Somogyi Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-13 / 264. szám

Turizmusfejlesztés repülőrajttal attrakció Százmilliókkal próbálják a vidék idegenforgalmát helyzetbe hozni Több mint 13 milliárd forin­tot pumpál a vidéki turisztikai szolgáltatások fejlesztésébe ma­radék uniós forrásokból a vi­dékfejlesztési tárca. A minap bejelentett LEADER-pályázati lehetőség ablakait már hétfőn megnyitják, és december köze­péig lehet beadni a falusi turisz­tikai szálláshelyfejlesztéssel és egyéb attrakciókkal összefüg­gő igényeket, melyekhez alap­esetben 30-35 százalékos önerő kell. így akik most akarnának tervezni vagy bankhitel után nézni, elkéstek. A csurgói Vi­dékünk a jövőnk akciócsoport már kora ősszel fórumoztatta a közelgő lehetőséget, hogy a ma­radék turisztikai pénzekre kész tervekkel és reális igényekkel számolhasson a térség. Pintér Endre, a munkaszervezet veze­tő-helyettese kedden elmondta: egyelőre nyolc pályázóval szá­molnak, ahol a tervek és a for­rásszerzés egyaránt előrehala­dott állapotban van. ►a. OLDAL Wmm Százmilliós hozomány az idegenforgalomnak. A somogyi falusi turizmus legfőbb jellemzője ma a stagnálás. Aki talpon maradt, menekül előre Korlátlan ideig előzetesben törvénymódosítás Súlyos ügyekben megszűnik az időkorlát A120 ezerből csak 18 ezren dolgoznak Felborult egy kamion, sertések pusztultak el M7 Felborult kedd hajnalban egy sertéseket szállító kami­on az M7-es autópályán Bala- tonfenyves és Fonyód között. Közel harminc állat elpusz­tult a balesetben. A192 élőál­latot szállító szerelvény elzárta a Budapest felé vezető oldalt, a rendőrség a helyszínelés idejé­re teljes szélességében lezárta az autópályát. ► 3. oldal Súlyos, tizenöt évig vagy élet­fogytiglani szabadságvesztés­sel járó bűncselekmények ese­tén korlátlan ideig fenntart­ható az előzetes letartóztatás az országgyűlés hétfői dönté­se értelmében az eddigi ma­ximum négy esztendő helyett. Somogybán nem volt példa rá, hogy az elhúzódó eljárás miatt szabadítani kellett volna vád­lottat előzetesből, a megyében ugyanis az eljárások - a nyo­mozás kezdetétől a jogerős bí­rósági ítéletekig - országosan is példaértékű hatékonysággal zajlanak. A tavalyi évben 245 előzetes szűnt meg a megyé­ben, ezek több mint háromne­gyedében az előzetes fogvatar- tás kevesebb mint fél évig tar­tott, s csak egyetlen esetben volt hosszabb egy évnél. A la­punk által megkérdezett ügy­véd szerint ritka, hogy egy el­járás úgy elhúzódik, hogy sza­badítani kell a vádlottat az elő­zetesből, ezért nem tartja jónak az intézmény korlátlan idejű kiterjesztését, főként, hogy az ellenkezik az alaptörvénnyel és az emberi jogok európai in­tézményével. >2. OLDAL MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK 120 ezer embernek van rehabilitá­ciós kártyája, de csak 18 ezer rendelkezik munkahellyel - erről Hegedűs Lajos, a MEOSZ (Mozgáskorlátozottak Egye­sületeinek Országos Szövetsé­ge) elnöke beszélt a siófoki köz­gyűlésen. A mozgássérült-ked­vezmények felülvizsgálatát túl szigorúnak találta, ►a. oldal Viták és ügyek: lánctartozasok szakítópróbája teljesítés A lánctartozá­sok megszakítását és a ki­fizetések gyorsítását várják a Teljesítésigazolási Szakér­tői Szerv (TSzSz) létrehozásá­tól a döntéshozók, ám a köz­reműködők elégedettek len­nének, ha a vitás ügyek felé­ben sikerülne eredményt el­érni. Ezt hangzott el kedden * a TSzSz vezetőinek kaposvá­ri előadásán, ahol építőipa­ri kivitelezők és a TSzSz igaz­ságügyi szakértői is képvisel­tették magukat. A fórumon