Somogyi Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-29 / 278. szám
2 2013. NOVEMBER 29., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP BSISOtffli Óriási siker óriási siker, hogy a kormány növelni tudta a foglalkoztatottságot - mondta Par- ragh László, az Iparkamara országos elnöke. de mi köze az iparkamarának a közmunkához? (fi) HÍRSÁV Kiégett egy lakóház Andocson KIGYULLADT ANDOCSON egy családi ház: a lángok a konyhában csaptak fel, majd átterjedtek az egyik szobára is. A tűzoltók kiérkezésekor a lakóház már teljes terjedelmében égett, az épület lakhatatlanná vált. A lakók számára a polgármester biztosított ideiglenes szállást. ■H. M. Fejlesztésre készülnek Csornában CSOMÁBAN FELÚJÍTANÁK a központi épülettömböt, ahol a helyi önkormányzat, a kul- túrház és az orvosi rendelő is működik. Ennek keretében kicserélnék a nyílászárókat, s elvégeznék a hőszigetelést is. A fejlesztés értéke közel 10 millió forint, a község minap adta be pályázatát a vidékfejlesztési hivatalhoz. ■!{. M. Munkaügyi karriernap a hivatalok napján CSÜTÖRTÖKÖN KAPOSVÁhoil is megrendezték a hivatalok napját: rendhagyó osztályfőnöki óra, népegészségügyi szűrőprogram, munkaügyi karriemap és címertermi tárlatvezetés is szerepelt a programban, melyet a megyei kormányhivatal szervezett meg. Több száz érdeklődő, köztük számos diák vett részt a rendezvényen. bH. M Ellenőrzés a cukorgyárban a kaposvári cukorgyárban több hatóság bevonásával tartott ellenőrzést a katasztrófa- védelmi kirendeltség. A vina- szömlést követő helyreállítási munkát ellenőrizték a szakemberek,Hiányosságot nem állapítottak meg. ■ H. M. Labor ötezer kísérletezőnek Táncsics Tizenegy kaposvári iskola munkáját segíti a létesítmény Már az első órán kiderült, hogy a fiatalokban nagy a kísérletező kedv. A rendkívül jól felszerelt laborban tizenegy iskola diákjai tanulhatnak a Kémiaórával avatták föl csütörtökön Kaposváron a Táncsics Mihály Gimnázium Természettudományos Laborját. Márkus Kata Az összesen 300 milliós, teljes egészében uniós támogatással megvalósult beruházás keretében épült, sok szempontból egyedülálló labort ötezer diák ha^ftálhatja majd!- A Táncsics Mihály Gimnázium Szent Imre úttá felőli épületének átalakítása már másfél éve elkészült - tudtuk meg Vámosi László laborvezetőtől a csütörtöki ünnepélyes átadáson. Kialakítottak egy kétszer 20 fős, egybenyitható labort, egy 40 fős várakozóhelyiséget, egy előkészítőt, egy tanári dolgozószobát és egy vegyszerrak- tárat is. A labort már felszerelték, elkészültek a beépített bútorok és az elszívófülke, még a nagy eszközök beszerzése van hátra. A nyáron 80 millió forint értékben elkészült a tananyag- fejlesztés kaposvári pedagógusok közreműködésével. Összesen 32 darab munkafüzetet írtak az ötödiktől tizenkettedikes korosztályig négy tantárgyból az ajánlott kísérletekkel. Figyelemre méltó az a lehetőség, hogy a labor honlapjáról okostelefonon letölthetők a tananyagok, animációk. Készült egy digitális napló is, amelynek segítségével a 70 továbbképzett pedagógus el tudja küldeni jelentkezését a laborba, s így igényelhetik a tananyaghoz szükséges kísérleteket is. Ennek köszönhetően az adott időpontra már az előkészített labor várja majd a diákokat és tanáraikat. Az első kémiaórán részt vett Szita Károly polgármester és Gelencsér Attila megyei közgyűlési elnök is. Vámosi László úgy fogalmazott, a természettudományok hépszerűsíté- se is cél a labor működtetésével. - Itt mintegy százmillió