Somogyi Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-22 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 36. szám
8 INTERJÚ 2013. SZEPTEMBER 22., VASÁRNAP korda györgy Országjáró turnéra indult Klárikával pályájának 55 éves évfordulóján. A siker titka szerinte az, hogy fokozatosan lett belőle sztár. 74 éves, de csak két éve vette észre, hogy múlik az idő. Komoly betegségből gyógyult ki a nyáron. A níűvészeti díjakat nem pótolja az emberek szeretete. „AZ ÉNEKLÉST NEKEM TALÁLTÁK KI” Korda György máig emlékszik arra az 55 évvel ezelőtti pillanatra, amikor elindult a pályája. A siker azóta töretlen. A közhelyes mondást pedig cáfolja: az életben és a szerelemben ugyanolyan szerencséje volt mindig, mint a játékban. Fábos Erika- Emlékszik még, hogy kezdődött?- Mintha csak egy-két éve lett volna, olyan élénk az emlék. Apám vitt ki a vonathoz, a zöld pöttyös bőröndömmel, 1958 szilveszterén. Dorogra mentem fellépni, a Tárna étterembe.- Benne volt abban a pillanatban az 55 év esélye?- Dehogy volt. Akkoriban néhány évre sem terveztem előre, és ha akkor valaki rákérdez, azt mondtam volna: bolond, ha azt gondolja, hogy én egy valamit ennyi ideig fogok csinálni.- Mi volt, ami legjobban tetszett az éneklésben?- Minden. Úgy éreztem az éneklést nekem találták ki: amerikai cigarettát szívhattam, a legjobb italokkal kínáltak, és gyönyörű nőkkel tölthettem az időmet. Akkoriban ez a szabadság eufórikus élménye volt számomra, aminek minden lehetőségét ki is használtam.- Azon gondolkozott már, hogy mi kellett ahhoz, hogy ennyi ideig kitartó sikere legyen?- A tehetségen kívül talán az, hogy volt ritmusérzékem. Mindig megéreztem, amikor váltani kellett és amikor minden a lábaim előtt hevert, akkor is tudtam fékezni. Na, nem nagyon tudatos dolgok voltak ezek, hozta az élet. Az indulás után jöttek divatba az olasz slágerek, amik nagyon jól álltak nekem. Aztán jött a táncdalfesztiválok korszaka, ahol még többen megismertek, és sikerem lett. Azzal be is indult az igazi szólókarrierem, de fokozatosan történt, nem hirtelen lett sztár belőlem. Persze, az élet rendje, hogy egy szólókarrier nem tarthat örökké. Nem lehet valaki egész életében top sztár. De megismerkedtem Balázs Klárival, és a 80-as évektől, amire szólóban már szépen kifutottam magam, jött a duett-korszakunk. Újdonság volt, nagyon népszerűek lettünk. Aztán minderre ráerősített a tévé. A pókerközvetítések, a Csináljuk a Fesztivált, a Nacsa-paródia. Mindig az volt az álmom: fiatalok előtt játszani és népszerűnek lenni, és az új évezrednek ez volt az ajándéka számomra, ezt is átélhettem.- A kártya és a póker több, mint szórakozás az ön számára?- Sokkal több. Rengeteget kártyázom. Nyugodtan mondhatom, hogy profi játékos vagyok, nem szerénytelenség. Ultiban még jobb vagyok, mint pókerben, és talán még az éneklésnél is jobb. Nem csoda, még „csak” 55 éve énekelek, de 69 éve ultizom. Ötévesen tanultam meg azt a játékot.- Hol és hogyan lehet ötévesen ultizni tanulni?- Házmester volt a nagyapám, volt egy cimborája, és mivel akkoriban még kapupénzt szedtek, rengeteg aprója. Egy baj volt, ketten nem tudtak ultizni. Megtanítottak, hogy legyen egy állandó kártyapartnerük. Hatévesen már elnyertem minden pénzüket. Abban a korban nagyon fogékony az ember mindenre. Teniszező, sakkozó vagy nyelvzseni gyerekek is akkor kezdik. Én kártyázni kezdtem akkor, és ezért tudok olyan finomságokat az asztalnál, amit azok, akik felnőtt fejjel tanulnak meg játszani, sosem fognak tudni. 74 évesen előfordul velem néha, hogy hétköznapi semmiségeket elfelejtek, de ha egy harminc évvel ezelőtti kártyapartit kell elmondanom, ma is lapra pontosan megteszem.- Interneten is játszik?