Somogyi Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

2013-09-18 / 218. szám

HÍRSÁV Kína legalább hét százalékkal növekedne az évtized végéig legalább éves 7 százalékos növekedés a cél Kínában - jelentette be hivatalosan is a kínai kor­mány. A célérték a bruttó hazai termék éves bővülését illető legalacsonyabb, el­fogadhatónak tartott érték, és annak biztosításához is szükséges, hogy 2020-ra a bruttó hazai terméket és az egy főre jutó jövedelmeket a 2010-es szintekhez képest mind a városi, mind pedig a vidéki területeken meg­duplázzák. A kínai gazdaság 2012 során 7,7 százalékkal bővült. ■ MTI Gyorsuló bővülést josol Varga fokozatosan gyorsul a ma­gyar gazdaság növekedése az előttünk álló években - derül ki Varga Mihály képvi­selői kérdésre adott írásbeli válaszából. A nemzetgazda­sági miniszter szerint jövőre erőteljesebb lehet a fogyasz­tás növekedése, emellett a beruházások is növekedhet­nek, melynek köszönhetően a GDP-növekedés 1,9 száza­lék lehet. ■ MTI Nincs újabb lépfene-megbetegedés a vizsgált állatállomány­ban nem történt újabb megbetegedés a lépfene következtében, ember meg- fertőződéséről sem érkezett jelzés - közölte a Jász-Nagy- kun-Szolnok megyei kor­mánymegbízott tegnap Jász- ladányban, a helyi védelmi bizottság ülését követő sajtó- tájékoztatón. A településen valamennyi háztartást felke­restek, minden lakos nyilat­kozott, hogy vásárolt-e húst a gazdától, illetve észlelt-e magán a betegségre jellemző tüneteket. ■ MTI Elmebeteg volt a washingtoni lövöldöző HALLUCINÁLT, EGYEBEK között ezért elmeorvosi kezelés alatt állt Aaron Alexis, aki fegyveres támadást hajtott végre az amerikai hadi- tengerészet egyik washing­toni parancsnoksága ellen. Alexis a haditengerészet washingtoni központjában kezdett lövöldözni hétfőn, és 12 emberrel végzett. Végül a tűzharcban meghalt. ■ MTI Félmilliárd euróra büntették Berlusconit az olasz semmítőszék tegnap jogerős ítéletében kimondta, hogy a SUvio Berlusconi ve­zette Fininvest cégcsoportnak kártérítést kell fizetnie a Mon­dádon kiadó felvásárlásakor elkövetett korrupcióért. A büntetés mértéke 541 millió euró, azaz 162 milliárd fo­rint. Az parlament mentelmi bizottsága ma hoz döntést az adócsalásért elítélt Berlusco­ni szenátort mandátumának visszavonásáról. ■ MTI Fazekas keresi a pápai megoldást pápa A szakminiszter ígéretet tett a kártalanításra a Pápai Hús élőállat-beszállítóinak A vidékfejlesztési miniszté­rium keresi a megoldást a pápai húscégnek szállító ter­melők kifizetésére, a cél az összes gazda teljes kártalaní­tása. A tárca által felvetett de minimis támogatás eddig a tartozás felét fedezi. Braunmüller Lajos „Meg kell találnunk azt a meg­oldást, hogy mindenki meg­kapja az őt megillető bevételt” - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter azt követően, hogy tárgyalt a Pápai Hús 1913 Kft. számára sertést szállító, nagyobb követeléssel rendelkező termelőkkel, aki­ket a húsipari vállalat hónapok óta nem fizetett ki. A miniszter emlékeztetett: a tárca már dön­tött a kártalanítás első lépésé­ről, amelynek keretében de minimis juttatást nyújtanak a termelőknek. A tárca korábban közölte: az európai uniós támogatási le­hetőségek keretében csekély összegű (de minimis) támoga­tást nyújt a Vidékfejlesztési Mi­nisztérium (VM) azoknak az Pápai Hús 1913 Kft. (millió forint) NETTÓ ÁRBEVÉTEL 18754,87 17689,43 16794,96 ÜZEMI EREDMÉNY 443,91 -185,43 -1281,91 ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY 35.75 -630,71 -1795,71 ADÓZOTT EREDMÉNY 35.75 -631,74 -1795,71 SAJÁTTŐKE 888,07 256,34 2258,85 HOSSZÚ LEJ. KÖT. 4122,00 4392,00 4573,62 MÉRLEGFŐÖSSZEG 7698,45 8111,33 11231,80 FORRÁS: KIM, OPTEN élőállat-beszállítóknak, akik­nek lejárt és elismert követelé­seik vannak a Pápai Hús 1913. Kft.