Somogyi Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

2013-09-18 / 218. szám

Nevezési rekord dőlt az ob-n erőemelés A rendezésben és a versenyeken is sikeresek voltak a tabiak A tabiak komoly munkát fektettek a felkészülésbe. A kemény edzéseknek meg is lett az eredménye Veszprémben küzdenek az első sikerért a nyeretlen siófoki kézisek kézilabda A Veszprém Barabás KC otthonában folytatja szerep­lését a Siófok KC-Galerius Fürdő élvonalbeli, női kézilabda együt­tese szerdán 18 órakor. A balato­niak számára - három vereség után - most kezdődik igazán a bajnokság, jönnek ugyanis azok a találkozók - Veszprém, Bé­késcsaba, Vác, MTK - melyeken meg kell kezdem a pontgyártást az együttesnek, már ha komo­lyabb céljai vannak a szezonra. A Fehérvár elleni idegenbe­li, illetve áz Érd és a Győr elle­ni hazai vereségek „benne vol­tak a pakliban”, igaz a Golovin edző elismerte az első két bajno­kin lényegesen nagyobb ellenál­lást várt. A tréner nincs könnyű helyzetben Németh és Szabad- fi sérülése miatt, különösen az utóbbi hiánya okozhat számá­ra fejtörést, hisz egyedüli beálló: ként Szamoránsky áll rendelke­zésére a bajnokikon, aki a felké­szülési meccseken egy-egy fél­időket játszott. Legutóbb a Győr ellen remekelt támadásban, re­mélhetőleg ezt a formáját hozza. Emellett a legutóbbi szezon gól­királynőjének Bogdanovicnak a találatai is nagyon kellené­nek, ugyanis három meccs után „csak” tíznél jár és persze sike­rek nincsenek remek kapustel­jesítmény nélkül sem. A papírformát biztos hazai si­kert ígér, hisz Róth Kálmánék legutóbbi szezonban három­szor is legyőzték a balatoniakat. Lenne tehát miért visszavágni, ami nem is tartozna a lehetet­len küldetés kategóriába. A „kis Győrt” a nyáron elhagyta Hosz- szu, Víg és Schatzl is és ráadá­sul maga a tréner mondta ön­kritikusan: „elrontottuk a fel­készülés végét”. Ezt egyébként még az első forduló után jelen­tette ki a szakvezető, amikor hazai pályán alapos verést kap­tak a Dunaújvárostól (19-30). Azóta legyőzték az újonc Eger csapatát idegenben (33-22), ám ez közel sem jelenti azt, hogy ez a Veszprém már a legutób­bi szezonban látott, újoncként KEK indulást kiharcolt együt­tes lenne. ■ Keszthelyi Zoltán Rendkívül sikeres versenyt zárt a Tabi Fitness Klub a két napos hazai rendezésű országos bajnokságon. A viadalon megdőlt a nevezési rekord is, hiszen idén már előzetesen 298 nevezés érke­zett a somogyi klubhoz. Kun Zoltán A Tabi Fitness Klub szervezé­sében rendezték a II. RAW (tá­masztó ruha nélküli) Erőemelő Magyar Bajnokság küzdelmeit a somogyi városban. Az előze­tes nevezés alapján 298 jelent­kezés érkezett a versenyre, ez jóval több, mint az elmúlt öt év bármely viadalán - tudtuk meg Kromek Andrástól, a Tabi Fit­ness Klub elnökétől. - A rekord számú mezőny tagjai az ország minden területéről - 22 egyesü­let színeit képviselve - érkeztek - nyilatkozta Kromek András, aki a magyar válogatott szövet­ségi kapitánya is egyben. - A szurkolók és érdeklődők szín­vonalas, nagy küzdelmet lát­hattak a két nap során. A Tabi Fitness Klub tizenöt sportolót vonultatott fel ezen a nagysza­bású versenyen. A hazai felnőtt csapat gerincét főként utánpót­lás és Masters korú versenyzők adták. A női Nyílt kategóriában két sportoló, Nyers Mónika és Valter Adrienn képviselte a klub színeit. A somogyi hölgyek ez idáig versenyzőként még há­romfogásos viadalon nem vettek részt, de a fekvenyomó rutinjuk­nak köszönhetően átmentették a jó formájukat. Nyers Mónika az -52 kg-os súlycsoportban - 270 kg-os teljesítménnyel - a dobogó második fokára állt. Klubtársa, Valter Adrienn az 57 kg-os súly­csoportban 150 kg-os teljesítmé­nyével harmadik helyezést ért el. A fiúknál minden eddiginél népesebb volt a mezőny, klu­bunk