- Csak asztalnál. Az internethez nem értek, még az újabb telefonokhoz sem. Arra is Klárikát kérem meg, hogy nézze meg, ha SMS érkezett.- Sok pénzt keresett a kártyával?- Sokat.- Veszíteni is sokat veszített?- Aki azt mondja, hogy sosem veszít, nem mond igazat. Ritkán fordul elő, de volt olyan, hogy egyszerre sok pénzt veszítettem. Igaz, az nem kártya volt.- Mi volt a legtöbb, amit veszített?- Most mondjam meg? A mai napig sajnálom az a pénzt.- Jó, akkor csak azt az összeget, amit Klárikának Is bevallott.- Klárika mindent tud, nem előtte titkolóznék, csak a kedélyeket nem szívesen borzolom ezzel. Na, jó elárulom. Mauriti- uson nyaraltunk, és bementem egy kaszinóba. Minden asztal tele volt, de volt egy, ahol le tudtam ülni black jackezni. Csak akkor vettem észre, hogy 500 dollár a minimum tét. 10 ezer dollárt veszítettem el. Ez volt a legnagyobb vesztésem az életem során.- És mi volt a legnagyobb veszteség az életében?- Az édesapám halála. Apám olyan támaszom és igaz barátom volt, mint soha senki az életben. Huszonöt éve, 1988- ban ment el, és a mai napig fáj. Nem tettem túl ezen magam. Szerencsére gyakran álmodom vele, olyankor nagyon boldog vagyok.- Az édesapja, a szülei mit szóltak, hogy énekes lett?- Eleinte nem örültek. Vegyipari technikumba adtak inkább. Gondolták, a mérnök fehér köpenyben jár, töltőtollal a zsebében, az egy biztos állás. Két év után otthagytam az egészet. Belátták, hogy az nem Névjegy 1939. január 4-ÉN született Budapesten. pályája 1958-ban indult. A TÁNCDALFESZTIVÁLOK idején négyszer nyerte el a legjobb előadói díjat, háromszor a közönségdíjat. 1958-1970-iG mintegy 200 kislemeze jelent meg, 32 albumának mindegyike aranylemez lett. 1980-tól énekel együtt Balázs Klárival. 2003-tól közvetít pókert, a Sport 1-en. 2007-ben a Csináljuk a Fesztivált műsorvezetője. kitüntetései: 3 Nívódíj (két rádiós, egy tévés) a Magyar Kultúra Lovagja 2002, a Magyar Köz- társasági Érdemrend kiskereszt- je 1998-ban. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje 2005-ben. nekem való, és amikor mondtam, hogy énekelni szeretnék, édesapám megkereste a legjobb tanárt a városban és beíratott Vécsey Ernőhöz. Tudták, hogy szép hangom van, az iskolában minden ünnepségen énekeltem. Mégis féltettek, rendes szakmát akartak nekem.- Mivel foglalkozott az édesapja?- Közgazdásznak tanult, de a háborúban elvitték munkaszolgálatra, nem tudott elhelyezkedni, így nyitott egy zöldségest, amit meg államosítottak. A Pannónia Bőr és Szőrmekereskedelmi Vállalattól ment nyugdíjba, mint főkönyvelő. Korda Józsefnek hívták, és amikor engem valaki úgy szólít meg, hogy Korda úr, mindig ugyanazt mondom: Korda úr nem én vagyok, az az édesapám volt. Minden kritériumának megfelelt.- Végül azért örült a sikereinek?- A családunknak volt egy kesztyűüzlete, ahol a nagyné- ném és édesanyám dolgozott. A falon természetesen ott volt egy nagy fotó rólam. Egyszer az egyik vásárló, miután fizetett, a képre nézett és fejtegetni kezdte, hogy nem nagy rajongóm. Édesapám visszaadta a pénzét, és kizavarta az üzletből. Nagyon büszkék voltak rám.- Gondolkozott már azon, hogy életének melyik volt az a korszaka, amit a legjobban szeretett?- Gondolkozás nélkül is tudom: 1980-86-ig tartott az a korszak. Akkor ismertem meg Klárikát. Boldog voltam, és olyan kondícióban, hogy csuda. Azon a nyáron, amikor megismertem, Balatonszéplakon laktam, ő pedig hat kilométerre, Siófokon. Nagyon gyakran előfordult, hogy futva mentem át hozzá, és úgy futottam haza tőle. És az énekesi pályám is akkor teljesedett ki szakmailag, mert Klárika hatására ritmikusabban, modernebbül kezdtem énekelni és ettől jobban is éreztem magam a színpadon.- Izgult valaha a színpadon?- A mai napig, de mióta Klárikával ketten vagyunk, elviselhetőbb, mert megnyugtat, hogy van, akire számíthatok, ha bármi nem úgy jön össze, kisegít.