Somogyi Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)

2013-12-01 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 46. szám

2013. DECEMBER 1., VASÁRNAP SPORT - HIRDETÉS 11 Szakmai kamara létrehozását tervezi a Magyar Edzők Társasaga Díjazták a somogyjádiakat elismerés Élénk a helyi sportélet, és fejlesztik a létesítményeket Hazai pályákon is hódolhatnak szenvedélyüknek az alpesi sízők A bajnoki mérkőzések mellen gálákat is rendeznek. Tavaly a magyar és a horvát polgármesterek is pályára léptek SPORTOKTATÁS A Magyar Edzői Kamara létrehozását tűzte ki célul a megalakulásának 20. évfordulóját ünneplő Magyar Edzők Társasága (MET). A ju­bileumi kongresszuson Molnár Zoltán MET-elnök a kamara megalapításának fontosságáról beszélt, mivel az általa vezetett szervezet szerint szükség van egy olyan köztestületre, amely "sok más foglalkozás - például a jogászok, orvosok - művelői­hez hasonlóan kellő jogosítvá­nyokkal hatékony érdekkép­viseletet nyújtana az edzők számára." Simicskó István sportért és ifjúságért felelős ál­lamtitkár "Az edzők helyzete és szerepe a magyar sportban" cí­mű előadásában többek között arról beszélt: a kormány min­den támogatást megad, hogy az edzőképzést, a Testnevelési Egyetemet (TF) megerősítse, és az intézmény újból a magyar sporttudományos oktatás fel­legvára legyen. Az államtitkár ezzel mintegy válaszolt Radák Zsoltnak, a TF dékánjának, aki előadásában annak adott hangot, hogy mostanra meg­gyengült az egykori világhírű TF-oktatás, mert egyrészt több sportág - elsőként a labda­rúgás - kiszervezte a képzést, másrészt egyre kevesebben vállalják ma az edzői pályát a megbecsülés hiánya miatt. Simicskó István emlékezetett arra, hogy a kormány szeretné itthon tartani a kiváló edzőket, ezért is indított programot az szakemberek anyagi támogatá­sára. A kongresszus végéh ki­tüntetések átadására került sor. Elismerésben részesült Ormai László, a MET korábbi elnö­ke, örökös tiszteletbeli elnöke, Bendiner Nóra, a MET alapító tagja, Mónus András, a Magyar Edző című szakfolyóirat alapító szerkesztője, Gallov Rezső, a lap főszerkesztője és Tamás Ist­ván, a MET volt főtitkára. ■ A Sportlétesítmények Ma­gyarországi Szövetsége a sportlétesítmények el­kötelezett, gondos fejleszté­séért végzett tevékenység elismeréseként Somogyjád Község Önkormányzatának A Sportlétesítményekért Emlékdíj kitüntetést ado­mányozta. Kun Zoltán A Sportlétesítmények Magyar- országi Szövetsége 1991-ben jött létre. A szervezet - mely­nek a „Somogyjádi Sportcsar­nok” Nonprofit Kft is tagja - évente egyéni és szervezeti kitüntetéséket ad át évzáró ülé­sén. Schneider Béla (az MLSZ Fejér megyei igazgatója) elnök­ségi tag indoklásában, méltató szavaival kifejtette „Somogyjád Község Önkormányzata, Kép­viselő Testületé, intézményei­nek dolgozói nagyon fontosnak tartják, hogy településükön és a szomszédos községekben élők számára korszerű lehető­ségeket tudjanak biztosítani a sportolásra és a kulturális rendezvények lebonyolításá­ra. Legalább ennyire fontos az is, hogy az általános iskolások testnevelés óráit és szabad­idős foglalkozásait jól felszerelt sportpályán tudják megtartani. A Sportlétesítmények Magyar- országi Szövetsége a sportléte­sítmények elkötelezett, gondos fejlesztéséért végzett tevékeny­ség elismeréseként Somogyjád Község Önkormányzatának A Sportlétesítményekért Emlék­díj kitüntetést adományozza.” A kitüntetést és az emlékla­pot Tompa Andor, a Tatai Olim­piai Központ vezetője, a Sport- létesítmények Magyarországi Szövetségének elnöke adta át. A megtisztelő díjat Lőrinczné Kiss Ilona, polgármester asz­szony vehette át a budapesti ün­nepi közgyűlésen. Különösen értékesnek tekinthető ez a díj annak tudatában, hogy a nagy „sportvárosok” mellett kistele­pülésként először Felcsút, idén pedig Somogyjád kapta meg ezt az elismerő címet. Somogybán eddig csak Kaposvár részesült eddig ebben az elismerésben.