Somogyi Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-16 / 267. szám

Kötelező a hazai siker Siófokon a Cegléd ellen labdarúgó nb ii. A tabellán 11. helyen található Ceglédet fogad­ja az FGSZ Siófok szombaton 14 órakor. A hazaiak számára köte­lező a győzelem, hiszen a negye­dik helyen állnak. Sokat mondó adat: 13 fordu­ló, vagyis 1170 perc alatt egyet­len büntetőt sem ítéltek a bala­toniak javára, ellenük viszont négyet is. A kiállítási arány is meglepő: az ellenfeleiktől egy­szer, míg tőlük kétszer kellett valakinek idő előtt elhagynia a pályát. A listavezető Nyíregyhá­za már hat 11-egyesből elért ta­lálatnál jár, míg a Békéscsaba ötnél. Utóbbinál ráadásul a kiál­lítási arány is meglepő, hiszen csabai oldalon háromszor, az el­lenfeleiknél pedig ötször villant a piros lap. Az emberelőny mes­terei azonban nem ők, hanem a - szintén a siófokiak nyakán lógó - balmazújvárosiak, akik már négy bajnoki mérkőzésü­ket is megfogyatkozott ellenfél­lel szemben fejez(het)ték be... A közelmúltban edzőváltáson átesett Cegléd - Ványi Zsoltot Kiss László váltotta a kispadon - három vereséggel a háta mö­gött érkezik Siófokra. Érdekes­ség, hogy a keretükben több volt siófoki szerepel, mint Takács M., Koós, Rebryk és Miklósvá- ri. ■ Keszthelyi Z. A bronzérem már biztos vízilabda magyar kupa A Szeged lesz az ellenfél az elődöntőben Az A-HÍD Szeged VE csapa­tával csap össze szombaton a Kaposvári VK a Magyar Kupa négyes fináléjának egyik elődöntőjében. Ha nyernek, vasárnap újra me­dencébe szólítják őket az aranymeccsen, ha kikapnak, bronzérmesek lesznek a Szolnoki Közgép-Dózsa-Bp. TEVA-Vasas párharc veszte­sével egyetemben. Fenyő Gábor Bár az elődöntőket csak szom­baton délután rendezik Szolno­kon - előbb a Kaposvári VK és az A-HID Szeged VE csap össze | egymással 14.45 órakor, majd a házigazda Szolnoki Dózsa-Köz- gép és a Bp. TEVA-Vasas találko­zik 16.30 órakor-, már most leír­hatjuk, hogy somogyi sporttörté­nelmet ír(t) a Fekete Szilveszter, idősebb Berta József vezette tár- | sulat. Az elődöntő eredményé­től függetlenül biztos az érem, ugyanis a kiírás szerint a két párharc vesztese nem dönti el a harmadik hely sorsát, hanem | mindkét együttest bronzérem­mel jutalmazzák. A két győztest viszont másnap 16.15 órakor új­ra medencébe szólítják majd. Ami az esélyeket illeti, egy­értelműen az A-HÍD Szeged VE alakulata a párviadal favoritja. Elbúcsúztatták a bajnoki cím­védő, a pontvadászatban még százszázalékos ZF Egert, rá­adásul tavaly és tavalyelőtt is ők hódították el a Magyar Ku­pát, s nagy vágyuk, hogy trip- lázzanak. Amúgy a két napos kupadöntő mind a négy csapa­tát olimpiai- és világbajnokok erősítik, vagyis szép és látvá­nyos megoldásokban aligha lesz hiány.- Természetesen nem mi va­gyunk az esélyesek, ám ez kö­zel sem azt jelenti, hogy feltar­tott kézzel várjuk majd a Szeged elleni kupameccset. Az érem már megvan, vagyis nincs kü­lönösebb veszíteni valónk; nyu­godtan, felszabadultan játszha­tunk. Hogy ez aztán mire lesz elég, majd szombaton délután a medencében eldől - mondta a 32 éves Kovács Olivér, a Kaposvári VK egyik gólfelelőse, aki decem­ber utolsó napjaiban elbúcsúzik a somogyi megyeszékhelytől. Csak emlékeztetőül: a bajno­ki pontvadászatban még szep­tember vége felé 14 góllal ma­radt alul a kaposvári társulat a Tisza-partján. Jó lenne vala­hogy feledtetni Szolnokon azt az ominózus találkozót... 