Somogyi Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-04 / 232. szám
Követi a világot a kerékpárosokra vonatkozó KRESZ ésszerűsítési terve Máig véleményezhető a Kresz biciklisekre vonatkozó részeinek frissítéséről szóló rendelet- tervezet, amelyet a kormány weboldalán tettek közzé szeptember végén. A szabályok változása tehát még nem lépett életbe, de az már kiolvasható belőlük, hogy a több évtizeddel ezelőtti technikai és társadalmi környezetet idéző előírások ésszerűsödhetnek. Az MTI összeállításából kiderül, hogy a legtöbb változás a jelenleg valóban sok hiányosságot szenvedő kivilágítottságot érintené. Az új rendelet szerint nemcsak a biciklin lehetne elhelyezni a lámpákat, hanem a kerékpáros ruházatán, például a sisakon is. Emellett a jelenlegi folyamatos fények mellett az évek óta elterjedt villogókat is elfogadnák, a küllőprizmákat pedig helyettesíthetné a gumikon lévő fényvisszaverő csík. Sokban változhat a gyere■ Életszerűbbé válhat a jelenlegi elmaradott szabályozás a közlekedési szakértők szerint kék szállításának rendje is: gyerekülést a két keréktengely közé, a bicikli középvonalában lehetne elhelyezni. A vezető háta mögött csak akkor utazhat majd gyerek, ha a testét megfelelő hevederek rögzítik és a lábát biztonságos lábtartó védi. Kimaradt ugyanakkor a már elterjedt gyerekutánfutók szabályozása. László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke a 444.hu portál megkeresésére elmondta: sok pozitívum található a tervezetben, de nem lehet nem észrevenni, hogy a jogalkotó továbbra sem elémegy a trendeknek, inkább csak tízéves távlatból követi azokat. A legnagyobb hazai kerékpáros érdekvédelmi szervezet szakértője hozzátette: számos módosítási javaslatot fogalmaztak meg az alapjaiban jó irányú fejlődésként értékelt rendelet- tervezethez. ■ Egyedülálló attrakció lesz átalakítás A technika után a természet értékei kapnak szerepet Európai vonzerővel rendelkező családi szabadidőközponttá válik néhány év alatt a bezárt budapesti Vidámpark területe, ahová a szomszédos állatkert terjeszkedik ki. Nógrádi László Az 1950-ben megnyitott (korábban államosított Angol Parkból és Vurstliból egyesített) budapesti Vidámpark a múlt hétvégén bezárt, de elmúlása egyben a szomszédos Állatkert új korszakának kezdete is. A helyén a magyar népmesék által ihletett mese- j parkot és egy a szubtrópusi növény- és állatvilágot bemutató családi élményparkot tervez a Fővárosi Állat- és Növénykert - jelentette be az intézmény. A mesepark elsősorban a kisgyermekes családoknak kínál majd tartalmas szórakozási lehetőségeket modern játékokkal, a Vurstli hagyományainak felelevenítésével és az állatos meséket feldolgozó mesevárral, amely az Elvarázsolt kastély utódja lesz. A szubtrópusi állat- és növényvilágot felvonultató Pannon parkban pedig kalandpálya, vízi szafari és állatkifutó várja majd a látogatókat. A múltat nem fogják végképp eltörölni: a Vidámpark műemléki értéket képviselő jáTágasabb kifutókat is jelent az állatkertnek a rég várt területbővítés A dodzsempálya műemléki épülete megmarad, de új funkciót kap Ritkaságnak számító óriáskupolát is építenek az ősvadon bemutatására tékáit megőrzik. Ide sorolható az 1906-ban épült körhinta, az 1912-ben kialakított barlangvasút, az 1922-es hullámvasút és a mesecsónak is. A területen várhatóan csak 2017-ben fejeződik be a teljes átalakítás, bár néhány létesítmény már jövő tavasztól látogatható