Somogyi Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-15 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 35. szám
MOZAIK HOROSZKÓP 38. hét (szeptember 16-22.) KOS (III. 21-IV.20.) Az utóbbi időben hajlamos volt arra, hogy érzelmi téren folytonosan önellentmondásba keveredjen. Most esélyes, hogy még önmagán is túltesz. Ezért inkább ne tegyen felelőtlen kijelentéseket a héten. Bika (IV.21-V.20.) Szerelmi élete együtt javul a pénzügyeivel. Önnek igen fontos az anyagi biztonság, a megfelelő fizikai körülmények, és ezért csak akkor képes a szerelemben is feloldódni, ha ezen a téren teljesen biztonságban érzi magát. Ikrek (V.21-V1.21.) A párjának elege van már abból, hogy folyton önnek kell igazat adnia. Persze ön is tudja jól, hogy a „Már megint igazam van!’ Besenyő Pista bácsis kijelentése önmagában még mennyire kevés. Csak arra jó, hogy kettejük közé éket verjen. A szeretettel, az érzelmek szótlan, vagy beszédes jelzésével, sokkal többet érhet el, mint az igazság hajszolásával. Rák (VI. 22-VII. 22.) A szerelemben tanácstalan lehet, holott egynél több hódolója is akadhat. Avagy épp, mert ön képtelen döntést hozni kettő között. Ha egy szerelmi háromszög kellős közepében van, ahol két személy vágyának tárgya ön, akkor mindenképpen érdemes most legalább fegyverszünetet kötnie azzal a féllel, akit az élete párjának mond. Oroszlán <vii. 23-vm. 23.) A szerelmi életében most a visszafogottság és a hűség a jellemző tendencia. Számíthat rá, hogy a partnere megjutalmazza önt ezért. Nagyszerű ajándékot, kedveskedést és bókokat kaphat tőle most. Igaz, kicsit mintha távol lennének egymástól, akár fizikai értelemben is. Szűz (Vili. 24-IX. 23.) Érzelmileg nem túl kiegyensúlyozott mostanában. Lehetséges, hogy ön mégis idillinek éli mega kapcsolatát, a párja azonban zavart és elégedetlen. Nagyon fontos, hogy minden rezdülésüket megbeszéljék, de ne vegye sértésnek, ha valamilyen kritika éri. . Mérleg (IX. 24-X. 23.) A múltat most már tényleg ideje lenne feledni: ne hánytorgassa fel örökösen a hozzátartozóinak, ami elmúlt. így csak saját magában is tovább élteti a konfliktust. Ha pedig már egyszer úgy döntött, hogy a múlt hibái ellenére is marad azzal, akivel van, akkor ezt immár tekintse a saját döntésének, és tartsa is magát hozzá. Skorpió (X. 24-XI. 22.) Keresse a megfelelő fórumot csillogtassa képességeit, ezzel magához vonzhat néhányat az ellenkező nem képviselői közül. Talán még azt is, aki önben mindig is titkos vágyakat ébresztett. Nyilas (XI. 23—XII. 21.) Ne higgye, hogy ön az igazság egyedüli letéteményese! Most különösen a fizikai fölényével érhet el sikereket Ha ön sportoló, vagy fizikai munkás, netán valamilyen fegyveres alakulat tagja, akkor ez nagyon jó hír. Ellenkező esetben nem biztos. Bak (xn. 22-1.20.) Ne legyen olyan türelmetlen! Hirtelen kirobbanásaival, kirohanásaival megrémítheti azt, akire pedig épp, hogy támaszkodni akart. A társa nehezen viseli el azokat a mély változásokat melyekkel önmaga talán nincs is tisztában. Vízöntő (i. 21-11.19.) Az utóbbi időben szokásává vált, hogy bármi baj, problémája, hiányossága van, azt azonnal a társára fogja. Pedig ezzel nagy valószínűséggel igazságtalanságot követ el ellene. Az nem elég ha ezt tudatos despotizmusnak deklarálja, és ezzel a maga részérő elintézettnek tekinti a dolgot. A harcos énje helyett ez egyszer vegye elő emberbaráti oldalát, és tekintsen így a társára is. Halak (ii. 20-111.20.) Ragaszkodó, megbocsátó, kedves és figyelmes. Nem is csoda, hogy annyian rajonganak most önért. Romantikus beállítottságának is köszönhető, hogy képes meglátni ott és abban a helyzetben is a szépet és jót, ahol más egyébként nem. Ezt egyesek talán naivságnak bélyegzik, ön azonban legyen nyugodt maga felől: teljesen jól látja a dolgokat. A helyzetét csak az nehezíti, hogy