Somogyi Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)
2013-12-08 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 47. szám
2013. DECEMBER 8., VASÁRNAP 13 MŰVÉ SZBEJÁRÓ Márai (ön)cenzúra nélkül irodalom Megjelent a teljes Egy polgár vallomásai című remekmű a Helikonnál Nyolcvan évet kellett várni ahhoz, hogy újra elérhető legyen a magyar prózairodalom egyik csúcsteljesítménye, az Egy polgár vallomásai a maga teljességében. A művet egy pert követően maga az író cenzúrázta. Mit húzott ki Márai és miért? Mézes Gergely 2000 pengő pénzbüntetés a maga idejében hatalmas ősz- szegnek számított. Ekkora kártérítést ítélt meg Stumpf Györgynek, Márai Sándor tanítójának a bíróság, miután az író az 1934-ben megjelent regényében, az Egy polgár vallomásaiban számos becsmérlő sort írt róla. Márai ügyvédje hiába próbált azzal érvelni, hogy a könyv irodalom, családregény, a bíróságot ezek az érvek nem hatották meg, szerinte az író igenis megsértette az egykori tanító hírnevét. Az Egy polgár vallomásai a maga korában botránykönyvnek számított - mutatott rá a Helikon Kiadó irodalmi vezetője, Kovács Attila Zoltán. A kétkötetes műben Márai nemcsak a polgárság és családjának történetét-jelenét, kudarcait írta meg, hanem nevén nevezett mindenkit, még kamaszkori homoeroti- kus vágyainak megtestesítőjét is. Az ekkor már befutott, európai hírű alkotónak számító Márai könyvében ezért a korabeli olvasóközönség nem feltétlenül az irodalmi értékei látta meg, valószínűleg éppoly élvezettel merült el magánéleti részletekben, mint ahogy ma olvassák az ismert emberek „önéletrajzi” könyveit. Az akkor már katolikus pap Stumpf Györgyöt pedig igencsak érzékenyen érinthette, hogy negatív szereplője lett Márai művének. A perben ezért Stumpf a könyv bezúzá- sát szerette volna elérni. Valószínűleg peren kívüli egyezség született, ami mű sorsára is kihatott. Márai ugyanis nemcsak az egykori tanítóra vonatkozó részeket húzta ki a kötetből, hanem egész fejezeteket, bekezdéseket, sőt a neveket is monogramokkal helyettesítette. A húzásoknak áldozatul estek például a premontrei gimnáziumról írt történetek, amelyben Márai a kollégiumról, a serdülő, összezárt férfiak szexuális ébredezéséről írt, kimaradt a nagyanyjáról, Irmáról szóló fejezet, a korabeli kassai családok titkolt történetei, számos pletyka, intim részlet. Az író azonban még itt sem állt meg: hiába szerepelt a címben, hogy vallomás, a nyitósorokban leszögezte, hogy a könyvben szereplők „költött alakok”, akik „a valóságban nem élnek és éltek soha”. Az irodalomban végül az 1940-es verzió élt tovább, ez aratott külföldön is nagy sikereket, ami nyilván abból is fakad, hogy Márai maga is „végleges szövegnek” nevezte a regényt, mintha afféle javított kiadás volna. A mű pedig eltávolodott a vallomás műfajától, az önéletrajzi olvasat helyett hangsúlyosabb lett a regényszerűség, a fikció. Freid István irodalomtörténész, Márai Sándor életművének legavatottabb ismerője a könyv utószavában arra mutat rá, hogy a két változat két külön műnek tekinthető, és korántsem az 1940-es kiadás a jobb. Azt azonban a kötet előszavában elismeri, hogy Márai „tisztességesen megoldotta” a nem szívesen vállalt feladatot, a cenzúrát, amit jól mutat, hogy egészen mostanáig ezt a művet tartotta az irodalomtörténet az író főművének. Arra azonban nincs megnyugtató válasz, hogy bár Olaszországban a teljes mű fordítása jelent meg és Magyarországon is fellelhető több példány az első kiadásból, miért várt eddig a kiadó a mű helyreállításával. „Senki nem vette a fáradságot, hogy utána menjen. Amikor a Márai-hagyaték a kiadóhoz került, elkezdődött annak valamilyen szintű feldolgozása. Hogy nem végeztek tökéletes munkát, arra jó példa az idén megjelent Hallgatni akartam című kötet” - utalt a Helikon vezetője az idei könyvhétre megjelent, az Egy polgár vallomásai harmadik részének Márai Sándor kisgyerekként, és kézírása. Forrás: Helikon Kiadó Névjegy márai Sándor 1900-ban született Kassán. Versekkel kezdte pályáját, a műnemet ő nem tartotta nagyra, a Halotti beszéd című verse bevonult az irodalom történetbe. 