Somogyi Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)

2013-10-19 / 245. szám

2013. OKTÓBER 19., SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP Lassabban értek idén a szolok jó évjárat Veszteség a korai fajtáknál, a cabernet még tőkén van Bujdosóéknál ► Folytatás az 1. oldalról- Az év első felének kedvezőt­len időjárása miatt a korai éré­sű fajták 30-40 százalékkal is el­maradtak az átlagtól; így a char- donnay és a szürkebarát - mond­ta Bujdosó Ferenc. - A merlot azonban már kiemelkedően tel­jesített, s az zöldveltelini meg az olaszrizling mennyiségével és minőségével is elégedettek le­hetünk. Jellemző, hogy idén jó­val lassabb volt az érés a szoká­sosnál, későbbre alakult ki a cu­korfok, ám érdemes volt várni, mert 18 és 21,5 fok közötti szőlő­ket szüretelhettünk. Új telepíté­sű ültetvényeink adták a legjobb termést, a korai őszi fagyok pe­dig arra voltak jók, hogy kiderül­jön, melyek a kevésbé alkalmas helyek a szőlőtelepítésre. BUJDOSÓÉKNÁL (VÍSZÍpUSZtátÓl a holládi Bari-hegyig nyolcvankét hektár szőlőt művelnek) egyéb­ként már palackozzák az irsai Olivért, a családi pincészetet ve­zető borász pedig azt még meg­jegyezte: terjed a fiatalok, vagy­is a borfogyasztó új nemzedék körében a „kézműves bor” kife­jezés, de tévesen azt vélelmez­ve, hogy csak a kis mennyiség­ben készült bor lehet ilyen. - Ma- tacs dűlőnk minden egyes szőlő­tőkéjét úgy ismerem, mint a te­nyeremet; optimális érettségben kézzel szüreteljük, fahordóban erjesztjük és finomseprőn tart­va készítjük az egyedi borainkat Tavaly drámaian kevés volt, idén valamivel több újbor lehet, de az átlagot még mindig nem éri el a mennyisége mi is - mondta Bujdosó Ferenc. A Hegyközségek Nemzeti Ta­nácsának előrejelzése szerint a drámaian kevés tavalyi 1,8 mil­lió hektoliternél több, de az átla­gosnál kevesebb, 2,5 millió hek­tó újbor lehet az idei szüret ered­ménye országos szinten. A sző­lő ára csak minimálisan emel­kedett a tavalyihoz képest, a ter­més minőségével általában elé­gedettek a borászok. Tény, hogy a tavalyi gyenge termés után nem nyomják a készletek a bo­rászokat, vagyis vélhetően nem marad a termelők nyakán a szőlő. BFőnai Imre Sok pénzről dönthetnek a megyei önkormányzatok Sorban álltak a véradók médiavéradás Hatvannál is többen jelentkeztek segíteni fejlesztés Az utolsó fillérig si­került lehívnia Magyarország­nak a jelenlegi költségvetési cik­lusban rendelkezésre álló euró­pai uniós forrásokat - válaszolta pénteken lapunknak Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség ki­emelt fejlesztési programokért fe­lelős helyettes államtitkára Bika- Ion, a regionális fejlesztési ügy­nökség által szervezett Dél-Du­nántúli Regionális Területfej­lesztési Konferencián vett részt. Hangsúlyozta: a 2014-2020 kö­zötti uniós költségvetési ciklus­ra a kormány egy új forráselosz­tási rendszert épít ki, mind a leg­inkább támogatott területeket, mind a pályázatok tervezéséért, irányításáért és végrehajtásáért felelős intézményrendszert ille­tően. A következő időszakban ki­emelt szerephez, s jelentős nem központi, hanem helyben eloszt­ható, gazdaságélénkítésre szol­gáló közvetlen forrásokhoz jut­nak a megyei önkormányzatok, a megyei jogú városok és a