a társa viszont annál racionálisabb.Tanácstalan, nem tudja, merre tovább. Úgy érzi, hogy a kísérletei kátyúba jutottak, hogy egyhelyben toporog Legyen nyugodt. Hamarosan felszáll a köd, kitárul a horizont. Azonosulni Diana hercegnével filmbemutató Naomi Watts korabeli videókat tanult be az új szerephez Naomi Watts: „Nem akartam tökéletesen mímelni őt, csak ráérezni a lényére...” Mindannyian tudunk azonosulni Dianával - állítja Naomi Watts. Noha játszott már családanyát, aki elveszítette gyermekeit a thaiföldi cunamiban, azt mondja, élete legijesztőbb szerepe volt eljátszani a néhai walesi hercegnét a Diana című életrajzi filmben, melyet a jövő héttől a magyar közönség is láthat a mozikban. VR-összeállítás A londoni bemutató után a kritikusok többsége felháborodottan vetette az alkotók szemére, hogy meggyalázták Diana hercegné emlékét. Ez érzékenyen érinthette a Lady Di-t játszó színésznőt, aki a héten egy BBC-rádióinterjú közben felállt és kisétált a stúdióból. A Diana életének utolsó két évét feldolgozó film is egy híressé vált BBC-interjúval kezdődik, melyben a hercegné szembehelyezkedett a királyi családdal, és amelynek folytán maga II. Erzsébet királynő szorgalmazta a gyors válást fia, Károly herceg és felesége között. „Ezerszer megnéztem azt az interjút. Hanggal, hang nélkül. Addig néztem, míg kívülről nem tudtam minden egyes szavát. Tanulmányoztam Diana hanghordozását, a személyiségét, amelyből minFilmjei közül A VELENCEI KURTIZÁN (1998) MULHOLLAND DRIVE - A SÖTÉTSÉG ÚTJA (2001) 21 GRAMM (2003) A RICHARD NIXON-MERÉNYLET (2004) KING KONG (2005) színes fátyol (2006) EASTERN PROMISES - GYILKOS ÍGÉRETEK (2007) A BŰN ÁRFOLYAMA (2009) FÉRFIT LÁTOK ÁLMAIDBAN (2010) J. EDGÁR - AZ FBI EMBERE (2011) A LEHETETLEN (2012) den keserűség dacára áradt valamiféle belső melegség.” - mondta Watts a brit Daily Te- legraphnak. Kate Snell könyvén, a Diana utolsó szerelménű alapuló film feldolgozza a hercegné titkos viszonyát egy pakisztáni szívsebésszel, Hasnat Khannal, akit Naveen Andrews, a Lost - Eltűntek című sorozat sztárja alakít. „Szerintem sokan nem is tudnak erről a viszonyról még Nagy Britanniában sem. Nekünk azt mondták, ne is keressük Khant, mert nem akar,beszélni a kapcsolatáról Dianával. Már elmondta, amit tudott, mikor a hercegné tragikus halála utáni vizsgálatban beidézték tanúnak. A vallomását olvastam, segített a történet mélyebb megértésben” - meséli a 44 éves színésznő. Nem először játszott történelmi alakot, mégis azt mondja, Diana volt az eddigi legnehezebb szerepe. „Ha valós személyt játszom, különösen olyasvalakit, akit mindenki ismert, kétszeres a nyomás rajtam, hogy hiteles legyek. Tudtam, hogy ki kell lépnem a komfortzónámból, ami megrémített, de egyszerre izgatott is. Mindenki kételkedett bennem, hogy nem leszek jó Diana, mert nem vagyok elég magas, nem olyan az orrom, sőt, nem vagyok igazi brit. Ezt mind el kellett engednem a fülem mellett, és csak a szerepre figyelni. Készítettem magamnak videomontázst a járásáról, egy másik ötperces anyagot csak a nevetéséről, még egyet külön az integetéséről. Bár alaposan tanulmányoztam a gesztusait, a kéztartását, és még a szemvillanásait is, nem akartam tökéletesen mímelni őt. Csak rá akartam érezni a lényére, és aztán a saját interpretációmban megformálni a személyét.” Noha Watts az Egyesült Királyságban született, részben Ausztráliában nőtt fel, majd fiatalon Hollywoodba költözött szerencsét próbálni. Tíz évet várt egy kitörési lehetőségre, ez alatt több száz meghallgatáson járt, és 15 kisebb filmben játszott. Sokszor azzal utasították el, hogy „játéka túl erőteljes”, „nem elég szexi” vagy „túl fiatal” egy szerepre. „Mikor folyamatosan ilyen kritikákat hall az ember, egy idő után elkezdi elhinni. Any- nyira fél attól, hogy megint ezt kapja, hogy végül