Somogyi Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

2013-09-14 / 215. szám

4 MEGYEI KORKÉP 2013. SZEPTEMBER 14., SZOMBAT Földalatti mozgalom a megélhetésért kincskeresők Feltáratlansága miatt Somogy jó terep a fémdetektoros szerencsevadászoknak Akadnak, akik hobbiból, mások a megélhetésért, de a bennfentesek szerint - fő­ként a mind nehezebb meg­élhetés miatt - egyre többen próbálnak szerencsét, s ku­tatják fémkereső detektorok­kal a földeket, noha a több­ség tudja, a kincskeresés idehaza nem teljesen legális. Vas András A törvény szerint régészeti cé­lú, műszeres régészeti lelet és lelőhely felderítése csak a Kul­turális Örökségvédelmi Hiva­tal engedélyével végezhető, és ilyen engedélyt csak státusban lévő régész kaphat. A szándék szempontjából tehát csak a ré­gészet tárgykörénél fiatalabb emlékek kutatása megenge­dett. A jogszabály alapján ré­gészeti leletnek tekintendő az emberi tevékenység bármely, 1711. előtt a földbe, a föld fel­színére, vízbe vagy barlangba került tárgyi emléke. Az en­nél fiatalabb korú emlékek te­hát papíron szabadon kutatha­tók. Az adott területek tulajdo­nosai viszont nem szívesen lát­ják földjeiken az önjelölt kincs­vadászokat. Gyakran előfordul, hogy rájuk hívják a rendőrö­ket, akik adott esetben lopás­ként is értékelhetik a detekto­rozást.- Pedig papíron öt nap a le­adási határidő - állítja egy neve elhallgatását kérő kincskereső, akivel megállapodunk, a cikk­ben Zoliként szerepel majd. - Somogy elvileg jó helynek szá­mít, hisz régészeti szempont­ból még sok a fehér folt. Húsz éve még remekül meg lehetett élni detektorozásból, mára vi­szont jócskán kiürültek a föl­dek, ugyanis sokan szerencsét próbálnak. A kezdetek nincs is szük­ség komoly tőkére, egy alap­gépet akár 20-25 ezer forin­tért is meg lehet vásárolni. A profik persze többszázezres, gyakran milliós detektorok­kal - C-Scope, Gold Max - jár­ják a földeket, ám ezek a ma­sinák nemcsak a vasat jelzik, de azt is megmutatják, milyen tárgy rejtőzik a mélyben. Illet­ve relatív mélyben, hiszen a de­tektorok nagyjából 25-30 cen­tire „látnak” le, a mélydetekto­rok pedig ugyan egy méterig, ám ezek a kisebb leleteket nem érzékelik: egy pénzérmét nem vesznek észre, csak egy edény­nyit.- Az ilyen találat persze rit­ka - jegyzi meg Zoli -, plety­kálnak ugyan mindenféle szenzációs találatról, arany­pénzekről, de a valóságtartal­ma ezeknek a leleteknek meg­kérdőjelezhető. A kincsvadászok ugyan­is nem szívesen osztják meg még egymással sem tapasz­talataikat, még kedvelt helye­iket sem. Az egyik legkomo­lyabb lelet idehaza állítólag egy cserépnyi, úgy nagyjából nyolcezer darab római pénz­érme volt, melyet nem is adtak le szerencsés megtalálói - más kérdés, hogy amikor értékesí­teni akarták, lebuktak, s bör­tönbe kerültek... Zolit ez a veszély nem fenye­geti, hiszen Somogy megye hadtörténelme érdekli, s hábo­rús lövészárkokat és környé­küket látogatja előszeretettel. Véletlenül csöppent a kincske­resők világába, favágás után egyszer egy szántásban indult hazafelé, s vett észre néhány törött edénydarabot a baráz­dák között.