Somogyi Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-22 / 195. szám

12 2013. AUGUSZTUS 22., CSÜTÖRTÖK SPORT KÖZbCSZÓIt a tájfun. Módosítani kellett a Tajvanon zajló öttusa-világbajnokság első két napjának a programját a tájfun miatt. Szerdán a nők - köztük a kaposvári Gyenesei Leila - vívtak és úsztak, a férfiak pedig csak vívtak. Csütörtökön folytatódnak a selejtezők, s a legjobb 36-36 kerül majd a fináléba. m Mind a három fellépésen alulmaradt a siófoki egylet kézilabda Mindhárom fellépé­sén alulmaradt a Vlagyimir Go- lovin vezette Siófok KC-Galeri- us Fürdő a fővárosban rende­zett nemzetközi Elek Gyula fel­készülési női kézilabda emlék­tornán. A siófokiak előbb négy­gólos vereséget szenvedtek a há­zigazda Ferencvárostól (35-31), majd héttel kikaptak a Bajno­kok Ligája-döntős norvég Lár­váktól (40-33). Csak érdekes­ségként; a 47. percben még dön­tetlen (27-27) volt az állás. Az idei KEK-elődöntős Don Ros- tov elleni találkozón - akárcsak előtte négy nappal Siófokon az új munkacsarnokban játszott edzőmeccsen - ezúttal sem ter­mett babér; az oroszok végül héttel nyertek (25-18). Az Elek Gyula emléktornát a házigazda Fradi nyerte, miután a „döntőben” legyőzte a Larvi- kot, s amelynek a játékosai több különdíjat is átvehettek: a leg­jobb kapusnak Abramovics Ale- nát választották meg, a gólki­rálynői címet pedig Tömöri Zsu­zsanna hódította el, míg a leg­jobb mezőnyjátékosnak felaján­lott díját a norvég Larvik HK já­tékosa, Isabel Blanco kapta. EREDMÉNYEK: FERENCVÁROS-RAIL CARGO HUNGÁRIA-SIÓFOK KC-GALERIUS FÜRDŐ 35-31 (17-15) A SIÓFOKI GÓLSZERZŐK: Bog- danovic 7, Léránt 5, Szalai 3, Erdősi 3, Dajka 3, Varga N. 3, Szamoránsky 2, Lukács V. 1, Schneider 1, Szabadfi 1, Polics 1, Termány 1. LARVIK HK-SIÓFOK KC-GALERIUS FÜRDŐ 40-33 (20-16) A SIÓFOKI GÓLSZERZŐK: Er- dősi 7, Léránt 6, Bogdanovic 5, Lukács V. 4, Deáki 3, Szamo­ránsky 2, Dajka 2, Varga N. 2, Szabadfi 1, Szalai 1. DON ROSTOV-SIÓFOK KC- GALERIUS FÜRDŐ 25-18(11-10) A SIÓFOKI GÓLSZERZŐK: Sza- moránsky 5, Léránt 3, Deáki 3, Bogdanovic 2, Dajka 2, Erdősi 1, Lukács V. 1, Szalai 1. ■ Keszthelyi Zoltán Kulcsembereket kell pótolni röplabda Nyolc hét kemény munka vár az aranycsapat tagjaira Másodszor vésték a bárdudvamoki Máthé Gáspár nevét a kupára Kaposváron folytatják: Csányi Dániel (balról), Bokor Gábor, Németh Ferenc Eddig négyen jöttek, s öten mentek Szerdán este a Demeter György vezette Fino- Kaposvár 15-szörös bajnok és ló-szoros Magyar Kupa­győztes férfi röplabdacsapata is munkába állt. Fenyő Gábor- Mi az oka annak, hogy ilyen ké­sőn kezdte meg a felkészülést az aranycsapat?- Roppant egyszerű: csak ok­tóber közepén vagy második fe­lében mutatkozunk majd be a négy nemzet (szlovén, szlovák, osztrák és magyar) hét csapa­tát felvonultató Közép-euró­pai Ligában - mondta Demeter György, a Fino-Kaposvár 15-szö- rös bajnok és 16-szoros kupa­győztes férfi röplabdacsapatá­nak a mestere. - Azért nem tud­ni a rajt pontos időpontját, mert 19-én Kecskeméten nyitnánk, ám ők azon a hétvégén a Chal- lenge Kupában lesznek érdekel­tek, vagyis halasztani kell. Ami viszont biztos: október 25-én, péntekeh a szlovák VK Chemes Humenné ellen lesz a hazai pre­mierünk. Amúgy meg még júli­usban is volt a válogatottnak tét­meccse az Euroligában, amely­nek Dömötör Lajos, Dávid Csa- nád és Magyar Bálint is a tag­ja, s a kaposvári Virágfürdőben rendezett strandröplabdapá- lya-avatón is megmutatták ma­gukat a fiúk. Vagyis nem félek attól, hogy bárkinek is kondicio- nális gondjai lennének.- Az új szezonban ismét több fronton kell majd helyt állnia a társulatnak.