Somogyi Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-20 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 40. szám
Tisztelet a futball tanítómestereinek ünnep Mit adott az angol labdarúgás másfél évszázad alatt a világnak? o. u. < ö - c Kivonulnak a csapatok az évszázad mérkőzésére 1953. november 25-én. Elöl a két csapatkapitány, Puskás Ferenc és Billy Wright. Százötven éve, 1863 októberében alapították a világ legrégebbi labdarúgó-szövetségét, az angol FA-t. Az előttünk álló héten a világ a futball tanítómestereit ünnepli. Dénes Tamás Másfél századdal ezelőtt Londonban 11 klub (köztük a ma is létező Crystal Palace) hozta létre az FA-t, amely két hónappal később már közzé is tette szabályzatát, amelyben szétválasztották a labdarúgást és a rögbit, megteremtve a ma a világ legnépszerűbb sportágának nevezett futballunkat. Akkoriban ellenben még megengedett volna a labda kézzel való érintése, a rögbit pártoló unionisták erejét mutatva. Az FA azonban hat év alatt legyűrte őket, amelynek két fontos hozadéka lett: végleg kettévált a két sportág, illetve 1871-ben a rögbi is megalakította a saját szövetségét. Meglehetősen „vázlatos” volt még az első szabálykönyv, nem határozta meg sem a csapatok tagjainak a számát, sem a jáékidőt, ám aztán 1878-ban elfogadták az úgynevezett sheffieldi szabályzatot, amely mindmáig alapjául szolgál a szabály- könyvnek, noha természetesen rengeteget változott. Akkoriban egyébként már létezett az először 1871-1872-ben kiírt, kieséses rendszerű FA Chal- lenge Cup (népszerűbben: FA Cup), majd a szövetség alapítása után 23 évvel (!) kiírták az első ligarendszerű bajnokságot is. Az angol futball nagyon sokáig úttörő szerepben volt, részben szerte a nagyvilágban a legtöbb helyen angolok ismertették meg a sportágat a helyiekkel, másrészt természetesen ott alakult ki a hivatásos labdarúgás, amelynek nehéz csatát kellett vívnia kezdetben az amatőrszellemmel. Budapesten kivételesen lényegesen kisebb volt a játék megismertetésében, elterjesztésében az angolok szerepe, mint például Bécsben, de a hőskor legjobbjai között is felfedezhetünk angol neveket, elsősorban Arthur Yollandét, vagy a ma nem hivatalosnak tartott mérkőzésen bár, de a válogatottban is szerepelt Fred Windettét. A labdarúgás kontinentális történetének első másfél évtizedében az angokl volt a minőség mércéje, az számított kivételesnek, ha egy angol reprezentatív csapat nem győzte le 5-6 góllal magyar, osztrák, vagy cseh ellenfelét. Érdekes, amennyire világos az angol futball vezető szerepe a sportág hőskorában, annyira kacifántos a FIFA és az angol FA közös története. Elég itt csak arra utalni, hogy a háromoroszlánosok, miután 1928-ban kiléptek a szövetségből, s csak 1946-ban léptek vissza, hogy először 1950-ben vettek csak részt világbajnokságon - ráadásul Brazíliában a futballtörténelem egyik legnagyobb meglepetését okozva kikaptak az Egyesült Államok válogatottjától. Hosszú lenne felsorolni, mi mindent adott Anglia a világ labdarúgásának. Emeljük csak a legfontosabbakat ki: a profizmust, hiszen ott alakult ki a hivatásos labdarúgás. Aztán a játékot forradalmasító WM-rend- szert, amelyet Herbert Chapman talált ki. Az 1966-os világbajnokságot és az 1996-os Európa-baj- nokságot, mindkettő kiváló volt a maga nemében. Kiváló futballistákat, akik közül Stanley Matthews, Bobby Charlton, Ke- vin Keegan és Michael Owen elnyerték a Francé Football aranylabdáját is. Nem utolsósorban a nemzetközi klubkupákban remekelő klubokat, amelyek, különösen a hetvenes években, majd a kétezres évek egy részében uralták az európai porondot. Temérdek kiváló edzőt, akik közül Jimmy Hogan neve talán kissé feledésbe merült immár, de nagyon fontos emlékezni rá: hajdanán öt bajnoki címet nyert az MTK-val, az évszázad mérkőzése alkalmából, 1953-ban Barcs Sándor, az MLSZ akkori elnöke és Sebes Gusztáv szövetségi kapitány azt mondták, mindent, amit a futballról tudunk, Jimmy bácsitól tanultuk. Vitathatatlan, hogy a magyar labdarúgás legfontosabb, angolok elleni mérkőzése az 1953-as „6:3” volt, amelynek egyrészt idén ünnepeljük majd a 60. évfordulóját, másrészt itthon és külföldön is könyvek sorát ihlette. Az Aranycsapat - az olimpiai bajnok, több mint három éve veretlen alakulat - 1953. november 25-ei látogatását a labdarúgás anyjánál, amely még mindig többre tartja magát mindenki másnál, a brit sajtó az évszázad mérkőzésének nevezte. Lehetett volna marketingfogás, de valójában egyetlen más mérkőzés sem hatott annyira az angol futballra, mint ez. Angüa korábban is veszített már külföldi (értsd: nem brit - A szerk.) ellenféllel szemben, a