Somogyi Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-19 / 219. szám
3 2013. SZEPTEMBER 19., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP A népszavazás kiütheti a trafikost dohányA boltosok szerint az árrés és a termékkör csökkentése ellehetetleníti őket Nem csitul a trafikbotrány, megkezdődik az aláírásgyűjtés ► Folytatás az 1. oldalról Ha mindent rendben találnak, az OVB átküldi a jogerős határozatot a parlament elnökének, akinek a következő ülésnapon ezt be kell jelenteni, s a T. Háznak tizenöt napja lesz, hogy a kérdéssel foglalkozzon. Ha a kétszázezer szignó összejön, az országgyűlés köteles kérni az államfőtől a referendum kiírását, ha csak százezernél több, akkor csak napirendre kell vennie a kérdést. Mindezekből látszik, kevés az esély rá, hogy a népszavazásra még a választások előtt sor kerüljön, ugyanis a törvény szerint választások - legyen az országos, helyhatósági vagy európai parlamenti - előtt negyven nappal már nem lehet országos érvényű referendumot tartani, s mivel várhatóan jövő április elején esedékes az országgyűlés választás, az egész fentebb vázolt procedúrának az év végére be kellene fejeződnie, hogy legkésőbb február közepéig meg lehessen tartani a népszavazást. Ennek egyfelől a Nemzeti Dohányboltok ügyébe csúnyán beleszaladt kormányoldal, másrészt a húszéves koncessziót elnyert trafikosok is örülnek. Előbbiek, mivel a voksolás előtt nem lesz központi téma a az el- híresült trafikbotrány, utóbbiak pedig időt, s ezzel pénzt nyernek, már, ha később érvényes és eredményes lesz a népszavazás. Ami nem egyértelmű, bármilyen nagy felháborodást is szült a koncessziók elbírálása, ugyanis a tavalyelőtt módosított nép- szavazási törvény kemény feltételeket szab: az összes választópolgár felének részt kell vennie a referendumon az érvényességhez, s a voksolók több mint felének azonos választ kell adnia a feltett kérdésekre.- És rajtam, valamint a hozzám hasonlóan jártakon ez már semmit sem segít - jegyezte meg lemondóan egy kaposvári vállalkozó, aki üzletében korábban cigarettát is árult, július óta viszont annyira visszaesett a forgalma, hogy elhatározta, bezárja üzletét. - Azoknak jelenthet majd szépségtapaszt, akik ki tudnak bekkelni egy évet, fenn tudják tartani az üzletüket. Sok kisbolt viszont egyszerűen nem tud annyit kitermelni, hogy életben maradjon. Mert a cigi csak egy szelete a tortának, akik betértek érte, vettek mást is, például a szeszes ital eladásunk is jelentősen visszaesett, amióta csak Nemzeti Dohányboltban lehet dohányárut kapni. Egy másik, a koncesszión nem nyerő vállalkozó szerint, ha a két kérdés mindegyikét megszavazzák az emberek, a mostani trafikosok is nehéz helyzetbe kerülnek, s nem is elsősorban a visszanyesett árrés miatt, sokkal inkább, hogy a dohányboltokból kikerül minden más termék, ami külön-külön nem jelentős, de együttesen már érezhető bevételt és nyereséget hoz.- Ha 3,33 százalék lesz az árrés, nem lehet rentábilisan vinni egy átlagos trafikot - jelentette ki egy jelenlegi kaposvári dohányboltos. - Tudom, sok helyen hallani napi többmilliós forgalomról, s akadnak is ilyenek, Kaposváron talán kettő-három, ám egy átlagos boltban 300-400 ezer forint a napi bevétel. A mostani tíz százalékos árréssel ez 30-40 ezer forint hasznot jelent naponta, ám ebből lejön az alkalmazottak díja, a rezsi, a helyiség bérleti díja, melyek együtt akár félmilliót is jéléhthetnek havonta, S máris nem olyan égbekiáltóan magas a jövedelem. A harmadára csökkentett árréssel sok helyen tehát a költségeket sem lehet majd kitermelni. Felvetésünkre, hogy az első körös pályázók, így a kaposvári koncessziók elnyerői is még a régi, négy százalékos árrés tudatában kellett, hogy pályázzanak - a parlament csak májusban biztosított tíz százalékos garantált árrést, s bővítette a trafikokban árusítható termékek körét -, a trafikos vállalkozó úgy reagált: más termékekre, szerencsejátékra, újságokra, buszjegyre viszont sokkal rosszabb feltételekkel kínálnak nekik szerződést, mint a korábbi árusoknak.