Somogyi Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)
2013-08-15 / 190. szám
2013. AUGUSZTUS 15., CSÜTÖRTÖK TIPPEK Az otthon készült olcsóbb gyerekek Lehetőleg minél egészségesebben táplálkozzanak ÉLETMÓD - TV MŰSOR Nem kell a gyerek táskáját telepakolni NEM ÉRDEMES túlzottan telepakolni az iskolatáskát, ötféle szendvicset és több zöldséget, gyümölcsöt beletenni, hiszen úgysem eszik meg annyit a gyerek. Fontos szempont a mértékletesség. Olyat rakjunk el, amiről tudjuk, hogy szereti nem kell túlbonyolítani a dolgot: olyat vigyen uzsonnára, tízóraira a gyermek, amit szeret is amellett, hogy egészséges. így van rá esély, hogy tényleg meg is eszi. A csokoládénak sem kell tabunak lenni az iskolai büfé és a közeli kisbolt édességpultjának csábítása könnyen hárítható azzal, hogy mi teszünk édességet a kicsinek. Egy kis szelet csokoládétól nem dől össze a világ! Licska Balázs A fejlődő szervezetnek rendszeres étkezésre van szüksége, sok esetben a szülőknek kell gondoskodniuk a tízórairól és az uzsonnáról is Örök kérdés, mit érdemes csomagolni, hogy a végén ne kilapítva érkezzen vissza a feladóhoz. Ez nemcsak akkor fontos, ha iskolába jár a gyerek, hanem akkor is, ha elmegy kirándulni. A legfontosabb szempont a tízórainál és az uzsonnánál, hogy legyen kívánatos. Amilyen bonyolultnak tűnik, olyan egyszerű azonban a megoldás, meg kell kérdezni a kicsit, hogy mit enne - amit perze fenntartással kell kezelni, hiszen bizonyára valamilyen cukros, ízesített terméket majszolna a legszívesebben. Figyelni kell arra, hogy a táplálékban legyen elég fehérje, szénhidrát és zsír egyaránt, valamint vitamin és ásványi anyag is. Ajánlott a csomagot közösen összepakolni. Ha szendvicsnél kötünk ki, akkor a kenyeret szelheti a gyermek is - persze óvatosan a késsel rákenheti ő a margarint, vajat, ráteheti ő a feltétet. Utóbbi esetében nem kell túl bonyolult dolgokra Ha van kedve, vonjuk be a gyereket a szendvics elkészítésébe, így később már akár saját maga is összerakhatja gondolni: elég lehet pár szelet kolbász, párizsi, amit vegyíteni lehet némi zöldséggel, paprikával, uborkával, salátával. Az magától értetődő, hogy nem eheti minden nap ugyanazt a kicsi, ezért érdemes variálni: lehet kifli, zsemle is alapanyag. Feltétnek nyugodtan mehet néha méz vagy lekvár is. Gyümölcsöt ajánlott mellérakni desszertként. A mai rohanó világban a szülők sok esetben időhiánnyal küzdenek, de azért pár perc biztosan akad mindezek elkészítésére. Ha pedig nem, akkor egy hétvégi nagybevásárláskor be lehet szerezni müzliszeletet, kefirt, joghurtot, ami ugyancsak színesítheti a tízóraik és uzsonnák rendszerét, sőt, egyes gyermekek számára egy-egy friss péksüteménnyel vegyítve még tetszetősebbek is lehetnek, mint a szendvicsek. Érdemes gondolni a szomjoltókra is. A cukrozott üdítő nem a legjobb megoldás, célszerűbb inkább otthon főzött és a kicsi által beízesített teát termoszba tenni, vagy rostos, minél több gyümölcsöt tartalmazó italokat a táskába pakolni. Nem kell azonban megriadni az ásványvíztől, a csapvíztől sem. A kicsik szívesen költenék inkább édességre, üdítőre a zsebpénzüket akár egy hal a horogra, úgy akadnak rá a gyermekek az iskolai büfékre, vagy az intézmény közvetlen közelében lévő kisboltokra, ha van náluk némi zsebpénz. A szülők