őrültségnek tartom, ha valaki felvágatja az arcát azért, hogy implantátumokat rakasson bele, vagy mérget fecskendeztet a bőre alá” - fakadt ki a Daily Express brit napilapnak Emma Thompson A dramaturgként és színésznőként is Oscar-díjas sztárt a jövő év elején a Mary Poppins írónője, az ausztrál Pamela Lyndon Travers szerepében láthatjuk, amint komoly csatát vív a Tóm Hanks által alakított Walt Disneyvel, nehogy giccses musicalt csináljon könyvének filmfeldolgozásából. Ám az öntudatos írónő hiába tiltakozott, Disney még nála is önfejűbb volt, és nem engedett az elképzeléseiből. Életrajz LONDONBAN SZÜLETETT, 1959- ben, egy neves színészcsaládban: apja Eric Thompson sorozatszínész volt, édesanyjával, Phyllida Law-val és Sophie nevű húgával több filmben is szerepelt egy bbc-sorozat forgatásán ismerkedett meg első férjével, Kenneth Branagh színész-rendezővel, akivel számos filmben és színdarabban, például a Sok hűhó semmiért című Shakes- peare-adaptációban játszottak együtt hatéves házasságuk alatt. válása után depresszióval küzdött, az Értelem és érzelem című Jane Austen-regény forgatáNagy-Britanniában már bemutatták a Banks úr megmentése című filmet, és Thompson alakítását egyhangúlag dicsérték a brit kritikusok, mi több, Travers. Csodálatos élmény volt elmerülni a személyiségében” - mesélt a BBC-nek. „A film teljesen más világot képvisel, mint a regény, amit persze az írónő utált, míg Disney imádott. Nagyon különböző személyiségek voltak: Pamela számára a pohár mindig félig üres, Walt számára félig teli volt. Ma már másképp látom a regényt Oscar-esélyesként emlegetik. Noha három évtizedes, kiemelkedően sikeres karrier áll mögötte, 54 évesen azt mondja, örül, hogy az ő korában még dolgozhat, ráadásul most kapta élete egyik legjobb szerepét: „Életemben nem játszottam még el- M lentmondásosabb figurát, mint P. L. sa segített neki talpra állni. Itt ismerte meg jelenlegi férjét, Greg Wise színészt is, akitől 39 évesen egy lánya született. Szeretett volna több gyermeket, de a mesterséges megtermékenyítés több éven át sem járt sikerrel, ezért férjével örökbe fogadtak egy ruan- dai árvát. oscar-díjat kapott a Szellem a házban főszereplőjeként és az Értelem és érzelem forgatókönyvírójaként. Skóciában él. Bár magát „liberális anarchistának” tartja, a keresztény etikát követi, a kriti- kátlan hitet ellenzi. is, sokkal kedvesebb a szívemnek, mert tudom, milyen körülmények között, milyen inspirációból íródott. A film is átalakult a szememben. Az ember azt gondolná, milyen vidám és könnyű munka lehetett megcsinálni, holott erről szó sem volt! Filmesként engem nagyon izgat az alkotói folyamat, de szerintem ez a történet a nézőket is le fogja nyűgözni.” Miután a híres Disney-stúdió első fénykorának kulisszái mögé pillanthatott, azt gondolja, „az igazi Hollywood egy titokzatos, rejtett hely volt, ahol csodálatos és roppant intelligens emberek dolgoztak, akik imádták, amivel foglalkoztak és ahol élhettek.” A The Hollywood Reporter magazin kerekasztal-beszélge- tésén kolléganője, Júlia Roberts szava is elállt, mikor felelevenítette nyelves csókját Meryl Streeppel. A két színésznő az Angyalok Amerikában című minisorozatban játszott együtt, melynek egyik jelenetében a Thompson által alakított angyal a levegőben lebegve megcsókolja Streepet. „Egy filmbéli csóknál akkor is használnod kell a nyelvedet, ha nem vagy leszbikus. De Mike Nichols az a rendező, aki bárkit bármire rá tud venni. Bár, egyvalamit sosem vállalnék, hogy deréktól lefelé meztelenül mutassanak” - jelentette ki a színésznő. Szerinte a színésznőknek nem szabad szemérmesnek lenni, bár ma már más idők járnak, mint mikor a szülei ösz- szeházasodtak: „a nagyanyám pár napra bezárkózott a vécébe, mert az apám színésznőt vett feleségül, és