Somogyi Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)

2013-10-19 / 245. szám

Zöld-fehérek egymás ellen labdarúgó nb i. Vasárnap este a Ferencvárost fogadja a Rákóczi A Fradi ellen lelkes, gólratörő csapatot szeretnének látni a Rákóczi hívei Nagy kérdés^ hogy mire lesz elég a háromgólos előny Zaragozában kézilabda ehf kupa Már csü­törtökön útra kelt a Csurgói KK kézilabda-csapata, hogy egy mosonmagyaróvári pihe­nő után pénteken a bécsi repü­lőtérről továbbinduljon Zara- góza felé; szombaton 18 órakor ugyanis Spanyolországban lép fel Imre Vilmos edző együttese az EHF Kupa második forduló­jában visszavágó mérkőzésen. Egy hete hazai környezetben három gólos előnyt szereztek Leléék. A héten nem játszottak bajnokit, vagyis csak a spanyol visszavágóra készülhettek. Az első csurgói mérkőzésen lát­szott, hogy a játékosállományt nézve a magyar együttes a jobb. Arról azonban hiba lenne megfeledkezni, hogy az ellen­fél rutinos csapatnak számít a nemzetközi porondon, ami viszont a csurgóiakról nem mondható el. Ráadásul a hazai pálya minden előnyét is a his- pánok élvezik, ám ez nem sza­bad, hogy kizökkentse Szőllő- siéket a saját ritmusukból. Ha a saját játékukat játsszák, s az­zal az alázattal és elszántság­gal lépnek pályára, mint egy hete az első találkozón, akkor jó eséllyel tovább írhatják nem­csak a csurgói, hanem a somo­gyi sporttörténelmet is. ■ Tóth Tihamér A labdarúgó NB I. OTP Bank Liga 11. fordulójának záró­mérkőzésén vasárnap 18.30 órakor a negyedik helyen álló Ferencvárost fogadja a sereg­hajtó Kaposvári Rákóczi FC. Klein Péter A válogatott szünet és két Liga­kupa-találkozó után ismét az él­vonal küzdelmei várnak a Ka­posvári Rákóczi FC együttesé­re. A somogyi zöld-fehérek a labdarúgó NB I OTP Bank Li­ga 11. fordulójának zárómérkő­zésén a Ferencvárost fogadják vasárnap este. A fővárosiak az elmúlt két fordulóban az újonc Puskás Akadémiától, valamint a Honvédtói egyaránt veresé­get szenvedtek, a Ligakupában pedig címvédőként 4-1-re alul­maradtak a Győri ETO FC-vel szemben. Azonban még így is a negyedik helyet foglalják el a bajnoki tabellán. A kaposváriak továbbra is az utolsó helyről várják a folyta­tást, s a remények szerint elkez­dik üldözni az előttük állókat. Prukner László a héten egyszer már győzelemre vezette játéko­sait a Pécs ellen, s remélhető­leg ez a következő meccsen sem lesz másképp. A fővárost zöld-fe­hérek ugyanis a Rákóczi 2004- es feljutása óta még egyszer sem tudták elvinni a három pontot a somogyi megyeszékhelyről.- Az előző válogatott szünet­ben is sikerült rendeznünk a sorainkat - mondta Prukner László, a Kaposvári Rákóczi FC vezetőedzője. - Előbb jó já­tékkal alulmaradtunk Pakson, majd sikerült nyernünk Mező­kövesden. A Diósgyőr és a Ha­ladás ellen újra megnehezítet- I tünk a helyzetünket, hiszen j gyors gólokat kaptunk. A pécsi Ligakupa-mérkőzésen is jól ját­szottunk, ám vereséget szen­vedtünk. A hazai meccsünkön viszont rengeteg helyzetet dol­goztunk ki, s sikerült is nyer­nünk. Az mindenképpen pozi­tív, hogy vesztett állásból tud­tuk megfordítani a mérkőzést; bízom benne, hogy ez erőt ad majd a folytatásra. A fiatal játé­kosaink még rapszodikus telje­sítményt nyújtanak, elég csak megnézni az U21-es csapa­tot. Azonban ha így folytatják, mindenképpen helyet követel­nek majd a felnőtt együttesben. A legutóbbi mérkőzéseinken 23 év volt az együttes átlagéletko- j ra, s ezzel bent vagyunk a há- [ rom legfiatalabb csapat között. A Kaposvári Rákóczinál to­vábbra is sérüléssel bajlódik Horváth Tamás, Major Ádám és Bank István. * * * A Fradi vendégjátéka - és a várhatóan magas nézőszám - miatt vasárnap Kaposváron ló­tól egészen 22 óráig a Pécsi ut­ca és a Virág utca kereszteződé­sétől a Mező utca kereszteződé- j séig terjedő útszakaszt idősza- i kosán lezárják a közúti forga­lom elől. RÖPLABDA MAGYAR KUPA Két vereség (Ajka és Dunaújvá­ros) után a bajnoki tabellán ti­zedik helyet elfoglaló