Somogyi Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)
2013-07-27 / 174. szám
15 2013. JULI US 27., SZOMBAT SPORT Már több százan „tökölnek” és „löszölnek” a ságvári viadalon Testvértalálkozó Siófokon kézilabda Drávái, Schneider és Lukács nélküli vereség a Fraditól szabadidősport Hetedik alkalommal rendeztek Ságváron teljesítménytúrát 395 résztvevővel, ami figyelemre méltó létszám, hisz összesen 1183 főt mozgattak meg az eltelt évek során. A 395 túrázó közül közel kétszázan első alkalommal indultak a már hagyománynak számító ságvári megmérettetésen. Az idén három távon tehették próbára magukat: a „Tökölön” 17 kilométert, a „Löszölőn” 52 kilométert, a „Megalöszölőn” pedig 50 kilométert kellett teljesíteni. A legnépszerűbb ezek közül a legrövidebb volt (305 induló), melyen a legfiatalabb a négy éves Pazdora György Csaba, a legidősebb pedig a nyolcvannégy esztendős Göndöcz István voltak. A 35 kilométert ötvenket- ten gyalogolták le, köztük a legfiatalabbak Győrfi testvérek (11 év), Ádám és Bálint és a legidősebb Bekik lenő (74). Az embert próbáló „Megalösz- ölőt” már csak harmincnyolcán vállalták, közte a tizenhárom éves Vidovics Tamással, illetve a hatvanhat éves Hámori Istvánnal. A remek munkát végző szervezőktől megtudtuk ezúttal Siófokról érkeztek a legtöbben (102 fő), de Ságvár- ról (53) és Kaposvárról (47) is szép számmal akadtak. Hiányérzet is csak egy maradt a házigazdákban: az ország 18 megyéjéből-fogad- tak már túrázókat, csak Haj- dú-Biharból nem, ám remélik a következő alkalommal már ez a megyét is „kipipálhatják”. ■ Keszthelyi Zoltán A Fradi elleni páros összecsapásokkal megkezdte a felkészülési meccsek sorozatát az élvonalbeli Siófok KC- Galerius Fürdő NB I.-es női csapata. Már látszott, hogy a balatoniak gyors kézilabdát kívánnak játszani. Keszthelyi Zoltán Ahogy idegenben, úgy hazai pályán is simán kikapott (23-36) a siófoki klub a vele együttműködési megállapodást kötő Ferencvárostól, igaz nem is velük kell majd versenyezniük a bajnokságban... Mindenestre a meccsnek már akadtak pozitívumai hazai szempontból, amit Golovin Vladimír vezetőedző is hangsúlyozott, akinek együtteséből hiányzott a dániai utánpótlás Európa-bajnokság- ra készülő Lukács Viktória, Schneider Éva duó, illetve a Kiskunhalasról igazolt Drávái Gyöngyi is. Az utóbbinak vádli sérülése van, ám a jövő héten remélhetőleg már be fog kapcsolódik a munkába.- A hét eleji fővárosi mécseséi ellentétben most sokkal agresszívebbek voltunk, akkor talán túlzottan tiszteltük a Fradit - mondta a tréner, aki hangsúlyozta: gyors kézilabdát kívánnak játszani, remélhetőleg a most látottnál sokkal kevesebb hibával. Már az előző szezonban is megmutatkozott, hogy amikor a csapat elhagyja a Siófok táblát, mintha kicserélték Komoly csatát vívott a bajnoki rajtra készülő két együttes a Balaton-partján. A siófokiak jövő héten is pályára lépnek volna, nem egyszerű edző feladat lesz ezen változtatni... - Ha el akarunk mozdulni a tizedik helyről, idegenben is vitézkednünk kell nincs mese - figyelmeztetett a tréner.- A siófoki lányok mindenesetre csodálatosan dolgoznak és egy biztos: többet tudnak annál, mint amit eddig mutattak. A bajnokság sorsolása már meg is történt, mely szerint szeptemberben hat mérkőzés vár Bogdanovicékra, melyeken sorrendben a Fehérvár, Érd, Győr, Veszprém, Békéscsaba, Vác lesznek az ellenfelek. Felmerült, hogy ha a sorsolás úgy alakul, akár a felkészülési időszak is kitoldható.- Ez már nem érvényes, hisz szeptemberben eldőlhet a bajnokság, ennek megfelelően kell ezekhez a meccskehez hozzáállnunk - folytatta Golovin Vladimír.