Somogyi Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-03 / 205. szám
4 2013. SZEPTEMBER 3., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Hűtlenül kezelt a polgármester? Ki „győzött” Somogytúron? Kényes kérdéseket szabályoz a kódex mkk Remélhetőleg kevés kivizsgálandó ügy lesz, mert az jó működést jelent ►Folytatás az 1. oldalról Harminc ingatlan értékesítésekor - áll a nyomozást megszüntető rendőrségi határozatban - még 2005-ben a vételárat a vevő nem egyenlítette ki teljes mértékben, az önkormányzat mégis a tulajdonába adta úgy, hogy a földhivatali tulajdoni lapon se jelent meg a település felé fennálló tartozás, se kötbért nem kötöttek ki késedelmes fizetésre, s az önkormányzat hitelezői igényt se jelentett be a vevő csődeljárása során. Az ingatlanokat a vevő közben továbbadta. Az önkormányzat - állítja a rendőrség - 2005 és 2012 között több alkalommal olyanoknak adott fizetési haladékot, akikkel nem is állt szerződéses viszonyban. A nyomozó hatóság álláspontja szerint a községet 25 millió forintos kár érte, ám az ötéves elévülési idő már eltelt. A feljelentők másik három ügyben is hűtlen kezelést vélelmeztek, a rendőrség szerint azonban ezekben nem történt bűncselekmény. - Ügyészségi vádemelés és jogerős bírósági ítélet híján hogyan lehet bárkit megvádolni? És az ártatlanság vélelme? Vagy csak az a fontos a feljelentőknek, hogy meghurcoljanak? - így Müller Tibor somogytúri polgármester. - Ők győztek? Mintha az angolok a 6-3 után azt állították volna, hogy tulajdonképpen ők nyerték a meccset...Jogi képviselőm biztos abban, hogy a hűtlen kezelés vádja se az ügyészség, se a bíróság előtt nem állt volna meg. Hiszen csak egy téves szakértői véleményre alapozza ezt a rendőrség, már a kezünkben volt egy másik, a mi igazunkat alátámasztó ingatlanszakértői értékbecslés, de még mielőtt benyújtottuk volna, megszüntették a nyomozást. Három képviselő-testület is döntött a fizetési haladék megadásáról 2005 és 2012 között, mert mindegyiknek ugyanaz volt az álláspontja mint a jelenleginek, mely határozatba is foglalta: az önkormányzatot nem érte kár az ingatlanügylet miatt. Nyolc éve jelentkezett egy vevő a harminc somogytúri ingatlanra, húszmillió forintot ígért érte a falunak. - Nem voltak rajta közművek, magasfeszültségű villanyvezeték ment át rajta, kétmillió forint előleggel és azzal adtuk oda a vevőnek, hogy kiépítteti a közműveket, ennek a költsége egyébként szakértői becslés szerint 200 milüó forint volna. 6-8 milüó forintot még kifizetett, s azért adott neki haladékot többször is a testület, mert úgy vélte, ezzel annak az ingatlannak az értékét megkaptuk, a falut nem érte kár, inkább még bevételt csináltunk egy olyan területből, amit mi nem tudtunk volna felfejleszteni. A feljelent- getősdi csak arra volt jó, hogy alátámassza az egymást követő képviselő-testületek tevékenységét. Útjában vagyok a feljelentőknek, de nem fogok a kedvükért félreállni! ■ Fónai Imre Varga Zsolt: ősszel kezdődik az alapszabályban foglaltak aprópénzre váltása A Somogyi Szépkorúakért díj birtokosa Szeptember elsején lépett életbe a Magyar Kormánytisztviselői Kar (MKK) etikai kódexe. Amely egyebek közt pontosan szabályozza az olyan közérdeklődésre számot tartó kérdéseket, mint az ajándékok elfogadásának, illetve a névtelen bejelentéseknek az ügye. Márkus Kata a Magyar Kormánytisztviselői Kar etikai kódexének előkészítő munkájában részt vett többek közt Varga Zsolt is, akit egyedüli jelöltként a kar területi elnökévé választottak, j - Interneten valamennyi kormánytisztviselő leadhatta vok- sát a jelöltekre, ami azt jelenti, hogy szavazhattak a kormány- hivatal, a NAV, a gyermekvédelmi és szociális igazgatóság, a tankerületek és az államkincstár dolgozói, Somogybán mintegy kétezren - mondta Varga Zsolt.- Bár érdekképviseleti szerv a kar, úgy tudni, mégsem szakszervezetként funkcionál.- Kötelező a kari tagság a kor- E mánytisztviselőknek, ami ha- | sonlóan működik a kamarák- i < hoz, szakmai érdekvédelmi, ér- “ dekképviseleti, jogvédő szerve- § zet, ám munkáltatói, munka- vállalói konkrét ügyekkel nem foglalkozik. A tényleges munka ősszel indul el, ami az alapszabályban foglaltak aprópénzre váltását jelenti. Az egyeztetések már elindultak a különböző kormányzati szervezetekkel a kormánytisztviselői életpályával, a jövedelemviszonyokkal, az egységes szabályozással kapcsolatban. A munkánk fél-egy éven belül fog beérni. ÖTVENKÉT ÉVES SZOCiálpolítikus. A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán és Budapesten, az Államigazgatási Főiskolán szerzett diplomát. Szociális és közigazgatási szakvizsgákkal rendelkezik, regisztrált szociálpolitikai szakértő, több szakmai kötet és számos tanulmány szerzője. A Pro Cari- tate-díj, a Somogyi Polgáro- kért-díj és a Somogyi Szépkorúakért díj birtokosa. 