- Mit tudott Klárika, amitől lenyugodott és kitartott mellette?- Viccesen azt szoktam felelni erre, hogy az nem publikus.- Ami publikus.- Úgy tud szeretni, amit előtte sosem tapasztaltam senkitől és nagyon jó nő. Eddig is tudtam, de amióta beteg voltam, még biztosabb vagyok benne. A nyáron 21 napig voltam az intenzív osztályon. Naponta jött, gondoskodott, enni hozott és volt, hogy órákat ült mellettem, miközben én aludtam.- Már jól van?- Teljesen jól érzem magam és Bálint András professzor is gyó- gyultnak nyilvánított.- Nagyon megijedt?- Féltem. 73 éves koromig nem voltam beteg, nehezen viseltem. Tavaly nyáron egy epehólyag-gyulladással kezdődött és annak a szövődményei, majd egy évig gyötörtek. Volt olyan kritikus pont az intenzív osztályon, hogy azt mondtam magamban: Édes Istenem, tegyél velem, amit akarsz! Vegyél magadhoz, vagy ha még terved van velem, segítsél meg! Először mondtam ezt az életemben és csodálatos nyugalom szállt meg. Megsegített az Isten.- Mindig nagyon elegáns és kifogástalan a megjelenése. Hiú ember?- Igen. Szeretem, ha minden rendben van rajtam, és ha trendi, ha nem, szeretek elegánsan öltözködni. Ha koncertre megyünk, sosem lépek abban a ruhában a színpadra, amelyikben kiszállok az autóból. Mindig megtisztelem a közönséget azzal, hogy átöltözök.- Egy hiú ember nehezen viseli, hogy múlik az idő?- Amire észrevettem, már nem bántott, mert fel tudtam ésszel fogni. 74 éves vagyok és talán két évvel ezelőtt tapasztaltam először, hogy nem mennek olyan könnyedén dolgok, mint addig. Az éneklésre is vonatkozik ez. Attól még, hogy a hangszálak védettebb környezetben vannak, mint mondjuk egy sportoló lába, ugyanúgy számít, hogy megy az idő és egyre kevesebbet bír. A hangszálak addig működnek jól és könnyen, amíg puhák, lazák. Ahogy öregszik az ember, úgy egyre kötöttebbek az izmai is, ami a hangszálaknak nem tesz jó. A sors fintora, hogy éppen az keményedik ebben a korban, aminek puhának kéne lenni és az puhul, aminek keménynek. De aki 70 fölött ebbe nem tud beletörődni, boldogtalan öregember lesz, vagy fiatal nőket kezd hajkurászni.- Az manapság elég divatos. Sose gondolt rá?- Mindent megkaptam a feleségemtől, ezért soha. Mindig mondom is, amíg itthon bélszínt ehetek, nem fogok hamburgere- zőbe járni. De őszintén: egy hetven éves férfi mit tud nyújtani egy huszonévesnek a pénztárcáján kívül?- Van valami, amiről úgy érzi, kimaradt a pályájából, vagy az életéből és bánja?- Az operaszínpadot talán ki kellett volna próbálnom. Akkor, amikor lehetőség adódott kihagytam, mert túl bohó voltam, de az elmúlt években párszor eljátszottam azzal a gondolattal, hogy mi lett volna ha? Aztán művészeti díjakat sem kaptam. De elmesélek egy történetet: amikor pár hónapja elmentünk a feleségem születésnapját megünnepelni, a kedvenc éttermünk előtt nagy ütvefúrókkal bontották a betont. Hatalmas volt a zaj, mondta is a tulaj, menjünk inkább máshova, aztán egyszer csak csend lett. Azt mondta az az öt melós az utcán, hogy megvárják, amíg megesszük az ebédet, addig pihennek egyet. Meghatódtam. Nem biztos, hogy a művészeti díjak jobban jelzik, mit ér az ember pályája, mint egy ilyen emberi gesztus, vagy az, hogy ezen a héten négyszer lépünk fel, mert kíváncsiak ránk és 55 éve benne lehetünk nap, mint nap a keringésben. De telhetetlen is lennék, ha sokat foglalkoznék ezzel. Elégedett vagyok azzal, amit a sorstól eddig kaptam. Nagyon szerencsés és teljes életünk van, boldog ember vagyok, és még mindig vannak új terveim.- Szóval akkor ez az 55 éves turné nem az utolsó nagy dobása.- Semmiképpen. Talán majd a hatvanadikon elgondolkodom a folytatásról, ez mos még nem aktuális kérdés.
