Somogyi Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-06 / 208. szám
HÍRSÁV Újabb egyezség varható Pápán A november 11-én lejáró fizetési haladék meghosz- szabbításáról és az egyezség átdolgozásáról döntöttek a Pápai Hús 1913 Kft. leány- vállalata, a csődeljárás alatt álló sertéstenyésztéssel foglalkozó Pápa-Ser Kft. hitelezői az első csődegyezségi tárgyaláson Pápán. A január 31-i új határidő előtt az egyezség szerint újabb egyeztetést tartanak. A Pápa-Ser Kft. a Magyar Fejlesztési Banktól 900 millió forint hitelt kapott, emellett a Pápai Hús 1913. kft. hiteléért is készfizető kezes; a csődeljárás alatt álló cég ezen felül 465 millió forinttal tartozik a nem biztosított hitelezőknek, beszállítóknak. ■ MTI Erdő Péter bírálja a hitoktatás rendszerét MÁSFÉL ÉVE húzódik a hittanoktatással kapcsolatos kérdések megoldása - mondta Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. Hozzátette: ez az idő nem volt elegendő arra, hogy egy jogszabályban meghatározzák a kötelező csoportlétszámot, amire óradíjat számolnak, vagy eldöntsék azt, hogy a nyári vakáció idejére kapnak-e fizetést legalább a főállású hittanárok. Az egyházi óvodák, iskolák finanszírozási módja sem megoldott, noha ennek rendezését is másfél éve sürgetik. ■ MTI Ombudsman: az OKF vezetője hibázott AZ OMBUDSMAN szerint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője túllépte hatáskörét, amikor két normatív utasításban általános jelleggel korlátozta a hivatásos tűzoltók egyesületi szerepvállalását, ezért az utasítások hatályon kívül helyezését kérte. Szabó Máté hivatala ezért módosítást kezdeményezett. ■ MTI Az áfán bukik a különadó? eu A kereskedelmi adó nem diszkriminatív a főtanácsnok szerint Nettó árbevétel Adó mértéke 0-0,5 milliárd forint között 0 Százalék 0,5-30 milliárd forint között 0,1 Százalék 30-100 milliárd forint között 0,4 százalék 100 milliárd forint felett 2,5 százalék FORRÁS: NGM A 2010 végén a kiskereskedőkre bevezetett adónem elsősorban a nagyobb áruházláncokat érintette Ellentétes lehet az uniós áfaszabályozással a kereskedelemre kivetett különadó - véli az Európai Bíróság főtanácsnoka, aki szerint ugyanakkor nem diszkriminatív az adónem, és nem sérti a letelepedés jogát sem. Braunmüller Lajos Magyarországon a kiskereskedelmi tevékenységre kivetett különadó nem jelent hátrányos megkülönböztetést a külföldi vállalatokkal szemben, ugyanakkor sértheti az uniós áfairányelvet - derül ki Juliáné Kokott, a luxembourgi Európai Bíróság illetékes főtanácsnoka tegnap közétett indítványából. Az eredeti pert a Hervis indította Székesfehérváron, beadványuk szerint az adó hátrányos megkülönböztetést jelent számukra. A sportszereket árusító társaság ugyanis egy cégcsoportba tartozik egy élelmiszerkiskereskedelmi lánccal, így magasabb adókulcs sújtja, mintha kizárólag a saját árbevétele alapján számítanák az adót. A Hervis azt állította, hogy ez a gyakorlat azért diszkriminatív, mert ez az üzleti modell a külföldi tulajdonú vállalatokra jellemző Magyarországon. Kokott álláspontja szerint a diszkrimináció vádja nem áll meg, ám úgy véli, a különadó sértheti a hozzáadottérték-adó- ról szóló uniós irányelvet. „A tagállamok számára tilos forgalmi adó jellegű adó kivetése” - szögezi le az indítvány, amely hozzáteszi: „A magyar különadó rendelkezik a forgalmi adó lényegi jellemzőjével, azaz az ár alapján