Somogyi Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)
2013-07-27 / 174. szám
2013. JÚLIUS 27., SZOMBAT ELETMOD - CSALAD 13 Nem bírok a rosszcsont kisfiámmal! gyermekpszichiátria A gyermek furcsa viselkedése egyfajta segélykiáltás Sokak számára nehéz elképzelni, hogy mit válthat ki, és a későbbiekben milyen megterhelést okozhat egy egészséges lelki fejlődésű gyermek életében a szülők válása, egy hirtelen lakóhelyváltás, vagy - gondolva az egy hónap múlva elkezdődő iskolaévre - a beilleszkedés az új osztályba. AS összeállítás „Mindannyian láthattunk már problémás gyermeket, aki egyik napról a másikra megváltozik, és folyamatos rosszalkodással, vagy éppen visszavonulásával hívja föl magára a figyelmet. E mögött legtöbbször valamilyen akut esemény áll, például a szülők válása, új osztályba kerülés, esetleg baleseti trauma. A gyermek szokásostól eltérő, furcsa viselkedése egyfajta segélykiáltás” - mondja Dr. Szolnoki Nikolett gyermekpszichiáter szakorvos. Agyógyvtás lassú folyamat Sok esetben szakember segítségét kéri a szülő. A lelki sérült gyermek pszichológushoz vagy pszichiáterhez kerül, és megkezdődik a közös munka a Névjegy DR. SZOLNOKI NIKOLETT általános orvosi diplomáját a Semmelweis Egyetem Általános Orvos- tudományi Karán szerezte, szakvizsgáját gyermek- és ifjúságpszichiátriából tette le, korábban pszichoterapeuta és családterápiás képzésen is részt vett Megszűnéséig az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben dolgozott Dolgozott a Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórházban előbb részlegvezető, később kórházigazgatói posztot töltött be. Hisztizik a kölyök, a mama kikészült, de gyermeket körülvevő közvetlen környezet (szülők, pedagógusok) bevonásával, ami a diagnózis felállítása után a terápiás beavatkozásokkal és a rehabilitációval folytatódik. Ugyanis a lélek gyógyítása nem megy egyik napról a másikra, hiszen a legtöbb pszichés tünet gondos utókezelést kíván. Az életeseményhez kötött pszichés tüneteket produkáló helyzetek mellett a külső körülményektől kevésbé függő esetekben is - például hiperak- tivitás-figyelemzavar, hangulati és szorongásos kórképek, pszichózissal együtt járó bea helyzet nem kezelhetetlen, ezért tegségek - nagy szükség van a rehabilitációs munkára. Nem véletlen, hogy a rehabilitáció csapatmunka Hatalmas felelősség annak megállapítása, hogy a gyermek milyen súlyos pszichés problémákkal küzd, és azt milyen kezeléssel és terápiával lehet gyógyítani. A rehabilitáció nem véletlenül csapatmunka. Az egyes esetekre felállított csapat tagjai a saját munkájuk során figyelembe veszik a team többi tagjának tapasztalatait, és segítik egymás munkáját a gyermek állapotjavíérdemes szakemberhez fordulni tása érdekében. Leggyakrabban szakorvos, gyógytornász, szakápolók, szakasszisztensek, pedagógus, logopédus, pszichológus, ergoterapeauta (gyógyfoglalkoztató), fizioterapeuta, szociális munkás, gondozók, önkéntes segítők dolgoznak együtt. Közös céljuk, hogy gyermekpszichiátriai utókezeléssel a gyermek vagy fiatal mihamarabb vissza tudjon kapcsolódni eddigi életébe, folytathassa útját a családban, tanulmányi előmenetelét az iskolában, lelki és társadalmi fejlődését saját közösségében. Hogyan lehetne a helyzeten javítani? „A REHABILITÁCIÓS ellátást OZ életkor és a kórkép figyelembevételével kell meghatározni, hiszen minden gyermek lelki problémája más és más, így számukra a legalkalmasabb terápiás formát és helyet kell megtalálni. Az utógondozást később majd minden esetben a külső erőforrásokra (a családtagokra, háziorvosra, szociális és oktatási intézményekre, stb.) támaszkodva és együttműködve kell megvalósítani” - véli dr. Szolnoki Nikolett Kánikulában kerülje a puffasztó kajákat! A nyári forróságban, kánikulában szinte senki sem éhes. Este aztán annál nagyobb az étvágy. Pláne ha egy jó.kis partin van, és vonzzák a magakellető tálak. De nemcsak a partin. Miután egész nap keveset evett, érthető, ha este már nem nagyon tud uralkodni az éhségén. Annál nagyobb a veszélye, hogy teleeszi magát: felfúvódik, akár egy luftballon, és kényelmetlenül fogja érezni magát... Kevésbé ismert, hogy a hagyma és a spárga is tartalmaz „gázos” szénhidrátokat. A káposzta és a kelbimbó helyett - ha már nem tud ellenállni az efféle zöldségeknek - inkább a brokkolihoz és a fodros káposztához nyúljon. A babfélék a bennük található szénhidrátok miatt fújják A saláta kevésbé okoz gondokat fel az embert. A vékonybélben nem emésztődnek meg, és ezért a vastagbélbe kerülve bomlanak le gázképző baktériumok segítségével. Egyszóval: babot ne! A túl sok gyümölcs, sőt a gyümölcsturmix is felfúvódást okozhat. A túlzottan fűszeres ételek pedig azért okoznak problémát, mert ugyan javítják az emésztést, de talán túlságosan is, serkentve a társaságban oly kellemetlen szelek képződését. Felfúvódást eredményezhet, ha bizonyos ételeket nem jól dolgoz fel a szervezete. Legismertebb a tejcukor-érzékenység és a gluténérzékenység. Ha ezt tudja magáról, értelemszerűen kerülnie kell a tejes vagy a búzából készült fogásokat parti alatt, de parti előtt is. Végül egy jó tanács azoknak, akik hajlamosak a puffadásra: mozogjanak rendszeresen! Heti négyszer 20-30 perc gyors séta is javítja a bélműködést. ■ Puffadás elleni megelőző tippek • LASSAN EGYEN, Csukott szájjal, hogy elkerülje a levegőnyelést. • üljön egyenesen a székén evés közben - jobb lesz az emésztése. • ne rágózzon és ne igyon szívószállal - mindkét esetben hajlamos levegőt nyelni. REPÜLŐNAP - 2013. augusztus 3-4. Szeret égi háborút és földi közelharcot nézni annak biztos tudatában, hogy önnek haja szála sem görbülhet? Akkor augusztus 3-án és 4-én a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison a helye. Feldübörögnek a hajtóművek, és a kifutópályákról elstartolnak a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató gépei. Világhírű nemzetközi kötelékek, hazai világbajnok műrepülők, katonai közelharc bemutatók, statikus kiállítások (több mint húszféle harci repülőgép és helikopter), gyermekprogramok és gasztronómiai élmények várják az erő, a technika és a szépség szerelmeseit. Döntsön mielőbb! Az elővételben megvásárolt belépőjegy a rendezvényre utazáshoz egyszeri, 50%-os menettérti utazási kedvezményt biztosít a Volán-társaságok belföldi menetrend szerinti járatain, illetve 50%-os alkalmi menettérti vasútijegyváltásra jogosít a Máv-Start Zrt., valamint a Gysev Zrt. járatain. Emlékszünk még?- rend a lelke mindennek mielőtt szabadságra megy, tegyen rendet a munkahelyén! Nagyobb kedvvel kezdi újra a munkát, ha az íróasztalán rendet talál. Poros monitor, pecsétes íróasztal, koszos klaviatúra - lehangoló környezet. Az elektromos gépek egyébként is magukhoz vonzzák a port az elektrosztatikus feltöltődés miatt. Finoman tisztítsa meg a kényes felületeket, legjobb mikroszálas textíliával. Sose használjon ablaktisztítót monitorhoz! Mindig a kikapcsolt gépet törölgesse. Ne felejtse el megtisztítani az egeret. Az egér után a klaviatúra következzen. Alaposan rázza ki a billentyűzetet, meglátja mi minden hullik ki belőle: morzsák, por, ha dohányzik, hamu is. Apró ecsettel távolítsa el a port a résekből. Alkoholba mártott vattával törölje át a billentyűket. Csak akkor használja újra a gépet, ha már teljesen megszáradt. Az íróasztal tetejére permetezzen tisztítószert, előbb szivaccsal mossa le, majd puha ruhával törölje szárazra. Ha beeresztett a felület, enyhén ecetes vízbe mártott, majd jól kicsavart kendővel tisztíthatja meg. A tintafoltok alkoholba mártott fültisztító pálcikával tüntethetők el. (Egyszóval: rend a lelke mindennek, ahogy ezt a gimis politechnika órákon próbálták a fejünkbe verni egykoron.) ■ 4 nh BE33EBSBBHugh Jackman a világ legjobb farkasa hugh jackman napjaink egyik legvonzóbb pasija. Daliás termetű, egy híján 190 centi. Furcsa mód éppen testmagassága majdnem megakasztotta karrierjét: amikor 1999-ben az X-Men- hez keresték a megfelelő Farkast, az első körben hajszál híján kiselejtezték. De szerencsére nem: idén már ötödször bújt „farkasbőrbe” A július 25-én a magyar mozikban is bemutatották a filmjét. A szülői beszélgetést sem a tv, sem a DVD nem pótolja az állandó tévézés lassíthatja, gátolhatja a gyerek beszéd- készségének kialakulását. A szakemberek még a háttértévézést is károsnak tartják. Ha a tévé működik, a szülő alig szól a gyerekhez, aki szintén nem kezdeményez beszélgetést, így verbális készsége nem is fejlődik megfelelően. Az első néhány esztendőben minden kimondott szó számít, és sem a televízió, sem a dvd nem képes az élő beszédet pótolni.