Somogyi Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-28 / 277. szám
2013. NOVEMBER 28., CSÜTÖRTÖK eletmod - egeszseg 9 Fontos a fehéije a kisbabának étrend A megfelelő növekedéshez minden tápanyagra szükség van Az anyatej mellett a húsok közül elsőként csirkét és pulykát lehet adni a csecsemőnek, mert könnyen emészthetőek Az első életévben a baba növekedésének legkézzelfoghatóbb jele, hogy ruhatárát szinte havonta cserélni kell. Testmagassága az első életévben 25 centivel növekszik, súlya megtriplázódik. AS-összeálítás Az újszülött még szinte csak fejből és pocakból áll. Egyévesen viszont már a mozgáshoz szükséges teljes eszköztárral rendelkezik, azaz erős csont- és izomrendszere van, hozzá pedig fejlett agya, mellyel koordinálni és irányítani tudja a mozgását. E gyors fejlődéshez elengedhetetlen, hpgy a baba megfelelő mennyiségű és minőségű fehérjét kapjon, amelyből a csont és izom, illetve az agy építőkövei származnak. A fehérje nem más, mint a szervezet építőköve. A baba számára az anyatej, a tejtermékek, a húsok, tojásfehérje, a halak, bizonyos zöldségek, gabonafélék a fehérje források. A fehérje biológiai értékét, azaz a szervezet számára felhasználhatóságát a fehérje összetétele és környezete határozza meg. A növényekben, főként a zöldségekben (gomba, szója, szárazbab, sárgaborsó) nagy mennyiségű fehérje található, ám ez a növényi rostok közé épült be, ami jelentősen befolyásolja annak hasznosulását. Tehát csak növényi eredetű fehérjével nem tudjuk biztosítani a szervezetünk számára szükséges meny- nyiséget. A nyers hús fehérje- tartalma átlagosan 20 százalék, ennek jelentős része teljes-értékű fehérje, amely azt jelenti, hogy tökéletesen hasznosuló fehérje. A babáknak ez azért fontos, mert egyszerűen nem tudnának megenni annyi húst, ami fedezné fehérje-szükségletüket. 6 hónapos kor alatt a babát kizárólagosan anyatejjel tápláljuk. Ebben a korban napi kb. 8 dl-1,2 liter anyatejet eszik meg a pici, amely kb. 8-12 gramm fehérjét tartalmaz. Anyatejes táplálás hiányában a tápszer az, ami biztosítja a babának a fehérjét, ugyanis ennek az összetétele hasonlít a legjobban az anyatejhez. 6 hónapos kor után már elkezdjük megismertetni babánkkal a zöldségeket, gyümölcsöket, majd 8-9 hónapos kortól a húsokat. A húsok teljes értékű fehérjék a babák számára is, azonban az első adagok étkezésenként csak kb. 10- 20 gramm legyen, amely még napi kétszeri adás esetén is csak 2,2-4,4 gramm fehérjét jelent. A tehéntej, illetve minden állati eredetű tej adása 1 éves kor alatt szigorúan tilos. A tejtermékek, a joghurt, a kefir bevezetése 8-9 hónapos korban javasolt, majd 10-12 hónapos kortól adunk először túrót és sajtokat. A tej, illetve tejtermékek, hasonlóan a húsokhoz, állati eredetű fehérjét biztosítanak a szervezet számára. Fehérje tartalmukban hasonlítanak az anyatejhez, azonban összetételük más, így nagy mennyiségben nem adhatóak a babáknak. Mindent összeadva, ha naponta egyszer adunk a babánknak 80 gramm joghurtot és kétszer 10 gramm húst, akkor összesen még csak 7,1 gramm fehérjét adtunk neki a 11-12 grammos igényéhez képest. Ezért van szükség arra, hogy a babát lehetőleg 1 éves koráig szoptassa a mamája. Mert ebben a korban még mindig az