- Somogyjádon 1935 óta lé­tezik a sportegyesület - adott tájékoztatást lapunknak Lő­rinczné Kiss Ilona, polgár- mester asszony. Labdarúgó, kosárlabda, a lovas és a lövész szakosztály működik a sport­klubon belül, emellett az NB Il.-ben szereplő röplabda egye­sülettel büszkélkedhetünk. A sportlétesítmények jelentős fejlődésen estek át, az egykori „vásártéri” futballpályát 2003- 2004-ben teljesen felújították. A játékteret újrafüvesítették és öntözőberendezéssel látták el. A nézők részére lelátókat emel­tek, az esti meccsek, edzések rendezéséhez pedig korsze­rű világítást szereltek föl. Az 1960-as évekbeli sportöltöző helyére 1998-ban új épült. A te­lepülés határában széles társa­dalmi összefogással kialakított lovas pálya jelzi a látogatóknak, hogy ebben a sportágban is el­kötelezettek. Lovasaik mind hazai, mind nemzetközi szin­ten sikeres sportolók. Napja­inkban az utánpótlás nevelésre fektetnek hangsúlyt. Lövészek saját lőtéren gyakorolhatnak, versenyezhetnek. A somogyjá- diak több évtizedes álma vál­hatott valór-a 2006-ban, ami­kor felépült, és birtokba vehet­ték a gyönyörű , impozáns új sportcsarnokukat. Ezzel az új létesítménnyel Somogyjád be­lépett a korszerű, XXL század kihívásainak megfelelő telepü­lések sorába. A településen az iskolai tornaterem mellett az iskola területén szabadtéri kon­dicionáló park, műfüves pálya, kosárlabda és kézilabdapálya, fedett kerékpártároló biztosítja az oktatás mellett a községben élők számára is a szabadidő hasznos és aktív eltöltését. A somogyjádi sportcsarnok kedvelt helyszíne a különböző rendezvényeknek. A Somogy megyei kosárlabda-bajnok­ságban szereplő alakulat is itt játssza találkozóit. Az NB-s röplabdacsapat mellett a me­gyei szinten játszók is rend­szeresen vendégeskednek a létesítményben. Ezek mellett hosszú évek óta itt rendezik az egyik legnagyobb múltra visszatekintő röplabdás előké­születi tornát, a hagyományos Kovács Rezső kupát is. téli sportok Megkezdték a hóágyúzást a mátraszentist- váni Síparkban, mivel mínusz kilenc fokra hűlt csütörtökre virradóra a levegő hőmér­séklete a Mátrában. A tervek szerint december második he­tében megkezdődhet a sísze­zon - tájékoztatta az MTI-t a Sípark sajtószóvivője. Erbesz- korn Tamás elmondta: a mete­orológiai előrejelzések szerint a következő időszakban nap­pal is 0 fok alatt marad a hő­mérséklet, így lehetővé válik első ütemben 10-15 ezer köb­méternyi műhó készítése. Ez elegendő a síelésre alkalmas hó megalapozásához a Sípark­ban, vagyis reményeik szerint december második hetében már két kilométernyi síelhető pályával várják a vendégeket. A referens arról is beszámolt, hogy az elmúlt szezon zárása óta több tízmillió forint értékű fejlesztést hajtottak végre az immár 11 éve működő Sípark területén. A gyermekek sí­oktatását segítendő egy újabb 15 méteres mozgójárdát, úgy­nevezett "varázsszőnyeget" állítottak üzembe, illetve a szezonkezdetre elkészül a síoktatópark gyermekmelege­dője is. Az idei szezonban, egy telek adásvételnek köszönhe­tően, meghosszabbítva hasz­nálhatják a látogatók az 1-es jelzésű sípályát, illetve lehe­tőség nyílik egy, a hóágyúkat ellátó víztározó bővítésére. Új elektronikus beléptetőkapu­kat állítanak üzembe, vala- mint mintegy 800 fát ültettek- a sípályák mentén - mondta a referens. Erbeszkorn Tamás hangsúlyozta, hogy az áram- szolgáltató mintegy 100 millió forint beruházásával fejleszti a Felső-Mátra elektromos há­lózatát. A Síparkban 10, össze­sen 4 kilométer hosszúságú sípályán 6 sífelvonó szállítja a síelőket. ■ SOMOGYI APRÓHIRDETÉSEK ■ kézilabda INGATLAN NEMESDÉDEN kúria gazdasági épületek­kel, 23 ha termőfölddel eladó, 83 ha szán­tó, 10 ha kaszáló bérbe adó. 30/570-3004----------------------------------------------------------------------*302494* JÁRMŰ TÉLIGUMI-AKCIÓ! Vörös Gumi, Kaposvár. 82/435-534, 70/212-7871------------------------------------------------------------------- *302175* ÁLLÁST KÍNÁL AZ OTP Bankcsoport tagja államilag támo­gatott lakástakarék-termékek értékesítésé­hez kiemelt tanácsadókat keres Kaposvár, Nagyatád és Siófok környékére. Bővebb felvilágosítást a csimanet@otpltp.hu címen kérhet.