versenyzői valamennyi korcsoportban képviseltették magukat. A kitartó munkának köszönhetően minden korcso­portban dobogón állhatták so­mogyiak. Az ifjúságiaknál ér­dekelt négy sportoló közül - az első erőemelő versenyén szerep­lő - 74 kg-os Trunk Dániel má­sodik lett. A 93 kg-ban Szakács Máté nyert ezüstérmet. A 105 kg-ban Ifj. Kromek András, míg a 120 kg-ban Maretics Roland egyaránt magyar bajnoki címet szerzett. Ezzel a tabi ificsapat második lett. A junior kategóriá­ban hat nagyszerű versenyzővel vágott neki a küzdelmeknek a csapat. A 74 kg-ban Trunk Dá­niel 420 kg-os teljesítményével a dobogó második fokára állha­tott. A 83 kg-os súlycsoportban induló Márkovics Máté komoly A nyílt kategóriában: -66 kg-ban amárfekvenyomásbóljól ismert Patai Gábor első erőemelő verse­nyén 465 kg-mal maga mögé utasítva sporttársait a súlycso­port magyar bajnoka lett. A -83 kg-os súlycsoportban Márkovics Máté ötödik helyezett lett 517,5 kg-mal. A 93 kg-ban Opra Gergő szintén ötödik helyezést ért el 605 kg-mal. A105 kg-osoknál Sebestyén lámás a harmadik helyet szerezte meg 667,5 kg-mal. A120 kg-os súlycsoportban ver­senyző Kovács László, akit már a versenyzésével a tíz erőemelő- közül 517,5 kg-os teljesítmé­nyével ezüstérmet érdemelt ki. A 93 kg-osoknál Opra Gergő és Szakács Máté volt érdekelt. Előb­bi 605 kg-al a második, utóbbi a 390 kg-os teljesítményével a ha­todik helyen végzett. A105 kg-os súlycsoportban Sebestyén Ta­más nagyszerű versenyzésével és 667,5 kg-os teljesítményével a súlycsoport magyar bajnoka lett. A +120 kg-osok közt nyerő Darázs Ádám nagy küzdelmek árán szerzett aranyérmet. Négy alkalommal országos (guggolás és fekvenyomás) csúcsot döntött, fekvenyomásból szintén ismer­hettünk, első erőemelő versenyén 512,5 kg-mal a hetedik helyen végzett. A +120 kg-ban Pécsi Jó­zsef és Darázs Ádám az ötödik, illetve a hetedik lett. a nyílt kategória Wilks-pont szá­mítása szerinti Sebestyén Tamás harmadik lett, míg a nyílt kategó­ria csapatversenyében a Tabi Fit­ness Klub szintén az értékes har­madik helyet szerezte meg. A klub természetesen a Masters kategóriában is indított verseny­zőket. Ml-ben a -120 kg -os súly­teljesítménye: 532,5 kg. A junior kategória Wilks-pont szerinti nyertese: Sebestyén Tamás 419,2 ponttal. A junior csapatversenyt a Tabi Fitness Klub utánpótlás együttese nyerte. A csapatbajnokságban a ba- bi férfi alakulat 1843,68 pont­tal lett bronzérmes. A viadal megszervezésével és rendezé­sével elégedettek voltak "az ide érkezők, akik már rendszeres látogatói a tabi versenyeknek. Kromek András mellett Putye- ra Gábor vezetésével a segítő csapat közel másfélezer gyakor­latot készített elő és biztosított. csoportban Gonda Attila nagy küzdelemben 395 kg-mal a har­madik helyen fejezte be a ver­senyt A +120 kg-os súlycsoport­ban az erőemelésből már jól is­mert Pécsi József 565 kg-mal a második lett M2-ben a nemzet­közi szinten is sportoló Sáfrány Zoltán kisebb súlycsoportra vált­va is megállta a helyét 465 kg-os teljesítményével, nagy fölénnyel a súlycsoport magyar bajnoka lett. A masters kategória Wilks-pont szerinti első helyezettje szintén Sáfrány Zoltán lett. A nyílt kategóriában is szereztek országos bajnoki címeket a hazaiak Kackstadter-parádé Tatabányán teke Az otthon verhetetlen pétiek most sem adtak esélyt SZUPER LIGA - NŐK: TATABÁNYAI SC-BALATONI VASAS 2:6(3056:3075) EREDMÉNYEK: Ficsomé 518- Bajer 535; Lovász 527-Törökné 444; Voga 448-Horváthné 504; Povedákné 495-Rapatyi L. 478; Joó-Németh K. 523-Rubinszki 526; Nagyné 545-Kackstadter 588. Az újonc Balatoni Vasas egyik meghatározó játékosa, Török Barbara külföldi útja miatt nem tarhatott a többiek­kel Tatabányára. Végig fej-fej mellett haladt a két csapat, a végén azonban Kackstadter Beáta szenzációs játéka - az egész mezőny legjobbja csupán 12 fával maradt el a bűvös hat­százas határtól - a győzelmet jelentette. AZ IFIMECCSEN: 4:0 (938:773) - Brettner 400, Horváth Sz. 373. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Bp. BKV Előre SC-Watt 22 SE 7:1 (3259:3074); Dynamic TSK I.-Fe- rencváros 4:4 (3051:3069); Szent­esi TE-Bp. Rákoshegyi VSE I. 2:6 (3096:3266); Pannon-Flax SE-Bp. Rákoshegyi VSE II. 2:6 (3227:3271). NB I, NYUGAT - FÉRFIAK: PÉTI MTE-1. MCM SE 7:1(3294:3083) EREDMÉNYEK: KÍSS G. 544- Lengyel D. 523; Harangi 561- Miklós Gy. 515; Bobay 565-La- pat 525; Iváncza 566-Kis R. 525; Németh K. 505-Szommer 538; Sebestyén T. 553-Csendes R. (Vörös G.) 457. A tavalyi szezonban otthon verhetetlen Pét nem adott esélyt; az 1. MCM SE becsületpontját Szommer Gábor szerezte. AZ IFIMECCSEN: Péti MTE-1. MCM SE 4:0 (1045:883). - Ta­kács G. 466, Mészáros M. 417. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Csá- kánydoroszló KSE-Soproni Sörgurítók SE 7:1 (3277:3198); Herend VTK-Lauf-B TK 6:2 (3365:3231); Zalaegerszegi TK-FMVas IL-Vasasszonyfa SE 6:2 (3347:3163); Pápai Vasas SE-Mosonmagyaróvári TE 4:4 (3002:3002); Horváth-Gravitáció TKSE-Szentgotthárdi VSE 3:5 (3052:3115). ■ Fenyő Gábor HIRDETÉS Mindén formára és színre, +szaKkívitelezósi akció! Több, mint 30 év szakmai tapasztalat és termékismeret az ön szolgálatában. Gerard AKCIÓ, ÁFA mentes hetek! 201310 18. gorard-tetofedos.hu Beck Tetőszerviz Kft. 82/416-S08 Kaposvár, Agip melletti kék épület beck-tető.llll HÍRSÁV Két órával később játszik a Rákóczi Mezőkövesden labdarúgás Az eredetileg kiadott időponttól eltérően nem 16, hanem két órával később 18 órakor lép pályára az OTP Bank Liga nyolcadik fordulójában a Kaposvári Rákóczi FC együttese. A so­mogyi zöld-fehérek szeptem­ber 21-én, szombaton vívják a kulcsfontosságú összecsa­pást a Mezőkövesd Zsóry FC otthonában. ■ K. Z. Elfogadták a kaposvári hokisok beszámolóját sportbizottság Szeptemberi ülését tartotta a városházán a kaposvári sportbizottság. A testület tagjai elfogadták a Kaposvári Hoki Club SE éves beszámolóját, és tájékozódtak a Kaposvár Város Sportjáért Közalapítvány 2012- es te­vékenységéről. Az előbbi té­mával kapcsolatos napirendi pont tárgyalásakor elhang­zott; a Jégcsamok - a klub által igényként felmerülő - a jelenleginél két hónappal hosz- szabb nyitva tartása önköltsé­gi áron közel tízmillió forintba kerülne. Ezt a klubnak kelle­ne (a TAO-forrás segítségével) előteremtenie. ■ K. Z. Két magyar csapat a második körben kézilabda A férfi EHF-kupa első fordulójában a vissza­vágón aratott idegenbeli sike­rével a Grundfos Tatabánya KC kettős győzelemmel jutott tovább a belga Achilles Bo- cholt ellenében. Az október közepén esedékes következő körben a tatabányaiak a svéd Lugi HF csapatával kerül­nek szembe, míg a sorozatba egy hónap múlva szintén bekapcsolódó másik magyar együttes, a Csurgói KK a spa­nyol BM Aragonnal mérkőzik majd meg a legjobb 32 közé jutásért. ■ HIRDETÉS CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ ✓"i 14.30 W VILÁGSZÉP NÁDSZÁL- KISASSZONY B-bérlet *300603* www.csiky.hu HIRDETÉS ÜLŐGARNITÚRÁK, KANAPÉK bőr és szövetesek nagy választékban 20% 09.16-tól 09.28-1a. Ili, a raklárkiszlat erejéig HIRDETÉS Corner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGram rz .. in nemzetközi pénztranszfer I U U. I L— . Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 297,00 301,49 USD 221,50 227,99 CHF 238,50 244,99 ÉRVÉNYBEN: szeptember 17. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSIARANY-ÉRTÉKESÍTÉS NIKON D3200 + 18-55VR A CSALAD FÉNYKÉPEZŐGÉPE! 3 EV GARANCIÁVAL MOST CSAK 128 880 FT ■■■■■■r .V B FOTO ■ 1 L«J JA* a^-V/.T II iflfcI 3

Next

/
Thumbnails
Contents