-vel szemben. A támogatás­ról kormányzati döntés születe­tett, a beszállítóknak a cég felé fennálló követeléseikről nem kell lemondaniuk. Az így a gaz­dák részére kifizethető összeg azonban nem elegendő az ösz- szes tartozás kiegyenlítésére. „A minisztérium teljes mér­tékben elkötelezett a kifizeté­seket illetően, az egyeztetésen a miniszter úr kinyilvánította: az összes termelő teljes kárta­lanításának pártján áll” - nyi­latkozta a Világgazdaságnak Csepregi Kálmán, a pápai húscég egyik beszállítója, a Mezőföld 15 termelői csoport képviselője, aki „pozitívként” jellemezte a sertéstartók és a tárca egyeztetését. A pénzére váró termelő kijelentette: „az egyeztetésen arról volt szó, hogy minden olyan termelő, aki március 6-a után szállított Pápára, valamilyen formában a pénzéhez fog jutni.” Csepregi ugyanakkor hozzátette: a kifi­zetés módja egyelőre még vita tárgya. A gazdák kártalanítása azért sem egyszerű, mert a ki­fizetéseknek meg kell felelnie a hazai és uniós szabályoknak is. A de minimis nem elég a de minimis támogatás az egyé­ni termelők részére a rendelkezé­sére álló kerettől függően legfel­jebb 7500 euró, azaz 2,25 millió forint, a termelői csoportok eseté­ben legfeljebb 200 ezer euró, vagyis 60 millió forint. Az élőál­lat-beszállítók között a VM három csoportot azonosított, a számuk­ra kifizethető támogatás 130 mil­lió forint. A termelők összesen 150 milliót kaphatnak, így 280 millió forint támogatás fog eljutni a beszállítóknak. Ez az összeg azonban a felét sem éri el a pápai húscég sertéstartók felé fennálló tartozásának, amely 670 millió forintra tehető. A termelő megjegyezte: a tár­gyaláson megegyeztek a terme­lők és a tárca képviselői abban is, hogy a rendezés esetén az állattartók segítik a húscég to­vábbi megmaradását. „Ameny- nyiben kifizetnek minket, és garanciát vállalnak a további kifizetésekre is, nincs akadá­lya annak, hogy ellássuk ser­téssel a pápai üzemet” - jelen­tette ki Csepregi. PROMÓCIÓ <JU Ljlív Véget ért az idei Coop Rally Ebben az évben is a minősé­gi magyar termelésre, termé­kekre hívta fel a figyelmet a Coop Rally. A sikeresen lezajlott szakmai programon most először Fazekas Sándor, vidékfejlesztési miniszter is részt vett. A COOP üzletlánc üzleti part­nereivel összefogva immár nyolcadik alkalommal szer­vezte meg a Coop Rally-t, amelynek kezdetek óta leg­fontosabb célkitűzése a minő­ségi hazai élelmiszertermelés középpontba állítása. A mára hagyományossá vált szakmai program során a közel 80 cég­ből - a COOP hálózat tagjaiból és üzleti partnereiből - álló mezőny az idei évben a ke­let-magyarországi régió gyár­tó és forgalmazói központjait érintette. Takács László, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságá­nak tagja a sikeresen lezajlott szakmai programmal kap­csolatban elmondta: „A cél, amelyet nyolc éve kitűztünk, felhívni a figyelmet a minősé­gi magyar termékekre, máig aktuális. Hiszünk abban, hogy a Coop Rally megerősíti a feldolgozók, a kormányzat és a COOP Csoport együtt­működését, ezáltal hozzájárul az ország fejlődéséhez” - tette hozzá. Takács László az idei rally újdonságaként kiemelte, hogy Fazekas Sándor, vidékfejlesz­tési miniszter most először személyesen is részt vett a versenyen. Az VIII. Coop Rally során egy szakmai kerékasz­tal beszélgetésre is