Somogyi Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)

2013-10-26 / 250. szám

5 2013. OKTÓBER 26., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP ferencesek Három rendházuk van, az egyik Siófokon. Ruhát, élelmet, jó szót osztanak és feltűnt nekik, hogy bár befogadók, vendégszeretők a siófokiak, lelkűkben sokan mégis magányosak HÁROM NŐVÉR A SZEGÉNYEKÉRT Ferenc pápa is „ferences”, lelkületében bizonyosan az. Siófok 1991-ben hívta a vá­rosba az egy évvel korábban újjászerveződött ferences rend nővéreit, a szegénygon­dozókat. Ma Veronika, Teréz és Marianna nővér szolgál a Balaton fővárosában, a há­rom magyarországi ferences szegénygondozó rendház egyikében. Fónai Imre Az egész magyarországi rend nem nagyobb húsz fősnél, töb­ben idős nővérek, tíznél nincse­nek többen, akik a három ház­ban szolgálnak: Esztergomban, a nógrádi Szécsényben és Sió­fokon.- Körbejárunk a három hely­szín között, én például harmad­szorra vagyok most Siófokon; jelöltként jártam ebben a ház­ban, később egy évet szolgál­tam itt - mondja Mária Veroni­ka, a siófoki házfelelős. - Mária Marianna nővér már a kilenc­venes években is szolgált e he­lyütt, Mária Teréz pedig nyolc hónapig jelölt volt itt négy éve, majd most került vissza. Mindannyiuknak ismerős Siófok, mint ahogyan ismerős­ként tekintenek rájuk a város­lakók is; a barna ruhás és fáty- las apácákra, bár ők maguk nem igazán szeretik ezt a szót.- Siófokon igen aktív a kap­csolatunk a rászorulókkal - így Veronika. - Ruha- és élel­miszeradományokat kapunk, abból tudunk adni, de per­sze ez csak tüneti kezelés, kinek-kinek az élete problé­máját nem tudjuk megolda­ni. Mostanában egyre többen kérnek segítséget olyan több- gyerekes családok, akiknek annyira megemelkedett a de- vizakölcsön-Jörlesztőrészle- te, hogy tűzifára már nem jut, vagy éppen ruhát kérnek, esetleg élelmet. Próbálnának nagyon megkapaszkodni, de nem könnyű...- Azt látjuk, hogy idősek el­látása itt elég nagy probléma - teszi hozzá Teréz. - Az idősott­honok térítési díja többeknek magas, a nyugdíj alacsony, a család nem tudja kipótolni, a gondozónő ritkán jár. A szoci­ális rendszer apróbb „foghíjai­ban” vagyunk tehát jelen. Míg a nógrádi Szécsényben az ál- lástalanság „visz mindent”, az a legtöbb probléma okozója, itt ez kevésbé jellemző, ellenben feltűnő, mennyire magányo­sak az emberek. Vendégszere­tők, befogadók a siófokiak, de ennek ellenére, vagy tán ép­pen az évenkénti nagy átme­nő vendégkör miatt, mégis so­kak belső lelki állapota a ma­gány. Sok a hajléktalan is, fő­ként nyáron; gyakran becsön­getnek ők is hozzánk élelmet, ruhát kérve. Amikor jelölt vol­tam itt, akadt olyan család, amelyik nyárra munkát ka­pott és nem tudták hová ten­ni a gyerekeiket; „baba-mama klubot” nyitottunk hát a rend­házban, egész nap a kicsikkel voltunk. Amire éppen szükség van az adott helyzetben... (Teréz öt éve tagja a ferences közösségnek, jövőre „esedékes” az örök fogadalma. - Hívő csa­ládból származom, templomba jártunk a szüleimmel, tudtam, hogy az Isten szeret, de csak a középiskola végére alakult ki bennem egyfajta személyes kap­csolatistennel. Egy ponton meg­kérdeztem magamtól, mit adha­tok én neki. Kézenfekvő volt a válasz: az