Békés­csabát fogadja az FGSZ Siófok szombaton 15 órakor. A házi­gazdáknak nem lesz könnyű dolga a csabaiak ellen; utóbbiak ugyanis olyanok, mint a csal­fa férj, vagyis idegenben job­ban megy nekik... Vendégként eddig négyszer léptek pályára és hét pontot szereztek, ezzel szemben az öt hazai bajnokijuk közül egyedül csak a Tatabá­nyát tudták legyőzni. A vihar­sarkiak ráadásul elég jól felta­lálják magukat az ellenfelek ka­puja előtt; eddig 17 gólt szerez­LABDARÚGÓ NB II. tek, kettővel többet, mint a sió­fokiak. Azt is meg kell jegyezni, hogy parázs összecsapás várha­tó, hiszen a csabaiak bajnokija­in öt, a somogyiakén pedig há­rom piros lap volt az össztermés kilenc forduló alatt.- Számunkra minden meccs nehéz: mindenki minket akar megverni, a volt első osztályú klubot - mondta Horváth Ká­roly vezetőedző, aki hozzátette: együtteséből ezúttal is minden­ki harcra kész Tímárt és a Gyir- mótról érkezett Vargát kivéve.- Az a csapat fog nyerni, ame­lyik a döntő szituációkban hig­gadtabb tud maradni, az éles helyzetekben jobb döntéseket fog hozni. Remélem, végre be­rúgjuk a helyzeteinket... - foly­tatta a szakember. A siófokiak immár 260 per­ce gólképtelenek, vagyis na­gyon fontos lenne, hogy Daji- cék végre megtörjék ezt a ne­gatív szériát. A lila-fehérek vé­delme elég sebezhetőnek tűnik: az ötödik legtöbb gólt kapták a mezőnyben, szám szerint tizen­ötöt. A hétközi Ligakupa-talál­kozón háromszor is betaláltak Dajicék, s remélhetőleg maradt még bennük gól a csabaiak el­leni szombat esti bajnokira is. ■ Keszthelyi Zoltán BP. PÉNZÜGYŐR SE- FINO-KAPOSVÁR 0-3 (-18, -9, -17) Budapest, 200 néző. V.: Szabó P., Mezei. fino-kaposváR: Magyar B., Csányi, Juhász P., Németh F., Dá­vid Cs., Bokor G. csere: Dömötör L. (liberó), Deák M. (liberó), Tóth I., Bozóki, Bögöly, vezetőedző: Demeter György. Ahogy azt várni lehetett, a 15-szörös bajnok és 16-szoros Magyar Kupa-győztes Fino-Ka- posvár férfi röplabdacsapata egy óra alatt hozta a Bp. Pénzügyőr SE elleni fővárosi kupatalálko­zót; a második felvonásban csu­pán kilenc pontot engedélyeztek az NB II-ben szereplő lelkes el­lenfelüknek. Miután a csapatka­pitány Geiger András térde még mindig nincs teljesen rendben, így Csányi Dániel kapott helyett a kezdőcsapatban. A Fino-Kaposvár a folytatás­ban - a tét már a négyes dön­tő - a Dunaferr SE-Felsővárosi Masita (Székesfehérvár) párharc győztesével találkozik majd. A szurkolók a jövő héten, pén­teken este láthatják a Fino tár­sulatát; a Közép-európai Liga hazai nyitányán a szlovák VK Chemes Humenné lép majd fel a somogyi megyeszékhelyen. ■ Fenyő Gábor Nehéz csata vár szombaton a siófokiakra kézilabda A Fradit verő dunaújvárosiakat fogadják hazai pályán Bogdanovicék Debrecenbe utazik a kapós! pólósegylet vízilabda ob i Az egy héttel korábbi Bp. TEVA-Vasas elle­ni fővárosi bravúrgyőzelem után tovább gyűjtheti a pon­tokat a Kaposvári VK OB I-es férfi vízilabdacsapata. A Fe­kete Szilveszter vezette somo­gyi együttes ezúttal az ország másik szegletében, Debrecen­ben lép fel. Az amúgy a jó csa­patok közé sorolt debreceniek nagyon rosszul kezdték a baj­noki pontvadászatot; az első négy fellépésükön háromszor is kikaptak, s csupán egy dön­tetlenre futotta az erejükből. Egy hete aratták az első győ­zelmüket, amikor is a sereg­hajtó újonc Bp. Ybl WPC társu­latát tömték ki. ■ Fenyő G. A dobogós, az idei szezon­ban remeklő, nyáron meg­erősített Dunaújvárost fogad­ja a Siófok KC-Galerius Fürdő szombaton 18 órakor a Beszé­des iskolában. Az összecsapást sajnos be­árnyékolja Kiss Ferenc halála, aki egyike azoknak, akik mun­kájukkal nagyban hozzájárul­tak ahhoz, hogy manapság női kézilabda mérkőzésekre jár­hatnak Siófokon. Már a sportág kezdeti lépéseinél bábáskodott, a közösségért, sportért végzett erőfeszítését pedig 2010 végén Életműdíjjal ismerte el a siófoki önkormányzat. Tanárként közel negyven évet tanított a helyi Vak Boty- Golovin edző győzelmet