Somogyi Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-25 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 32. szám

8 INTERJÚ 2013. AUGUSZTUS 25., VASÁRNAP levente Péter Móka Miki szekrénybe zárta Zsebtévéjét, inkább a színpadon és az iskolákban tanítja a társas viselkedést. Két gyermeke elvesztése után a közönsége minden gyermekét magáénak érzi. Állítja, egyedül csak félember, a feleségével egész. Katartikus szellemi kapcsolatokra törekszik. ÉGBŐL POTTYANT MESEMONDÓ Generációk nó'ttek fel Levente Péter meséin, műsorain az elmúlt több mint ötven évben. A Zsebtévé Móka Mikije, a Ki kopog köszönőembere, az Égbőlpottyant mesék Pétere, Döbrentey Ildikó férje, augusztus 20-a óta pedig a Magyar Érdemrend Középkeresztje polgári tagozata kitüntetés tulajdonosa is. Fábos Erika- Említette, hogy a nyár utolsó két hete kizárólag az unoká­ké. Irigylésre méltó helyzetben lehetnek.- Megadatott, hogy 18 éves koromig egy háromgenerációs családban élhettem, és nőhet­tem fel Szekszárd környékén. Olyan közegben, amelyben az együtt élő emberek feltétel nél­kül, és rendszeresen számít­hattak egymásra. .Döbrentey Ildikó kitalálta, hogy készít egy családfát: középre az es­küvői fotónk került, az ő olda­lára az ő családja, az enyémre pedig az én felmenőim. Most azt játsszuk az unokáimmal, hogy ha rámutatunk egy fény­képre, ők mondják a képen sze­replő nevét és a rokoni fokoza­tot. Már a legkisebbnek is jól megy. Fontosak a gyökerek és az a boldogító együttlét, amely a családunkat jellemzi abból a fajta példamutatásból ered, ami generációkon keresztül hat. így biztosan mondhatom, hogy ak­kor is így lesznek együtt az utó­daink, amikor mi már vígan ló- gázzuk a lábunkat egy bárány­felhő szélén üldögélve.- Arra gondoltam, hogy van egy saját Móka Mikijük, ami csak az övék, otthon.- Soha nem lettem volna mű­vészként olyan, ami lettem, és az unokáinknak sem lehetne soha ilyen jó dolguk velem, ha nem lennénk ketten: Döbrentey Ildikó és én.- Eddig minden válaszában sze­repel a feleségének, Döbrentey Ildikónak a neve. Sose gondolt rá, hogy ettől gyengébbnek tű­nik majd mások szemében?- Nem. Én vállalom, hogy fél­ember vagyok, és Döbrentey Ildikó a másik felem. Szerel­mem, gyermekeim anyja és al­kotótársam. Miközben persze egész férfi vagyok, és ő egész nő. Ettől egészséges a házassá­gunk és egységes a családunk, több mint 45 éve. Az unokáim legnagyobb szerencséje tehát inkább az, hogy egy egész nőt és egy egész férfit, két félem­berből kovácsolódott egész em­berpárt láthatnak.- Ezek szerint tudják a jó házas­ság titkát.- Igen, de ez nem titok. At­tól működik máig, hogy még mindig kívánok Döbrentey Il­dikóval lelki, szellemi és testi kapcsolatban lenni, és ő is kí­vánja ezeket velem. A sorrend is lényeges. A lélek az első, hi­szen ez az, amiből a bizalom, a megbízhatóság fakad, ettől tud a mi szövetségünk működni és ez a biztonság az, amitől 101 százalékos ma is a kapcsola­tunk.- Ez szépen hangzik, de a mai világban, amikor ennyi inger ér egy embert, amikor a fogyasz­tás és ettől az újdonság eny- nyire meghatározza a tudatot, hogyan tud mindez működő lenni sok év után, a hétközna­pokban?- Ha ezt a hármas egységet, amiről beszélek, tiszteletben tartjuk, az hatalmas erőt ad és összetart. Ha a másiknak szö­vetségese vagyok, érdekel a lelke, és bizalomra épül a kettő­sünk, akkor a szellemére is kí­váncsi leszek, akarok és tudok is beszélgetni vele, lesz monda­nivalónk. Ha így van, örömet is akarok szerezni neki, és ha nyíltan tudunk beszélni egy­mással, a szex is jól fog működ­ni, következésképpen a testét is kívánni fogom.