- Nem voltam túl acélos tör­ténelemből, így nem tudtam, mik ezek - meséli. - Bevittem a múzeumba a régészeknek, ők beazonosították, s ekkor derült ki az is, az ilyen szór­ványleletek őket nem is érdek­lik. így aztán ezeket kezdtem el keresni. A jó hely kiválasztásának nincsenek szabályai. Régi új­ságcikkek, a környékbeli öre­gek elmondásai azonban kivá­ló támpontot adhatnak, akár az internetes böngészés. A szán­tóföldek, patakpartok, vízkö­zeli helyek számítanak reáli­sabb lelőhelynek, az erdők ke­vésbé, hiszen ott alig forog a föld, s így nem kerülhetnek fel­szín közeibe rég eltemetett em­lékek, maradványok. Melyeket tehát a törvényben meghatáro­zott módon le kellene adni, en­nek ellenére a többség a saját hasznát keresi.- Internetes oldalakon, vagy a zsibvásárokon, ócskapiaco­kon gyakran látni régi kardot, fejszét, pénzérméket - mondja Eles szem és jó adag szerencse kell a kincsvadászathoz, ám az értékes leleteket le kell adni Kipucolták a Balatont a tűzszerészek... A kis víz kedvezett a kutatóknak A detektoros kincskeresés a tengerpartokon régóta ismert, a magyar tengernél pedig a hollandok és a németek kezd­ték el évtizedekkel ezelőtt. A babócsai Kalányos István 2008-ban egy ismerőse hatá­sára kezdett bele. Fémkeresőt vett, éjszakánként 6-8 órákat töltött a vízben elveszett érté­kekre vadászva. Azt mondja, azóta is ez az egyik legkedve­sebb hobbija. a detektor ára már rég meg­térült, de a haszon mellett a kutatás izgalma is vonz - mondta. - Most azonban egy-két évig pihen a detektor, mert nem érdemes a Balaton közelébe menni. Gyakorlatilag kipucolták: a rengeteg előke­rült robbanószer miatt mód­szeresen átvizsgáltatták a medret a hatóságok és - bár erről sok szó nem esik - a ve­szélyes tárgyak mellett az ér­tékeseket is partra segítették. azt mondja, gyakran hívják őt és detektorát segíteni. - Például azok a szegedi vadá­szok is, akik elhagyták a ba­bócsai erdőben a 20 milliós BMW terepjáró kulcsát. Sze­rencsére a fémdetektor megta­lálta. Az a kecskeméti nász­utas pár is engem hívott fel - sírva, amelyik Siófokon nya­ralt és az asszonyka ujjáról a vízben lecsúszott az egyedi gyártású, drága gyűrű. Tíz perc alatt kihoztam a gyűrűt a Balatonból... Zoli. - Valahol persze érthető, hogy a kincskereső meg akarja találni a számítását, hiszen ha leadja a talált leletet, nem kap érte semmit. Nyugaton több országban fizetnek érte egy bi­zonyos százalékot, sőt, akad­nak helyek, ahol az ember re­gisztrálja magát, kap egy iga­zolványt, s legálisan kutathat. Nálunk viszont ha beviszel egy vödör római pénzt a múzeum­ba, megköszönik, s adnak róla egy elismervényt... Pedig ennél azért valóban több járhatna a kincskeresők­nek, hiszen a detektorozás igen­csak fárasztó munka. Hosszú órákon keresztül folyamatosan egy magasságban kell pásztáz­ni a masinával, ha az ember re­latíve biztosra akar menni. Zo­li szerint teljesen persze sem­mit sem lehet átvizsgálni, egy középkori falu helyén például mindig a legnagyobb méretű dolgokat jelzi a kereső, s csak akkor a következőt, ha az előb­bi már kikerült a földből. Emel­lett nem is mindig lehet kimen­ni a földekre. Nyáron a friss ve­tés miatt jobb nem összeveszni a gazdákkal, ősz elején a vadá­szok miatt nem árt óvatosnak lenni, télen pedig a fagyott föld­ben nem lehet ásni a gyalogsá­gi ásóval. Nem véletlen, hogy akiket nem a régiségek, hanem a kéz­zel fogható pénz érdekel, in­kább egykori, lepusztult té- esz-telepekre indulnak, ahon­nét rengeteg vasat vihetnek a MÉH-be. A balatoni strando­kat pedig egyfajta fémkere- ső-maffia tartja kézben: a ven­dégek elveszített ékszereit ku­tatják embereik, akiket a főnö­kök a nap végén detektorokkal vizsgálnak át, nehogy megpró­bálják átverni őket egy-egy le­nyelt gyűrűvel...