2011-től a Somogy megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságának igazgatója. Nős, felesége a Toponári Általános Iskola pedagógusa.- Amelynek a most életbe lépett etikai kódex egyfajta irányvonalat mutat.- A jelentőségét abban látom, hogy szabályokra szükség van a munkaköri leírások és a munkahelyi szabályzatok mellett is. Fontos számba venni a kormánytisztviselők kívánatos értékrendjét, ami szintén benne van a kódexben. A részletszabályok pedig az etikai szempontból kényes dolgokat tartalmazzák, azokat, amelyekkel óvatosan, különösen körültekintően kell bánnia a kormánytisztviselőnek, amely- lyel kapcsolatban kifogás érheti a kormánytisztviselőt, s ezt adott esetben szóvá teheti egy ügyfél. Slágertémák közé tartozik ilyen szempontból az ajándékozás kérdése, illetve a különféle bejelentések ügye. Bár azt pontosan látjuk, hogy a névtelen bejelentések zöme megalapozatlan, a kar közgyűlése ezzel kapcsolatosan mégis úgy döntött, nem akadályozzák, hogy megfelelő mérlegelés után, az ügy súlyához mérten a névtelen bejelentéseket is vizsgálják. Azt feltételezve, hogy az állampolgárok között lehetnek olyanok, akik valóban megfélemlített helyzetben nem tudnak segítséget kérni. Az ajándékozás tekintetében pedig teljesen konkrét szabályozás van annak értékére, körülményeire, elfogadására vonatkozóan. Az alapállás- pont az, hogy a kormánytisztviselők semmit sem fogadhatnak el. Ugyanakkor a protokolláris ajándékozást körültekintően és részletesen szabályozza a kódex.- Ugyancsak sokakat érdeklő kérdés a vezetők munkahelyi magatartása, beosztottakhoz való viszonya.- E tekintetben a kódex a befolyástól mentességet, a nyomás- gyakorlás kikerülését hangsúlyozza. Kitér arra is, hogy a beosztásához méltó módon viselkedjen a köztisztviselő szabadidejében is, tehát közfelháborodást ne keltsen például egy szórakozóhelyen.- A kormánytisztviselők jó része azért a kódex megszületése előtt is tisztában volt azzal, mit vár el tőlük munkáltatójuk.- Az önkéntesség és a szabályozás nem zárja ki egymást. Az, hogy van hivatásetikai kódex, nem feltétlenül azt jelenti, hogy Somogy megyében a kormánytisztviselők nem úgy jártak el, ahogy ez elvárható. Mégis azt gondolom, ha van egy ilyen konkrét szabályozás, az ember pontosabban ismerheti a „játékszabályokat”, főként, amikor újként bekerül egy testületbe.- Ám minden szabály annyit ér, amennyit be tudnak belőlük tartatni.- Az ember nem feltételezi, hogy a kormánytisztviselők többsége nem megfelelő módon végzi a feladatát. S remélhetőleg, kevés lesz azoknak az ügyeknek a száma, ahol vétkezik egy tisztviselő. Mégis van egy eljárási szabályunk, amely alapján, szankcióként a kormánytisztviselőt figyelmeztethetjük, morális szempontból elítélhetjük. Ez nem jelenti a munkáltatói jogosítványok átvételét, ám ha a kar etikai büntetést szab ki egy tisztviselőre, az minden bizonnyal befolyásolja a pályafutását. ■ Az etikai kódex szabályozza az ajándékok elfogadását Is Megkoronázták a Balaton királyát és királynőjét szépségversenyek A hétvégén uralkodót választottak Siófokon, korábban Somogy arcát keresték ► Folytatás az 1. oldalról A modelljelöltek (azon kevés megméretés egyike volt ez, ahol a hölgypublikumnak is akadt kiket mustrálni) a vasárnapi fináléban három alkalommal vonultak fel a zsűri és a főleg hozzátartozókból, barátokból álló közönség előtt. ■Fónai Imre Szépségek és versenyek a Balaton fővárosában SZÉPSÉGVERSENYEK KEDVELT terepe Siófok: a Miss Alpok Adria nemzetközi megméretés Somogy megyei döntőjét is Siófokon rendezték. A zsűri azon a helybéli Béli Tímeának adta a koronát, egy éven át ő Somogy arca, valamint képviselheti megyénket a budapesti döntőn. Második a barcsi Petrinovics Petra, harmadik a siófoki Szávai Szófia lett. béli Tímeának egyébként nem ez volt az első sikere, többek között a siófoki pláza arcának választották tavaly; modellkedik, a Veszprémi Egyetemen pedig irodalmat és nemzetközi kapcsolatokat tanul, árulta el akkor lapunknak. F. I. Koronát kapott a siófoki Béli Tímea is: egy éven át ő lesz Somogy arca Királyt és királynőt választottak Siófokon Képgaléria: Sonline.hu Szebbnél szebb nők közül választotta ki a zsűri a Balaton királynőjét ■ Ön szerint van bűn, ami elévül? Szavazzon hírportálunkon —■ ma 16 óráig: SONLINE.hu Jf A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük.