Somogyi Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-18 / 268. szám
4 ÖTPERCES INTERJÚ Egyik fő értékük a hagyományőrzés nagyon tartalmas évet zárt a Nagyatádi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat. Az elnök, Ignácz János szerint a hagyományőrzés valamennyiük számára kiemelt fontosságú.-Milyen rendezvényeken tud a hagyományőrzés megvalósulni?-A korábbi években is rendszeresen működött a hagyományőrzés városunkban, ennek egyik állomása volt idén egy nagyszabású versmondóverseny. Ide több mint tíz településről hatvan verselő jött el, akik magyar nyelven szavaltak roma költők verseit.-Ennyire fontos a kultúra támogatása?-Bizony. Hagyományteremtő jelleggel mindig megtartjuk a kulturális rendezvényeinket, ezt a város támogja. Ezúttal a kultúra a gasztrno- nómia tálalásában jelent meg, de volt például teknővájás, rajzverseny is. Idén több mint száz ember vett részt ebben.-Valami újdonság?-Szerveztünk lecsó fesztivált is, már a második alkalommal. Több mint tíz csapat főzött, Nagyatád önkormányzata is nevezett.-Visszatérő kérdés a munkahelyteremtés.-A feladatalapú támogatásból tudunk ezen dolgozni, de sok a feladat. Támogatjuk a városi közfoglalkoztatásokban való részvételt, de nagy hangsúlyt fektetünk a képzésekre is. Bekapcsolódtunk egy német nyelvi képzés szervezésébe, ahol tizen- ketten vettek részt. Egyikük már talált állást ennek segítségével. ■ J. G. útépítés Lakossági fórumra hívta a nagyatádiakat az ön- kormányzat a hamarosan induló új beruházás, a 68-as fő- közlekedési út nagyatádi átkelő szakaszának tehermentesítése kapcsán. Kovács Zoltán a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. projektvezetője tartott tájékoztatást az aktualitásokról. Itt többen megfogalmazták, hogy a kamionforgalom és a sóder-, illetve farönk szállító teherautók sok bosszúságot okoznak. Mindez megnyilvánul a zaj, a légszennyezés tekintetében, de több, közvetlenül az út mellett fekvő háznál már apróbb repedések is keletkeztek. - Megtörtént a munkaterület átadáM E GYEI KÖRKÉP 2013. NOVEMBER 18., HÉTFŐ Könnyebbség a gazdálkodásban adósság Elindult a fennmaradó 794 millió forint hitel konszolidációja is Nagyatádon Csokoládégyár az ünnepi pillanatokra készülve: a volt laktanya területén vásároltak ingatlant, és itt képzelik el a működést Hamarosan eltűnik Nagyatádi Önkormányzat hiteleinek fennmaradó része is: az állam második ütemben hajt végre adósságkonszolidációt. Jeki Gabriella Elkezdődött az adósság konszolidáció Nagyatádon is. A belső-somogyi kisvárosban első körben a hitelek mintegy 62 százalékát, közel 1,4 milliárd forintnyi adósságot vállalt át az állam. Most a fennmaradó 794 millió forint konszolidációja indult el, ami a tervek szerint 2014. február 28-ig megvalósul.- Minden évben alulfinanszírozottak voltak az önkormányzati feladatok, ezt kellett hitelből kiegészíteni - tájékoztatott Ormai István polgármester. - Emellett az önkormányzat az Európai Uniós és hazai társfinanszírozással megvalósuló 1 pályázatokhoz szükséges önerő | biztosítására vett fel fejlesztési | hiteleket. Több milliárdos támogatásokkal valósult meg több fejlesztés is az elmúlt években Nagyatádon. Ilyenek többek közt a gimnázium, a kollégium, a Bárdos Iskola, a bölcsőde rekonstrukciója, vagy a vásárcsarnok és piactér felújítása, a közvilágítás korszerűsítése, a volt laktanyák és ipari park kiépítése, de a korábbi esztendőkben kórházi műszerek vásárlása is.- Az önkormányzatoktól az állam által átvállalt adósság jelentős könnyebbséget hoz a gazdálkodásunkba - tette hozzá a polgármester. - Mivel ezek alapvetően hosszú lejáratú hitelek, a gazdálkodásban közvetlenül megjelenő eredménye, hogy az éves adósságszolgálat, tehát az esedékes tőke- és kamatfizetési kötelezettség, megszűnik. Ez éves szinten 55 millió forintos megtakarítást jelent az önkormányzatnak, ennyivel csökkennek ugyanis az önkormányzati kiadások. A felszabaduló pénz felhasználásával olyan pályázatokon kívánnak részt venni, amelyek segítségével tovább folytathatják a termelő és foglalkoztatást bővítő beruházások létesítéséhez szükséges területek kialakítását, közművekkel való ellátását. Utóbbiakra elsősorban a volt laktanya területe alkalmas. Emellett fejleszteni kívánják a meglévő déli iparterület közlekedési feltételeit. Mindezekben a szabad vállalkozási zóna státusz is segít.