Somogyi Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-28 / 277. szám

Százmilliárdos adócsalás nav A nagyobb bűnözőket vagyonuk zárolásával igyekeznek blokkolni A NAV raktárában nagy értékű autókat, Maseratit is lehet itt látni. Az adóhatóság tavaly az okozott kárérték 23 százalékát tudta biztosítani HÍRSÁV Drágul pénteken a gazolaj emeli bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagy­kereskedelmi árát pénteken a Mól Nyrt., a benzin ára nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI. A Mól tegnap bruttó 2-2 forinttal emelte a gázolaj és a 95-ös benzin árát. A mostani eme­léssel a gázolaj átlagára 422- 423 forintra nő, a benziné 402-403 forint marad. ■ MTI Lemondott a lett kormányfő VALDIS DOMBROVSKIS lett miniszterelnök és kormá­nya váratlanul bejelentette lemondását, amelyet Andris Berzins államfő elfogadott. A lemondás hátterében a múlt csütörtöki rigai bal­eset áll, amelyben 54 ember vesztette életét és 39 meg­sérült, mert beomlott egy bevásárlóközpont teteje. A politikus a lépéssel politikai felelősséget vállalt a tragédi­áért, a tetőomlás okát eddig nem sikerült megállapítania a szakértőknek. ■ MTI Több foglalkoztatott, kevesebb munkanélküli IDÉN AUGUSZTUS-OKTÓBER­BEN 3 millió 992 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, 57 ezer fővel, ázaz 1,5 szá­zalékkal több, mint 2012 azonos időszakában - közöl­te a KSH. Lapunk becslése szerint ebből százezer főre tehető az egy évnél nem régebben külföldön dolgo­zók száma. A15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,1 százalékponttal emelkedett. A munkanélküliek száma 434 ezer fő volt, 29 ezer fő­vel alacsonyabb, mint 2012 azonos időszakában, a mun­kanélküliségi ráta 0,7 szá­zalékponttal, 9,8 százalékra mérséklődött. A munkanél­küliek 55,5 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanél­küliség átlagos időtartama 19,6 hónap volt. ■ VG Csak tavaly összesen 121 milliárd forint értékű pénzügyi és gazdasági bűncselekményre, döntően adócsalásra derítettek fényt a NAV pénzügyi nyomozói, amelyből 28 milliárd fo­rint térült meg. A büntető-, szabálysértési és jövedéki eljárásokban a NAV több mint 10 milliárd forint ér­tékben foglalt le különböző termékeket. Haiman Éva A pénzügyi és gazdasági bűn- cselekmények legnagyobb ré­szét a költségvetési csalással, zömmel adócsalással okozott esetek teszik ki. A pénzügyi nyomozók által tavaly felde­rített 14389 bűnesettel össze­sen 121 milliárd kárt okoztak az elkövetők a magyar állam­nak, amiből csak az adócsa­lás 94,86 milliárdot képviselt - tudta meg a Világgazda­ság Sárközi Alexandrától. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi szóvivője elmondta: miközben a 121 milliárd fo­rintból tavaly csaknem 28 milliárd forint megtérült, a pénzügyi nyomozók működé­sére az állam 7,7 milliárd fo­rintot költött. De nem csak a gazdasági bűncselekmények felderítése kerül sokba. A lefoglalt hamis termékek, ingóságok tárolá­sa, szállítása, kezelése is évi több száz milliót emészt fel - mondta Pártos Csaba, a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának alezredese. A legtöbb lefoglalt holmit az Áru-és Bűnjelkeze­lő Hivatal (NAV ÁBH) három raktárában, illetve vámépüle­tekben őrzik, de vannak bé­relt raktáraik is. Az egysze­rűbb megítélésű igazgatási eljárásokban akár fél év alatt is megszülethet a döntés arról, vissza kell-e szolgáltatni a le­foglalt árut a tulajdonosának, a bíróságra kerülő bűnügyek bizonyítékai legalább két-há­rom évig, de akár ennél jóval hosszabb ideig is a raktárak­ban porosodhatnak. így nem csoda, hogy - mint Sárközi Alexandra közölte - ásvány­olaj termékből, illetve szesz­ből több mint 200 ezer liter, dohánytermékből 1200 ezer karton, 160 tétel (kamion, rak­lap) műszaki cikk, 3010 tétel ruhanemű és több mint 500 gépkocsi vár sorsára jelenleg is a NAV ÁBH-nál. A büntetőeljárások so­rán tavaly 8,5 milliárd, idén szeptember 30-ig 5,7 milli­árd forint értékben foglalt le különböző termékeket a NAV Bűnügyi Főigazgatósága. A szabálysértési eljárásokban lefoglalt áruk értéke tavaly az ngm rendeletmódosítással növelné a NAV-ellenőrzések hatékonyságát, így például az úgynevezett láncolatos ügyekben a kapcsolódó vizs­gálatok lefolytatására is fel­hatalmazná az alapügyben eljáró adóigazgatóságot. A NAV szervezetéről szóló 62,3 millió, idén szeptember 30-ig 43,6 millió forint volt. A jövedéki eljárásokban le­foglalt sör, bor, alkoholtermék, dohányáru és pálinkafőző be­rendezés értéke 2012-ben egy- milliárdot, idén szeptember 30-ig 408 millió forintot tett ki. Végrehajtási eljárás kere­tén belül idén megközelítőleg 6,7 milliárd forint becsértékű ingóságot foglaltak le. Mind­emellett több mint 27,8 mil­liárd forintot tett ki azoknak az ingatlanoknak és ingósá­goknak az értéke, amelyeket a NAV az úgynevezett