1 i Az a Szeged vár a kaposváriakra, amely tavaly és előtte is elnyerte a kupát Vasárnap Pozsonyban kezdik majd a nagy sorozatot röplabda Bő három hét alatt hétszer szólítják pályára a Fino-Kaposvár tagjait itthon és külföldön A hét második felében különfé­le rendezvények miatt kiszorult otthonából, a Városi Sportcsar­nokból a Fino-Kaposvár 15-szö- rös bajnok és 16-szoros kupa­győztes csapata. A Demeter-se- reg így két napra ideiglenesen áttette a székhelyét a Kodály Zol­tán Központi Általános Iskolá­ba a gyermeksereg nagy örömé­re. A Kaposvári Röplabda-akadé­mia Utánpótlás Műhely mini fiú csapatának a tagjai ugyanis így személyesen is találkozhattak velük, s testközelből lát(hat)ták, hogyan csinálják a nagyok.- A Volley Team Bratislava csupán egy hete kapcsolódott be a Közép-európai Liga sorozatba, mivel kínkeservesen állt csak össze a csapatuk. Bemutatkozás­ként 3-2-re kikaptak az osztrák Posojilnica Aich/Dob csapatá­tól, majd szerdán sima vereséget szenvedtek a szlovén ACH Volley Ljubljanától szintén idegenben - tudtuk meg Demeter Györgytől, a Fino-Kaposvár mesterétől. Ami a kaposvári társulatot il­leti, mindenki egészséges, miu­tán a betegséggel bajlódó Deák Márk is felépült. Az ideális az lenne, ha ez továbbra is így ma­radnak, lévén nem akármilyen sorozat előtt áll az együttes. Egé­szen november közepéig csupán öt tétmeccsen szólították őket pályára, most viszont bő három hét alatt hét találkozón lesznek érdekeltek. A sort vasárnap 17 órakor a pozsonyi Közép-európa Liga ta­lálkozó nyitja. A jövő héten szer­dán Dunaújvárosban lép fel a társaság a Magyar Kupa kereté­ben, szombaton pedig a Posojil­nica Aich/Dob vendégei lesznek. A rá következő héten aztán há­rom nap alatt kétszer is szurkol­hatunk Geigeréknek. Előbb no­vember 27-én, szerdán az oszt­rák Holding Grazt fogadják a Challenge Kupa visszavágóján, majd pénteken a VCA Amstet- ten Hypo Nö jön Kaposvárra; a grazi egyletben Mózer Zoltánt, a másik osztrák csapatban pe­dig Nagy Józsefet köszönthetjük majd. December 5-én, csütörtö­kön lesz a Dunaferr SE elleni visszavágó - a párharc győzte­se már a Magyar Kupa négyes döntőjében érezheti magát -, december 8-án pedig a Gor- ter-Kecskemét lép majd fel a so­mogyi megyeszékhelyen. A Fino-Kaposvár hazai mécs­eséi egységesen 18.30 órakor kezdődnek, s nem szednek be­lépőt. ■ Fenyő Gábor Otthonában javíthat a Balatoni Vasas csapata Már pénteken útra keltek kézilabda nb i., férfiak Orosházán vendégszerepel a Csurgó SPORTMŰSOR. VASÁRNAP KÉZILABDA NB I/.B, nők, Nyugati csoport: Pilisvörös- vár-Rinyamenti KC Nagy­atád. Pilisvörösvár, 14 óra. NB II., nők, Nyugati csoport: Csurgói NKK-PTE-PEAC. Csurgó, Városi Sportcsarnok, 14 óra. NB III., nők (Somogy és Zala megye) - az elöl álló csa­patok a pályaválasztó: Kutasi NKC-Kadarkúti SZSE 11 óra. Barcsi VSE Női Kézilabda- GÓ-NA SZKKE Lenti 14 óra. Petőfi SE Fonyód-Vonyarcvas- hegy SE 14 óra. röplabda NB I., nők: 1. MCM Diamant Kaposvári Egyetem-MTK. Kaposvár, Vá­rosi Sportcsarnok, 16 óra. Kö­zép-európai Liga, férfiak: VT Bratislava-Fino Kaposvár. Po­zsony, 17 óra. NB II., férfiak, Nyugat: Marcali VSzSE-Siófo- ki Kosársuli. Marcali, Városi Sportcsarnok, 17 óra. szabadidősport X. Bala­ton Maraton Balaton Félmara- ton Harmad- és Negyedmara- ton. Siófok, versenyek: 11 órá­tok. Résztávok: 1/3 maraton (14 065m), 1/6 maraton (7 032,5m), félmaraton (21 097,5 m), 1/4 maraton (10 548,8 m). teke Szuper Liga, nők: Ba­latoni Vasas SE-Szentesi TE. Siófok, 11 óra. NB I., férfiak: Csákánydoroszló-1. MCM SE Kaposvár. Csákánydoroszló, 