- Minden mérkőzés komoly téttel kell, hogy bírjon számunkra, persze ez alól kivétel a Győr elleni. Nagyon oda kell figyelni a rajtra, hogy ne menjen el a lányok önbizalma, sőt remélem, bravúr pontokat is tudunk szerezni. Miközben a csapat készül az élvonal rajtjára, lassacskán elkészül az első osztályú klub munkacsarnoka, amit rövidesen birtokba vehetnek a felnőtt és utánpótlás sportolók. - Úgy gondolom a jövő hét végén már ott edzhetnek a felnőttek - mondta el a remek hírt Fodor János ügyvezető-klubtulajdonos, aki szintén megtekintette a lányok zöld-fehérek elleni tesztmeccsét. Három somogyi lovas nyert díjugratás Színvonalas versenyt rendeztek Somogygesztiben Lóránt Péter a szolnoki együtteshez igazolt Idén is roppant színvonalas díjugrató viadalt rendeztek Somogygesztiben a Somogy megyei Lovassport Szövetség szervezésében A rangos erőfelmérőre nem csak a szomszédos megyékből, de még Horvátországból is érkeztek lovasok. A B kategóriás verseny a Somogy megyei és a Dél-Dunántúli Regionális Lovassport Szövetség fordulója is volt egyben. A fiatal lovak és lovasok 90-120 centis akadályokon mérték össze a tudásukat egymással a somogygesz- ti pályán. A 21 éves szabadtéri versenypályával ezúttal is elégedettek voltak a résztvevők. Azt mondták azért szeretik, mert javarészt puha a talaja, és a fű is szép és egyenletes. Végül hat kategóriában hirdettek győztest a versenyen. A somogyi indulók közül a kaposvári Lovasakadémia SC sportolója, Varga Vivien, a somogygeszti Kolontári Éva és a Taszári Vitái SC lovasa, Pál Renáta zárt az élen. Emellett szép eredménynek könyvelhető el a somogygeszti ifjabb Csór Zoltán és a Lovasakadémiát erősítő Kiss Szabolcs második helyezése is. ■ kosárlabda Roppant erős lesz az NB I/A csoportos férfikosár- labda-bajnokságban szereplő Szolnoki Olaj KK együttese. A Ti- sza-partiak eddig is a legmagasabb költségvetéssel tevékenykedtek a magyar élvonalban, ám a legutóbbi szezonban ezzel együtt sem a bajnoki címet, sem a Magyar Kupa aranyérmet nem tudták megszerezni. Úgy tűnik ezúttal azonban semmit nem bíznak a véletlenre. A bajnok Álba Fehérvártól már korábban átigazolták Keller Ákost, valamint az Atomerőműtől Vojvoda Dávidot. Pénteken aztán „robbant az igazi átigazolási bomba”. A szolnokiak szerződtették Lóránt Pétert, aki nyolc évnyi légióskodás után tér vissza Magyarországra. ■ Kun Z. Remekeltek a hazai indulók a balatonföldvári erőpróbán vitorlázás Balatonfóldváron a helyi vitorlástelepen rendezték a Spartacus Kupa viadalát. A hagyományos versenyen hat hajóosztály képviselői mérték össze tudásukat. A versenyen az alábbi eredmények születtek: Asso hajóosztály - 5 induló: 1. Fantomasso (Majthé- nyi Szabolcs, Polgár Csaba, Futó István, Széli Péter, Horgos Tamás - Balatonföldvári Spartacus VE), 2. BMW Sa- iling Team - Asso YC, 3. Pica- bo (Kovács János, Ambrózy György, Faragó Gábor, Mészáros Ákos, Pátkai Marcell, We- lesz Balázs - Balatonföldvári Sparcatus VE). llmOD hajóosztály - 2 induló: 1. Lyka - MKB VK, 2. Manual - Magyar Telekom DSC). 8mOD hajóosztály - 5 induló: 1. Pfening- berger András, Ziegler János, Czeizel Balázs, Hajtó Gábor, Szépfy Márton - Balatonföldvári Spartacus VE, 2. No Na- me - TVSK), 3. Oberon (Süli András, Papp Dávid, Süli Áron, Verebély Tibor, Martin Viktor - Balatonföldvári Spartacus VE). ■ A repülőhollandiban kilencszeres világbajnok Majthényi Szabolcs az Assóban is aranyérmet nyert Balatonföldváron Nautic hajóosztály - 5 induló: 1. Geronimo - KMP, 2. Don Rosé - Delta SE, 3. Pjp,- gi - KMPVSE). YS-I. hajóosztály- 18 induló: 1. Sleepwal- ker (Temesfői Zénó, Ganyacz Sára, Kui Szilárd, Szemeré- di György, Szépe Mihály, Horváth