Somogyi Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)
2013-07-27 / 174. szám
2013. JÚLIUS 27., SZOMBAT GAZDASAG 7 Tartós nyomás alatt az élelmiszeripar válság Tavaly a cégek 7,67 százaléka ellen indult felszámolás, csőd vagy végelszámolás Minden tizenharmadik élelmiszer-ipari társaság ellen felszámolás, végelszámolás vagy csődeljárás indult tavaly Magyarországon. Az alapvető okok a korszerűtlen termelés, a gazdaságtalan üzemméret, a gyenge piaci alkuerő, a szürke- és fekete- gazdaság térnyerése, valamint az ágazatba vetett hit gyengülése. AS-összeállítás Az élelmiszer-ipari cégek tavaly 7,67 százaléka ellen indult valamilyen eljárás, ami közel 40 százalékkal több, mint 2010-ben - derül ki az OTP Bank Agrárágazati Üzletágának friss - az Opten céginformációs szolgáltató adataira épülő - iparági elemzéséből. A helyzetet jól jellemzi, hogy a 6168 élelmiszer-ipari vállalkozásból - amelynek jelentős része mikrovállalkozás - minden tizenharmadik nehéz helyzetbe került 2012-ben, és valamilyen módon kénytelen volt befejezni működését. A statisztikák szerint az összes eljárás 60 százaléka csőd vagy felszámolás (főként felszámolás), 40 százaléka pedig végelszámolás. ■ Vidéken Bács-Kiskun, Heves és Békés megye vezeti az élelmiszer-ipari felszámolások, csődeljárások és végelszámolások statisztikáját. A legtöbb bajba került élelmiszer-ipari vállalkozás az elmúlt években a fővárosra és Pest megyére jutott, ami nem meglepő, hiszen a legtöbb vállalkozás székhelybejegyzése is ide esik az országban, köszönhetően többek között a kedvező Szatmár-Bereg Heves Esztergom Békés Csongrád Baranya a finanszírozhatóságra, és ez megmutatkozik a szektor hitelállományának folyamatosan csökkenésében is” - fejti ki Szabó István. Fény ugyanakkor az alagút végén, hogy a következő 7 éves uniós költségvetési ciklusban már jelentősebb támogatási forrás juthat az élelmiszeriparra, mivel a vidékfejlesztési célok közé sikerült felvetetni az élelmiszeripar fejlesztését, illetve lehetőség van támogatási forrás igénylésére a strukturális alapokból is, ami friss tőkét jelenthet mind a kisebb, mind a nagyobb élelmiszergyártó üzemeknek. „Mindemellett a bankszektor is sokat tehet annak érdekében, hogy a magyar agrárium visszanyerje versenyképességét. Ezt felismerve a bankszektor is egyre inkább kiemelt, stratégiai iparágként tekint az agráriumra” - húzza alá Szabó István, az OTP Bank Agrárágazati Üzletágának igazgatója. infrastrukturális feltételeknek. Vidéken Bács-Kiskun, Heves és Békés megye vezeti az élelmiszer-ipari felszámolások, csődeljárások és végelszámolások statisztikáját. A probléma kiterjedtségét mutatja, hogy mindössze három megyében mérséklődött 2010 és 2012 között a bajba került cégek száma, miközben több megyében három- vagy akár négyszeresére is emelkedett ez az arány. Az élelmiszer-ipari számok jól jellemzik az igen borús helyzetet. „A mezőgazdaságban az elmúlt években 2 százalék körül ingadozott a felszámolási eljárások aránya, ami elég kedvezőnek mondható, ezzel szemben az élelmiszeriparnak csaknem két és félszer ilyen magas a rátája” - mutat rá Szabó István, az OTP Bank Agrárágazati Üzletágának igazgatója. Az OTP Bank elemzése szerint a magyar élelmiszeripar gondjai mögött számos ok húzódik meg. Többek között a korszerűtlen a termelés, a gazdaságtalan üzemméret, a gyenge piaci alkuerő, az alacsony kapacitáskihasználtság, az egyre kiterjedtebb szürke- és feketegazdaság, valamint - az élelmiszeriparra oly jellemző - rendkívüli alultőkésítettség. További probléma, hogy a hazai élelmiszeripar átfogó technológiai megújításához az előző uniós ciklusban az ágazat súlyához képest kevés támogatási lehetőség állt rendelkezésre. „Az élelmiszeripar jövedelemtermelő-képessége gyengül, ami kedvezőtlen hatással van Felszámolási, csőd- és végelszámolási eljárások száma 2010 2011 2012 Felszámolás 215 227 276 Csőd 7 3 6 Végelszámolás 118 214 191 FORRÁS: OPTEN, OTP BANK Nagy bajban a húsipar - ingadozó takarmányárak a húsipar vezeti a legnehezebb helyzetű élelmiszer-ipari ágazatok listáját - derül ki a statisztikákból. A közvélemény számára a tavalyi év közepére vált nyilvánvalóvá, hogy a