legmegalázóbban 1950-ben, az Egyesült Államok elleni világbajnoki mérkőzésen, de ezt megelőzően hazai pályán csak Írországtól kapott ki hazai pályán, még 1949-ben a liverpooli Goodison Parkban. Az volt az egyeüen alkalom, amelynél, hasonlóan az évszázad mérkőzéséhez, a játékvezetés, az időjárás, vagy általában a környezet nem kínált mentséget. Az angol válogatott még biztosan egyszer sem volt így tönkreverve. Magyarország 6:3-as győzelme nem azt a pillanatot jelentette, amelyben a válság elkezdődött, hanem amelyikben az nyilvánvalóvá válhatott mindenki számára. így írt Jonathan Wilson néhány évvel ezelőtt megjelent, egyébként Angliában az esztendő legjobb futballkönyvének megválasztott Inverting the Py- ramid, The History of Football Tactics (A piramis megfordítása, a labdarúgó-taktika története) című kiváló könyvében. Hihetünk neki. szerdán lesz ötven éve, hogy a világválogatott pályára lépett a Wembleyben az angolok ellen, az FA 100. születésnapját ünnepelve. A szervezők egy magyar játékost hívtak meg, Puskás Ferencet. Az Aranycsapat korábbi kapitánya a második félidőben állt be az angolok által 2:l-re megnyert találkozón. HÍREK Hat sérült a városlődi ralin autósport Hatan megsérültek a városlődi ralin, amikor egy versenyautó a kordonon kívül álló nézők közé csapódott. Egy férfit életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopterrel vittek a veszprémi kórházba. Két férfit súlyos, illetve köny- nyű sérülésekkel ugyancsak a veszprémi kórházba vittek mentőautón, míg az ajkai kórházba hárman kerültek: egy-egy férfi súlyos, illetve könnyű sérüléssel, valamint egy nő könnyű sérüléssel. Az Ajkai Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. Harcsa Zoltán a nyokaddöntőben ökölvívás A 75 kilogrammos Harcsa Zoltán bejutott a nyol- caddöntőbe az Almatiban zajló világbajnokságon, miután 3-0-s pontozással legyőzte a kenyai Nickson Abakát. A magyar bokszoló hétfőn a kanadai Brody Blair ellen lép kötelek közé. A 49 kilogrammos Ungvári István 3-0-s pontozással kikapott a mongol Gan-Erdene Gankhuyagtól, és nem jutott nyolcaddöntőbe. Ugyancsak 3:0-s vereséggel búcsúzott az 56 kilogrammos Nagy Krisztián aki az ír Michael Conlantől kapott ki pontozással. A +91 kilogrammos Bemáth István mérkőzése lapzárta után ért véget. Zabarí János nyerte az első szakaszt atlétika A címvédő Zabari János nyerte az első szakaszt a Bécs-Pozsony-Budapest ultramaratoni futóversenyen. Mögötte, közel nyolc perc hátránnyal Belej Bálint végzett. Bogár János ugyan remekül kezdett, de végül harmadik lett. A váltóverseny szakaszgyőzelmét a Dover Nyelviskola csapata szerezte meg. Ma a Pozsony és Győr közötti 84 kilométer vár a mezőnyre. Már készülnek Madridban Puskás Ferenc ünneplésére október 23-án, az 56-os forradalom kitörésének napján nyitják meg Madridban a Puskás-hetek eseménysorozatot. Reál Madrid szeretne méltón megemlékezni egyik legnagyszerűbb játékosáról, Puskás Ferencről. A vendégek megtekintik a Reál Madrid-Juventus BL csoport- mérkőzést. Majd a Bernabeu stadion elnöki díszpáholyában egy hónapig, november 25-éig, a londoni 6:3-as diadal napjáig nyitva tartó a száguldó őrnagy ereklyéiből és trófeáiból, a Puskás hagyatékából összeállított kiállítás nyílik. Másnap Valdebasban, a Reál Madrid sportvárosában leleplezik Puskás bronz mellszobrát. Az avató beszédet Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, hazánk korábbi madridi nagykövete, spanyol nyelven mondja el. A kiállítási anyag már megérkezett a spanyol fővárosba, a Reál Madrid Alapítvány egyik - szó szerint - titkos helyiségében tárolják és készítik. A magyarországról érkező tárgyakat a helyi archívumban őrzött kincsekkel egészíti ki a Reál Madrid, például azzal a tavaly előkerült királykék 10-es mezzel, amelyet bizonyítottan Puskás viselt. ■ HIRDETÉS #■ Előjegyzem a Magyar Nemzeti Bank által kibocsátott hét emlékpénzből álló érmeszettet kedvezményes áron, 500,- forintért. Egyúttal jogosultságot szerzek a Nagy Magyarok érmesorozat további darabjaira. Háztartásonként egy szett rendelhető! A postaköltség 530,- forint. Név: _____________________________ Ci nvl Ilii_____________________ Te lefon:_______________________________ Email:________________________________ Sz állító Magyar Érmeforgalmazd Kft., 1191 Budapest, Török utca 7, Tel.: (1) 297 0143. Adószám: 14127809-2-43, Cégjegyzéksz 01-09-890168, Nyilv tait tz PR7123. Adatk sz NAIH-53549/2012. Adatait az 1995 évi 119. törvény előírásainak megfelelően kezeljük Kérjük, a kitöltött szelvényt küldje vissza az alábbi címre: Magyar Érmeforgalmazó 1675 Budapest, Ff.: 55 www.mef.hu vevoszolgalat@mef.hu i