életemet. De akkor még nem tudtam, mire is hív. Főiskolára mentem, az ELTE gyógypedagógiai szakán végez­tem, közben megismertem több szerzetesközösséget, a ferences nővérekét is. Nyilvánvaló volt: ott érzem jól magam, ahol em­berekkel foglalkozhatok és na­gyon fontos volt számomra, hogy Szent Ferenc lelkületében, az ő derűjével, örömével, a sze­génység mint fontos érték hang- súlyozásával. Sok idő kellett és bátorság ahhoz, hogy bevalljam önmagomnak az érzéseimet.) A magyarországi Ferences Szegénygondozó Nővérek Rend­je 1927-ben alakult, az 1950- es szétszóratásig már kétszáz nővérük szolgált a Nagy-Ma- gyarország területén, negy­venkét rendházban. - Amikor 1990-ben újraszerveződhetett a rend, az idős nővérek vállal­ták, hogy újra beállnak a közös­ségbe - magyarázza Veronika. - Mi, az utódok nagyon sokat köszönhetünk nekik. Annak, hogy ma nem vagyunk többen, az is az oka: szerzetesi hivatás­ra végleges döntést nagyon ne­héz meghozni. Régen könnyeb­ben ment, hogy odaadom az éle­temet és halálomig Istennek, a közösségnek élek. Nem vélet­len, hogy öt-hat év is eltelik, mire valaki a jelöltidőtől eljut­hat az örök fogadalomig, gyor­sabban ez nem megy, addigra megerősödhet abban hogy va­lóban ez az életcélja és a közös­ség is befogadhatja.- A mai huszonéveseknél gyakran az is probléma, hogy mit kezdjenek az élettel - így Teréz. - Sokkal inkább meg- küzdik a kamaszkort, a fia­tal felnőttkort, mint bármikor. Ezért aztán sokszor kell mellé­jük állnunk, segítenünk nekik az önmagukra találásban. Nin­csenek biztos fogódzók, a csalá­dok is gyakran csonkák. Hogy aztán akik mellé odaállunk, ab­ból nővér lesz vagy feleség, az idővel kialakul. Olyan hivatás a miénk, ahol másokon kell segí­teni; akinek pedig a saját életét kell még megoldania, attól ezt nem igazán lehet elvárni. A nővérek a tisztaságra, a szegénységre, az engedelmes­ségre tesznek fogadalmat, s ezt többször is megújítják az örök fogadalmukig. Mindeze­ket megelőzi az egyéves novi- ciátus, melyről Teréz azt vallja: - A noviciátus nem egy teszt, hogy kibírom-e telefon, bará­tok, tévé, internet nélkül. Má­son van a hangsúly. Mivel Is­tennel kötelezzük el magunkat, vele csak elcsendesedve lehet kapcsolatot teremteni, a csönd­ben kell szembenéznünk ön­magunkkal, a félelmeinkkel, az aggodalmainkkal. Az élet­ben minden választás, elköte­leződés egyben lemondással is jár; de ez a „sava-borsa” is, ettől is érzem azt, hogy csinálok va­lami hasznosat... (Veronika 1999 óta tagja a rend­nek. - Veronika azt jelenti, igaz kép; amikora legszegényebbek felé fordulunk, lelkünk Veronika kendőjéhez lesz hasonló, amivel Krisztus letörölte a vérét és verí­tékéta keresztúton. Ezért vá­lasztottam magamnak ezt a ne­vet a rendben. A ferencesek nemcsak a szegénységet vállal­ják, hanem a szegények felé for­dulást is. Amikor jelöltként Sió­fokra kerültem és az időseket, betegeket látogattuk, sokszor felcsengett bennem a szentírás­nak az a szava, hogy „amit egy­nek a legkisebbek közül tettetek, nekem tettétek". Előtte van írva az, hogy „éhes voltam és ennem adtatok, szomjas voltam és in­nom adtatok, ruhátlan voltam és felruháztatok.” Nagyon azt éreztem: amikora rászorulót megmosdatjuk, reggelit készí­tünk, bevásárolunk, vagy ruhát adunk neki, az evangélium sze­rinti életet éljük. Ez a ferences- ség, ahogyan Szent Ferencnek is ez volt a fontos. Az Úr Jézusnak ma élő karjai, fülei, szájai, sze­mei kell lennünk, s hogy ne csak fizikailag, hanem lelkileg is jussunk el embertársainkhoz, akiknek sokszor az a legna­gyobb segítség, ha valaki meg­hallgatja őket...) Szolgák - érdekes, hogy a mi­niszter jelentése is szolga. Má­ria Veronika így idézi Jézust: „Aki első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája.” A ferences rend nővérei a Balaton fővárosában. Szegénygondozó házukba egyre többen kopogtatnak, nemcsak az anyagiakban szűkölködők, hanem a lelki megerősítésre szorulók is Ferenc pápa szavai felkiáltójelek; egymásra vagyunk utalva, lehet, hogy ma én tudok adni, de holnap talán nekem kell kémem Ferenc pápa is „ferences", je­zsuita létére. - Büszkék vol­tunk rá amikor elmondta, Szent Ferencet tekinti védő­szentjének - árulja el Veroni­ka. - Lelkülete nagyon közel áll hozzánk, a szegények felé fordulásról beszél a legtöbbet. de nemcsak az egyes ember, hanem az egyház szegények felé fordulását is sürgeti - ve­tem fel a siófoki nővéreknek. veronika: - Dél-amerikaiként fölrázza kicsit az európaiakat, ráirányítva a jóléti társadalom figyelmét a szegényekre, a sze­génységre. Már az egyház gyö­kereiben is ott a szegények segí­tése, közös volt mindenük, aki­nek több volt, az adott annak, aki rászorult. Jézus alapvető tanítása a szegények felkarolá­sa, ezt valamilyen formában mindig is követte az egyház. Az, hogy a pápa ezt most min­dennél jobban hangsúlyozza, egy felkiáltójel. Valaha arról ismerhették meg a kereszténye­Ferenc pápa, a szolga. „Minél nagyobb tiszsége van valakinek, annál nagyobb alázattal kell élnie’ két, hogy törődtek egymással. Ferenc a ma emberét is erre hívja fel: nyissunk, nyílt szívvel forduljunk embertársaink felé. jó helyen mondom, a szegény­gondozó nővérek házában: hiá­ba vártuk, nemigen csökken a szegénység, sőt... Véletlen hát - kérdem tőlük -, hogy éppen egy ilyen pápa jött? veronika: - Nem, az Úristen tudja, hogy melyik kornak mi­lyen pápára van szüksége. II. János Pált a vasfüggöny mögül választották meg, sok mindent másképp látott ezért ő is, mai világunkban meg arra volt szükség, hogy a szegénység felé forduló pápánk legyen. de elérhet-e ezzel bármit, akár csak szemléletváltozást? veronika: - Reméljük, ha nem is egyik napról a másikra, de igen. Fontos az is, hogy lássa a világ: ő maga is szerényen, egy­szerűen él, ami a nem hívő em­berek szívében is visszhangra találhat. Talán megmoccan so­kakban: ha ő így, akkor tán ne­kem sem ártana változtatnom azon, ahogyan eddig éltem. TERÉZ: - Több ez annál, mint­hogy segítsük azokat, akiknek nem megy annyira jól. Hiszen miért teszünk mi is fogadal­mat a szegénységre, ha egy­szersmind küzdeni is kell elle­ne? Azért, mert mindannyian segítségre szorulunk, egymás­ra vagyunk utalva. Lehet, hogy ma én tudok adni, de holnap talán nekem kell kér­nem. Ennek a tudatában kelle­ne élni. Az egyház a kezdetek óta erre próbál felhívni: minél nagyobb tisztsége van valaki­nek, annál nagyobb alázattal kell élnie. Mint a pápa is, szolgaként.

Next

/
Thumbnails
Contents