sokszor nem csomagolnak semmi tízórait, uzsonnát a gyermekeiknek a tanítási időben - időhiányra hivatkozva -, hanem inkább pár száz forinttal, netán ezressel tömik ki a zsebüket, hogy vegyenek maguknak valami ■ Tudatos étkezéssel a felnőtteknek kell példát mutatniuk csemetéiknek. elemózsiát. A kulcsos gyerekek pedig, amíg még tart a vakáció, ne korgó gyomorral legyenek otthon, játsszanak a szabadban a barátaikkal. A szülők azonban csak bízhatnak abban, hogy tényleg arra költik a kicsik a pénzt, ami megtelíti a gyomrot, laktat - és még egészségesen is étkeznek. Ha rájuk bízzuk, a gyerekek nagy valószínűséggel inkább chipset, nassolnivalót és cukros üdítőt vesznek, mint normális ennivalót. Ha a szülő készíti az uzsonnát legalább nem titok, hogy mit eszik a kicsi. Persze a felnőtteknek is példát kell mutatniuk, hiszen ha ők zsákszámra veszik a chipset, és ládaszámra az üdítőt, valószínűleg a gyermekeik is így tesznek. ■ ttdio^uc liüu _■* •'iiJMiiU' I» ' TI . . JL televízió-műsorom W J3 ■ l T77rmmWKtKM I I I Hl vus^It^HHHHH dunaTv^IHHI ü'mT^HHHI fTlm+’HHHI ...................... 6.0 5 Jó reggelt, skacok! 6.00 Segíts 7.45 100 kép 14.25 Rocky és Bakacsin 6.55 Gyilkos sorok® 10.10 Kisváros (ismétlés)® 6.00 A jövő műemlékei® 9.20 Miami végveszélyben 7.35 Híradó Reggel 6.25 Tények Reggel a XX. századról kalandjai® 7.55 Harmadik műszak © 10.50 Linda (ismétlés) ® 7.00 Világ a város alatt © (am. katasztrófafilm, 2011)90' 8.08 Minden Reggel 6.55 Mokka© 8.00 Híradó 14.50 Hunyormajor© 8.50 Candleford-i 12.00 Híradó 7.55 RiverCottage Fsz.: RachelHunter 10.00 Top Shop® 9.20 Stahl konyhája© 8.15 Capri 15.15 80 nap alatt a Föld 11.00 LasVegas® Benne: Időjárás-jelentés -Csibefutam© 11.00 Asterix és Obelix 11.40 Asztro-Show 9.30 Babapercek© - Az álmok szigete © körül Willy Foggal © 11.55 Esküdt ellenségek: 12.20 Voyager-A múlt 8.50 Furcsa evők© (francia vígjáték, 1999) 109' 12.50 Reflektor (ism.)® 9.40 TeleShop 9.15 Balatoni Nyár 15.40 Fixi, Foxi és barátaik Bűnös szándék ® titkai és legendái 9.50 Jimmy lerántja Fsz.: Gérard Depardieu, 13.05 Gasztrotúra (ismétlés) 10.50 Astro-Világ | 11.10 Rex Rómában (ism.) © 16.05 Gógyi felügyelő © 13.50 Monk 13.00 Hanti világ | a leplet® j Christian Clavier 13.40 ízes élet 12.00 Amit a szív diktál® 12.00 Híradó délben 16.30 Garfield és barátai - Flúgos nyomozó (ism.) 13.55 A templomos 11.00 Tény vagy tévhit?© 13.10 Columbo- Mautner Zsófival (ism.) 13.00 Monk 12.25 Slovenski utrinki 17.05 Richard Scarry (amerikai krimisorozat) lovagok kincse © 12.00 Állati rekordok® (amerikai krimisorozat) 14.05 Éjjel-Nappal (amerikai krimisorozat) ; 12.55 Kvartett Tesz-vesz városa 15.40 Shark - Törvényszé- 14.30 Kívánságkosár 13.00 Billy, a profi Nehéz ügy Budapest (ism.) © 14.00 Tények Délután 13.25 Vágtass velem (ism.) 17.30 Lolka és Bolka ki ragadozó® 16.35 Térkép© 14.00 A világegyetem® 15.05 Pokoli áramszünet 14.45 Fókusz (ism.)© 15.00 Született feleségek 13.55 Ridikül© a nagyvilágban (am. krimisorozat, 1/1-20 17.10 Everwood® 14.55 A Naprendszer hét (am. akciófilm, 2012) 89' P5 15.20 A végső akarat © (amerikai sorozat) 14.45 Balatoni nyár 17.40 Tappancs mesék 17.30 Gyilkos számok © 18.00 Híradó csodája® Fsz.: Eriq La Salle, Anne O (török sorozat, 42.) 16.00 Csapdába csalva 15.35 Család csak 18.05 Aprónép (amerikai krimisorozat, I/4.) 