remél tyán általános iskolában, fi­atalok százai kerülte ki a ke­zei közül a sporttal megfertőz­ve. Imádta a focit, maga kapus­ként szerepelt, sőt dolgozott a siófoki labdarúgásban is, ám az igazi szerelem a kézilabda volt, pontosabban a női kézilab­da. A szamárlétra minden fokát megjárva, mai szóhasználattal megszállottként tette a dolgát gyermek, felnőtt csapatnál egy­aránt. Azon kevesek közé tar­tozott, akik a szerezett sportág boldogulását helyezték előtérbe az egyéni érdekek helyett. Visszatérve a dunaújváro­si együttes elleni szombat es­ti találkozóra, a vendégek az egyértelmű esélyesek, hiszen hatszor nyerve, nyolc forduló | után kétszer annyi ponttal áll­nak, mint Bogdanovicék. Ráadásul olyan játékosaik vannak, mint a góllövőlistát vezető Bulath, vagy a szintén válogatott Vincze, vagy Fér- j ling. Azért nem esélytelenek a hazai pálya előnyét évező ba­latoniak sem, hisz az élvonal­beli női kézilabda-bajnokság­ban már bizonyították, hogy nagyon tudnak küzdeni. Az eddigi találkozókon hat, vagy nyolcgólos hátrányban sem adnak fel meccset, vagy­is ha a dunaújvárosiak nyerni akarnak, akkor alaposan meg kell izzadniuk az újabb bajnoki pontokért. ■ Keszthelyi Z. Pont nélkül maradtak a kaposvári labdarúgók I. OSZTÁLYÚ UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG 21 évesek: Bp. MTK-Kapos- vári Rákóczi Bene Ferenc Lab­darúgó-akadémia 3-1 (1-0) - a kaposvári gólszerző: Alberti. 18 évesek: Kaposvári Rá­kóczi Bene Ferenc Labdarú- gó-akadémia-Győri ETO FC 1-6 (0-2) - a kaposvári gól­szerző: Gyepes. 17 évesek: Bp. MTK-Kapos- vári Rákóczi Bene Ferenc Lab­darúgó-akadémia 2-0 (1-0). 16 évesek: Kaposvári Rá­kóczi Bene Ferenc Labdarú- gó-akadémia-Győri ETO FC 1-4 (1-1) - a kaposvári gólszer­ző: Novák L. 15 ÉVESEK/NYUGAT: Újpesti TE-Siófoki Bányász 1-1 (0-1) - a siófoki gólszerző: Rábai. 14 ÉVESEK/NYUGAT: Újpesti TE-Siófoki Bányász 1-0 (0-0). ■ Fenyő G. Négy pontot buktak nincs szerencséje a Kaposvá­ri Rákóczi Bene Ferenc Labda­rúgó-akadémia 17 éves korosz­tályú társulatának, amely ko­rábban még vezette is a me­zőnyt. Miután még augusztus­ban a második fordulóban a Fradi elleni idegenbeli találko­zón rosszul cseréltek - négyszer szakították meg ez miatt a játé­kot, holott a szabályok értelmé­ben maximum háromszor lehet -, így megsemmisítették az eredményt (a pályán a házigaz­da kaposváriak nyertek 3-2-re), a három pontot a Fradinak ítél­ték, s ráadásként még egy (bün- tetőjpontot le is kaptak tőlük. A tortán a habot a legutóbbi MTK elleni fővárosi fellépésük jelentette. A házigazda fővárosi­ak nyertek ugyanis úgy 2-0-ra, hogy egyszer sem tudták beven­ni kaposvári ellenfelük kapuját. Két öngól döntött a mérkőzés sorsáról...(F. G.) Lecsúsztak a dobogóról a bajomi röpisek röplabda A negyedik hely ju­tott a Nagy Zoltán vezette, tarta­lékosán felálló Zimmerei Schö- ner Nagybajomi DRC csapatá­nak a Veszprémben rendezett, hat együttest felvonultató leány gyermek röplabdatomán, ame­lyet a Szombathelyi Sportisko­la nyert. A rendezők jó játékáért különdíjjal jutalmazták a nagy­bajomi Nagy Barbarát. ■ F. G. HIRDETÉS___________________________ Gorner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGnam. p* ,. h o nemzetközi pénztranszfer I VJ U • I Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 291.50 296.49 USD 213,00 217,99 CHF 235,50 241,90 ÉRVÉNYBEN: október 18. Közülieteket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap. 8-21 óráig BEFEKTETÉSIARANY-ÉRTÉKESÍTES jjj 10 2013. OKTÓBER 19., SZOMBAT .............................................. .......... e Ta ylor Hall Új rekordja. Taylor Hall (képünkön), az Edmonton Oilers csatára nyolc másodperc különb- ^ ^ ^ séggel lőtt két gólt a New York Islanders ellen 3-2-re elveszített mérkőzésen és ezzel megdöntötte a le- (< ':’*$**& 8 J gendás Wayne Gretzky klubcsúcsát az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján IéMMMHct

Next

/
Thumbnails
Contents