- Ez kézenfekvőnek hangzik. De akkor hol rontjuk el?- Ott, hogy a házasságban, amikor már hűl a szerelem, nincs igényük melegen tarta­ni. Ahhoz persze, hogy az igény megmaradjon, tudatosan kell él­ni, és közösen hozott döntések­kel. Például olyanok, hogy nyíl­tan beszélünk a közös dolgaink­ról, vagy hogy gyereket nem egymás közé, hanem magunk köré szülünk, mert ha egymás közé érkezik, a férfi és a nő el­távolodik egymástól, és lesz egy egész kielégületlen férfi és egy egész kielégületlen nő. Ebből azonban sosem lesz egészséges család, csak két fél ember, akik egyre ingerültebbek egymás­sal, mert a szerelmük feltételes szeretetté langyosodott. Amikor pedig a gyerekek kirepülnek, két elszürkült félember marad otthon, akik nem tudnak, és nem is akarnak már egy egész embert alkotni.- Önök ezt megtanulták, vagy rögtön működött?- Ez is félreértés és felületes közelítés a házassághoz. Magától nem működik, magától csak úgy, nem boldog. Tőlünk lesz azzá. Nekünk szerencsénk volt, mert szép példát láttunk a családunk­ban, és Isten kezébe tudtuk adni a szövetségünket, de mi magunk is megküzdöttünk érte. A jó há­zasság ugyanis nem a boldogság maga, hanem folyamatos küzde­lem a boldog pillanatokért.- Azon túl, hogy Döbrentey Ildi­kó férje: bábszínész, színész, Móka Miki, tanár, televíziós rendező, kicsoda ma Levente Péter?- Nekem ezek eszközök ah­hoz, hogy elérjem a célom: hogy a velem kapcsolatba kerülők­nek - óvodástól, a nyugdíjasig- használható lelki és szellemi erőt, muníciót adjak. Tanító mű­vész vagyok, vagyis pedagógiai eszközökkel készítek műsort, aminek a szórakoztatás csak eszköze, célja mindig a katarti­kus tanítás. Ha pedig érthetően szeretném mindezt összefoglal­ni, azt mondom, önképző társas lény vagyok és magatartásku­tató. Magatartáskultúrát taní­tok országszerte. Tartok szülők akadémiáját, lelki derű gyakor­latokat, tizenöt éve tanítok főis­kolákon, és a kisiskolásoktól a kamaszokig különböző korosz­tálynak, különféle tartalommal előadásokat.- Ez úgy hangzik, mint egy misz- szió.- Nem, ez nem önmegva­lósítás. Az elszámolástudat mozgat. Az, hogy ne pazarol­jam el, amit kaptam, hogy jól gazdálkodjak vele. 40 éves ko­romban értettem meg, hogy nem vagyok érett felnőtt, pe­dig erre törekedni kötelessé­gem. Amikor aztán elkezdtem érett felnőttként viselkedni, felismertem, hogy mindaz a sok minden, amivel addigi éle­tem során foglalkoztam, a tár­sas kapcsolatokról szól. Már a Zsebtévében is erre törekedtem a gyerekekkel és a felnőttekkel is, bármilyen helyzetben talál­kozom velük.- Hisz a sorsban?- Nem, és a reinkarnációban és az efféle dolgokban sem. Is­tenben hiszek. Abban, hogy a tálentumaimmal, amelyeknek Isten kegyelméből a gazdája vagyok, jól tudok gazdálkodni, és többről tudok majd elszámol­ni, mint amivel megszülettem. Mindeközben pontosan tudom, hogy semmit nem tud helyet­tem megcsinálni, a választott utat nekem kell végigjárni. Biz­tosan tudom, hogy az Űristen útjai kifürkészhetetlenek, vi­szont halálosan pontosak.- Ezt azért kérdeztem, mert aki nem hisz a sorsban, azt is elgondolkoztatja, hogyan lehet, maradhat két gyermeke tragi­kus halála után mégis ennyire határozottan az útja, hogy gye­rekekkel foglalkozzon?