- Ott idegennek esélye sin­csen kutatni - jegyzi meg Zo­li -, simán ráhívják a rend­őröket. Pedig alacsony vízál­lásnál, mint amilyen tavaly is volt, még a meder azon része­it is át lehetett vizsgálni, amit korábban évtizedekig nem. Nem véletlen, hogy a honvéd­ség is nagy erőkkel kereste az aknákat, gránátokat. Utóbbiakhoz Zolinak is volt szerencséje, talált már bombát, taposó aknák, kézigránátot.- A bombától nem félek - mosolyodik el -, ha gáz van ve­le, már a robbanást sem hallja az ember. Az akna és a gránát viszont roncsol, tép, azaz fáj, s ha nem hal bele az ember, megnyomorodhat. Tavaly volt is erre példa: szerencsétle­nek hazavitték, s megpróbál­ták szétszerelni őket. Ilyenkor aztán mindig felkapja a témát a sajtó, s jönnek a szakembe­rek, milyen veszélyes dolog is a kincskeresés, s milyen fele­lőtlenek, akik ezzel foglalkoz­nak. Pedig anno a móri gyil­kosságnál használt fegyvere­ket ís erdőt járó detektorosok találták meg... A lovak állították lábra a tizenhét évesen lebénult sportolót terápia A ló élőlény, társ, akivel muszáj együttműködni, és természetesen folyton figyelni kell rá Az egyik ismert külföldi para- sportolónak egyik keze sincs meg, csak a lábával, szájával és a felsőteste mozgatásával irányítja a lovat. Bujdosó Ste­fi persze nem csak nemzetkö­zi példát tud, nála lovagol öt éve az az ifjú hölgy, aki kosár­labdázott, 17 évesen azonban agyvérzést kapott és lebénult. Öt év telt el azóta és ma már - amellett, hogy leérettségizett és diplomázni is készül - se­gítséggel járni is tud és per­sze lovagol, mert a lovasterá­pia segítette a gyógyuláshoz. A balatonboglári lovas para- sportedző, lovas oktató Sió­fok-Törekiben foglalkozik a sérültek lovagoltatásával.- Ez a kosaras lány előt­te nem lovagolt, a gyógyulá­sa érdekében ült fel a lóra - így Bujdosó Stefi. - Mondhat­ni, hogy a lovak állították láb­ra, példájából egy egészséges ember is táplálkozhat. Bujdosó Stefi gyermekko­rában is lovagolt, s az okta­tói tanfolyamon, ahová be­iratkozott, éppen négy sérült gyerek próbálkozott a lovag­lással. - A lovasterápia egyik ága, a hipoterápia (gyógytor­na a lovon) a mozgáskorláto­zottak, a vele született, vagy szerzett sérüléssel küzdők számára hasznos. A központi idegrendszert vesszük célba, ez a terápia a leghatékonyabb Bujdosó Stefi és tanítványa Törekiben arra, hogy a járást „imitálja”. A gyógypedagógiai lovaglás és lovastorna az értelmileg akadályozottaknak, hiperak- tívaknak, vagy akár az au- tistáknak segít. A ló egy élő­lény, egy társ, akivel muszáj együttműködni, folyamato­san tartani vele a kapcsola­tot és akitől azonnali vissza­jelzés is érkezik. Figyelem­re van szükség a lovastól, fej­leszti tehát a koncentrációt. Bujdosó Stefi, aki tagja a Magyar Lovasterápia Szövet­ség elnökségének, azt szeret­né, ha az akadályozottakat is sikerülne „beintegrálni” a ha­zai lovas versenyekbe, mert ma még kevés a megméretési lehetőségük. Az említett egy­kori kosárlabdás hölgy két al­kalommal volt már magyar bajnok paradíjlovaglásban. ■ F.I. HIRDETÉS ___________________________ sz eptemberben Siófok-Törekiben, Bujdosó Stefi szakmai irányításával, az Art-Öko Közhasznú Alapítvány szervezésében. Érdeklődni Bujdosó Sfefínél: 20/371-66-16.

Next

/
Thumbnails
Contents