vagyoni kényszerintézkedések során zárolt. A nagyobb bűnözők va­gyonát blokkolásával az adó­hatóság tavaly elvileg már az 2010-es kormányrendelet módosításának tervezetét no­vember 29-ig lehet vélemé­nyezni. az indoklásban a tárca ki­fejti: az adóhatósági ellen­őrzési tevékenység jelentős részét teszi ki az úgynevezett „láncolatos ügyek" vizsgála­okozott kárérték csaknem 23 százalékát tudat biztosítani. A gyakorlatban azonban ebből csak az értékesítést követően jut pénzhez az állam, ami je­lenleg csak az ügyek lezárását követően lehetséges, ami vi­szont akár több évbe is telhet. A lefoglalt ingatlanokat ha­gyományos, míg minden mást főleg elektronikus árverésen értékesít a NAV, ezekből az idén majdnem tizenkét ezret tartottak. 2012-ben elektro­nikus ingóárverésekből vala­mivel több, mint egymilliárd, ingatlanárverésekből 230 mil­lió forint folyt be. Idén október végéig 850 millió forint érték­ben árvereztek el ingóságokat és 240 millió forintért ingatla­ta. Ezen eljárások során nem ritka, hogy hat-hét, gyakran ennél is több adózót ellen­őriznek. A tervezet célja az ellenőrzések hatékonyságá­nak növelése azzal, hogy az alapügyet vizsgáló igazgató­ság foglalkozhat a kapcsoló­dó ügyekkel is. nokat. Az árverésből befolyt vételár - ahogyan a többi, végrehajtási cselekmény út­ján befizetett összeg - az adós adótartozását csökkenti, vagy­is végső soron a központi költ­ségvetés, illetve behajtás ese­tén a jogosult bevétele. A Fidesz elhatárolódik Horváth András állítása sze­rint több fideszes országgyűlési képviselő és például Varga Mi­hály is már azelőtt tudott az adócsalások rendszeréről, hogy ő erről tájékoztatta volna a politikusokat, sőt úgy tudja, hogy a Fidesz frakciója 2011 tavaszán egy ülésén foglalko­zott is ezzel témával. A volt adóellenőr erről szerdán be­szélt, miután az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottsága ellenőrző albizottsá­gának ellenzéki tagjaival talál­kozott. A Fidesz cáfolta, hogy a frakció foglalkozott volna az adócsalások ügyével. Az Álla­mi Számvevőszék pedig közle­ményben utasította el, hogy rendkívüli vizsgálatot végezzen az adóhatóságnál. Rendeletet módosítana az NGM Kizárták Silvio Berlusconit szavazás Elvesztette mentelmi jogát a volt kormányfő Összeállt a német koalíció Berlin Adóemelés nélkül terveznek jóléti lépéseket Elfogadta az olasz Szenátus a Silvio Berlusconi kizárásáról szóló indítványt. Ez egyben azt jelenti, hogy a volt miniszter- elnök elveszíti mentelmi jogát, így végrehajtható a Mediaset- ben ellene adócsalás miatt há­rom fokon is megerősített ítélet, az egy év - házi őrizetben vagy közhasznú munkával kivált­ható - börtönbüntetés, illetve a politikai szerepléstől való el­tiltás. Berlusconi politikai gyász­napnak nevezte a tegnapit, és híveit, az újjáalakult Forza Itá­lia támogatóit római rezidenci­ája elé hívta. „ Készen állunk a halálra!” - idézte az olasz him­nuszt a tüntetők előtt. ■ VG Berlusconi hívei előtt beszélt. „Készen állunk a halálra'' - közölte Létrejött a nagykoalíciós szer­ződés'Németországban, a vá­lasztásokon győztes CDU és partnere, a bajor CSU megál­lapodott a baloldali SPD-vel a kormányprogramról. Az SPD 475 ezres tagsága még szavaz a programról, és ha igent mond, Angéla Merkelt december 17- én választhatják újra kancel­lárrá. A megállapodás egyik leglé­nyegesebb pontja, hogy 2015-től bevezetik az általános minimál­bért, amely 8,5 euró lesz órán­ként. Ez az SPD legfőbb követe­lése volt, még akkor is, ha az ál- lamappártus számításai szerint akár kétmillió munkahelyet is veszélyeztethet, elsősorban az alacsonyabb bérű keleti tar­tományokban. A nyugdíjrend­szerben mindkét nagy párt esz­közölt változásokat, a baloldal minimálnyugdíjat, a jobboldal anyasági nyugdíjkedvezményt. Emellett a kormány több fej­lesztési projektet is vállal, és azt ígéri, adóemelésekre, új adókra nem kell számítani. Igaz, utób­bit a szöveg nem zárja ki „nagy társadalmi vagy gazdasági vál­tozások” esetére. Wolfgang Scháble, aki va­lószínűleg pénzügyminiszter marad, így aligha teljesíti kö­zéptávú terveit. Adóemelés nélkül mindössze 15 milliárd ezurónyi mozgástere marad a büdzsének az egész ciklusban. A koalíciós szerződés tartal­mazza a bajor CSU követelését, a külföldiekre kivetett autó- pálydíjat is. De csak akkor, ha ez nem sért uniós jogot. Erre mondta az egyik balkoldali ve­zető: autópályadíj akkor lesz, amikor a húsvét és a karácsony egy napra esik majd. A kormánytagok listáját csak az SPD belső szavazása után hozzák nyilvánosságra. Való­színű, hogy a külügyminiszter az SPD-s Frankel-Walter Stein- meier, aki az előző nagykoalíci­ós kormányban (2005-2009) is külügyminiszter volt. A dpa sze­rint a kormányban hat SPD-s, öt CDU-s és három CSU-s politi­kus kap helyet. ■ KOZELET*

Next

/
Thumbnails
Contents