hazai húsfeldolgozók súlyos pénzügyi problémákkal küzdenek. A kormány ugyan több húsipari vállalatot nemzetstratégiai szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított, ám az alapvető problémák továbbra is jelen vannak. A takarmányárak erősen ingadoznak, és a kapcsolódó egyéb költségek is emelkednek, miközben a magasabb fajlagos költségekkel előállított magyar termékek versenyképessége kedvezőtlenebbül alakul. Gyengült az ágazat jövedelemtermelő képessége Induló felszámolások, csődeljárások és végelszámolások száma (2012) Borsod-AbaújZemplén Nógrád SzabolcsKomarom Gyor-MosőnSopron Budapest Pest Jasz-NagykunSzolnok Veszprém Zaa Bacs-Kiskun Tolna Somogy FORRÁS: OPTEN, OTP BANK PROMÓCIÓ HD minőségben szól már a mobil a Telekomnál sikeres budapesti teszteket követően, Magyarországon elsőként a Magyar Telekom teszi elérhetővé a HD Hang technológiát. Az országosan elérhető HD Hang tisztaságát díjmentesen és automatikusan évezhetik a Telekom szélessávú mobil hálózatát (3G és 4G/LTE lefedettség) használó ügyfelek a megfelelő okostelefonnal. Az új HD hangzásnak köszönhetően a telefonbeszélgetések minősége tovább javul. Teljesebb, tisztább és élesebb hangzást nyújt az innovatív megoldás, és ezen előnyöket a Telekom ügyfelei a jövőben is díjmentesen élvezhetik. A HD Hang kiváló hangminőséget kínál, az új hangátviteli szabvány szélesebb akusztikus frekvenciatartományban még több beszédjelet képes továbbítani: a beszédkódolók 300-3400 Hz közti frekvenciaátviteli tartományát 50-7000 Hz-re terjeszti ki. Az ügyfeleknek nincs további teendője, a kristálytiszta és újszerű hangzás egyértelműen és azonnal érezhető, ha mindkét fél rendelkezik HD Hang-képes okostelefonnal és a Telekom szélessávú mobilhálózatát használja. A HD hang bevezetésének műszaki hátterét az Ericsson biztosította. Jelenleg a Telekom által kínált okostelefonok jelentős részével elérhető a HD minőségű hangszolgáltatás: ilyen készülék többek között az iPho- ne 5, Samsung Galaxy S4, S3, Nokia Lumia 820 és 920. Hosszú tesztidőszak után 2009 szeptemberében Moldáviában az Orange vezette be először a HD Voice-t a mobilszolgáltatásban. Az első készülék, amely támogatta a HD Hang átvitelét, a Nokia 6720c. A Deutsche Telekom csoport ügyfelei már Ausztriában, Lengyelországban, Csehországban, Romániában és Németországban is a most Magyarországon is bevezetésre kerülő HD Hang minőségét élvezhetik. A legutóbbi GSA-jelentés szerint már 41 mobilszolgáltató 33 országban nyújt hálózatán HD minőségű hangszolgáltatást. ■ ■ A Telekom szolgáltatása országosan elérhető Miért ne tartsuk a pénzt párnacihában? Nagy összegű készpénzt több szempontból sem éri meg otthon tartani: egyrészt nagy annak a kockázata, hogy elvész vagy megsemmisül, másrészt így le kell mondanunk a pénzügyi szolgáltatóknál elérhető kamatokról is. Fontos emellett, hogy a bankszámla segítségével egy sor területen meg- könnyíthetjük életünket. A hazai lakosság jelentős része még mindig nagy mennyiségű készpénzt tart otthon, és egyáltalán nem áll kapcsolatban pénzügyi szolgáltatókkal, így még bankszámlája sincs. A készpénz otthon tartásának pedig több hátránya is van: egyrészt egy lakástűz vagy betörés során könnyen megsemmisülhet vagy eltűnhet az összegyűjtött összeg. (Ráadásul a lakásbiztosítások készpénz eltűnésére csak korlátozottan nyújtanak fedezetet.) A másik fő hátrány, hogy az otthon tartás révén pénzünk nem termel hozamot, folyamatosan veszítve így az értékéből. Ezeket a körülményeket mérlegelve mindenképpen érdemes bankszámlát nyitni valamelyik pénzügyi szolgáltatónál, hiszen amellett, hogy pénzünket biztonságban tudhatjuk, jelentősen megkönnyíthetjük mindennapi pénzügyeink intézését is. A bankszámlaszerződésben a bank arra vállal kötelezettséget, hogy az ügyfél nála elhelyezett pénzét kezeli és nyilvántartja, azok terhére kifizetéseket és átutalási megbízásokat teljesít, a számlatulajdonost pedig a számlája javára és tértiére írt összegekről, valamint a számla egyenlegéről értesíti. A bankszámlanyitáshoz a kiválasztott bankkal vagy takarékszövetkezettel szerződést kell kötni, így első alkalommal személyesen kell bemenni valamelyik fiókba, a szükséges dokumentumok kitöltése és aláírása céljából. A bankszámla nem ingyenes szolgáltatás, költségei akkor is vannak, ha semmire nem használjuk. A bankok eltérően árazzák a számla állandó, illetve a forgalomtól függően változó költségeit. Az alacsony számlavezetési díj azoknak előnyös, akik ritkábban használják a számlát és viszonylag kis összegeket forgalmaznak rajta. Aki viszont gyakran használja a számlát, a nagyobb forgalom miatt előnyösebb számára, ha alacsonyabb forgalmi díjakat fizet, még ha a számla állandó költségei magasabbak is. A számlanyitás előtt célszerű tehát átgondolni, mire kívánjuk használni. Mielőtt kiválasztjuk a számunkra megfelelő bankszámlát, érdemes legalább 3-4 intézmény kínálatát összehasonlítani. A bankszámlák közötti tájékozódáshoz nyújt segítséget a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) honlapján található ingyenes bankszámlaválasztó program. A programban a bankszámla-használati szokások megadásával könnyen kiválaszthatjuk a megfelelő bankszámlát, továbbá a program kiszámolja a bankszámlahasználat havi, átlagos becsült költségét is, amellyel összeha- sonlíthatóbbá válnak az egyes konstrukciók. A megfelelő bankszámla kiválasztásában természetesen segítséget kaphatunk a bankfiókokban is: ha itt választjuk ki az adott bank termékei közül a konkrét számlakonstrukciót, akkor is hasznos átgondolni, hogy milyen, a számlához kapcsolódó szolgáltatásokat kívánunk használni, és ezt milyen intenzitással tervezzük megtenni, hogy az ügyintéző segítségével a számunkra legmegfelelőbb terméket választhassuk ki. A bankszámla egy sor olyan dologra használható, amely megkönnyíti életünket. Bankszámlánkra készpénzt fizethetünk be vagy ezen átutalást fogadhatunk. Számlánk terhére erről készpénzt vehetünk fel bankfiókokban, vagy bankkártyával bankjegy-automatákban, postahivatalokban. Fizethetünk róla bankkártyával vagy internetes vásárláskor. Megbízást adhatunk a banknak eseti és rendszeres átutalásokra - például közüzemi díjak fizetésére - akár belföldre, akár külföldre. A közüzemi díjak megfizetéséhez használhatjuk a csoportos beszedési megbízást, amikor meghatalmazzuk a bankot, hogy teljesítse az adott (pl. közüzemi) szolgáltató felé az esedékes díjat, a véletlen túlszámlázás ellen pedig teljesítési összeghatárt szabhatunk meg. Természetesen tudnunk kell, hogy a bankszámlán elvégzett pénzügyi műveletek - átutalások, készpénzfelvét - legtöbb esetben nincsenek ingyen: ám a bankszámlánk költségeiért cserébe a pénzünknek biztonságot, magunknak kényelmet biztosíthatunk, ráadásul lekötött betétként kamatoztathatjuk is megtakarításainkat. Választékban nincs hiány A PÁRNACIHA valójában a legrosszabb megoldás a megtakarításra - tudtuk meg Kuhárszki Andrástól, az OTP Bank Lakossági Bankszámla és Betét Főosztályának igazgatójától. Az otthon tartott pénz nem hoz kamatot, így-ha figyelembe vesszük az inflációt is - gyakorlatilag veszteséget termel a tulajdonosának. Elveszhet, ellophatják, így kockázatos is. A megtakarított pénz legbiztosabb helye a bankban van, ahol kamatozik, és 100 ezer euró (kb. 29 millió forint) értékig betétbiztosítás is vonatkozik rá. PERSZE JOGGAL merülhet fel a kérdés, hogy milyen típusú bankszámlát nyissunk, ahova például a jövedelmünket utaltathatjuk. A bankolásnál fontos, hogy megfelelő számlacsomagot válasszunk - hívta fel a figyelmet Kuhárszki András. Van olyan számlacsomag, ahol a számlavezetés olcsóbb, máshol a készpénzfelvétel, vagy az átutalások költsége a legkedvezőbb. Választás előtt érdemes végiggondolni, hogy mennyi pénzt mozgatunk havonta, ragaszkodunk-e a fióki személyes ügyintézéshez vagy szívesen használunk elektronikus csatornákat, vásárolunk-e interneten keresztül. Mivel nincs mindenki számára legjobb univerzális bankszámla, érdemes a banki ügyintézők segítségét is igénybe venni, illetve a hirdetmények átböngészésével is sok hasznos információhoz juthatunk. www.penziranytu.hu A Pénziránytű Alapítvány kezdeményezésére megvalósuló „Pénzügyi Iránytű Programot” támogatják: 0fiKS5=r Cégon ni awDAPESTBANK gciBBANK cíti ERSTEÉ üüirSSSL. ÉÍ™F Masm ING - i k5s MetLife I Gotpbank ÍBSL raMHBI Takarék