a cégvezetők rámutattak: a tár­sadalomban sincs rend, fe­gyelem és tisztesség, az építő­ipart még mélyebben emész­tik ezek a fekélyek, ►a. oldal Együtt a kortarsak. A galérianyitás párját ritkítja manapság, ezért is különleges a Kapós Art és az Infomark találkozása, melynek eredményeként új kortárs galéria nyitotta meg a kapuit Kaposváron. A 23 éves műkö­dése alatt a város hírnevét számos kulturális kezdeményezéssel (a Groteszktől a Mail-artig) gyarapító mű­vészcsapat Hagyomány és kreativitás címmel csoportos tárlaton mutatkozik be, a barcsi művésztelep és a sokszorosító grafikai szimpózium válogatásából. Később havonta két-két alkotó kap teret a kiállításhoz, tudtuk meg Vörös András festőművész elnöktől, aki kiemelte: a művészek egymással és a közönséggel való találkozásának régóta hiányzó helyszínét találták meg a Bajcsy 32-34.-ben. Áramszünet: aggregátor az orvosi rendelőbe E-ON Kaposvár egyes terüle­tein harmadik napja órákig nincs villany. Szerdán újabb kimaradásra számíthatnak a megyeszékhelyen élők. - Vil- lamosenergia-hálózatunk kar­bantartása, fejlesztése folya­matos feladatot jelent - reagált megkeresésünkre kedden Var­ga Ivett, az E-On szóvivője. - Kaposváron jelenleg a Vasvári Pál utcában a 22 kV-os légve­zetékes hálózat egy szakaszá­nak földkábelbe helyezése, il­letve a leágazásban univerzá­lis kábel létesítése zajlik. Ezek a munkálatok a villamosener- gia-szolgáltatás biztonságos és zavartalan működése érdeké­ben szükségesek, ►a. oldal Ára: 160 Ft. Előfizetve: 112 Ft WWW.SONLINE.HU Somogyi Hírlap 2013. november 13., szerda • XXIV. évfolyam, 264. szám KÖZÉLETI NAPILAP sSÍͧiflfc ssgíig keresseaSONUNE.HU oldalon: FFIIFLFNTFS A PUFAJKÁS bronzot , y slfc KÓRHÁZBAN A LEGSZEBB HANGÚ \ ' NYERTEK ff W ÜÜ MAGYAR SZÍNMŰVÉSZ ► WWW.SONLINE.hu HORN-SZOdOR MIATT P3.OLDAL M0N0R0N ► 12. OLDAL^ I z' ■ N y_ __________ y i i dőjárás Olcsó hitel több : Erősen felhős, bo- jövedelemre : rult lesz az eg. ‘ : Szerdán többfelé Karácsony köze­: elszórtan számít- ledtével egyre több : hatunk kisebb bank akciózik sze- esőre. Marad a mélyi hitellel. A : 10 fok korul! dél- kölcsönök kamata utam homersek- ... : let. ►ío. oldal Pedig egyre csök­ken. ► 5. OLDAL Veszteséges ügyele?H kÖZSZOlgáltatáS olvasószolgálat ■ A hulladékgaz­: dálkodást vég- terjesztés : ző nonprofit cé- -----------»-to/sio-sio : gek költségei nőt- hirdetés : tek az útdíj miatt, --------...gMgggAtg : a bevételeik csők- B-MAIL: : kentek. ► 6. OLDAL ■”Hln»f«qnllne.hn : Ön szeretné, ha gyermeke délután is : iskolában ülne? I Jobb, mintái utcán... Igen, csak a hasi AKIvM V nullra válhat ___ ^ : Csak azoknak, akik vaiooan szeretnem. , ; FORRÁS:SONLINE.HU VEGYE ÉSZRE! • Vegye észre, amikor az ember dühös, de : tehetetlen! Nem mintha ettől jobb lenne : nekünk, de miután a remény hal meg : utoljám, talán azok is konstatálnák a : hibákat, akik elkövették. Mi több, eset­■ lég átadnák helyüket azoknak, akik ér- : tik a dolgukat (Na jó, ez utóbbit nem : gondoltam komolyan.) Szóval így az is- : kolakezdés után több, mint két hónap­• pal még mindig vannak diákok, akik : nem kapták meg tankönyveiket Olyd- : nők is, akik az idén érettségiznek Rá­: adásul a Könyvtárellátó Kiemelkedően ■ Közhasznú Nonprofit Kft (Kellő) azt kér- : te a szülőktől, akik amúgy már augusz­: tusban kifizették a köteteket, hogy ne : reklamáljanak. Tudják ők, kiknek, mi- : lyük hiányzik! Én meg azt tudom, hogy ■ a Kello-nál mi hiányzik Önkritika. M.K : 9 lllllllllllB i Íll

Next

/
Thumbnails
Contents