lesz. Igazi különlegesség lesz a Pannon ősvadon elnevezésű csarnok, amely az elképzelések szerint Európa legnagyobb biodómja lesz. Ez egy fedett, helyenként 40 méter belmagasságot is elérő csarnok lesz állatokkal, növényekkel és kalandparkkal, a vele összekötött Pannon-tenger akváriummal, valamint a hozzá csatlakozó mesevárral, magyar majorral, madárkórházzal és gyereklo- vardával. A területen kialakítanak egyebek mellett bemutatótereket, amelyek kiállítások és előadások megtartására lesznek alkalmasak, valamint az állandó parkolási gondok megoldására mélygarázst is létesítenek. Az összesen mintegy 15 milliárdba kerülő fejlesztésről Persányi Miklós, az állatkert igazgatója úgy nyilatkozott: „a beruházás fejében az ország egy európai vonzerejű, hatalmas attrakciót kap, amelynek látogatószáma is lényegesen meghaladja majd az állatkert mostani látogatottságát”. POÉNPERCEK Egy betöréssel vádolt pasas hivatalból kirendelt ügyvédje magyarázza a gyanúsítottnak:- Az a gond, hogy maga nem tudott alibit igazolni. Gondolkozzon el egy kicsit: biztos, hogy senki sincs, aki látta volna magát valahol a rablás idején? A vádlott elgondolkodik, majd így felel:- Hála istennek senki... ■ Egy munkanélküli jelentkezik a munkaközvetítőnél. Az ügyintéző kikérdezi:- Mondja, mihez ért maga?- Semmihez.- És mit tanult?- Semmit.- Remek! Maga a mi emberünk. Magát ugyanis nem kell átképeznünk. ■ Bíró előtt:- Vádlott! Felismeri ezt a kést?- Felismerem.- Na végre, jobb belátásra tér, és beismerő vallomást tesz!- Hogyhogy beismerő vallomást? Jól is néznénk ki, ha nem ismerném fel azt a kést! Három hete mutogatják nekem! ■- Asszonyom, hogy tudta ilyen csúnyán kihasítani ezt a gühiit? - érdeklődik az autószerelő.- Ráhajtottam egy üvegre - válaszol a hölgy.- Jó nagy darab üveg lehetett. Hogy nem vette észre?- Egy fickó zsebében volt. Újabb rekord London utcái alatt metró A két angol egyhuzamban utazta végig a hálózatot Ciánnal ölik agyarukért az elefántokat a vadorzók Megdőlt a londoni metró teljes hálózatán történő leggyorsabb utazás rekordja - írja az MTI. Az összesen 270 állomáson 16 óra 20 perc 27 másodperc alatt utazott végig Geoff Marshall és Anthony Smith, nyolc percet verve az előző, 2011-es rekord idejére. A két londoni férfi augusztus 16-án teljesítette a csak metrózásból 402 kilométert jelentő utat, a teljesítményt azonban csak most hitelesítették. „Azért is lehettünk ilyen gyorsak, mert a metró remekül működött és nem voltak késések. A kihívás része volt a szerelvényeken való ücsörgés mellett a sok futás is - egyik vonal végétől a másik elejéig. Fontos volt a sportosság és az útitervkészítés” - mondta el Marshall. A metró teljes hálózatának beutazása Londonban már szinte külön sportág. A hobbiutasoknak lényegesen több időre van ehhez szükségük, mint a Guinness-rekorder párosnak, de számos internetes oldal ad már segítséget a tervezéshez. ■ Legalább 91 elefántot mérgeztek meg vadorzók Zimbabwében az elmúlt egy hónapban, az eset az értékes agyarukért vadászott óriásemlősök ellen elkövetett egyik legsúlyosabb merénylet - írja az MTI. A vadőrök a hét elején 18 elefánt tetemére bukkantak a Zimbabwe nyugati részén található hwangei nemzeti parkban, a hatóságok szerint vadorzók ciánnal mérgezték meg az elefántok itatógödreit. A méreg az elefánttetemek húsából táplálkozó egyéb állatok szervezetébe is bejuthatott. Az ügyben kilenc embert tartóztattak le, közülük