- A második kisfiúnk, Mar­cika halála után három évig a poklot jártam, elviselhetetlenné váltam saját magam és a kör­nyezetem számára. Minden al­kalommal sírva mentem fel a színpadra, de egy előadást sem mondtunk le. Beletöröltem a szemem a függönybe, és meg­kacagtattam mások gyerekeit. Eleinte ehhez hatalmas önura­lomra volt szükségem, aztán ahogy múltak az évek, önkép­zéssel eljutottam odáig, hogy amikor kinéztem a függöny mö­gül, és láttam háromszáz gyere­ket, nem azt kérdeztem, hogy de az enyém hol van, hanem a sajá­tomnak tudtam tekinteni őket. Megértettem, hogy ezt a keresz­tet azért kaptam, hogy felismer­jem a menny és a pokol nem a halálunk után van, hanem itt a földön kezdődik, és nekem az a kötelességem, hogy azoknak az embereknek, akikkel bármi­lyen társas kapcsolatba kerülök, több mennyországi pillanatot tudjak szerezni, mint poklot.- Hogyan lehet ilyenkor arra gondolni, és elhinni, hogy Isten szeret?- Meg kell szenvedni érte. Aki­nek nincs alkalmas pap ismerő­se, annak sokkal nehezebb.- Az ilyen tragédiáktól vagy erő­sebb lesz vagy tönkremegy, és megsemmisül az ember. Sok­szor még az is, aki vallásos. Mit gondol, mitől függ, hogy melyik történik?- Úgy gondolom, hogy három­féle komoly sokk érheti az em­bert az életben, a tragédia, a mo­notónia és a siker. Ezeket pedig ugyancsak háromféleképpen lehet feldolgozni: aijasodva, ci­nikusan és nemesedve. Minden héten átélem ezt, és máig rend­szerint előbb aljas, aztán cinikus reakcióim vannak, amíg elérek oda, hogy azt mondom: Uram, Névjegy 1943. május 20-án született. 1961-65 állami Bábszínház Szí­nészképző Stúdió, 1961-1970 az Állami Bábszín­ház tagja. 1965-1979 a Magyar Televízió Zsebtévé című sorozatának Mó­ka Mikije. 1970-1978 az Operettszínház tagja. 1978- 1994 között a Mikro­szkóp Színpad gyermekrészlegé­nek színész-rendezője. 1979- 1992 között a Magyar Rádió Ki kopog? című sorozatá­nak főszereplője, rendezője. 1991-től a Magyar Televízió Ég­bőlpottyant mesék című soroza­tának főszereplő-rendezője. 1996-2011-IG az Evangélikus Hittudományi Egyetem meghí­votttanára. 1995-2012 apor Vilmos Katoli­kus Tanítóképző drámapedagó­gus szakirány meghívott tanár 1968-ban feleségül vette Döb­rentey Ildikót. Három gyerme­kük született; Domokos (1969), Dóra (1978) és Márton (1982). Két fiuk tragikusan korán, még csecsemőként elhunyt. ne haragudj rám, kérlek, segíts, hogy felismerjem, ebben a hely­zetben hogyan tudok nemesed­ni? Ehhez viszont önismeretre van szükség, hogy felismerjem a saját ösztöneimet. Önismeret, önuralom és önképzés nélkül nem nemesedhet, nem lehet erő­sebb az ember.- A képernyő hiányzik?- Hiányzik és ez a műfaj is hi­ányzik a képernyőről, de így is nap mint nap tapasztaljuk, hogy szükség van ránk. Nap mint nap kérik DVD-n a korábbi műsora­inkat, évente több mint száz fel­lépésünk van Gryllus Vilmossal és Döbrentey Ildikóval, kacagó koncerteket tartunk, sokat taní­tok. Szóval hetvenévesen is ad az Isten mindennapi kenyeret, az immár harmadik generációs kö­zönségünk pedig folyamatosan munkát. Meg itt van ez az újabb elismerés, amit az ünnepen ve­hettünk át. Nem is tudom hon­nan jött, talán az Égből pottyant, de jólesik, mert ez is megerősít.-Tévét azért néz?- Döbrentey Ildikó gondosan bezárta egy szekrénybe, ezért keveset, de azért tájékozottak vagyunk. Nemrégiben hívtak, hogy három mesét mondjak el egy nagyszerű sorozatban, ami­ben 30 kitűnő előadóművész mesél képernyőn a gyerekeknek az M2-n. A társaság megtisz­telő volt, örültem is, de kértem, küldjenek néhány részt. Amikor megnéztük, kiderült, hogy mon­danivalójában, képi világában úgy harminc éve járt el felette az idő. Nem mentem. Nekünk már nem szükséges kapaszkod­ni, elég, ha igyekszünk az eddig megszolgált bizalmat a magunk módján, a saját eszközeinkkel megőrizni. Minden műsornál és Kossuth-díjnál többet ér az a bizonyosság, hogy 45 év után is igény és szükség van arra a tálentumra, amit az Úristentől kaptunk. * *1 4 i T i

Next

/
Thumbnails
Contents