forint értékű eszközpark áll a diákok rendelkezésére - mondta. - Ezt minden iskola nem tudja megengedni magának. Különlegesség, hogy földrajzoktatás is zajlik majd a laborban például időjárásállomás segítségével. Nem titkolt cél a kutatásra nevelés is, egy-egy diák nyugodtan jöhet ötleteivel hozzánk a laborba. Az összesen tizenegy partnerintézmény diákjai felkészített tanáraikkal csütörtöktől használhatják az interaktív táblákat, és az összesen 190-fé- 1# olyan oktatási kelléket. Ezen kívül 110-féle egyéb műszer segíti a labormunkát, így többek között digitális hőmérők, időjárás-előrejelző állomás, tanulói mikroszkópok, n Márkus Kata Vendégszurkolókat állított elő a rendőrség focimeccs Két győri szurkolót állított elő a szerdai Rákó- czi-Győri ETO Magyar Kupa focimeccsről a rendőrség. A két férfi előbb összetört egy műanyag széket, majd szóváltásba és dulakodásba keveredtek a biztonságiakkal. A hatóság nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság és rendbontás miatt vette őket őrizetbe. Vajon mi történt volna, ha veszít a Győr focicsapata? Egygólos győzelem során garázdálkodtak a vendég szurkolók Repülőgéppel érkezhetnek gyógyulni a Balatonra turizmus A gyógy- és a fogászati turizmus űj vendégeket hozhat Nagy-Britanniá- ból - ezt remélik a sármelléki Hévíz-Balaton Airport vezetői. Benkő Attila, a hévízi ön- kormányzat tulajdonában lévő társaság ügyvezetője elmondta az MTI-nek: a tavalyi, 13,7 ezres forgalommal szemben mostanáig 24,5 ezer utas fordult meg a Balaton-közeli repülőtéten. December utolsó napjaiban még három (január első két hetével együtt összesen tíz) orosz chartergép érkezik a pravoszláv karácsony idejére. Az idei utasszám-növe- kedés zömmel éppen az orosz vendégek gyarapodásának köszönhető. Papp Gábor, Hévíz polgár- mestere azt mondta: űj svájci, norvég, cseh és lengyel charterek közlekedtetéséről tárgyalnak, a Wizzair-rel pedig londoni célpontról egyeztetnek. A lett, észt és finn piacokon is indítanak népszerűsítő kampányt, s tervezik, hogy közös marketingakcióval a Baltikumból fiatalokat hoznának a nyári balatoni zenei fesztiválokra. A további utasszámbővü- lést 2014-ben a repülési szezon széthúzásával és újabb járatok beindításával érnék el. ■ F. I. Barcsi geotermia: a vízzel csökken a fűtési költség termálvíz A geotermikus energiahasznosításra alapuló új fűtésrendszer építését megelőző csőhálózat kialakítás hetek óta zajlik Barcson. A kivitelező Aquaplus Kft. december 15-ig végezni szeretne a földmunkákkal. Közben a 22 városi közintézmény jelentős részének kazánházaiban elkezdődött az átalakítás a termálvíz fogadására. A csövek teljes visszatakarása után a főpróbát a jövő hétre tervezik. Mint ismert, a kivitelező Aquaplus Kft. magánvállalkozásban egy 1600 méter mélységű termál termelő kutat, és egy 750 méter mélységű visszasajtoló kutat létesített a hőellátás kiszolgálásához. ■ Jeki G. OLVASÓI LEVÉL Az Aranycsapat kaposvári születésű balszélsőjéről nevezzék el a stadiont! Közös költségbőli Kiváló ötlet, hogy a közös költségből vonják le a rezsicsökkentést, és kapjunk róla értesítést! papucsférj. Ki az abszolút papucsférj? Akinek otthon keveset szabad, de amit szabad, azt viszont muszáj! vitorlások. A balatoni hajósvezér akkor nyugodhat meg, ha radikálisan csökkenti a vitorlások kikötődíjátVégre ne a vitorlások tartsák fent a Bahart személyszállítását. bébi ajánlott. Hogy történhetett meg, hogy a postán feladhattak ajánlott levelet feladó megcím- zése