1919-től A Frankfurter Zeitung munkatársa lett. 1928-BAN HAZAKÖLTÖZÖTT, ekkor jelennek meg első regényei, majd 1934-ben az Egy polgár vallomásai, ami a magyar próza élvonalába emelte. 1942-ben levelező, majd rendes tagja lett a Magyar Tudományos Akadémiának. 1948-ban a kommunista diktatúra elől elmenekült, előbb Itáliába, majd az Egyesült Államokba ment, 1957-ben amerikai állampolgárságot kapott. 1968-TÓL SALERNÓBAN, majd 1979-től haláláig San Diegó- ban élt. Utolsó éveit teljes visz- szavonultságban töltötte. 1990-BAN POSZTUMUSZ Kos- suth-díjjal tüntették ki, 2000- ben a Gyertyák csonkig égnek kisregénye megkapta kataló- niai Könyves Céh nagydíját, Olaszországban pedig sikerkönyv lett, 35 kiadást ért meg. tekinthető esszéregényre, amely 1938-tól 1950-ig rajzolja meg a polgárság történetét. Hozzátette: vannak még további kiadatlan meglepetések a hagyatékban. A kiadó vezetője szerint akad olyan szöveg, ami csak német fordításban van meg, akadnak kéziratok Kanadában, vannak befejezetlen drámák, készül a Szabad Európa rádiós Márai-kötet, az irodalmi levelezéséből is lehet könyv. Kovács Attila Zoltán szerint a Márai-életműkiadás ezért folytatódik, 2014-ben is lesz eddig ismeretlen Márai-kötet. Addig is itt van Márai Sándor főműve, amelyet a kiadó jegyzetekkel látott el, a szövegben pedig az író valameny- nyi változtatását jelezte zárójelekkel. így az olvasó képet kaphat a csonkolás nagyságáról, a nyelvhasználat változásairól, anélkül hogy az az olvasás élvezeti értékét rontaná. A nagy író és az élet titka NEM VAGYOK É egy nagy könyvdedi- rados virág káltató - úgy vélem, a mű az érdekes, amit a szerző alkotott. Az író, mint személy csupán egy ember a sok közül, jó és rossz tulajdonságokkal. Saját dedikálásaim alkalmával is mindig csodálkozom a vendégek megilletődött zavarán, amivel elém teszik a könyvet, hogy írjak bele ajánlást. pontosabban csak csodálkoztam - mostanáig. Mert amikor felfedezem a neten a hirdetést, hogy az orosz író, Ljudmila Ulickaja Budapestre jön, és dedikálja legújabb könyvét, ültömben ugróm egyet a számítógép előtt. Rohanok a Corvin moziba jegyért, két hét múlva pedig izgatottan telepszem le a zsúfolásig megtelt nézőtéren. a fehér fénykörbe, amelyet a reflektor vet a színpadra, alacsony, rövid ősz hajú asszony masírozik be, kerekded testén a pulóver felett szürke poncsó. Bár fotókról tudom, hogy néz ki, és most is az jut róla az eszembe, az utcán elmennék mellette, amit érzek, az valami egészen más. Az élő írók egyik legnagyobbikát láthatom hús-vér valójában. Van ebben valami megindító, kicsit még a torkom is összeszorul. ulickaja egyszerűen, természetesen válaszol a neki feltett kérdésekre. Elmeséli, az írói pályán az esélytelenek nyugalmával indult: ötvenévesen kezdett el publikálni, nemzedéktársai az orosz irodalmi életben akkorra már betöltötték a helyeket. Fel sem merült benne, hogy bárkivel versenyezzen. sikerének forrása nem valamiféle belső marketing. Nem foglalkozik vele, mi tetszene az olvasóknak - mindig arról ír, ami őt érdekli. A mozibeli óriási közönség neki arra bizonyíték, az irodalom érdekesebb lett