kis- térségek-kisvárosok. Sőt már el­kezdődött a 2014-től kezdődő idő­szakra a felkészülés, a pályáza­tok előkészítése, amiben a me­gyei önkormányzatoknak már most kulcsszerep jut. ■ B. A. Már a kapunyitáskor sorban áll­tak az önkéntes véradók pénte­ken a Vöröskereszt kaposvári székháza előtt. Az idei második, a Vöröskereszt által szervezett régiós médiavéradásra végül hatvannál is többen érkeztek, hogy segíthessenek. A nagysza­bású kaposvári véradással egy időben helyezték el a Pécsi Regi­onális Vérellátó Központ új épü­letének alapkövét a baranyai me­gyeszékhelyen, ahol kiderült: a Baranya, Somogy, Tolna alkotta Dél-Dunántúlon 35 ezer, orszá­gosan 440 ezer egység vért vesz­nek le évente. ■ M. K. Sokan jöttek el a hívó szóra a somogyi megyeszékhelyen HIRDETÉS KÖZLEMÉNY- értékpapír-sorozat átalakításáról ­A Kaposvári Városgazdálkodási Zártkörűen Működő Részvény- társaság (Cg.14-10-300008 székhely: 7400 Kaposvár, Cseri u. 16. adószám: 11223315-2-14. bankszámlaszám: 11743002-24300689- 00000000 képviseli: Takács Tamás igazgatóság elnöke) a 3/2012 (IV.7.) sz. közgyűlési határozatnak megfelelően, a Gazdasági Társaságokról szóló 2006. évi V. törvény (Gt.), illetve a Tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (továbbiakban Tpt.) szerint a Társaság a 3/2012 (IV.14.) sz. közgyűlési határozatában arról rendelkezett, hogy a Társaság alaptőkéjét megtestesítő 125.990 000,-Ft névértékű részvényét, mely 71.990.000,-Ft. névértékű törzsrészvényből és 54.000.000,-Ft. elővásárlási jogot biztosító elsőbbségi részvényből áll, dematarizált formában bocsájtja ki. A Társaság tájékoztatja a részvényeseket, hogy a dematerializáció értéknapja 2013. október 16. napja. A Társaság az átalakítás napjával az átalakított értékpapír-sorozatot érvénytelenné nyilvánította, dematerializált értékpapírrá alakította át. Továbbá a Társaság figyelmezteti a részvényeseket, hogy az átalakításra érvényesen be nem nyújtott értékpapírok sorszámát a kibocsátó nyilvántartásba veszi. A részvény, vagy egyéb tulajdonviszonyt megtestesítő értékpapír esetében a kibocsátó (KVG Zrt.) az átalakított értékpapírokat-az átalakítástól számított hat hónapon belül - aTpt-ben és a Társaság Alapszabályában foglaltak szerint és az abban megjelölt értéken (névértéken) értékesíti. Az értékesítés eredménytelensége esetén a kibocsátó az értékesítésre nyitva álló határidő lejártát követő első közgyűlésen az alaptőkét leszállítja. Kaposvár, 2013. október 16. Kaposvári Városgazdálkodási Zrt. Emberitereskedők, kizsákmányolás fenyegeti a romát ► Folytatás az 1. oldalról- Az emberkereskedelem és a ki­zsákmányolás, a nyomor és tár­sadalmi kirekesztés nagymér­tékben sújtja a roma lányokat és nőket. Magas áldozattá válá­si arányukat különböző társa­dalmi hátrányok magyarázzák. Ilyen például az alacsony iskolai képzettség, a munkanélküliség, a családon belüli erőszak, a haj­léktalanság, vagy az állami ne­velőintézetben való nevelkedés- hangzott el. Az előadáson a résztvevők információt kaptak a modernkori rabszolgaság formá­iról, az emberkereskedelem fo­galmáról, az áldozattá válás kö­rülményeiről. ■ Mentőautó szenvedett balesetet. - Közlekedési baleset történt pén­teken Kaposméröben - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapi­tányság sajtószolgálata. - Egy Kaposújlak irányába haladó, megkülönböz­tetőjelzést használó mentőautó épp kocsisort előzött, amikor a Rákóczi és a Hunyadi utca kereszteződéséhez érve egy nyerges vontató elé kanya­rodott. A baleset során személyi sérülés nem történt, viszont jelentős anyagi kár keletkezett. A Kaposvári Rendőrkapitányság közlekedésrendé­szeti osztálya szakértők bevonásával vizsgálja, hogy kinek a hibájából tör­tént a baleset. A mentőkocsi eleje teljesen összetört, ezért a beteget egy másik mentővel kellett a kaposvári kórházba szállítani. Már drágább a benzinnél a víz FELÁLLÍTOTTAK egy futópa- dot, melyen a vállalkozó ked­vűek kipróbálhatták: milyen lehet Afrikában oda-vissza sok-sok kilométert gyalogol­ni két nagy kannával az ivó­vízért. Elgondolkodtató ta­pasztalatot szerezhetett bár­ki, aki hajlandó volt erre a Víz Világtalálkozóján, amit ezen a héten tartottak Buda­pesten. BARÁTOM MESÉLTE, hogy a rengeteg összesereglett szakértő nem jutott előre a probléma megoldásában most sem. Mint már régóta, most is közhelyeket hangoz­tattak, például azt, hogy tisz­ta ivóvízből csak látszólag van sok, ha nem vigyázunk rá, akár néhány évtized alatt elfogyhat. E témában akár egy óvodás is tud figyelem felkeltőbbet rajzolni... PEDIG A lEGFONTOSABB GONDOK egyike az iható víz meny- nyiségének és minőségének megőrzése, biztosítása. Ha leszámolgatjuk a benzinre rakódó sokféle adót, rádöb­benhetünk, hogy a palacko­zott ivóvíz literje már most is drágább mint a 95-ös ben­ziné. Hát akkor miért ivóvíz­zel mosogatunk, abban für­dőnk, azzal húzzuk le a vő-' cét? Inni, főzni csak minden tizedik litert használunk el - ez óriási felelőtlenség! Fő­leg, ha hozzávesszük, hogy a vizet temérdek milliárd fo­rintokért kiépített rendszer­ben tisztítják és szállítják a csapokig. Spórolhatna az ál­lam, a szolgáltató és a fo­gyasztó például úgy is, ha az ingatlanokba a nagy tisz­taságú helyett úgynevezett kommunális vizet vezetné­nek be, az iváshoz és főzés­hez szükséges helyeken pe­dig szűrőket helyeznének el. spórolni lehet valamennyit akképp is, ha az ember nem fürdőkádban tisztálkodna hanem tusolna, s amíg fo­gat mos elzárja a csapot. De akinek van ehhez földterü­lete, inkább kutat fúrat, per­sze illegálisan, mert külön­ben az engedélyek beszer­zése miatt is túl drága len­ne. így apasztják - a beru­házás után ingyen - a kö­zös vízkészletet. Jobb len­ne, ha nem lefelé kutakodná­nak víznyerés ügyében, ha­nem fölfelé néznének, a fel­hőkre. Azokból fakad az eső, aminek összegyűjtése jóval olcsóbb, s ráadásul az tiszta ügy. Egy-egy zivatar alkal­mával tíz milliméternél is több hull, azt összegyűjtve, tárolva hónapokig elég lehet­ne egy családnak. PERSZE AMÍG NEM ÉREZZÜK, hogy közeleg a szomjha­lál, addig minek is tennénk bármit? Ugyanakkor tud­nunk kell: bárhol károsít­ják a vizet e földgolyóbison, a szenny a körforgás miatt bárkihez, így hozzánk is el­érhet. Mint ahogyan majd a menekültek serege is, ha ha­zájukban szennyezett lesz, elfogy az innivaló... 1 é | Borfogyasztás Magyarországon (l/fő) | m n | Magyar bormérleg (millió I) | rra | Borfogyasztási módok (%) | I 75,4 ;■ ■ _ ; j P 123

Next

/
Thumbnails
Contents