Somogyi Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-01 / 229. szám
Egy picit osztogat jövőre a kormány költségvetés 2014 A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a GDP 3 százaléka alatt marad a hiány Jövőre több pénz jut mindenre a költségvetés tervezete szerint, amire a nagyobb gazdasági növekedés nyújt fedezetet. A tartalékok azonban megcsappannak a 2013-as szinthez képest, ami aggodalomra adhat okot. Hornyák József Jövőre két százalékra várjuk a gazdasági növekedést, amihez fegyelmezett gazdálkodás társul” - mondta Varga Mihály, amikor átadta Kövér László házelnöknek a jövő évi költségvetésre vonatkozó törvénytervezetet. A nemzetgazdasági miniszter a 2014-es büdzsét a rezsicsökkentés költség- vetésének nevezte, és kiemelte, hogy csökkenni fognak az emberek mindennapi költségei. Az egyes elemek valóban arra utalnak, hogy a kormány azt szeretné, ha a választások előtt mindenki elégedett lenne, így fel is emelték 2,7 százalékról 2,9-re a GDP-arányos hiánycélt. Pénz- forgalmi szemléletben 924,75 milliárd forintos deficit várható. Az adókedvezmény kiterjesztése, ami 53 milliárd forintos kiadást jelent, Varga szerint 260 ezer csai . ...............................4-Lui.------Va rga Mihály az Országházban adta át a jövő évi költségvetés tervezetét Kövér László parlamenti elnöknek Iádnak segít. Ez segít azoknak, akik eddig nem tudták igénybe venni a teljes kedvezményt. A pedagógusok béremelése több mint 130 milliárdos kiadást jelent jövőre. A gyed extrával pedig azok élhetnek, akik a gyermek első születésnapja után visszamennének dolgozni, és ezzel nem esnek el az állami támogatástól - ám ez visszamenőlegesen nem vehető igénybe. A Diákhitelt részlegesen elengedik azoknak, akik gyermeket vállalnak. A közmunkaprogram felpörgetésére közel 184 milliárd forintot költenek. „A korábbi évekhez képest jóval többen dolgozhatnak télen közfoglalkoztatásban” - mondta Varga. Ám sokan úgy érzik, hogy részben azért fokozza a közmunkát a kabinet, hogy ne romoljanak a munkanélküliségi adatok. A nyugdíjakat 2,4 százalékkal - vagyis a tervezett infláció mértékével - növeli a kormány. A terv szerint a reálkeresetek 2 százalékkal növekednek 2014-ben, ami közel azonos mértékű fogyasztásnövekedést eredményez. A 2014-es költségvetés egy „nö- vekedésbarátabb” évet vizionál - válaszolta a Világgazdaságnak arra a kérdésére Varga Mihály, hogy milyen források állnak rendelkezésre a bejelentett kiadásokra. „A nagyobb növekedés miatt a forrásaink nőnek az idei évhez képest. Biztonságosabban tudunk tervezni adóbevételekkel” - tette hozzá. A kormány 1,5 százalékkal nagyobb áfabevételre számit az ideinél, személyi jövedelemadóból pedig 3 százalékkal többet vár a kabinet. Jövedéki adóból viszont kisebb bevételt várnak. „Az EU-s források felhasználása sokkal célzottabb lesz. A támogatások egy része visszakerül a költségvetésbe” - válaszolta kérdésünkre Varga. Az uniós fejlesztésekhez kapcsolódó bevételek jövőre közel 1550 milliárd forintot tesznek ki az idei 1285,7 milliárd után. 2014-ben is lesz Országvédelmi Alap, ami a rendkívüli tartalék mellett hasonló nagyságrendű. „Vagyis ha egy bevétel nem folyik be, akkor is van tartalék”- fejtegette Varga. A rendkívüli tartalék 120 milliárd forint, az Országvédelmi Alap pedig 100 milliárdos. Mindez azt jelzi, hogy a kiadások emelkedése mellett a kabinet jelentősen csökkentette az idei több mint 500 milliárdos tartalékkeretet. A húsáfa csökkentésének „elvi lehetőségét” is tartalmazza a büdzsé tervezete, és a devizahitelesek mentésének fedezete is rendelkezésre áll. Ez különösen amiatt érdekes, hogy a devizahitelesek mentése potenciálisan több száz milliárd forint lehet- amit ugyan részben a bankok állnának -, miközben a nemzet- gazdasági tárca szerint nincs _*-------------4---------------------------ol yan terület, amelyik „kisebb összegből gazdálkodhat” jövőre, mint 2013-ban. A Költségvetési Tanács korábban javasolta: a kormány emelje meg a 200 milliárdos