hiányában? Ugyanis olyan ajánlott levél érkezett, amelyen nem volt címzett! Ezt a Magyar Posta miért engedi meg? OLVASÓI ÜZENETEK lelkiismeret. Van aki Isten házába jár, de a templom elé tolt babakocsiba bele sem néz. Milyen prédikációt hallgatott? tisztelt ház. Csökken a parlamenti képviselők létszáma. A fele is elég ahhoz, hogy megmondják mikor sírjunk, és mikor nevessünk? velős csont. Három darab velőt vettem a kaposvári buszpályaudvarhoz közeli üzletben, az eladó a százezer forintos szemüvegére hivatkozva nem vágja el a 30 centis csontokat. helyijárat. K\ találta ki, hogy a helyijáratok indulását nemhogy könnyítené Kaposváron, hanem nehezíti, miért nem lehet a buszokat a kitett számokról indítani, miért kell keresgetni, hol is a busz, mivel a tizes a nyolcas kocsiállásról, és a többi szintén nem a busszal azonosról indul. Idősek, vidékiek is utaznak! teszt. A munkaügyi hivatalba voltam hivatalos sokad magammal. írták az értesítő levélben: örömmel közlik, hogy munka lehetőséget tudnak ajánlani. Erre a nagy napon mivel álltak elő? Megtanítanak minket 4 hónap alatt írni, számolni, ha legközelebb eredményesen tudjuk a tesztet megoldani! Ez nem megalázó a 40-50 éves emberek számára? Olyan munka lehetőség nincs, amivel bebiztosíthatnánk a megélhetésünket? Szégyen! Várjuk üzeneteiket a 20/9689-444-es normáldíjas számra. Ha véleményük van, feldolgozásra érdemes témát ajánlanak, akkor nyomják a mobilt! A MAGYAR MÉDIÁBAN tisztelettel megemlékeznek a magyar aranycsapat londoni 6:3-as világraszóló eredményéről. Fejet hajtunk minden játékos előtt! Vajon mit tudtak, amit a maiak nem? játék intelligenciájuk, technikájuk, labdabiztonságuk, improvizálásuk, cselező képességük, rugótechnikájuk, zseniális megoldásaik a világ tetejére emelték őket. A játékosok java része munkáscsaládból származott, tehát kitörési pontnak számított részükre, hogy jó játékosok legyenek... A FUTTBALÉRT ÉLTEK, hisz ez Volt számukra az Élet! Ennyi zseni ma is ritka világviszonylatban is egy csapatban. Vegyük pl. a kapus Grosicsot: a bravúrok specialistája volt! Bozsik lábtechnikája, rúgótechnikája, mérnöki pontosságú labdái élményszámba mentek. Vagy nézzük Budait a jobb szélen: gyorsasága, pontos leadásai páratlan. Kocsis Sanyi fejesgóljai, kapu előtti cselei, rúgótechnikája, cselező képessége, Hidegkúti Nándor irányító középpályás volt, labdái mérnöki pontossággal érkeztek célba, ha kellett cselezett, ha kellett lőtt, az angolok is bánták rendesen! Puskás maga volt a hajtóerő, ha kellett tüzelte játékostársait és végrehajtó szerepet töltött be a kapu előtt. A tudást nem a stadionok ''perzsaszőnyegén" sajátította el, hanem a grundokon, a kispesti gyerekek között! MAGYAR ARANYCSAPAT balszélső- je Czibor Zoltán volt. Czibor Zoltán kaposvári születésű, édesapja a kaposvári vasúton dolgozott. Kiszámíthatatlanul cselezett, gyors volt, beadásai pontosak voltak és a gólgyártásból is kivette részét. VAN EGY JAVASLATOM: a kaposvári Rákóczi pályáját nevezzék el Czibor Zoltánról! Indoklásként megjegyzem, hogy kaposvári születésű labdarúgó ekkora karriert nem futott be, mint Czibor Zoltán! Olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes labdarúgó volt! Ugyan felvetődhet más játékos neve is: Bene Ferenc olimpiai bajnok vagy Kiss László, Burcsa Győző magyar válogatott labdarúgók is, de nálam Czibor Zoltán a befutó! Tisztelettel kérem a város vezetőit és a sporttáborát, hogy támogassák javaslatom! HEGYI IMRE, KAPOSVÁR