Somogyi Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)
2013-08-02 / 179. szám
2013. AUGUSZTUS 2., PÉNTEK 3 MEGYEI KÖRKÉP Papíron több a munkahely rövidebb munkahét? Kevesebb lehetőségen osztozna több ember Munkára készen. Az idénymunka és a közmunka javított az adatokon Belga turistákat mentettek ki a viharos Balatonról mentés Felfújható kajakkal és egy gumimatraccal sodródott csaknem két és fél kilométer* re a parttól egy háromfős belga társaság, egy szörfösnek még az árboca is eltört a szélben. Egy hajós értesítette a vízirendőröket, hogy egy kisebb bajba került társaságot látott a Balaton közepén szerdán, a déli órákban. Kiderült, belga turisták két felfújható kajakkal és egy gumimatraccal sodródtak el a Csopak előtti vízterületen a nagy szélben, de nem tudtak önerőből visszamenni. Mind a három személyt és eszközeiket kimentették, majd sérülés nélkül a partra szállították. Délután Balatonkenesénél egy szörf árboca az erős szélben eltört, használhatatlanná vált és a nyílt víz felé sodródott. A szörföst és vízi sporteszközét a vízirendőrök a kisgéphajóba emelték, majd a kenesei szabadstrandon biztonságban partra tették. ■ Utdíjportál: teljes lezárás az autópályán közlekedés Az elektronikus útdíj ellenőrző portáljának telepítése miatt csütörtök este sávlezárás, rövid időre teljes lezárás volt az M7-es autópályán, a 82-es kilométernél. A korlátozása a főváros és az országhatár irányába haladó forgalmat egyaránt érintette. Az acél tartó- szerkezet beemelése után az útszakasz ismét járhatóvá vált. ■ ► Folytatás az 1. oldalról A munkaügyi központ szerint a jelentős csökkenés több tényezőre vezethető vissza. - Befolyásolták az álláskeresők számának alakulását a mezőgazdaságban, az építőiparban jelentkező, illetve az idegenforgalomhoz kapcsolódó idényjellegű munkalehetőségek - közölte a központ. - Azonban a nyilvántartott létszám idei évben tapasztalható intenzívebb mérséklődéséhez elsősorban az járult hozzá, hogy a közfoglalkoztatási programokba a 2013 első félében bekerülő kaposvári álláskeresők száma több mint kétszeresét tette ki az egy évvel korábbi adatnak. Valamint a munkaerő-piaci képzésbe kerülők száma is csaknem háromszorosára emelkedett a 2012 első félévi állapothoz képest. A szociológus is az idénymunkákban és a közmunkaprogram kiterjesztésében látja a statisztikai adatok javulásának okát, korántsem a valós gazdaságfejlesztés munkaerő- piacra gyakorolt hatását említi. - Indult egy pályázati program is - mondta Szabó János szociológus -, ahol a pályakezdők és az ötven alatti regisztráltak elhelyezkedését támogatják nyolc hónapig négy hónapos továbbfoglalkoztatási kötelezettséggel. Azaz tulajdonképpen egy évig. Meglátásom szerint e három ok hozta a számottevően javuló számokat, hisz én valós, hosszú távra szóló gazdaság- fejlesztésről, így munkahelyteremtésről a városban nem tudok - hangsúlyozta. Ezt a véleményt, vagyis, hogy a javuló foglalkoztatottsági adatok háttérben a közmunkaprogram áll, látszik alátámasztani a Népszabadság által közzé tett legfrissebb országos adat is: májusban minden eddiginél többen, 150 ezren dolgoztak közmunkásként, miközben az előző rekordot áprilisban mérték, 140 ezerrel. A lap szerint csak ebben a két hónapban átlagosan 45 ezerrel több ember dolgozott közmunkásként, mint az elmúlt évben. A GKI szakemberei viszont azt hangsúlyozzák, hogy a dolgozók számát felbecsülő, teljes népességre vetített foglalkoztatási arány nem tesz különbséget a jövedelemszerzés helye szerint. Ezért a