tartalékot, ám úgy tűnik, hogy ezt egyelőre nem tették meg. Az várható volt, hogy a választások előtt a kormány nem állít össze egy szigorú költségvetést - amit jelez, hogy a konvergenciaprogramhoz képest emelték a deficitcélt ám ez erősíti egy lehetséges korrekció esélyét, hiszen ha újra 3 százalék fölé kerül a deficit, akkor az EU ismét elindítja a túlzottdeficit-eljárást. A 2 százalékos növekedési várakozás kissé optimistának tűnik, hiszen szakértők csak 1,5 százalékos GDP-bővülést jeleznek előre 2014-re. A prognózisok 1 és 1,9 százalék között szóródnak. Nem hiába véli úgy a Költségvetési Tanács is, hogy a vártató ütem „felső sávjába” prognosztizálja a GDP-növekedését a kormány. A Reuters által a törvény beterjesztése előtt megkérdezett közgazdászok szerint 3 százalék lehet 2014-ben a deficit. A prognózisok 2,7 és 4 százalékos hiány között szóródtak.-----------------------------------.............--------------------------------It t /ll .ti "UÍÚi J. li Ai i HIRDETÉS Közép- és kisvállalkozások Emelt szintű egykapus szolgáltatás az E.ON-tól Az E.ON Energiaszolgáltató Kft. kis- és középvállalkozói (kkv) szegmensében átalakult az ügyfélkezelés módja: a versenypiaci ügyfelek számára pluszszolgáltatásként egykapus ügyintézést vezettek be. Ez része annak a stratégiának, amely mentén az E.ON közvetlenebb kapcsolatot épít ki ügyfeleivel, ezáltal is még jobban megértve ügyfelei igényeit, még inkább testre szabottan kielégíteni azok elvárásait. Kukorica: a gazdák fele veszít idén ■SEEEXM Letartóztatási kérelem Hernádi Zsolt ellen megkapta A Hernádi Zsolt Mol-elnök-vezérigazgató letartóztatására vonatkozó kérelmet a horvát rendőrség igazgatósága - adta hírül a Hina horvát hírügynökség. A letartóztatási kérelmet nemzetközi elfogatóparancs követi, amelyet az Interpol oldalán tesznek majd közzé. Hernádit azzal gyanúsítják, hogy vesztegetési pénzt fizetett Ivó Sanader horvát exkormányfőnek annak érdekében, hogy a Mól meghatározó befolyást szerezzen a Mol-INA olajipari vállalat irányításában. ■ MTI Polt aggódik az új szabályok miatt a legfőbb ügyész levélben fogalmazta meg aggályait a termőföld tulajdonjogának megszerzését vagy használatát korlátozó rendelkezések kijátszására irányuló jogügyletek feltárásáról és megakadályozásáról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban. Polt Péter kifogásolta, hogy az ügyész indítványozhatja: a bíróság az állam javára ítélje a termőföld tulajdonjogát, ha az eladó a jogellenes jogügylet keretében a tulajdonjogáról véglegesen le kívánt mondani, és azt át akarta ruházni a szerződésre nem jogosult fél számára. Azt is aggályosnak tartja, hogy a jogkövetkezmények visszamenőleges hatályúak. ■ MTI Az E.ON Energiaszolgáltató Kft. (EHUES) számára a közép- és kisvállalkozások jelentik az egyik legfontosabb ügyfélkört, így különösen fontos, hogy milyen szolgáltatási színvonallal igyekszik az E.ON hosszú távon megtartani őket. Korábban a lakossági szegmenshez hasonlóan kezelték a kkv ügyfeleket: a telefonos ügyfélszolgálattal való kapcsolatfelvételkor a feladat típusa határozta meg, mely ügyintézőhöz kerültek az ügyfelek. Idén április óta az E.ON kkv versenypiaci ügyfelei egykapus rendszerben intézhetik ügyeiket. „Az ügyféligény vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy a versenypiaci ügyfeleink gyorsan és hatékonyan kívánják intézni ügyeiket. Egy vállalkozó számára az idő pénz, és fontos tényező a bizalom, a megbízhatóság is. Ezeket az igényeket figyelembe véve alakítottuk át az ügyfélkezelési rendszerünket"- mutatott rá az új rendszer kiépítésnek okaira Pál Norbert, az E.ON Energiaszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója. Prémium és priváté ügyfélkör A kiemelt üzleti partnereknek már korábban is személyes ügyintézője volt, aki egymaga kézben tartja ügyfele ügyeinek intézését, megköti szerződéseiket, és igény esetén személyesen is találkozik partnerével. De április óta a versenypiaci kkv ügyfélkör többi tagja is sokkal személyesebb