18.20 Dunasport A Nap birodalma; Heche, James Brolin Ö3 16.20 Kettős játszma© 17.00 Veled is egy van® 18.10 Egér-úti kalandok 18.30 Férjek gyöngye © 18.25 Időjárás-jelentés Káoszból rend 16.55 Gyorsabb a halálnál t5 (mexikói sorozat, 68.) megtörténhet!© 16.20 Híradó Nyár 2013 18.35 MissBG (am. vígjátéksorozat, 1/9-10.) 18.30 Kisváros® 17.00 Kamionosok, (am. western, 1995) 100' ® Ej 17.25 A bosszú angyala © 18.00 Tények 16.35 A szenvedélyek 18.50 Magyar népmesék 19.30 Jóbarátok® Lívia, a testőrnő és durvák® 19.00 Scooby-Doo! ” (mexikói sorozat, 42.) 19.10 Családi titkok © lángjai® 19.00 Állatkert (am. vígjátéksorozat, il/7-8.) 19.10 Angyali érintés © Outback, Ausztrália - Az első rejtély 18.30 Híradó 20.15 Aktív ® 17.20 Szemcse Híradó a hátizsákban 20.25 Két pasi (amerikai sorozat) 18.00 Őshüllők arénája © (amerikai vígjáték, 2009) 82' Esti kiadás Magazinműsor 17.35 Híradó 19.30 Kalandozások - meg egy kicsi © Az elnyomás képei 19.00 Állati rekordok® Fsz.: Nick Palatas, Kate 19.15 1 perc és nyersz! 20.30 Hal a tortán (ism.) ® 17.40 Rex Rómában © Andyvel (am. vígjátéksorozat, V/18-19.) 20.00 T.I.R. © Állati leg-endák Méltón, Hayley Kiyoko 20.20 Fókusz® Vendégváró valóságshow 18.35 A múlt fogságában 19.45 Angelina, a balerina 21.25 CSI: (magyar-német-ol. sor. 12/7.) 20.00 A világegyetem © 20.35 A bosszú városa © 20.50 Éjjel-Nappal 21.35 Kettős kockázat® 19.30 Híradó este j 20.00 Postás Pat Miami helyszínelők © Derült égből villámcsapás 20.55 Élet az emberek (am. akciófilm, 2010) 88' Budapest© (am.akció-thriller, 1999)96' 20.00 Sporthírek 20.15 Mumin-völgy (amerikaikrimisorozat,X/13.) 21.00 Hírek után© Fsz.:RobVanDam,Big (magyar sorozat) Fsz.: Tommy Lee Jones, 20.05 Időjárás jelentés 20.30 Híradó, Sporthírek 22.20 Gyilkos számok © 21.05 Dunasport Út a semmibe Ronnie, Lara Grice 21.35 Revolution® AshleyJudd 20.15 Füles 21.05 Sophie szerint (amerikai krimisorozat, I/3.) 21.15 Napfény a jégen © 21.55 Börtönélet® 22.15 Harcosok börtöne ® (am. sci-fi sorozat 1/17-18.) Közben: Kenósorsolás 21.50 Az este | a világ© 0.10 Nikita® (magyar film, 1961) 22.50 10 dolog, amit nem (am. akciófilm, 2010) 99' A leghosszabb nap; 23.45 Grimm® 22.25 Híradó , 21.35 Gusztáv (am. akciófilm-sorozat, 1/14.) Fsz.: Bessenyei Ferenc, tudtál Fsz.: Vinnie Jones, Ling Bai Tortúra (amerikai fantáziasorozat) 22.40 Hacktion Újratöltve | 21.40 Vérvörös nyár© 1.10 A nagy házalakítás Rákosi Katalin ! A Rooseveltekről; 24.00 Jerry és Tóm © 23.40 Totál szívás ® 0.45 Tények Este 23.35 Nemzeti Nagyvizit 22.30 Wallander © 2.05 Chicago Hope 22.30 MüpArt classic Pablo Escobarról (am. vígjáték, 1998) 107' (am. krimisorozat III/7.) 1.20 Astro-Világ Éjjel 0.05 Barangolások öt (angol-svéd. krimisor, 2008) Kórház© 1.30 Koncertek 23.50 A kereszténység Fsz.: Joe Mantegna, Sam 0.45 Reflektor© 2.35 Kettős kockázat ® kontinensen 0.05 KoiTárs© (amerikai sorozat, VI/21.) az A38 hajón© titkai® Rockwell, William H. Macy ....................................................................................................................................................................................................................... '................................................................... 