- Engem amúgy nem zavarna, ha csak dohányterméket lehetne árulni - tette hozzá -, nem fog hiányozni a boltból a szeszes ital, hiszen jórészt nem márkás italokról van szó, amik emelik egy üzlet nívóját. Úgy gondolom, egy trafiknak meg kellene tudni élnie csak a dohányból és a kapcsolt termékekből. A lecsökkentett árréssel ez nem fog menni. Ráadásul az alkalmazottakat sem küldhetem el, hiszen szerződésben vállaltam, hogy munkát adok nekik. Nem mellékesen, mi lesz azokkal, akik a második, illetve a nemrég kiírt harmadik körben nyernek majd koncessziót? Ők már a tíz százalékos árrés tudatában pályáztak, s jórészt olyan településekről, ahol az első körben nem akart senki trafikot, ugyanis kiszámolták, a négy százalékkal nem éri meg. Szóval a népszavazás jó eséllyel bedöntené a dohányboltok jelentős részét, s újabb káoszt szülne, pedig a júliusi átállás után végre kezd tisztulni a helyzet. Persze, tudom, sokakban indulatokat váltott ki, amikor röpködtek a nyertesek között a politikusokhoz köthető nevek, ám a dohányboltosok nagy része nem közéjük tartozik, egyszerűen csak megélhetést akart a családjának. Erre tessék, majd megint kiöntjük a fürdővízzel a gyereket is... ■ Vas A. Kidőlt fa okozott áramkimaradást Nagybajomban Támfal védi a közlekedőket Fonyódnál löszfogó A felesleges fát rászorulóknak adják, hogy fűthessenek vele baleset Húsz méter magas fa dőlt az úttestre Nagybajomban, a Kossuth és a Templom utca sarkán. A fa elektromos vezetéket szakított le, s útzárat képezett. Személyi sérülés nem történt, az 5 órás áram- kimaradás közel 50 fogyasztót érintett, köztük a gyermekotthon is áram nélkül maradt. ■ H. M. Tizenegymilliót csalt ki áldozataitól a nagyatádi férfi kár Jelentős kárt okozó, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy nagyatádi férfi ellen a kaposvári ügyészség. 2011 márciusa és 2012. januárja között ismerőseitől és munkatársaitól kért kölcsön pénzt erdővásárlásra, s fát ajánlott fel nekik megvételre, melyre előleget kért. A sértettek 20 ezer és 7,6 millió forint közötti összegeket adtak neki, ugyanis nem tudták, hogy nincs fája, s nem is akar semmit venni. A nagyatádi férfi a kölcsönkért pénzt sem adta vissza senkinek, így a hat sértettnek 11 millió forint kárt okozott. Az ügyészség börtönt kért a csalóra. ■ A. V. Elégedetlenkedő strandolok: váltás Fonyódon leváltotta a fonyódi képviselő-testület a Vámsfejlesaztési és Városüzemeltetési Nonprofit Közhasznú Kft igazgatóját, s most új, határozott, a feladatokkal megbirkózni tudó vezetőt keresnek.- már a hóeltakarításkor jelentkeztek olyan problémák, amihez nem voltunk hozzászokva; a hiányosságok a nyár elejére csúcsosodtak ki - indokolta a váltásta helyi lapban Hídvégi József fonyódi polgármester - Az útkarbantartás, az önkormányzati zöldterületek karbantartása, az intézményüzemeltetésifeladatok során kerültek ezek napvilágra. Sokan elégedetlenkedtek a strandok állapota miatt is. Fontos, hogy a turista és az itt lakó polgár elégedett legyen szolgáltatásainkkal. Ezért mindent el kellett volna követnie a kft igazgatójának. Ezen túlmenően a társaság bevállalt egy 440 millió forintos városfejlesztési projektet. Ennek része a sándortelepi fövenystrand kialakítása, parkolóbővítés, a bélatelepi kikötő, valamint a Kripta villa felújítása. Július elsejére el kellett volna készülniük. Az engedélyek beszerzése és más ügymeneti hiányosságok miatt el sem kezdődött a munka. Nem engedhető, hogy veszélybe kerüljenek ilyen nagyprogramok. hídvégi József további személy- cserékre már nem számít; ahogyan megírtuk, a januárban próbaidővel felvett jegyzőnek még a próbaidő letelte előtt felmondott. Október elsejével várható az új hivatalvezető kinevezése. (F. I.) lemény, mely alapján egyenlőre elegendő a hetes út Fonyód és Al- sóbélatelep közötti szakaszát érintő, teljes védőfal rendszer kiépítése. A SEFAG Zrt. saját költségén kezdte meg az útra omló föld felfogását célzó védőfal rendszer kiépítését. A kialakult magaspart ormán fut végig Európa egyik legfestő- ibb panorámáját nyújtó sétány, melyet viharvert kerítés választ el a veszélyes partvonaltól. Tekintettel arra, hogy több ezer turista keresi fel évente és hogy a fegyelmezett gazdálkodásnak köszönhetően a szükséges források rendelkezésre állnak a SEFAG Zrt. megkezdte a kerítés teljes átépítését. A felújításnak köszönhetően a jövő évi turista szezonban ide látogatókat már sokkal szebb környezet köszönti. Az 1200 méter hosszúságú kerítésből kikerülő, már csak tüzelési céllal hasznosítható faanyagot a SEFAG Zrt. felajánlotta Fonyód város számára, mely tűzifaként a rászorulóknak osztanak ki. ■ C. A. Támfallal akadályozzák meg, hogy tovább omoljon A tavaszi csapadékos időárás következtében kisebb omlásnak indult a fonyódi magaspart, amely az alatta húzódó 7-es számú fő- közlekedési utat veszélyezteti. A fonyódi magaspart kialakulása tudatos emberi cselekvés eredménye. Az infrastruktúra-fejlesztés következtében került átvágásra az eredetileg a Balatonba futó lösz domb. A kialakuló magaspart azóta jelent folyamatos problémát az ott élők és közlekedők számára. A téli olvadást követő tavaszi csapadékos időjárás hatására a felázott talaj megcsúszott, mely következtében áprilisban a hetes útra omlott - szerencsére balesetet nem okozva - mintegy egy köbméternyi földtömeg. A hetes utat akkor a katasztrófavédelem lezárta. A város vezetése gondoskodott a földtömeg eltakarításáról, a SEFAG Zrt. pedig azonnal megkezdte a károsodott fák eltávolítását és a már korábban megépített védő fal helyreállítását. A további feladatok meghatározásához szakértők bevonásával készült talajmechanikai vizsgálat, szakvéTI ** J M1 " Füstölgő pótszerek A nemzeti kisboltnak (én hívom így) nincs egységes lógója, feltűnő reklámja és különleges cégtáblája sem. Egyszerűen csak vegyesbolt. vásárlóit És árukészletét tekintve egyaránt. Van itt minden ami a napi háztartáshoz kell, és azok fordulnak meg benne, akiknek gyorsan kell valami az ebédhez vagy a vacsorához. Reggel friss kifliért és zsömléért két kézi munkások szállják meg, napközben a háziasszonyoké a terep és válogathatnak zöldségtől a gyümölcsig, a kutyaeledeltől a tisztítószerekig, a konzervektől a kenyérig mindenben. Az árukészlete úgy változik, ahogy a vevő ízlése. Egy dolog hiányzik csak belőle, a pénztár fölött a cigarettát tároló doboz, mert hogy azt nem tarthat. a bolt készlete az utóbbi hetekben úgy is változott - alkalmazkodva az igényekhez - hogy kínálni kezdett mindent, ami a füstöléshez kell: cigaretta hüvelyt, cigaretta- papírt, öngyújtót, csak dohányt nem. Azt az egységes logójú nemzeti dohányboltban veheti meg a vevő. Aki azt is állítja, ha így maga rakja össze a füstölnivalót, akkor olcsóbb. És egyre többen vannak, akik az olcsóbbat választhatják, így aztán a kisboltnak valami visszajön abból, amit elvitt a nemzeti dohányboltok megnyitása, szóval a kis üzlet ugyanolyan sajátosság ebben az országban mint a nemzeti dohánybolt. Alkalmazkodóképes, és hozzátartozik a hétköznapokhoz. Vigyázni kéne rá, hogy nehogy bezárjon. A segítséget legalább úgy megérdemelné, mint a nemzeti dohánybolt, hiszen hagyományainkhoz hozzátartozik, s a plázák és szupermarketek után most ez az új formáció veszélyezteti létét. Részegen provokáltak verekedést vádemelés Garázdaság miatt emelt vádat a kaposvári ügyészség két helybeli férfi ellen. A páros júliusban a kaposvári vásárban az egyik presz- szóban berúgott, s az elsőrendű vádlott kipécézett magának egy telefonálló férfit, szidalmazni kezdte, meglökte, majd ököllel többször is megütötte. Másodrendű társa is bekapcsolódott a bántalmazásba, s többször a sértett felé ütött, aki végül nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az ügyészség a duó egyik tagjával szemben felfüggesztett fogházat és pártfogói felügyeletet, a másikkal szemben pénzbüntetést javasolt. ■ A. V.