három személyt 16 évig terjedő börtönbüntetésre ítéltek. ■ Jobb állások reményében fekszenek sebészkes alá Mind gyakoribb a plasztikai műtét a huszonéves kínai városi fiatalok körében, akik a beavatkozástól többek között elhelyezkedési esélyeik növekedését várják - írja az MTI. A statisztikák szerint a szépítő műtétek térségbeli központjául szolgáló Dél-Korea klinikáit tavaly felkereső kínaiak több mint egynegyedét egyetemisták tették ki. Ók elsősorban apróbb „kiigazításokra” jelentkeztek, a leggyakoribb beavatkozások közt az orrplasztika, a szemhéjfelvarrás, valamint a zsírleszívás szerepelt. A szépüléstől a fiatalok elsősorban társadalmi státuszuk emelkedését és elhelyezkedési esélyeik javulását várják - derül ki a témában 20 ezer fő megkérdezésével elvégzett internetes közvélemény-kutatásból. A megkérdezettek többsége egyetértett abban, hogy a munkaadók íratlan szabályként a jobb kinézetű felvételizőt választják. A becslések szerint a szépülni kívánók mintegy egynegyede férfi, akiknek száma évről évre emelkedést mutat. Nekik a beavatkozás a jobb karrier csábítása mellett házasodási esélyeiket is növelheti. Kínában 2010-ben 1,3 millió regisztrált beavatkozást végeztek el, a nem regisztrált műtétek száma becslések szerint ennek akár háromszorosa is lehet. ■ Gépre vitt műtárgyak. Térhatású számítógépes modelleket készít legértékesebb műtárgyairól a budapesti Iparművészeti Múzeum. A Par- tage Plus nevű, uniós finanszírozású programban összesen 23 intézmény mintegy 75 ezer alkotásáról és építészei emlékéről készítenek 3D felvételeket. A budapesti múzeumban ezer szecessziós műtárgyat örökítenek meg, a képen Apáti Abt Sándor egy kancsójáról készül felvétel, amely a többivel együtt megismerhető lesz a virtuális múzeumként is működő, Europeana nevű digitális tudástárban Az óriási kövek hátterét is megismerhetővé teszik Új látogatóközponttal és múzeummal egészül ki december közepétől az angliai Stonehenge - írja az MTI. A 27 millió fontból (közel 10 milliárd forint) megvalósuló projekt magában foglalja a megalitikus építményegyüttes melletti terület egy részének füvesítését és az autó- forgalom kizárását. Az új központ és múzeum nagyjából két kilométerre lesz a kőtömböktől, a helyszínre a látogatókat apró vonat fogja elszállítani. Az i. e. 3000 és i. e. 1600 között emelt kőépítmény nagyjából 900 ezer látogatót vonz évente, és a turisták mintegy 70 százaléka külföldről érkezik. Lorraine Knowle, az English Heritage örökségvédelmi szervezet munkatársa szerint az új látogatóközpont „remekül illeszkedik a Salisbury-fenn- sík lankás vidékéhez”. A múzeumban a kőtömbök körül talált leletek kapnak helyet: a műtárgyakat a Salisburyben és Devizesben lévő helyi gyűjteményektől kapja kölcsön az intézmény. Joe Studholme, a Salisbury Museum munkatársa szerint a Stonehenge látogatói végre összefüggésekbe fogják tudni helyezni a kiállításon látott műtárgyakat. Mint mondta, mielőtt az emberek ellátogatnának a kövekhez, sokkal többet kellene tudniuk azok hátteréről. ■ Richard Gere második házassága is válással végződik. A 64 - — ■A- I| AHP js | flBft "V V éves színész felesége, Carey Lowell már el is költözött közös otthonukból. A hírek JA ■ jp^BL S . v szerint az egykori modell és a színész azért szakított, mert Gere hívő buddhistaként ■ ^B mL-JA H inkább magányra vágyott, a felesége azonban a nyüzsgő társasági életet kedveli-LVV-r £jxjlX II ÉÉVlll,