anyatej, illetve annak hiányában a tápszer biztosítja a baba fehérje igényének legalább az egyharmadát, amennyiben naponta kétszer eszik a baba húst és egyszer 1 kis pohár joghurtot. Nem véletlen tehát, hogy napi minimum 5-8 dl anyatej, annak hiánya esetén legalább ennyi tápszer ajánlott egy 6-12 hónapos babának. A csirkehús könnyű, fehér hús, könnyen emészthető, ez az első, amit a baba étrendjébe bevezetünk. A pulykahús hasonlóképp fehér és könnyen emészthető, de zsírtartalma alacsonyabb a csirkénél. A marhahús vörös, szívós, rágós hús főként B-vitaminokat tartalmaz, kiváló vasforrás. Csak 1 éves kor után érdemes a baba étrendjébe bevezetni, szívóssága miatt mindenképp darált formában. A sertéshús a marhához hasonlóan B-vitaminokban és vasban igen gazdag, viszont zsírosabb húsfajta. Első kínáláskor érdemes a soványabb húsrészeket, például combot választani. A halak húsa kiváló telítetlen zsírsav forrás, mely hozzájárul az agy, a retina és az idegrendszer fejlődéséhez. 1 éves kor után szabad csak a baba étrendjébe bevezetni. A máj az egyik legkiválóbb vasforrásunk, ezen kívül a zsírban oldódó vitaminokat (A, D, E, K) is elsősorban a máj tartalmazza. Ha tehetjük, minél fiatalabb állat máját használjuk fel, hetente egyszer adjunk belőle a hússal megegyező mennyiségben. Nemcsak betegség, stressz is okozhatja a köhögést az őszi-téli időszakban gyakori légúti megbetegedések jellegzetes tünete a köhögés. A panaszok hosszabb időn át is jelentkezhetnek - dr. Dózsa Izabella tüdőgyógyász, a Budai Allergiaközpont orvosa foglalja össze, mi állhat az elhúzódó köhögés hátterében. Az asztma tipikus tünetei: a nehézlégzés, a mellkasi szorító érzés, a kilégzés nehezítettsé- ge nem feltétlenül jelentkeznek azonnal, az asztma kialakulásának előrejelzője lehet az elhúzódó köhögés. Mielőtt orvoshoz fordulunk, jegyezzük fel, hogy a tünetek mely napszakban, esetleg fizikai terhelés hatására jelentkeznek-e. Gondoljuk át milyen környezetben, évszakban erősödnek a panaszok. Bizonyos gyógyszerek szedése miatt is jelentkezhet köhögés. A legismertebb a vérnyomás-szabályozó készítmények mellékhatásaként tapasztalható kellemetlen, száraz köhögés. A szakorvossal egyeztetve gyógyszert kell váltani. Alighanem sokan tapasztalták már, hogy stresszhelyzetben a torkunk is kiszáradhat. Gyakori a torokkaparás, kráko- gás és köhögés. Ha visszatérő a probléma, esetleg a stressz forrása a munkahelyi környezet, a panaszok jellemzően enyhülnek a hétvégék és a szabadság ideje alatt. ■ HIRDETÉS TEGYE MEGHITTÉ A TELI PILLANATOKAT! Szerezze meg a Fiskars és Gerber termékeket akár 50%-os kedvezménnyel!** Részletek a fiskars.mol.hu oldalon. FISKARS ffiGERBER FISKARS GLÓRIA 2DB-OS OLLÓ SZETT • Rozsdamentes acél ■ ergonomikus műanyag nyél, egyedi mintával FISKARS KIDZORS™ GYERMEK MINTAVÁGÓ OLLÓ SZETT 6DB-OS »Állatmintás gyerekollók matrica + 6.999 Ft • Rozsdamentes acélból • Jobb- és balkezeseknek A.033 rí helyett * 4 A termékek MÓL által alkalmazott kiskereskedelmi árához képest A képek illusztrációk. Matricagyüjtes: 2013. október 31 -töl 2014. február 5-ig. Matricabeváltás: 2013. november 14-töl 2014. február 5-ig, illetve a készlet erejéig tart. jÉHR * Minden elköltött 2.000 Ft után 1 db matrica lár.