semmilyen lesz” - állítja az azóta kétszer is Oscarra jelölt sztár. Bár már nyolc éve él boldog házasságban a színész Liv Schreiberrel, tud azonosulni Diana érzelmi válságával, mivel neki is voltak zátonyra futott kapcsolatai, többek közt a Névjegy NAOMI ELLEN WATTS HZ angliai Shrorehamben született. Hétéves volt, mikor elhunyt az édesapja, a PinkFloyd hangmérnöke. Ezután Walesbe költözött a nagyszüleihez, majd 14 éves korában anyjával és a mostohaapjával emigrált Ausztráliába. Itt kezdett színjátszást tanulni, meghallgatásokra járni. Megismerkedett Nicole Kidmannel, aki máig a legjobb barátnője ELSŐ FILMSZEREPÉT 18 évesen kapta, 3 évvel később már Kidmannel és Russel Crowe-val játszott egy tévésorozatban, 24 évesen pedig Hollywoodba költözött DÁVID LYNCH Mulholland Drive című filmjében vált világhírű sztárrá 2002-ben a People magazin a világ 50 legszebb embere közé választotta KÉTSZER JELÖLTÉK Oscarra, a 21 gramm és A lehetetlen női főszerepeiért FÉRJE a színész Liv Schreiber, Alexander fiuk 6, Sámuel 4 éves rendező Stephen Hopkinsszal és a fiatalon elhunyt Heath Ledgerrel. A filmdráma nem kísérel meg magyarázatot adni arra, mi történt 1997. augusztus 31-én, a párizsi Pont de TAlma alagútban, ahol Diana és akkori barátja, Dodi al Fayed életét vesztette egy végzetes autóbalesetben. Két hete a Scotland Yard tudomására jutott, hogy egy volt elitalakulatos brit katona kísértetiesen hasonlónak nevezte a balesetet ahhoz, amilyen merényletet tervezett a brit titkosszolgálat Slobodan Milosevic ellen. Az egykori szerb elnök sofőrjét erős villanófénnyel akarták megzavarni, és egy így kiprovokált karambol véletlen balesetnek tűnhetett volna. Bár a Scotland Yard ezt a feltételezést is megvizsgálja, továbbra sem áll szándékukban újra megnyitni a Diana-dossziét. Balássy Betty rettegett, hogy elvetél babavárás Öt hónapos terhesen hét kilót fogyott, de már túl van a nehezén Brad Pitt levágatta a haját, mert katonát játszik Terhességének ötödik hónapjában jár Balássy Betty. Az énekesnő nyár elején még azt mesélte, hogy a második babájával - aki kisfiú - nem gyötri úgy az émelygés, mint annak idején Rozival, de korai volt az öröm. Nem sokra rá ugyanis olyan rosszullétei voltak, hogy hét kilót, vagyis egy teljes ruhaméret- nyit fogyott. Sőt, vérzett is, ami miatt a vetéléstől is rettegett. „Július elejétől lényegében végighánytam két hónapot. Borzasztó volt! Ha Feri bundáske- nyeret csinált, már az olaj szagától is kavargóit a gyomrom. Kávézni se tudok hetek óta, vacsorára pedig csak paradicsomiét vagy gyümölcsteát iszom, mert este más étel nem megy le. A terhesvitamint se bírom. Bár tulajdonképpen most még mázlim is van, mert Rozival öt és fél hónapig volt ugyanez. „Ráadásul augusztus közepén hirtelen elöntött a vér, és rettentően megijedtünk, mert azt hittük, vetélés. Ez pont a 12. heti ultrahangvizsgálat után történt. De hál’ istennek kiderült, hogy valamilyen óvatlan terhelés hatására csak a burok vált el a méhfaltól, ami hamar visszatapadt. És közben így jártunk fellépésekre. Mostanra túl vagyok a nehezén, sokkal jobban érzem magam. A kisfiúnk neve is megvan már, a Bibliából választottuk: Dániel Máté.” ■ A család Rozival együtt várja az új csemetét BRAD pitt-től sosem állt távol a hosszú haj, a '90-es évek közepén is volt már ilyen frizurája, viszont ami az akkor nagyjából 30 éves színésznél még elment fiatalkori lázadásnak, ötvenhez közeledve már sokkal inkább tűnt a férfiakra jellemző midlife crisisnak. A napokban viszont levágatta a haját. Az szinte biztos, hogy kényszerűségből, az új filmjében egy II. világháborús katonát alakít a fronton, és hát azt nem lehet igazán hitelesen hátközépig érő hajjal. Egyelőre nincsenek képek az új frizuráról, csak egy baseballsapkás fotó árulkodik róla, hogy megvált hosszú hajától. ■