történő megállapítással, még ha egy év teljes árbevétele alapján állapítják is meg.” KoA kormány üdvözli a mai főtanácsnoki véleményt, amely kimondja: a különadó nem ellentétes az uniós joggal - reagált a tegnap napvilágot látott álláspontra a Nemzetgazdasági Minisztérium. A közlemény kiemeli: az indítvány megerősíti az eljárás során folyamatosan képviselt magyar álláspontot, mely szerint a hazai ágazati kott szerint a magyar bíróságnak azt kellene eldöntenie, hogy a különadó összeegyeztethető-e a hozzáadottérték-adóról szóló uniós irányelvvel. „A főtanácsnok jogi álláspontja semmilyen értelemben nem köti az Európai Bíróságot” - szögezte le a Világgazdaságnak Lehóczki Balázs. Az Európai Bíróság sajtóosztályának munkatársa felhívta a figyelmet arra, a bírák több esetben nem követik a főtanácsnok előzetesen közölt álláspontját. Lehóczki kifejtette: Juliáné Kokott lényegében arra kéri a bíróságot, hogy vizsgálja felül ítélkezési gyakorlatát, hikülönadó sem közvetlen, sem közvetett diszkriminációt nem valósított meg. azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a nemzeti bíróság vizsgálhatja az adó összhangját a közös hozzá- adott-értékadóról szóló irányelvvel, az NGM közölte: a kormány ilyen vizsgálat során is kész megvédeni álláspontját. szén általában az árbevételhez kötött adózást az uniós forgalmi- adó-szabályozással össze nem férhetőnek mondja ki. Ebben az esetben számos más uniós tagállam több adóneme is hasonló megítélés alá eshetne. Korábban több beadvány született például a magyar iparűzési adóval kapcsolatban is, hosszas vita után az Európai Bíróság úgy döntött, ez - miután nem felel meg a forgalmi adókra vonatkozó összes feltételnek - nem tekinthető olyan adónemnek, amely összeférhetetlen lenne az áfára vonatkozó uniós irányelvekkel. A magyar iparűzési adót felülvizsgálatának jogi akadálya elvileg nincs, de a korábbi ítélkezési gyakorlat gyökeres megváltoztatása Kokott-féle álláspont hatására felettébb valószínűtlennek tűnik. Ebben az esetben azonban több más uniós tagállam bizonyos fokig hasonló adónemét is érintené az ítélkezési gyakorlat megváltozása, ezek egyike például az Olaszországban ismert regionális adó. Erről az adóról - ahogy más, hasonló adókról is - szintén vannak már megerősítő ítéletek. Az NGM kész a vizsgálatra Nem találták meg az ideális hasznosítót a röntgenfilmekhez kórházak A benyújtott pályázatok egyike sem felelt meg a pályázati kiírásban foglalt feltételeknek, ezért eredménytelennek nyilvánította a röntgenfilmek értékesítésére kiírt pályázatát az állami kórházakat felügyelő Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI). Mint arról lapunk is beszámolt, egy két éve módosított törvény lehetővé teszi, hogy a röntgenfelvételeket harminc helyett már tíz év után leselejtezzék az egészségügyi szolgáltatók. Ez pedig akár milliárdos üzletet jelenthet annak a cégnek, amely a filmeket felvásárolja, mivel a felvételekből egy speciális eljárással nagy tisztaságú ezüst vonható ki. Két éve még úgy tűnt, a leselejtezendő röntgenfilmeket kizárólag az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet által kijelölt cégnek adhatják át a kórházak. Az idén nyár elején aztán a GYEMSZI bejelentette: Röntgenfilm-programot hirdet, mivel „a rendelkezésre álló hatalmas filmmennyiség központosított értékesítése számos előnnyel jár úgy az értékesítő