kiszolgálást kap. Ők dedikált telefonos ügyintézőt kaptak, akik szintén egy személyben intézik ügyfélkörük minden igényét. „Iparági szempontok szerint soroltuk be ügyfeleinket a különböző szolgáltatási szinttel járó ügyfélkategóriákba. Ennek során számos szempontot figyelembe vettünk, melyek közül a legfontosabb mégis az volt, milyen szolgáltatásokat vesz tőlünk igénybe és mekkora mértékben. De bármelyik kategóriába is került egy ügyfél, a közös jellemzője minden kategóriának a megkülönböztetett bánásmód és a közvetlen, egykapus ügyfélkezelés biztosítása volt - * - avat be az ügyfél-szegmentáció műhelytitkaiba Pál Norbert. Az ügyfélkör folyamatosan bővül, a jelenleg egyetemes szolgáltatásban lévő és/vagy jelenleg más energiaszolgáltatótól vételező, értékes kkv-partnereket arra biztatjuk, hogy szerződjenek az E.ON-nal a versenypiacon, mert így - a nagyon kedvező energiaárak és szerződési konstrukció mellett - számukra is biztosítani tudják a dedikált ügyintézőt. Az E.ON mint szakértő partner Az új rendszer bevezetésének célja, hogy a versenypiaci ügyfelek az E.ON-t elsősorban szakértő partnernek tekintsék. „Partnereink mostantól majd azt érzik, hogy az ügyeiknek van gazdája és azok nem vesznek el egy nagy, bürokratikus szervezetben. A személyes ügyintézők révén arcot kap az E.ON az ügyfelek felé is. A személyesség élményének fontos szerepe van az E.ON megítélésében, a saját ügyintézői rendszer felállítása pedig egy ügyfélmegtartó kampány részeként is értelmezhető" - mondta el az ügyvezető. Erősítsük a bizalmi viszonyt! Az új rendszer bevezetése óta eltelt néhány hónap eredményeiből még nem lehet mesz- szemenő következtetéseket levonni, de az első számok nagyon biztatóak. „Az üzleti életben mindig is központi tényező volt a bizalom, a bürokratikus ügyintézés pedig sokszor számszerűsíthető idő- vagy pénzveszteséggel jár az ügyfél számára. Mi az árháború helyett ezt a bizalmi viszonyt kívánjuk erősíteni, szakértő partnerséget kínálva a versenypiaci ügyfélkörünknek" - zárja beszélgetésünket Pál Norbert. „a kukorica esetében a termelők közel fele nem tud a jelenlegi árak mellett rentábilisan működni. Az ötvenezer forintos tonnánkénti ár szükséges ahhoz, hogy a befektetett összeg visz- szajöjjön, ezalatt nagyon sokak esetében nem jön ki az idei év nullára sem” - mondta el a Világazda- ságnak Vancsura József. A Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke hozzátette: idén jelentős probléma az agráriumban a jövedelmezőség alakulását. Az elnök kifejtette: az elmúlt év időjárása úgy alakult, hogy sokat számított a szerencse is, vagyis, hogy az adott kukoricatáblán esett-e az eső. „Sokat számít a termelés helye, hogy optimálisak-e a körülmények, de akár a vakszerencse is dönthet: előfordult, hogy a falu egyik felére esett az eső, a másikra pedig nem” - fogalmazott Vancsura. Nem kis meglepetést okozott a közelmúltban, amikor a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság Hivatal (NÉBIH) 6,7 millió tonnás takarmánykukorica-termést jelzett előre nemrég publikált felmérésében. Ez több mint tíz százalékkal haladja meg a legjobb korábbi szakmai várakozásokat, és fontos lehet abból a szempontból is, hogy a mező- gazdaság az idén mennyivel járul majd hozzá a GDP-hez. „Mivel még a kukoricatermés tíz százalékát sem takarították be a termelők, nehéz lenne megmondani, melyik becslés a helyes” - reagált a prognózisra Vancsura. Hozzátette: vannak az országban olyan területek, amelyeket kevésbé érintett a nyári aszály. Ezeket a területeket a NÉBIH a korábbi szervezettől megörökölt országos hálózata révén tartja számon. „Mi a termelőink jelzéseit összesítjük, eszerint azonban csak a hatmillió tonnás kukorica- termés valószínűsíthető” - közölte az elnök, aki szerint sikerként lehetne értelmezni, ha mégis a 6,7 millió tonnás becslés igazolódna be később. ■ B. L. A kukorica termésterülete (ezer hektár) VG-GRAFIKA FORRÁS: KSH ■ A termelők szerint csak 6 millió tonnás kukoricatermés valószínű KÖZÉLET*