----------------------------------------------------------------------*302670* BIZTONSÁGI őröket vállalkozási igazol­vánnyal marcali, nagyatádi és kaposvári munkahelyre felveszünk. Önéletrajzokat a 302745 sz. a kiadóba kérjük.----------------------------------------------------------------------*302745* CAMION-GROUP 2000 Bt. Nemzetközi gépkocsivezetőt keres gabonás munkára (fixes, billencs), magyar-olasz viszonylatra. Feltételek: E kát. jogosítvány, min. 2 év iga­zolható gyakorlat, GKI, PÁV, Elérhető jöve­delem 1300 EUR/hó. Jelentkezés: munka­napokon 9-15 óra közt, a 30/370-6367-es számon.----------------------------------------------------------------------*302886* KAPOSVÁRI pékség éjszakai műszak­ba péket betanított péket keres azonnali kezdéssel. Jelentkezni a 20/991-4601-es telefonon.----------------------------------------------------------------------*302741* KA POSVÁRI székhelyű építőipari cég ke­res műszaki előkészítői-árelemzői munka­körbe munkatársat. 30/969-0450, info@ alfa-investhu----------------------------------------------------------------------*302874* SO MOGY megyei nagy létszámú tehené­szet gyakorlott inszeminátort keres. Jelent­kezés: somogyimoo@gmail.com----------------------------------------------------------------------*302918* SP ECIÁLIS épületgépészettel foglalkozó cég keres művezető munkatársat min. 5 év művezetői tapasztalattal, Kaposfö kör­nyékére. Fényképes önéletrajzot az info@ nivovas.hu e-mailre kérjük.----------------------------------------------------------------------*302729* TOLMÁCS-FORDÍTÓ (angol, német francia, szlovák, cseh, bolgár) munka­társakat keresünk rugalmas munkaidő­beosztással és szakirányú végzettséggel. (Tolmácsigazolvány előny.) Jelentkezni: kaperio@t-online.hu--------------------------------------------------------------­-------*302602* OK TATÁS A Meiszterics Autósiskola Kft. tanfolyamot indít T,M,A,B,B+E,C,C+E,D GKI gépkezelői, és taxi gk.-vállalkozói kategóriákban de­cember 4.-én 17.00-kor. Jelentkezni: Mar­cali, Petőfi u. 17. Tel.: 85/410-647,30/947- 2666. Nytsz.: 03-0003-04 AL-0308.----------------------------------------------------------------------*293139* SZOLGÁLTATÁS GÉPI BOZÓTIRTÁS 06-30/929-7287, DA-MŰ------------------------------------------------------------------- *302887* LEGELŐK TISZTÍTÁSA 06-30/929-7287, DA-MŰ------------------------------------------------------------------ *302887* RE DŐNYJAVÍTÁS, gurtnicsere. 30/283- 3537.----------------------------------------------------------------------*302294* SZ ŐNYEGTISZTÍTÁS 590 Ft/m2-től, szállítás lehet 20/470- 0840, Kaposvár, Mező u. 31.------------------------------------------------------------------- *292677* VEGYES AMAZON SPORT Exkluzív sálak, sapkák, kesztyűk, kalapok, welsoft és frottírköntösök érkeztek. Kvár, Irányi u. 7.82/410-119----------------------------------------------------------------- *302652* BR IKETT Kaposváron eladó. Jó minőségű, kemény fából 20 kg-os csomagolásban. Ár 1100 Ft/zsák. Szállítás megoldható. Tel: 06-30/439-9486.----------------------------------------------------------------------*302920* KARÁCSONYFA kiválasztható, ünnepek előtt, frissen vágva vagy gyökeresen elvi­hető. Kaposfüred, Kaposfüredi u. 73. Ko­vács KAZÁNOK 98000 FT-TÓL nagy tűztérrel. Lapradiátor bomba áron! 10 év garanciával. 06-20/947-5970------------------------------------------------------------------ *302606* PU LÓVERAKCIÓ! Egyes pulóverek -30% engedménnyel 1290 Ft-ról 903 Ft-ért a készlet erejéig (2013.12.31-ig)! Tritex Kisáruház, Kapos­vár Teleki u. 26. (Távolsági busz-pu.)------------------------------------------------------------------ *302416* TŰ ZIFA eladó 11000 Ft-tól. 20/465-2275----------------------------------------------------------------------*302857* ÚT SZÓRÓ Csúszásgátló útkáli 10 kg-os. Kaposvár, Honvéd u. 19., 82/318400; Kaposvár, Szondi u. 32., 82/310-429.50 kg felett in­gyenes kiszállítás!