a politikánál, ami nagy öröm számára, mert az ő generációja, a mai hetvenesek még úgy nőttek fel, fordítva van. Nincsenek azonban illúziói az irodalom hatásáról, fejtegeti józanul - tudja, a népességnek csak harminc százaléka olvas könyveket, és csupán hét százalékuk komoly irodalmat. Ráadásul a többség azt véli igaznak, amit a tévében lát és hall; az emberek zöme kategorikusan elutasítja az önálló gondolkodást. Ahogy ezt taglalja, abból nem sajnálkozás csendül ki, inkább tényközlő józanság, a valóság bölcs tudomásulvétele. szóba kerül az új könyv címe: Örökbecsű limlom. Különös metafora. Azt jelenti, minden, amihez annyira ragaszkodunk, kidobható kacat; amint ezek nélkül jöttünk a világra, úgy ezek nélkül is távozunk. Mégis, e dolgokban megkapaszkodva érezzük magunkat értékesnek, mert az élethez kötnek bennünket. Az írónő beszél rákbetegségéről: arról, hogy ő most „haladékot kapott”, és hogy hiába tekintjük tabunak a halált, az élet értékét és értelmét igenis az adja meg, hogy egyszer vége szakad. „Az élet csak nagyon keveseket avat be annak titkába, amit az emberekkel művel” - írja Borisz Paszternák. Ulickaja ezen kevesek közé tartozik. A dedikáláskor elfogódottan teszem elé magammal hozott három könyvét. Az egyik kötet édesapámé volt, tőlem kapta ajándékba élete utolsó karácsonyán. Fülembe cseng, amint lelkendezik, mennyire boldog, Kusturica az első világháborúról forgat emir kusturica szerb rendező dokumentumfilmet forgat az I. világháború kitörésének 100. évfordulójára. Elmondta, hogy Gav- rilo Princip szerb diák, aki Szarajevóban lelőtte Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörököst és feleségét, nem vétkes a nagy háború kitörésében. Oscarra jelölik a Pussy Riot-filmet? OSCAR DÍJRA JELÖLHETIK a Pussy Riót orosz punke- gyüttesről készített brit dokumentumfilmet, A Púnk Prayer című film bekerült azon 15 alkotás közé, amelyek közül jövő január 16-án fogják kiválasztani a díjra esélyes öt munkát. A filmet Mike Lerner brit producer, rendező és orosz kollégája, Makszim Pozdorovkin készítették, a filmesek végigkísérték a Nagyezsda Tolo- konnyikova, Marija Aljohina és Katyerina Szamucevics elleni büntetőeljárást. Minden darab újra színpadra kerül A is éves Pintér Béla és Társulata jubileumi fesztivállal ünnepel: mind a 16 repertoáron lévő előadását eljátssza decemberben a Szkéné Színházban és az Átrium Film-Színházban. A társulat vezetője 15 év alatt 19 darabot írt és rendezett, előadásai közül 16-ot láthat december 5. és 30. között’á fesztivál közönsége. Steve McQueen a legjobb rendező steve mcqueen kapta a legjobb rendező díját a New York-i kritikusoktól 12 év rabszolgaság című filmjéért, a legjobb film pedig az Amerikai botrány című dráma lett. A kritikusok Róbert Redfordot választották a legjobb színésznek a Minden odavan című tengeri drámában nyújtott alakításáért. A színésznők közül pedig a Blue Jasmine című Woo- dy Allen-dráma főszerepét játszó Cate Blanchett-re szavazott a New York-i Filmkritikusok Köre (NYFCC). hogy jóvoltomból megtudta, „micsoda nagy író ez a Ljudmila Ulickaja.” És most itt állok a nagy író előtt, mögöttem tengernyi ember, az idő sürget, de én csak azért is elmondom, mennyire hálás vagyok neki, amiért olyan sok örömet szerzett beteg édesapámnak, ő először mögém mutat, igyekezzek, hatalmas a tömeg, aztán, meghallva hadarásomban az „apa” szót, figyelmesen rám pillant. Bólint, az arca csupa meleg mosoly. Én pedig akkor már nem író, nem újságíró vagyok, még csak nem is középkorú nő. Hanem egy kisgyerek, aki ott kuporog Ljudmila Ulickaja lábánál, és a meséit hallgatja. ■i i