sor került, amelyen a verseny egyes meg­állóinak otthont adó cégek ve­zetői a hungarikum törvény és a magyar termék rendelet eddigi tapasztalatairól cserél­tek eszmét a kormányzat kép­viselőivel, Fazekas Sándorral, illetve Kardeván Endrével, a vidékfejlesztési tárca élelmi­szerlánc-felügyeletért és ag­rárigazgatásért felelős állam­titkárával. „Amíg korábban a magyar vásárlók mindössze 20 szá­zaléka számított tudatos fo­gyasztónak, mára ez az arány 50 százalékra nőtt. Ezzel pár­huzamosan pedig friss fel­mérések azt mutatják, hogy a magyarok háromnegyede két azonos árú termék közül inkább a magyart vásárolná meg” - fogalmazott Fazekas Sándor a kerekasztal beszél­getésen. Kardeván Endre államtit­kár, kapcsolódva a miniszter­hez elmondta, hogy mindez erősíti a kormányzat célki­tűzéseit, amelyek a hungari­kum törvényben vagy a ma­gyar termék rendeletben je­lennek meg. A tárcavezető a versenyt értékelve kijelentette, hogy a Coop Rally részeseként egé­szen más szemmel ismerhette meg a magyar vidék értékeit. „Biztos vagyok abban, hogy ha ilyen alkalmakkor össze tudunk fogni, megtaláljuk a magyar termékeket, innová­ciót, akkor a magyar vidéket újra fel tudjuk virágoztatni” - fogalmazott Fazekas Sándor. V'j n^/i ...... i»vmh iu Le szavazta a kormánypárt a Pető Intézet kisegítését parlament A Fidesz frakció 218 tagja szavazott nemmel Szabó Tímea független képvi­selő javaslatára, aki 500 millió forint átcsoportosítását kérte a Pető Intézet megmentésére. Azóta a Facebookon támogató oldal indult a mozgássérülteket gyógyító, nemzetközi hírű in­tézet érdekében, a kormányzat pedig közleményekkel igyek­szik bebizonyítani, hogy a Pető Intézet rendben kapja az állami támogatást. Szabó Tímea tegnap kijelen­tette: politikusként és anya­ként sem tudja elfogadni, hogy amikor lennének források egy ilyen világhírű intézmény meg­mentésére, akkor a „stadionépí­tések kormánya” lemond a be­teg gyermekekről. Hoffmann Rózsa közoktatá­si államtitkár minisztériuma azt közölte, hogy több mint 100 millió forint kiegészítő támo­gatásához jut az intézmény. A felsőoktatási államtitkárságtól további 317,615 millió forintos támogatást kap. A közlemény­ben a GYEMSZI nyomatékosan visszautasította, hogy a szer­vezet a Pető Intézet épületébe költözne. Csak Gyurcsány hallatszik a kormánypárti fölényben média Nemcsak az állami tévék­ben robosztus a kormány és a kormánypártok fölénye, hanem a kereskedelmi tévékben is. A Nemzeti Média- és Hír­közlési Hatóság szerint augusz­tusban az Ml esti Híradójában a politikára fordított idő 5 szá­zalékában láthattak kormány­ról szóló híradásokat a nézők, míg a Fidesz további 44 szá­zaléknyi időt kapott. A KDNP aránya csaknem 8 százalék, az MSZP-jé 17 százalék, a lobbiké 5, az LMP-é 3, a DK-é 4 száza­lék, míg az Együtt-PM-nek több mint 9 százaléknyi szereplési időt jutott. Az adatok az RTL Klub esti Híradójában több mint 17 szá­zalékos kormányzati szereplést mutatnak, míg a Fidesz aránya ott 34 százalékos volt a múlt hónapban. A TV2 Tények cí­mű műsorában mintegy 7 szá­zalékban láthattak a kormány munkájáról szóló híreket a né­zők, és mintegy 56 százalék­ban a Fidesz szerepelt. orbán Viktor miniszterelnök 120-szor szerepelt augusztus­ban a hírekben, Bajnai Gor­don Együtt-PM-elnök 112-szer, Mesterházy Attila, az MSZP el­nöke csak 102-szor, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koa­líció vezetője 72-szer volt a hí­rekben, 37 percig beszélhetett saját hangján, ami messze ki­emelkedik a politikusok közül.

Next

/
Thumbnails
Contents