10 óra. ■ Kun Z. Szombaton 18 órakor az előreho­zott tavaszi első fordulóval foly­tatódik a bajnoki sorozat. Az Imre Vilmos vezette Csur­gói KK ahhoz az Orosházához látogat, amely a bajnokság meg­kezdése előtt még felsőházi ál­mokat szövögetett, ám a teljesít­ményük - főleg a játékosállomá­nyuk figyelembevételével - csa­lódást keltő volt, s már gyakor­latilag el is szálltak az esélyeik. Erre az útra épp a somogyi csa­pat lökte őket, miután a nyitá­nyon igencsak méretes, 16 gó­los vereséget mért rá. Természe­tesen a szombat esti találkozó­nak is Szőllősiék az esélyesei, s remélhetőleg meggyőző teljesít­ménnyel hangolnak az egy hét Lesz dolga a védelemnek múlva esedékes isztambuli ki­rándulásra. Egyébként az előbb említett játékost Alberto Aguir- rezabalagával együtt beválasz­tották az ősz All Star csapatába, ami komoly elismerést jelent. Azt, hogy Imre Vilmos min­den ellenfelet mennyire komo­lyan vesz, mi sem bizonyítja job­ban, minthogy a csurgóiak már pénteken elutaztak Orosházá­ra, hogy a hosszú utazás fára­dalmai se jelentsenek problé­mát. Oláh Gábor valószínűleg már pályára léphet szombaton. Pordán Bálint viszont annak el­lenére, hogy már játékra jelent­kezett, valószínűleg kihagyja az orosházi fellépést. ■ Tóth Tihamér HÍRSÁV Új sorozatba kezdhet az 1. MCM-Diamant röplabda Vasárnap 16 óra­kor a somogyi megyeszék­helyen azt az MTK-t fogadja az 1. MCM-Diamant Kapos­vári Egyetem NB I-es női röplabdacsapata, amelyet az első körben idegenben legyőzött. A találkozó akár egy új sorozat kezdetét is jelentheti, hiszen most egy­más után olyan ellenfelek­kel találkoznak Szívósék, amelyek a verhető kategóri­ába tartoznak. ■ F. G. Hazai pályán szerepel a Fino juniorcsapata röplabda Szombaton hazai környezetben, a Kodály Zol­tán Központi Általános Is­kola tornacsarnokában ren­dezik a junior fiú orszá­gos bajnokság második kö­rét; az első fordulóban a Fi­no-Kaposvár mindhárom ellenfelét legyőzte. A talál­kozót sorát 10 órakor a Fi­no-Kaposvár junior-PE- AC derbi nyitja. A Biki Má­ria vezette kaposvári junior egylet 14.30-kor a Szolnok­kal, 17.30-kor pedig a Dág- gal mérkőzik majd. ■ F. G. Idegenben zárja az oszt a leánycsapat labdarúgás A hétvégén zár­ja a félévet a Kaposvári Rá­kóczi Bene Ferenc Labdarú­gó-akadémia U15-ös leány­csapata. A Déli csoportban érdekelt, második helyen ál­ló fiatal zöld-fehér amazonok vasárnap az SZVSC vendé­gei lesznek. ■ F. G. HIRDETÉS • GÉPKEZELŐ (targonca, földmunkagép, emelőgépkezelő) tanfolyamot Indít a Me- íszterics Autósiskola Kft., 2013. novem­ber 21-én 17.00 órakor. - Marcali, Petőfi u. 17. Tel.: 85/410-647 vagy 30/9472-666 E-mail: info@meiszterics-autosiskola.hu Nyt-sz.: 03-0003-04, AL-0308------------------------------------------------------------------------------*299423* HIRDETÉS CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ g SZOMBAT 19.00 ■HIPPOLYTALAKÁJ Déryné bérlet 19.00 CSODA Nemzeti Színház, Budapest VASÁRNAP 15.00 HIPPOLYTALAKÁJ Berzsenyi bérlet KAPOCS ELŐADÁS 19.00 CSODA Nemzeti Színház, Budapest *288963* www.csiky.hu HIRDETÉS ___________________________ Co rner pénzváltó Kaposvár, MoneyGmm p* ,, -io nemzetközipénztranszfer I U U> I L. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 294,50 299,99 USD 219,00 224,99 CHF 238,50 244,99 ÉRVÉNYBEN: november 15. Közülieteket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap 8-21 óráig BEFEKTETÉSIARANY-ÉRTÉKESÍTÉS SPORT ——

Next

/
Thumbnails
Contents