20 .50 Éjjel-Nappal^ ' 12.00 Amit a szív diktál 18.35 A múlt fogságában 11.35 r. ^ 21.25 CSI: Miami... 17.10 Everwood '' 1-1.55 A Naprendszer.. 20.35 A bosszú városa rTTh^hihi HTíTTv^tiiBHi at^^bbbbmbbb mscovKRY^BBMi T^p^Rnsr^B 13.00 A gyanú árnyékában 12.25 Mission: Impossible 13.25 12.00 Déli Híradó 12.45 Tele- 11-15 A nagy film 12.15 Crusoe 11.00 Televíziós vásárlás 12.00 12.15 Televíziós vásárlás 12.30 6.00 Hogyan készült? 7.00 A 17,00 Jamie vidéki konyhája 14.00 Az örökség 15.00 A sors Bízd Bryanre! ® 14.25 Vigyázz! víziós vásárlás 13.05 Lapzárta (am. kaiandfilmsor) 13.20 Holly- H20-magazin (ism.) 12.30 Láb- Fórum (ism.) 12.55 Televíziós vá- fegyverkovács 8.00 Autókeres- 17.30 Trópusi kalandok 18.00 A K hullámain 16.00 Pillangó-Az al- Kész! Költözünk!!!® 15.25 Mrs. (ism.) 13.30 Paletta (ism.) 14.05 wood Café 13.50 Titkos ügynökök darúgás. Németország-Para- sáriás 15.25 Start 16.00 700-as kedők 9.00 Licitvadászok 10.00 Desszertkirály 18.30 Charly és O világ úrnője 17.00 Tru Calling - Klinika ® 16.25 Veled is megtör- Ikon (ism.) 14.30 Sportré (ism.) klubja (am. akcióvígjáték) 15.40 A guay (ism.) HD 14.45 Labdarú- klub 16.35 Start plusz 16.55 Vi- Raktárvadászok 11.00 Halálos a sütigyár 19.0,0 Etetni bolonm Az őrangyal 17.55 Éjjel-Nappal ténhet! ® 17.30 Tények 17.55 15.00 Híradó 15.30 Ázsia (ism.) sátán kutyája (kanadai krimi, ism.) gás. Anglia-Skócia; Portugá- lághíradó 17.10 Fórum 17.55 Hír- fogás 12.00 Állítólag (amerikai dulásig 19.30 Édes élet Dávid Ö Budapest 18.30 Szeress most! Jóban Rosszban (ism.) ® 19.00 16.05 BBC Click 16.30 Paletta 17.25 Lelkes testcsere (kanadai lia-Hollandia (ism.) 18.45 Futbol adó 18.30 Fórum 18.50 Sporthír- ismeretterjesztő sorozat, 10 rész) Roccoval 20.00 Bili hétvégi laC 19.30 A gyanú árnyékában Egy ellopott élet ® 20.00 Árul- 17.00 Híradó 17.30 Soroló 18.00 vígj.) 19.20 Családom a halálom Mundial HD 19.15 Mai helyzet adó 18.55 Híradó 19.15 Időjárás- 22.00 Aranyláz 3. évad - A lég- komái 21.00 Jamie álomiskolája S 20.30 Vacsoracsata 21.30 Segít- kodó nyomok ® 21.00 Vegas Híradó 19.30 Magyarország éló- (am. vígjáték) 21.00 Darkman (am. HD 19.30 Zuhanyhíradó (élő) HD jelentés 19.25 Egyenes beszéd izgalmasabb pillanatok-A kulisz- 22.00 Nigella falatozója 22.30 ség, bajban vagyok! 22.30 Éjjel- (amerikai krimisorozat) © 22.00 ben, benne: Lapzárta 21.00 Hír- akciófilm, 1990) 22.55 Darkman 2. 21.00 Kamionverseny HD 22.00 20.55 Híradó 21.20 ATV Classic szák mögött (2.) 23.00 Jéghideg James Martin: Mediterrán kaNappal Budapest 23.00 Híradó Rejtélyes vírusok nyomában ® adó 2121.35 Versus (ism.) 22.00 - Durant visszatérése (am. akció- Sportverda (ism.) HD 23.15 Sa- 21.55 Híradó 22.15 Az elnök em- arany - Az utolsó esély 24.00 land 23.00 Vacsora Partik 23.30 23.30 Dilinyósok 24.00 Chuck 23.00 Családi titkok (ismj ® Híradó 22.30 Globál 23.05 Ma- film, 1992) 93 0.45 Imádkozz az lakmotor (ism.) 2.15 Ökölvívás, béréi 23.05 Hazahúzó 23.55 Hír- Csomagcsaták 0.30 Licitvadá- Edd magad szexire! 24.00 Olasz 1.00 Vacsoracsata 24.00 Bízd Bryanre! (ism.) ® gyarország élőben (ism.) életedért! (kanadai akciófilm) Cou Si-ming-Jesús Ortega (ism.) adó 0.20 Világhíradó (ism.) I szók 1.00 Autókereskedők meló 0.30 Receptdaráló A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásénak jogát minden tévéadó fenntartja!