- Az elmúlt hónapokban bekerültünk a kormány által különleges gazdasági-fejlesztési támogatásokat biztosító szabad vállalkozási zónák közé - hangsúlyozta az intézkedés pozitív következményeit Ormai István. - Ez mind a beruházásokat, mind az új munkahelyek létesítését is segíti. Ennek a lehetőségnek a megismertetését és a beruházási programokban való részvételt fogjuk közösen szervezni a gazdasági élet szereplőivel. Az önkormányzat azt is célul tűzte ki, hogy megteremtsék annak a lehetőségét, hogy a vállalkozókkal közösen használják ki a gazdasági fejlesztések minél több pályázati lehetőségét, amelyekben a részvételhez az önkormányzat minden szükséges segítséget megad. Módosuló rendezési terv több pályázati, fejlesztési elképzelés született a közelmúltban Nagyatádon a vállalkozások részéről. Ehhez az önkormányzatnak az érvényes szabályozás módosítása is szükséges, például a lehetséges beépítési területek nagyságát illetően. Három gazdasági társaság tervez újabb jelentős fejlesztéseket a városban. A munkahelyteremtő beruházásaihoz készítteti el az önkormányát a szükséges rendezési terv módosításokat. Ösztöndíjat kapnak a diákok támogatás Idén ötvenhét tanuló jutott segítséghez Közös elképzeléseket valósíthatnak meg oktatás Ahogy a korábbi években, úgy a jövő esztendőben is támogatja a felsőoktatásban tanulmányokat folytató nagyatádi diákokat a város önkormányzata. A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez még 2002-ben csatlakoztak, azóta minden lehetőséget megragadnak a kiíráshoz kapcsolódóan. 2013-ban a Képviselő-testület által biztosított támogatással összesen 57 diák kaphatott ösztöndíjat. Annak érdekében, hogy a megfelelő nagyságú támogatás odaítélésére legyen lehetőség, a városatyák a 2014. évre az új pályázók részére egymillió forintot biztosítanak. így j szeptemberi ülésükön az elmúlt években vállalt kötelezettségekkel együtt a jövő esztendőben felhasználható összeget 1,115 millió forintban határozta meg. A cél a hátrányos helyzetű fiatalok felsőfokú tanulmányainak támogatása. ■ Jeki G. kézdivásárhely Rövid látogatáson járt az egyik testvérvárosában a Nagyatádi Önkormányzat J egy kisebb delegációja. Ormai István polgármester, valamint I Kárpáti László és Ludas László | alpolgármesterek a kézdivásár- | helyi első emberrel tárgyaltak. Látogatásuk célja a testvérvárosi kapcsolat és együttműködés megerősítése, illetve a jövő évi elképzelések egyeztetése. Ezek között találhatjuk például egy nyári, ifjúsági találkozó közös szervezését, illetve olyan helyi termékek vásárának és cseréjének lehetőségét, mint például a méz vagy a lekvár. ■ J. G. ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK NAGYATÁD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT Tavasszal indulhat a nagyatádi elkerülő út kivitelezése fórum A lakosság is elégedett: csökken az átmenő forgalom, a zaj- és a légszennyezettség, a közlekedési balesetek száma sa, a kivitelező a Nagyatádi KS 68 Konzorcium - tájékoztatott Svégel Gábor az önkormányzat műszaki irodájának vezetője. - A munkálatok így már kora tavasszal elkezdődnek, a befejezési határidő 2015. augusztusa, de a kivitelező korábbi teljesítést jelzett. Az elkerülő út megépülése a teljes dél- és belső-somogyi közlekedést jelentősen könnyíti majd, a tervek alapján északkeleti irányban kerüli el a várost. Az önkormányzat évekkel ezelőtt azért kezdeményezte az út megépítését, hogy tehermentesítve a város belső útjait ezzel is csökkentse és átvezesse az átmenő forgalmat, leredukálja a környezet- és zajterhelést, illetve légszennyezést is, emellett szintén fontos és kiemelt cél a közúti-közlekedési balesetek számának csökkentése. Az elkerülő út megépítésének projektje bekerült az Országos Közútfejlesztési Programba, megvalósultak az elmúlt két évben az előkészítő munkák, közte az út nyomvonalának kijelölése és a műszaki tervek elkészítése. Ezután az állam megvásárolta a nyomvonallal érintett ingatlanokat, elkészülhetett a lőszermentesítés és régészeti feltárás. Ezt követően hirdette meg a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az út kivitelezését, a Kamionok, teherautók a belvárosban: 2015 nyarára eltűnhetnek közbeszerzési eljárás azonban ekkor eredménytelenül zárult. Az újabb eljárást nyerte a Közgép Zrt. és a Strabag Zrt. közös konzorciuma. A 4,2 kilométeres, egyetlen ívben épülő út. várhatóan egy-egy körforgalommal csatlakozik majd a 68-as úthoz, új hidat jelent a Rinya patakon, és 90 kilométeres óránkénti sebességgel lehet közlekedni rajta. A lakossági fórumon elhangzott: az önkormányzat hosszútávon kijelöl egy városfejlesztési irányt, aminek az első lépése a jánosmajori út felújítása, amely már 2008-ban bekerült az országos fejlesztési programba. ■ Jeki G. »