------------------------------------------------------------------- *302536* VÁSÁROLOK hagyatékot disznóbontó asz­talt fateknőt dunyhát. Értesítésre házhoz megyek. Ramosné, 74/465-699, 30/979- 8398----------------------------------------------------------------------*300544* ALBÉRLETET KÍNÁL VIDÉKI ház gondnoknőnek ellátással ki­adó. Önéletrajzot: a major47@t-online.hu címre.------------:----------------------------------------------:----------*302757* TÁ RSKERESÉS ESÉLY A BOLDOGSÁGRA! Társkereső Iroda: 20/420-8676.------------------------------------------------------------------ *302891* ÁL LAT IDEI vörös tojótyúkok eladók, ingyenes szállítás bárhová. 30/950-9778, 20/532- 9762-----------------------------------------------------------------------*302821* ITATÁSOS bika borjú 500 Ft/kg áron, So­mogy megyében eladó. Csak tenyészetkód­dal rendelkezőknek! Érdeklődni: 30/662- 0116.-----------------------------------------------------------------------*302374* KARÁCSONYI akció! Szépítse meg kutyu- sát féláron. Kutyakozmetika és kutyapan­zió, Kaposvár, Rózsa u. 53. 06-20/9780- 199, www.vau.ewk.hu----------------------------------------------------------------------*302688* NAGY testű szürke libák 2500 Ft/db, ka­csák 1500 Ft/db, ingyen szállítva. 30/653- 1103----------------------------------------------------------------------*302802* A közelmúltban lezajlott a ba- latonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia első „kiválasztó” rendezvénye, amelyen negyven fiú és harminchárom leány mu­tatta meg a pályán játéktudását. Az intézmény vezetősége a következő hónapokban több kiválasztót is rendez, illetve nyílt-edzéseket is hirdetnek majd, az ezeken való részvétel is jó lehetőség a bemutatkozás­ra. Az időpontokat a www.nem- zetikeziakademia.hu és a www. facebook.com/nekakademia oldalakon teszik közzé. ■ K. Z. Somogyi Hírlap Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Megvásárolható a somogyi városok es községek újságos pavilonjaiban, az utcai árusoknál és terjesztőknél. Fószerkesztó-kiadóvezetó: FICSÓR JÁNOS Felelős szerkesztő: CZENE ATTILA, Lapszerkesztők: GÁLDONYI MAGDOLNA. NAGY LÁSZLÓ A szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. E-mail: somogyihirlap@axels.hu Szerkesztőségi telefon: 82/528-100. Szerkesztőségi telefax: 82/528-155. Kiadói telefax: 82/528-148. Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája. Hirdetésvezetó: KILVINGER OTTÓ. Telefon: 82/528-158. Hirdetésfelvétel: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 82/528-158. Terjesztésvezető: HARJÁN SÁNDOR. Eléftntii. terjesztési ügyfélszolgálat: 0G40/510-510 helyi tarifás hívószám E-mail: somogy.terj@axels.hu Előfizetői, terjesztési ügyfélszolgálat levélcinsa: ASB Kft. 1525 Budapest, Pf: 110, Fax: 06-1/488-5580 Előfizethető a kiadónál (Fax: 82/528-133), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél köz­vetlenül, postautalványon és átutalással a KHB10403909-39017350-00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: 1 hónapra 680 Ft, negyed évre 2040 Ft, fél évre 4080 Ft, egy évre 8160 Ft Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült: ASM Nyomda Kft. Szilády Üzem. 6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: FUTÓ IMRE ügyvezető igazgató. ______________Megrendelés száma: 354 700. Nyomtatás időpontja: 2013/48. hét________ Lapunkba n a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. Az előfizetői példányok kézbesíté­sét az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELSOHÍR Kft. regionális árushelyein keresztül történik. Kéziratokat, fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk viszsza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer Magyarország Kft., Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jogot fenntartunk. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoz­tató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. ISSN-szám: 0865-9125 i 1 4

Next

/
Thumbnails
Contents