- A Challenge Kupa első köré­ben az osztrák pontvadászat ötö­dik helyezettjével, az Union VC Grazzal - a soraiban az egyko­ron a somogyi megyeszékhelyen is játszott Mózer Zoltánnak - ta­lálkozunk. Az első meccs Auszt­riában lesz november 5-e és 7-e között, a visszavágót pedig há­rom héttel később játsszuk. Sze­A játékoskeret (13): Magyar Bálint, ifjabb Laszczik Iván - fel­adók; Geiger András, Dávid Csanád, Bozóki Bence, Németh Ferenc, Csányi Dániel, Bögöly Gábor - ütők; Juhász Péter, Vaj­da Tamás, Bokor Gábor - cente­rek; Dömötör Lajos, Deák Márk - liberók. érkeztek (4): Németh Ferenc (Argex Duval Puurs - Belgium), Bokor Gábor (C.S. Phoenix - Ro­retnénk tovább jutni, s a Kö­zép-európai Ligában is minden­képpen az előrelépés a célunk.- Mikor térnek majd vissza a ha­zai pontvadászatba? mánia), Csányi Dániel (Kecske­mét), Bögöly Gábor (Kaposvári Röplabda-akadémia Utánpótlás Műhely). távoztak (5): Gergye Roland - ütő (VfB Friedrichshafen - Né­metország), Kovács Zoltán - cen­ter (TV Bühl - Németország), Schulcz István - ütő (Kecskemé­ten kezdte meg a felkészülést), Lesznyik Károly - ütő (?), Posztos Bendegúz - ütő (abbahagyta).- Előbb a Magyar Kupában lé­pünk fel valamikor október vége, november eleje felé, amelynek a négyes döntője februárban lesz. A bajnoki pontvadászatba pedig február utolsó hétvégéjén a ráját­szásban, azaz a legjobb nyolc kö­zé jutásért kapcsolódunk majd be.- Összeállt a felkészülési prog­ram?- Napi két tréning vár a fiúk­ra. A konditeremben kezdjük a napot, aztán vagy az atlétikai pályán, vagy pedig teremben folytatjuk délelőtt, délután pedig irány a csarnok. Nyolc hét ke­mény munka vár a társaságra.- Az első edzőmeccs?- Szeptember 13-án és 14-én Szlovákiában, Nyitrán lépünk pályára egy felkészülési tornán; ekkor mutatkozik majd be az új csapat. A folytatásban az előké­születi mérkőzések mellett még két nemzetközi tornát terve­zünk; az egyik itt lesz Kaposvá­ron.- Némi túlzással új csapatot kell építenie. < - Az előző bajnoki szezonban | szerepelt csapat alapemberei kö- ; zül Gergye Roland és Kovács Zol- | tán is Németországba szerződött; utóbbi az egykori liberónknak, Molnár Dávidnak lesz a csapat­társa Bühlben. Schulcz István az Információink szerint a Hí­rős városban kezdte meg a felké­szülést, s elköszöntünk Lesznyik Károlytól és Posztós Bendegúztól is. Kérdéses ifjabb Laszczik Iván további sorsa; mindenesetre ve­lünk kezdte meg a felkészülést, s bízom abban, hogy az új szezon­ban is számolhatunk vele.- Az új fiúk?- Németh Ferenc - aki már két szezont lehúzott Kaposváron - legutóbb Belgiumban, Bokor Gá­bor pedig Romániában játszott, míg Csányi Dániel Kecskemét­ről érkezett. A tehetséges Bö­göly Gábor a Kaposvári Röplab­da-akadémia Utánpótlás Mű­helytől került fel, s szó van ar­ról, hogy egy másik akadémista is a nagycsapattal együtt kezdi meg a felkészülést. sakk Stílszerűen 21-en ültek asztalhoz Nagyatádon a 21. Ba­goly Kupa 24 órás sakkverse­nyen, s közülük 17-en teljesítet­ték is. Néhány éve ugyanis meg­engedett, hogy korábban is be lehet fejezni a versenyt, ám őket értelemszerűen nem díjazzák. A nagyatádi erőpróbán a résztvevőkre a 24 óra alatt 119 parti várt, s végül a kupára - immár második alkalommal - a bárdudvamoki Máthé Gáspár neve került fel. A második he­lyezett, Tamásiból érkezett Kiss Lajos - akinek a neve szintén megtalálható a kupán - végig üldözte, ám utolérni nem tudta a győztes Máthé Gáspárt. A leg­jobb hölgynek, a kéthelyi Ha- vanecz Biankának a harmadik hely jutott a népes mezőnyben. Több fiatal is vállalta a nagy kihívást; a legifjabb a kéthelyi Pálfi Péter volt, aki épp hogy be­töltötte a 12. életévét, ám becsü­lettel végigjátszotta a versenyt. A VÉGEREDMÉNY: 1. Máthé Gáspár (Bárdudvarnok) 100 pont, 2. Kiss Lajos (Tamási) 96,5 pont, 3. Havanecz Bianka (Két- hely) 90,5 pont, 4. Lipcsei Ádám (Kaposvár) 79,5 pont, 5. Ruszin Anna (Zalaegerszeg) 77 pont, 6. Bíró Tamás (Balatonszemes) 72 pont. A rendezők emlékplakettel ju­talmazták Barsi Ádámot, Kiss Lajost és Székács Márkot, miu­tán harmadszor teljesítették az atádi erőpróbát. ■ Fenyő G. HIRDETÉS _________________________ Co rner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGmm. r* .. nemzetközi pénztranszfer I U U . I L . Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 297,00 302,00 USD 220.00 226,00 CHF 240,00 246,00 ÉRVÉNYBEN: augusztus 21. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSIARANY-ÉRTÉKESÍTES Kempoedzőtábor Fenyvesen. A Magyar Kempo Szövetség Balaton- fenyvesen rendezte augusztusban a nemzetközi központi nyári edzőtábo­rát, amelyen több mint 130-an - a magyarok mellett még német és ro­mán harcművészek - vettek részt. A szűk egyhetes összetartás edzésre­pertoárjában fegyveres és fegyver nélküli formagyakorlatok, önvédelem, valamint különféle küzdelmek szerepeltek. A napi három, igencsak fá­rasztó tréning mellett övvizsgát is rendeztek a balatonfenyvesi edzőtábor­ban, amelyre több mint nyolcvanan jelentkeztek, s szinte mindenkinek sikerült a magasabb övfokozat elérése. Vajda Evelin és Selega Balázs a csúcson strandröplabda A nagyatádi szélviharban zárult a megyei amatőr sorozat A hagyományoknak megfelelő­en Nagyatádon a városi termál­strandfürdőben zárult a négy versenyből álló, 1. Magyar Cu­kormanufaktúra Kupáért kiírt megyei amatőr (női, férfi és ve­gyes páros) strandröplabda-baj­nokság. Az előző siófoki fordu­lóhoz hasonlóan a Dél-somo­gyi kisvárosban is orkánszerű szél fogadta a végsőkig elszánt résztvevőket; rajtuk kívül csak egy-két bátor fürdővendég lé­zengett még az atádi strandon. A szél többször is alaposan megtré­fálta a versenyzőket, akik időn­ként jókat derültek egymáson és saját magukon egy-egy látvá­nyos mellényúlásnál. A három versenyszám részt­vevői három pályán játszottak, s a 24 páros félszáznál is több mérkőzést váltott egymással. A somogyi strandröpisek mellett (ezúttal is) érkeztek még Keszt­helyről, Pécsről és Budapestről indulók. A NAGYATÁDI negyedik FORDULÓ VÉGEREDMÉNYE. nők (5 páros - 10 mérkőzés): 1. Rák Rebeka, Schrauff Júlia (Kaposvár), 2. Győrbíró Kamil­la (Kaposvár), Fazekas Szilvia (Budapest), 3. Vajda Evelin, Vart- man Viktória (Kaposvár), 4. Pin­tér Zsanett, Pintér Dorina (Ka­posvár). férfiak (10 páros - 21 mérkő­zés): 1. Bánhegyi István, Deme­ter András (Kaposvár), 2. Selega Balázs, Molnár Tamás (Kapos­vár), 3. Ledniczky Róbert, Böcz Dávid (Kaposvár), 4. Jezeri Tibor, Hegyi Gábor (Kaposvár). vegyes páros (9 páros - 24 mérkőzés): 1. Győrbíró Kamilla, Selega Balázs (Kaposvár), 2. Vaj­da Evelin, Ledniczky Róbert (Ka­posvár), 3. Schrauff Júlia, Deme­ter András (Kaposvár), 4. Szé­kely Barbara, Baumholczer Mar­tin (Pécs). AZ összesített végeredmény (NÉGY FORDULÓ ALAPJÁN). nők - összesen 14 páros szer­zett ponto(ka)t: 1. Vajda Evelin, Vartman Viktória (Kaposvár), 2. Herke Dominika, Herbai Edit (Kaposvár). férfiak - összesen 16 páros szerzett ponto(ka)t: 1. Selega Ba­lázs, Molnár Tamás (Kaposvár). vegyes páros - összesen 15 páros szerzett ponto(ka)t: 1. Győrbíró Kamilla, Selega Balázs (Kaposvár), 2. Vajda Evelin, Led­niczky Róbert (Kaposvár), 3. Pin­tér Zsanett, Pintér Barna (Kapos­vár). Az összértékelésnél csak azo­kat a somogyi párosokat vették figyelembe, amelyek a négy ver­seny közül legalább három erő­próbán pályára léptek. A somogyi strandröplabdapá­lyák királynője Vajda Evelin, a királya pedig Selega Balázs lett; a hölgyeknél 27-én, míg az urak­nál 39-en kerültek fel a ranglis­tára. ■ Fenyő Gábor Beszédes számok A négy megyei tornán - Marcali, Fonyód, Siófok és Nagyatád - összesen 33 női egység (70 mér­kőzés), 63 férfi kettős (128 mér­kőzés), továbbá 66 vegyes páros (126 mérkőzés) vett részt a verse­nyeken; ez összességében jóval több, mint 300 találkozót jelent.

Next

/
Thumbnails
Contents