foglalkoztatottak számának emelkedése akár a külföldi idénymunkások munkavállalása miatt is emelkedhet. Az azonban nem csupán magyar sajátosság, hogy számottevően nem változott a foglalkoztatás színvonala az elmúlt tíz évben. Illetve némileg igen, de negatív irányban, aminek az oka többek közt a működő tőke keletre áramlása, valamint számos munkafolyamat gépesítése. Egyre több munkaügyi szakember veti fel éppen ezért, hogy a közmunkaprogramok csupán átmeneti megoldásnak tekinthetők. Egyesek szerint akár érdemes lenne csökkenteni a 40 órás munkahetet annak érdekében, hogy a kevesebb munkából többeknek jusson. Még akkor is érdemes ezen elgondolkodni, ha a somogyi munkaügyi központ szakemberei úgy vélik, a hosz- szabb ideje álláskereső személyek közfoglalkoztatási programokba vonása elősegíti, hogy a későbbiekben az elsődleges munkaerő-piacon nagyobb esélyekkel jussanak munkalehetőséghez. S ugyanezt a célt szolgálják a munkáltatói igényekre alapozott képzési programok is. Feltéve, ha idő közben nem fogy ki alóluk teljesen a munka ....... ■ Márkus Kata Nyolc házba tört be két hónap alatt a barcsi trió vádemelés Jelentős értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás és más bűncselekmény miatt emelt vádat három barcsi férfi ellen a barcsi ügyészség. A három vádlott tavaly június és augusztus között nyolc barcsi ingatlanba tört be, s a lakásokból 60 ezer, illetve 1,23 millió forint közötti zsákmánynyal távoztak. Az eredményes barcsi trió tagjai közül ketten jelenleg jogerős szabadságvesztésüket töltik, harmadik társuk pedig előzetesben vár a tárgyalásra. A vádhatóság a vádiratban mindhármuk esetében szabadságvesztést, valamint vagyonelkobzást javasolt. ■ Vas András Kaposvár és Paks összefog. Nemcsak az atomfutásban, hanem egymás promotálásában is. Ennek egyik első lépése, hogy Győrffy József festő, tűzzománckészítő művész mutatkozik be Kaposváron. A Tourinform irodában a Paksi képek tűzzománcban című tárlat egy hónapig látható. Balatonszárszón is aláírtak az iskolavezetők partnerség Balatonszárszón is aláírta az együttműködési megállapodást a helyi iskola és a lengyelországi testvértelepülés, Lapanow iskolájának vezetése. Odakint már megköttetett az egyezség és azóta már diákcserék is lezajlottak. Szárszói diákok lapanowi családoknál laktak, a lengyelek pedig a napokban jöttek Szárszóra. ■ F. I. JEGYZET FÓNAI IMRE Sárga, de iható örül A szolgáltató a rezsicsökkentésnek és a közműadónak - tudatja a közleménye -, mert „minden olyan kormánydöntés, amely vélhetően szolgálja a fogyasztók érdekeit, az a DRV Zrt. számára is örvendetes.” továbbá A „közműadó és a rezsicsökkentés a társaság működésébe beépülő kötelező tételek”, csakhogy rezsicsökkentés lévén, immár nem lehet ezeket a fogyasztókkal megfizettetni a díjban, amiből és még sok minden másból következően a szolgáltató pénzügyi eredménye tetemes mínuszt mutat, de ez se probléma, mert ma már, nem úgy, mint régen, „a társaság számára a fogyasztók elégedettsége áll az első helyen és nem a nyereség.” SZOROSAN IDETARTOZÓ hít az elmúlt napokból: hétmilli- árd forint gyorssegélyt utal ki a kormány az öt nagy állami többségi tulajdonú vízi- közmű-szolgáltatónak, pénzügyi nehézségeik kompenzálásául. martfűn e közben egy hétig nem vitte el senki a szemetei. A szolgáltató fölmondott, mert nem vállalta tovább a veszteségessé vált hulladék- szállítást. A KATASZTRÓFA-VÉDELEMNEK kellett kijelölni a „vész-szolgáltatót”. Ilyesmi veszélyre figyelmezteti a nyugat-balatoniakat Szabó