Bence, Simonics Endre, Ikrényi Gábor - Balaton- lellei vitorlás egylet), 2. Lila- füred - KMP), 3. Anna - THE, ...6. Vector (Szentiványi András, Argay Béla, Ninausz Péter, Magyar Nikoletté - Balatonföldvári Spartacus VE), 7. Isuzu Bomba (Rozsnyai Domonkos, Bakóczy Róbert, Ta- kácsy Levente, Búza Bence, Takácsy Kristóf - Balatonföldvári Spartacus VE). YS-II. hajóosztály - 4 induló: 1. Gemini - TVSK, 2. Conse- uro44 - TVSK, 3. Lidérc (Kádár Gábor, Horváth István, Bakos Mónika - Balatonföldvári Spartacus VE). ■ Kun Z. Rogge is beszélt a világjátékok megnyitóján Részvételi rekord született a Balaton Regattán vitorlázás Augusztus utolsó napján zárul az idei amatőr sorozat, amely őrzi népszerűségét nem olimpiai sportok Pénteken megkezdődtek a kolumbiai Caliban a IX. Világjátékok, a nem olimpiai sportágak legnagyobb nemzetközi eseménye, amelyen száz ország versenyzői vesznek részt. A megnyitón beszédet mondott Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, aki a sport tisztaságára, a sportszerűségre és a toleranciára hívta fel a figyelmet. Az augusztus 5-ig tartó seregszemlén Magyarországot 12 sportágban 58 sportoló képviseli. Legutóbb, négy évvel ezelőtt, Tajvanon a magyar sportolók két arany-, három ezüst- és két bronzérmet nyertek a Világjátékokon. ■ A VII. Balaton Regatta első napján túraverseny futama ideális körülmények között - 10-16 csomós- észak-nyugati szélben, napsütésben - zajlott. Á versenytáv Balatonsze- mes, Zánka, Balatonlelle, Ba- latonszemes útvonalat érintette. Az első szakasz egy 6,5 km-es cirkáló szakasz volt, ami emelte a túraverseny szakmai színvonalát. Ezután egy hosszú spinakkeres szakasz következett, majd egy félszeles befutó. A versenyre nyolcvanhat hajó nevezett, ezzel a rendezők az idei legnagyobb létszámot regisztrálták. A verseny betétfutama - a Magyar Építész Kamara fővédnökségével - a VI. Építész Regatta szakmai, tematikus verseny volt, amire nyolc szakmai hajó nevezett. A második napon gyenge észak-keleti szél várta a mezőnyt, ami a rajt után másfél órával teljesen leállt, így a mezőny második fele csak nagy nehézségek árán tudott befutni. A VII. Balaton Regatta záró futamait augusztus 31-én Ba- latonbogláron, illetve a település előtti vizeken rendezik. A szervezők szombatra egy túra és egy pályaversenyt terveznek. Ha a szélviszonyok jól alakulnak, először egy pályaversenyt, aztán egy túraversenyt szeretnének megrendezni. Az Pazar látványt nyújtottak a hajók biztos, hogy az egyes kategóriákban nagy verseny várható, mert több helyen is szoros az összetett állás. A versenysorozat díjátadó gáláját augusztus 31-én, szombaton este 19.30 órakor rendezik. A 2013-as VII. Balaton Regatta részeredménye, Yards- tick I.: 1. Lábad-X (10 pont), 2. Képi (12 pont), 3. 80ne (24 pont), 4. Madárka (37 pont), 5. Obsession (38 pont), 6. Ma- dicken (47 pont), Yardstick II.: 1. Macska (12 pont), 2. Dol- ce Vita (15 pont), 3. Illabe- rek (34 pont), 4. Rozália (35 pont), 5. Albatrosz (36 pont), 6. Avanti (39 pont), Yardstick III.: 1. Penny (18 pont), 2. Hablaty (22 pont), 3. Catullus Maximus (23 pont), 4. Süvöl- vény (25 pont), 5. Síim Jim (27 pont), 6. Csibor (34 pont). Pályaverseny YS I.: 1. Lábad-X (5 pont), 2. Képi (5 pont), 3. 80ne (8 pont), 4. Obsession (18 pont), 5. Madárka (19 pont), 6. Madicken (20 pont), Pályaverseny YS II.: 1. Macska (4 pont), 2. Dolce Vita (11 pont), 3. Avanti (11 pont), 4. Rozália (11 pont), 5. Albatrosz (14 pont). 6. Bozos (17 pont). Pályaverseny YS III.: 1. Hablaty (5 pont), 2. Penny (8 pont), 3. Süvölvény (14 pont), 4. Catullus Maximus (15 pont), 5. He- lios (17 pont), 6. Mac-Co (20 pont). ■