ez akkoriban egyet jelentett a szajhával.” Elárulta azt is, hogy a lámpaláz legyőzésében segített neki színházi rendező keresztapja tanácsa, hogy ha színpadra lép, képzelje azt, hogy kigyulladt az öltözője, és ez majd eltereli a figyelmét a szorongásról. Együtt érez a mai pályakezdő színésznőkkel, Filmjei közül • SZELLEM A HÁZBAN (1992) • SOK HŰHÓ SEMMIÉRT (1993) • APÁM NEVÉBEN (1993) • ÉRTELEM ÉS ÉRZELEM (1995) • A NEMZET SZÍNE-JAVA (1998) • IGAZÁBÓL SZERELEM (2003) • HARRY POTTER ÉS AZ AZKABA- Nl FOGOLY (2004) » NANNY MCPHEE - A VARÁZS- DADA (2005) • HARRY POTTER ÉS A FŐNIX RENDJE (2007) • SZERELEM MÁSODIK LÁTÁSRA (2008) • HARRY POTTER ÉS A HALÁL EREKLYÉI 2. (2011) • MÉN IN BLACK - SÖTÉT ZSARUK 3. (2012) akiken óriási a nyomás, hogy úgy nézzenek ki, mint saját digitálisan retusált reklámfotóik. „Olyan soványnak kell lenniük, és a vörös szőnyegen is úgy kell megjelenniük, úgy kell mozogniuk, mint a divat- modelleknek. A menedzserük, az ügynökük és a közvetlen környezetük is folyton azt sulykolja nekik: legyetek soványabbak, csinosabbak, eladhatób- bak. Az se számít, ha játszani sem tudnak. Bele sem akarok gondolni, milyen megalázó lehet ez számukra. Ha engem ilyesmivel idegesítettek volna húszévesen, mindenkit elküldtem volna a fenébe.” Ma már 14 éves lányáért, Gaiáért aggódik a legjobban: „Rémisztő, hogy manapság milyen fiatalon szembesülnek a pornográfiával a gyerekek, akár az okostelefonjukon is tudják nézni. Tudom, hogy egymás közt sok mindent megbeszélnek, de segíteni akartam a lányomnak a helyes értékrend kialakításában, ezért írtam neki egy kézikönyvet a szexualitás kiváltotta ingerekről, és a fizikai vágyak és az érzelmek összetartozásáról. Képeket is rajzoltam mellé, hogy illusztráljam, néha az, amit a zsige- reinkben érzünk, nem azonos azzal, amit a szívünk súg.” Jövőre esküvő, aztán jöhet majd a baba is molnár anikó Norbi kedvéért letette a cigarettát, majd hízott még legalább öt kilót Boldog és kiegyensúlyozott mostanában Molnár Anikó, hiszen 10 hónapja rátalált a szerelem. Sőt, párjával, Norbival már családalapításon is gondolkodnak. „Mostani párommal úgy ismerkedtünk meg, hogy egy felajánlást hozott az állatoknak. Nem tudom, hogy ez a kapcsolat Norbival meddig fog tartani, de most leszünk együtt 10 hónapja. És bár ez még nem olyan nagy idő, korábban ennyi idő után már kirúgtam azokat a pasijaimat, akiknél azt láttam, hogy nincs jövője a kapcsolatunknak. Csak azt mondhatom: érdemes kivárni az Igazit! Egy olyan férfit, aki minden áldott nap elmondja, mennyire szeret, és aki olyannak fogad el és imád, amilyen vagy, minden bolondériáddal együtt. Norbinak sincsen semmilyen olyan tulajdonsága, amit én ne tudnék elfogadni. Ilyet még sosem éreztem korábban. Lehet, hogy eddig ezért nem volt még olyan férfi sem az életemben, akitől gyermeket szerettem volna. Pedig anyám már nagyon rég mondogatja, hogy jó lenne gyerekben gondolkodni és nem csak a kutyákat gyűjteni. És Norbi is azt mondja, jó lenne a kutyák mellé egy gyerek is. Ugyanakkor én 38 évesen még úgy érzem: nem nőttem fel teljesen a feladathoz. Főként, ha belegondolok, micsoda felelősség egy gyerek. Az ismeretségi körömben is azt mondták: aki állatvédő, az nem akar gyereket. Lehet, hogy igazuk van... Ami biztos, hogy még konkrétan nem vagyunk rajta a babaprojekten. Norbi azt mondogatja, jövőre szeretne elvenni, és akkor jöhet a baba is. Egyébként már 7 hónapja nem is dohányzóm, egyik napról a másikra tettem le a cigit, minden külső segítség nélkül. Ugyanis a párom gyűlöli a cigarettát, és állandóan mondogatta, menynyire utálja, hogy érzi rajtam a szagát. Persze, először dafke is fújtam a füstöt, de végül elegem lett belőle.” ■ k MLWLlll Molnár Anikó azt mondja, 38 évesen még nem nőtt fel az anyasághoz