Zoltán Zöldfok-vezér is, a ke- let-Balatonról. Remélhetően nem lesz igaza és nemcsak a piacgazdasági-kapi- talista-nyugati modell működhet, hanem a nyugat-balatoniak által elképzelt „keleti” is, habár utóbbira nem, vagy csak régen, utoljára jó huszonöt éve láttunk példát mifelénk. no persze: az állam téríti meg a martfűi „vész-szolgáltató” többletköltségeit is. Az állam: mi mindannyian. OLYAN EZ, mint a lellei víz: sárga, de iható. Hőségriadó: péntektől ismét elrendelték Fonóházat építenek az ökofaluban négy norvég Visnyeszéplaki, mérői, hedrehelyi, vámosi közösség a legjobb száz között Orgonaművészek jótékonykodnak Enyingen ► Folytatás az 1. oldalról Ppénteken 0 órától hétfő éjfélig az ország egész területén második fokozatú intézkedés lesz érvényben. Az előrejelzések szerint a hétvégén és a jövő hét elején tovább erősödik a hőség. A kánikula várhatóan a jövő hét vége felé érkező markáns hidegfrontig folytatódik. A Somogy Megyei Kormány- hivatal közleményben hívja fel a lakosság figyelmét, hogy a nagy melegben fogyasszanak több folyadékot. 11.00-15.00 óra között semmiképpen ne tartózkodjanak a tűző napon, vegyék igénybe a hűtött helyiségeket. ■ ► Folytatás az 1. oldalról Három tábort szerveznek, az augusztusi 2. Gyapjú és Fonótáborukban már az új eszközöket használhatják a résztvevők. A több mint két évtizede alapított ökofaluban működő Edénkért a minap kötött együttműködési megállapodást Visnye önkormányzatával, Füszfás Balázs polgármesterrel. A településen a Start-program keretében juhokat tartanak, s vállalták, az egyesület táborának bemutatják az állattartást, a birkák nyírását is, és a gyapjúfeldolgozás alapanyagát is biztosítják a fonóház működéséhez, ahol a szövést és a nemezelést is megtanulják a résztvevők. Bariska Gábor elmondta: a visnyeszéplakiak két évtizedes munkájával nem szívesen hivalkodnak, előbb megvárták, amíg van mit letenniük az asztalra. A fonóházat is mindenképpen megépítették volna, de örülnek, hogy életük első nagyobb támogatása elismeri a munkájukat. A munkát a legnemesebb tevékenységnek tartják, erre nevelik gyermekeiket, hiszen távol a civilizációtól magukra, egymásra vannak utalva, sok mindenhez kell érteniük. Ha egy gyermek kifejezetten jó fejű és tehetséges, akkor taníttatják felsőoktatásban. Az Bariska Gábor: fonóházat indítottunk elnök gyermekei közül mindegyik egyetemet végzett, vagy oda jár. A természeti környezettel harmóniára és fenntarthatóságra törekvő visnyeszéplaki- aknak iskolájuk is van, mely kis létszáma ellenére sokféle pedagógiát alkalmaz. Az egykor 26 éves korára számos területen dolgozó elnök itt mate- matikát-logikát tanít, s anatómiát, mert masszőr végzettsége is van, de az építőipar minden ágát megtanulta, amióta 23 éve egy baltával bevette magát a zselici rengetegbe. Sokan megpróbálják, és feladják, de ő maradt, és a gyarapodó civil közösség is bizonyság, hogy megérte. ■ B. T. zene John Lennon idézetével a nyáresti orgonamuzsika hallgatói, köztük somogyiak is vallották: „Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül is tudjunk imádkozni”. Jótékony célú koncertsorozat kezdődött a dél-balatoni református régió taggyülekezetének templomában; Szotyori Nagy Gábor orgona- és Molnár Eszter oboaművész játékát csodálhatta meg a közönség, akik többek közt Buxtehude, Mendelssohn műveit játszották. Az adományokat az istenháza oldalhajójának felújítására fordítják. Iván Géza lelkész elmondta: 18-án Karasszon Dezső orgonaművész jótékonykodik a hajlékban. ■ G. A. « A 1 ft.