intézmények, mint a feldolgozók számára”. A program részeként június 14-én hirdették pályázatot írtak ki a „Röntgenfilmek hasznosítására", amelyre július 15-ig lehetett jelentkezni. Miután a tender eredménytelenül zárult, a GYEMSZI-nél most annak újbóli kiírásán dolgoznak - közölték. Mivel a programnak csak az első lépése lett volna a röntgenfilmek értékesítése, ugyanis a befolyt pénzből - a leadott felvételek arányában - tervezték bővíteni és megújítani az egyes egészségügyi intézmények képalkotó diagnosztikai eszközparkját, egyelőre ez utóbbira is várni kell. Különösen, hogy egy új, már digitális röntgengép 20- 60 millió forintba is kerülhet, amire semmilyen külön forrást nem kapnak az intézmények. ■ Haiman Éva Növekedés helyett Szíriáról szól a G20-c$úcs Szentpétervár Nem terveznek kétoldalú találkozót a házigazda, Vlagyimir Putyin és Barack Obama között Jóllehet a G20 csúcstalálkozójának programján nem szerepelt Szíria, a szentpétervári találkozó legfontosabb pontjává lépett elő a válság. A találkozó megnyitóján a házigazda, Vlagyimir Putyin orosz államfő azt javasolta, hogy a szíriai kérdést napirenden kívül, a késő estére tervezett munkavacsorán vitassák meg. A világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót felölelő csoporthoz tartozó államok és az unió vezetőit az orosz államfő köszöntötte az elnöki rezidencia, a Konsztantyin palota előtt. A nagy meglepetés az volt, hogy Vlagyimir Putyin kezet fogott a Szíria ellen katonai csapást kilátásba helyező Barack Obama amerikai elnökkel is. A két vezető kétoldalú találkozója azonban továbbra is kétséges: Washington az NSA titkos adat- gyűjtési programját kiszivárogtató Edward Snowden befogadása miatt orrolt meg Moszkvára. A Kreml mindenesetre azt közölte tegnap: nem terveznek külön államfői találkozót. Megfigyelők kiemelik, Barack Obama meg akarja győzni a G20- as csoportot arról, hogy meg kell büntetni a Bassár el-Aszad vezette damaszkuszi kormányzatot, amely Washington szerint felelős vegyi fegyver alkalmazásáért Szíriában. Az amerikai elnök, aki nem sokkal a csúcsPutyin és Obama kezet fogott, de találkozó aligha várható találkozó kezdete előtt érkezett meg Stockholmból, tárgyalt Szíriáról a japán kormányfővel, Abe Sindzóval, és azt közölte, a vegyi fegyverek bevetését Szíriában a nemzetközi jog megsértésének tartják. Az orosz államfő is folytatott már kétoldalú megbeszéléseket. Tárgyalt Hszi Csin-ping kínai államfővel, valamint a japán miniszterelnökkel, de fogadta az Európai Unió képviseletében az olasz kormányfőt is. Enrico Letta szerint a G20-csúcson adódik az utolsó esély arra, hogy politikai megoldást találjanak a szíriai válságra. Az olasz miniszterelnök cáfolta, hogy Róma és Washington kapcsolatai elhidegültek volna amiatt, hogy eltérnek álláspontjaik a szíriai válság rendezéséről. Olaszország - az Egyesült Államokkal és Franciaországgal ellentétben - elutasítja a katonai csapást Szíria ellen, és az ENSZ felhatalmazása nélkül nem áll szándékában semmilyen lépést tenni. A csúcstalálkozó első napjára a Gazdasági növekedés és a globális gazdaság címmel hirdették meg a vitát. A várakozások szerint a pénteki záró nyilatkozat is a legfontosabb világgazdasági problémák megoldásának módozatairól szól: a kilábalásról a pénzügyi válságból, a munkahelyek megőrzéséről és az adóreform szükségességéről. ■ VG KOZELET"